Ketyeg az gázai időzített bomba…

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Palesztin foglyok

Nagyképűség lenne részemről annak feltételezése, hogy olvasóim minden egyes írásomra emlékeznek. Ezért, hogy képben legyenek, de nekem se kelljen ismétlésekbe bocsátkoznom,  belinkelem a legutóbbi időszak izraeli-palesztin “béketárgyalások” jegyében született bejegyzéseim elérhetőségét.

Egyben jelzem, hogy mostantól a “béke” szót kiiktatom az irományaimból. Ennek oka, hogy lejáratódott, lejáratták! Mint ismeretes, eddig négy személy – Rabin, Arafat, Peresz és Obama – vette át a Nobel- békedíjat úgy, hogy munkássága nyomán nemhogy béke nem lett, de a káosz egyre fokozódik.

Miután Obama elnök első kadenciája úgy ért véget, hogy nem sikerült tető alá hoznia semmiféle megegyezést, laza mozdulattal lesöpörte asztaláról a témát és átadta külügyminiszterének. John Kerry nagy elánnal vetette magát a munkába, s mint utazó nagykövet járta és járja az érintett területeket, hozza-viszi a “kívánságlistát”.

Ennek legújabb verziójában a palesztin foglyok szabadon bocsátása szerepel, ami önmagában nem érdemel említést, annál inkább a háttere.

A mai napon az izraeli minisztertanácsi ülés jóváhagyta 104 gyilkos szabadlábra helyezését, gyakorlatilag ellenérték nélkül. Ezek a terroristák nagyjából a Oslo-i egyezmény (1993) körül kerültek börtönbe, tehát minimum 20 éve raboskodnak.

Annak ellenére, hogy közönséges, hideg vérű gyilkosokról van szó, akiknek kezéhez számos izraeli állampolgár, köztük nők és gyerekek, vére tapad – magukat hadifoglyoknak tekintik! De tessenek megkapaszkodni, a Nemzetközi Vöröskereszt is hadifogolyként tartja őket számon!!!

Engedtessék meg nekem pár mondat a börtönbeli életükről, ahol “hallgatólagos” autonómiát élveznek, ami azt jelenti, hogy bár az utcán nem kétséges, hogy megkéselnék egymást, a  börtönigazgatósággal szemben egységesen lépnek fel jogaik érvényesítéséért. Jogaik közé tartozik az olyan magas szintű orvosi és különösen a drága fogorvosi ellátás, amiben az izraeli hadsereg katonái sem részesülnek. A munkavégzést megtagadják, amit azzal indokolnak, hogy nem végeznek semmiféle munkát a cionista megszállóknak.

Megtehetik a munkamegtagadást, hiszen sem ők, sem családjuk nem marad ellátatlan a börtönévek alatt. A Palesztin Hatóságtól kapott “munkabér” a börtönben töltött évek számával emelkedik, ugyan így az ellátásra szoruló családtagok kárpótlása is.

Nem egy, most emberölés miatt szabadságvesztésre ítélt, pályáját köztörvényesként kezdte és kifejezetten gazdasági megfontolások alapján módosítottak pályát és lettek terroristák.

Jogaikat képezi a tanuláshoz való jog. Ezt ki is használják, tulajdonképpen a börtönévek alatti fő tevékenységük a diploma szerzés.  Éppen ezért és nem csak a jobb fizetési feltételek miatt fontos számukra, hogy fogvatartásuk meghaladja az öt évet, ugyanis ennél rövidebb idő alatt tanulmányaikat nem tudnák befejezni. Amennyiben valami oknál fogva korábban szabadulnak és a szabadon bocsátásuk feltétele, hogy nem térhetnek vissza a Palesztin Hatóság fennhatósága alá tartozó területekre, tanulmányaik befejezésére a befogadó arab országokban esélyük sincs. 

Egy példa arra, hogy a szabadságnál is fontosabb számukra az egyetemi-főiskolai diploma megszerzése: A Gilád Shalit szabadon engedésével kapcsolatos tárgyalások során – melynek német közvetítője volt és, mint köztudott, a palesztin fél követelésére több, mint ezer fogoly került szabadlábra – Izrael bizonyítékot akart arra nézve, hogy Shalit él. A Hamasz csak úgy adta ki az ezt igazoló, pár perces videót, ha cserébe X számú női fogoly is szabadlábra kerül, beleértve gyilkosságért elítélteket is. Idézet a német közvetítő izraeli kormányhoz írt jelentéséből: “ Feltéve, ha találnak annyi női elítéltet, akik hajlandóak ebben az időszakban szabadulni, ugyanis legtöbbjük egyetemi tanulmányaik befejezése előtt áll.”

Köztudott, hogy a szabadulóknak komoly tekintélyt biztosít az izraeli börtönben eltöltött időszak és egyben ugródeszka is a vezető pozíciók eléréséhez.

Ezek után gondolom már nem hat furcsán az a tény, hogy szabadulásukból Abu Mázen is profitál. Számára azért fontos, hogy minél több gyilkos szabadlábra kerüljön, mert ezzel igencsak ingatag helyzetét próbálja megerősíteni a Hamasz felé azzal az indoklással, hogy már a tárgyalások megkezdése előtt is eredményt ért el, “íme, kiszabadítottam hőseinket”.

Megjegyzem, hogy az idő fogalma a palesztinok számára mást jelent, mint általában a nyugati embernek. Nem izgatja őket a szabadulás dátuma. Nem esnek kétségbe, ha szabadlábra helyezésük nem realizálódik most, úgy könyvelik el, hogy majd legközelebb, esetleg egy újabb katona elrablása kapcsán.

 

2013. július 28.

 

Képek forrása: Google

Fogolycsere* előtt és után

*Változatlanul kitartok azon véleményem mellett, hogy adott esetben a fogolycsere megjelölés a létező legrosszabb kifejezés, ami nem a számarányok irreális volta, hanem a résztvevő személyek társadalomban elfoglalt helye/szerepe miatt irritál.
Vitatkozni lehet azon is, hogy  mennyire pejoratív emberekkel kapcsolatban az “üzlet” kifejezés használata. Tény, hogy marhavásár esetében nem meglepő az “üzletkötés”, de az is tény, hogy tetszik-nem tetszik, adott esetben bizony kemény üzletkötésről volt szó. Méghozzá olyan üzlet kötéséről, melyben a résztvevő felek mindegyike igyekezett a maga számára a lehető legtöbbet kihozni.
A helyzet pillanatnyi állása szerint azonban egyik fél sem kiáltható ki abszolút nyertesnek. Hiába nyerték vissza tömegesen szabadságukat a gyilkosok, hiába Gilád Shalit megmentett élete, hiába a Shalit család győzelme – a dolog erkölcsi oldalát nézve – ők sem abszolút nyertesek.

Hogy miért mondom ezt? Oka van!
Leszögezem, hogy minden együttérzésem a több mint öt évig embertelen körülmények között – föld alatti bunker, napfény megvonás, vészes alultápláltság és vitaminhiány, emberi szó és kapcsolattartás megvonása… – fogva tartott katonáé és családjáé, akik nem tudhatták, hogy az élőnek hitt fiúkat látják-e még az életben. Iszonyú lehetett!  És megértem őket, hogy minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy gyerekük kiszabaduljon.
De nézzük a megmozgatott “köveket”.  A sorban szerepel a francia köztársasági elnöktől kezdve a katolikus egyház fején át szinte az összes európai ország vezető személyisége, a Nemzetközi Vöröskereszt – mely helyeken a család, segítséget remélve megforult. Támogatóik úgy hazai, mint nemzetközi szinten ismert emberjogi harcosok, közéleti személyiségek, ügyvédek és nem utolsó sorban a médiák képviselői voltak.
Ez utóbbiak és a jogvédők azok, akik elsősorban maguknak vindikálják a “győzelmet”, holott ártáson kívül gyakorlati segítséget egyikük sem tud felmutatni. Egyetlen jogvédő, egyetlen ügyvéd, egyetlen sajtómunkás, de még a Nemzetközi Vöröskereszt sem tudta elérni, hogy a fogvatartás ideje alatt Shalitról – ha már személyes látogatásra nem kerülhetett sor – legalább hiteles információk lássanak napvilágot.
Tevékenységük arra azonban jó volt, hogy egyrészt a Hamasz szemében a foglyot felértékeljék, másrészt pedig, hogy a jelenleg regnáló izraeli kormány ellen hangulatot keltsenek. Ezen túlmenően negatív irányba terelték az izraeli közvéleményt is, melynek döntő része a kezdetekkor egyértelműen a Shalit család mellett állt, de az ídő előre haladtával a “minden áron” történő kiszabadításnak egyre több ellenzője akadt és ahogy szaporodott a gyilkos merényletek száma, ez a tábor egyre inkább ellenezte az aránytalan cserét. A pontot az “i”-re a Fogel család öt tagjának lemészárlása tette fel!

Mivel a család szájából nem egy esetben, nemzetközi hallgatóság előtt is elhangzott az a rágalom, hogy a kormány és személy szerint Binjamin Netanjahu semmit nem tesz Gilád kiszabadításáért, úgy gondolom kár lett volna elhallgatni a fent leírtakat.

Ez után pedig nézzük a lényegi részt és azt, hogy Izrael mennyire “nem tett” semmit!

Elsőre felmerül a kérdés, hogy a cserére miért csak most került sor, amikor tudott, hogy a Hamasz első követelése (1300 elítélt) és a szerződésben rögzített 1027 rab közötti számbeli különbség elenyésző – tehát ez, mint valós ok megkérdőjelezhető.
(Mivel az első követelések még az Olmert kormány alatt láttak napvilágot, azt sem kell elhallgatni, hogy Ehud Olmert elzárkózott a döntés elől.)

Felmerül az a kérdés is, hogy 2009-ben, amikor bent jártunk Gázában, miért nem szabadítottuk ki erővel?
Az egész témában ez az egyetlen egyszerűen megválaszolható kérdés. Ha biztosak is lehettün abban, hogy Gázában tartják fogva, valós veszélyként merült fel, hogy egy házról-házra történő kutatás – márpedig csak ez lett volna a járható út – megindítása a halálát okozza.
Az igazság része, hogy a Shalit ügy az izraeli hírszerzés teljes kudarca, hiszen a mai napig nem tudjuk, hol tartották fogva.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nagyságrendű csere komoly előkészítő munkát igényel, melynek során mérlegelni kell az 1:5.700.000-es arányt. Márpedig az ország lakossága joggal várta el a kormánytól, (és elvárja ez után is) hogy a jövőbeni potenciális áldozatok száma lehetőleg a nullával legyen egyenlő. Mivel erre a Hamasz által naponta többször hangoztatott kijelentések – miszerint újabb és újabb katonát/civilt kell ahhoz rabolni, hogy az összes törvényesen elítélt foglyuk szabadlábra kerüljön – tükrében semmi garancia, Izraelnek olyan irányban kellett lépéseket tennie, hogy legalább az öt legkeményebb bűnöző rács mögött maradjon, hogy a jelen szerződés értelmében szabadulók közül a legveszélyesebbek ne térhessenek vissza Ciszjordániába. (Mindez még akkor is időigényes, ha úgy a Hamasz, mint a külföldi befogadó országok igenlő válasza azonnal megérkezik.)

Hogyan sikerült mégis az üzletet tető alá hozni? Milyen történések segítették az “üzlet” megkötését?

A Hamaszra nagyon erős belső nyomás nehezedett a foglyok hozzátartozói részéről.  Ugyanakkor a szíriai helyzet ismeretében azzal is számolniuk kell, hogy elveszítik damaszkuszi bázisukat, melynek kiváltására Egyiptom látszik előnyösnek. De ezért valamit adniuk is kell.
(Nem szabad elfeledkezni Egyiptomról sem, mint közvetítőről. Az ő érdekül is azt kívánta, hogy a csere, melynek előkészítése még Mubarak idejében kezdődött –  létrejöjjön, ezzel eredményt mutatva fel a Nyugat számára, melynek gazdasági támogatása számukra létkérdés.)

Izrael felmérte az “arab tavasz” során kialakult helyzetet és a lehetséges változásokat mérlegelve úgy gondolta, hogy nem valószínű a jelenleginél  jobb kondíciók megszerzése. Tudomásul kellett vennie, hogy amennyiben most nem lép, Gilád Shalit is eltűnhet valamelyik iráni börtönben, mint ahogy ez megtörtént Ron Arad esetében. Természetesen a belső társadalmi nyomást is figyelembe kellett vennie.

Mint a bevezetőben említettem, sokan tetszelegnek abban, hogy az ő érdemük Shalit kiszabadulása, holott a sok kül- és belhoni közvetítő közül döntő szerepe a fél éve kinevezett új izraeli közvetítőnek volt, aki a MOSZAD nemzetközi  kapcsolatok osztályának vezetője. Ő az, aki kiváló kapcsolatokat ápolt mindig is az egyiptomi hírszerzési szervekkel és elődeitől eltérően a legnagyobb csöndben látott munkához – a többi már történelem.

Természetesen a cserével kapcsolatban már napvilágra kerültek az első negatív megnyilvánulások is:

• Mahmud Abbasz Izraelt elítélő véleménye természetes, hiszen az aláírt szerződés lehetséges, hogy a politikai halálos ítélete volt, miután hatására Ciszjordániában is rendkívül felerősödött a Hamasz népszerűsége és már senki nem beszél az ENSZ-beli eredményekről.

Úgy néz ki, hogy Abbasz egyetlen esélye a túlélésre, ha az izraeli-palesztin tárgyalásokon eredményt tud felmutatni. A tárgyalások felújítását a nemzetközi quartett is szorgalmazza, ráadásul Izraelben is hallani olyan hangokat, hogy esetleg “ingyen” szabadon bocsátanak Fatah foglyokat, hogy ezzel Abbaszt erősítsék.

• Az USA részéről azzal indokolták a cserével kapcsolatos kifogást, hogy precedenst teremtett és hasonló helyzetben az Egyesült Államokat “nehéz” helyzet elé állítja.

• Oroszország egyértelműsítette, hogy az erővel történő kiszabadítás lett volna az egyetlen helyes út.

Végezetül nézzük, hogy mi várható?

Mint említettem, a Hamasz részéről semmi. Továbbra is katonák elrablását tervezik.
Tudni kell, hogy a radikális iszlám ideológusai tevékenységüket visszavezetik Mohamed próféta hódító háborúihoz, elsősorban Taif város ostromához. Mivel Taif nem volt hajlandó behódolni az iszlámnak, Mohamed katonái kőgolyókkal ostromolták a várost, melynek során gyerekek és nők, valamint foglyul ejtett iszlám katonák is meghaltak.
Mikor ezt szóvá tették előtte, azt mondta, hogy a polgári személyek a harcosok közé vannak keveredve, nem lehetnek rájuk tekintettel és ugyanez vonatkozik az iszlám foglyokra is – nincs mit csinálni.
Ezt a teóriát fejlesztették tovább az izraeli polgári lakosság elleni merényletekben is, mondván – minden csecsemőből egyszer katona lesz!

Ha ez a viszonya az iszlámnak a saját embereihez, akkor el lehet képzelni, milyen a viszonya az ellenség foglyaihoz!!!

Izraeli részről elkezdődött a belső társadalmi vita a “hogyan tovább?” kérdésében.
A lakosság mintegy 75.7%-a támogatta a cserét, ugyanakkor 50,8%-a biztos abban, hogy az elítéltek  kiszabadulása növeli a terrorveszélyt. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a társadalom kész megfizetni a fogolycsere árát.

Három évvel ezelőtt a kormány létrehozott egy bizottságot Shamgar, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöke vezetésével. Feladatul kapták a hasonló esetekre érvényes új doktrína kidolgozását, amit azonban a mai napig nem hoztak nyilvánosságra. Ennek oka, hogy ne rontsák Gilád Shalit szabadulási esélyeit.  Annyi azonban kiszivárgott, hogy minden további esetben kizárólag az 1:1 arányú csere lehetséges.
Szóba került ill. egyes képviselők törvényjavaslatot kívánnak a parlament elé terjeszteni arra nézve, hogy terror cselekményt elkövetőkkel szemben állítsák vissza a halálbüntetést. Ilyen szellemű törvény megalkotása nem látszik valószínűnek és tulajdonképpen értelme sincs, hiszen nem effektív az öngyilkos merénylővel szemben.

Szót kell ejteni azon családokról, akik terror cselekmény következtében veszítették el hozzátartozójukat. Közülük csak nagyon kevesen támogatták a rabok szabadlábra helyezését, úgyhogy a kormánynak mindenképpen olyan intézkedéseket kell hoznia, amivel az ilyen akciók a minimumra csökkenthetőek. Ezen túlmenően még a terroristák elfogásában résztvevő katonák felháborodásával is számolni kell, akik joggal mondják, hogy miért törték magukat, miért sebesültek, haltak meg fölöslegesen!

Mindezekből a magam részéről azt a következtetést vonom le, hogy a jövőben minden bizonnyal kevesebb élő terroristát sikerül kézre keríteni.

2011. október 24.

Gilád Shalit újra itthon

Tegnap, a késő délutáni órákban hozták nyilvánosságra a “fogolycsere” pontos menetét.

Nem véletlen az idézőjel! Nem beszélhetünk fogolycseréről akkor, amikor egy szolgálatát teljesítő sorkatona elrablói – a világ mértékadó véleménye szerint is terrorszervezetnek minősített Hamasz – követelésére Izrael állam 1027 befejezett élet elleni merénylet miatt bírósági ítélet alapján szabadságvesztését töltő rabot bocsát szabadon.

De nézzük az eseményeket percről-percre:

2:30 (éjszaka)
Megkezdődik a rabok átszállítása a kijelölt átadó állomásokra, mely   reggel 6:00 órára maradéktalanul befejeződik.
7:05 (reggel)
A Hamasz bejelenti: Gilád csak az után szabadulhat, hogy Egyiptomban tételesen átvizsgálták a szabadulók listáját.
7:20
Gilád Shalitot útnak indítják Gázából Egyiptomba. Ezzel egy időben elindultak a foglyokat  szállító autóbuszok is a Szináj felé.
8:04
A rabszállító autóbuszok útban Raffiah egyiptomi oldala felé.
8:15
Egyiptomi tájékoztatás: Gilád Shalit megérkezett, átvettük.
8:23
Palesztin forrás: Gilád egy órán belül izraeli földre léphet.
8:28
Gilád Kerem Shalom átkelőbe (egyiptomi oldal) érkezett.
8:40
Hamasz: Az első ütem szerencsésen befejeződött.
9:15
Egyiptomi TV: Gilád  Nyugat Raffiahban, ruhát cserél. (Eddig Hamasz egyenruhába öltöztetve utaztatták.)

Látható, hogy a csere pontos és szigorú “forgatókönyv” szerint történik. Ennek ellenére – az előzetes megállapodással ellentétben – az egyiptomi TV interjút készít Gilád Shalittal, mely “beszélgetés” inkább kihallgatásnak tűnik.

Az első felvétel, még Egyiptomban

(Kép forrása: Maariv)

Interjú az egyiptomi TV-ben

(Kép forrása: ynet)

Ismét izraeli egyenruhában

(Kép forrása: ynet)

A kérdés, hogy miért csak most, mi tartott ennyi ideig, jogos, de nem megválaszolhatatlan.

Az előzményekhez tartozik, hogy a tárgyalások hosszú ideje tartanak és tulajdonképpen a Hamasz követelése úgy a terroristák számában, mint a neveket illetően gyakorlatilag változatlan a kezdetek óta.
Az, hogy a csere végül is tető alá került, több összetevős. Úgy Izrael, mint a palesztin fél kényszerhelyzetbe került.

Izraelnek tudomásul kellett vennie, hogy az “arab tavasz” elindította  változások kiszámíthatatlanok. Nem tudni, mit hoznak a választások Egyiptomban, mi lesz Szíriában és Jordániában.
A Hamaszra pedig óriási belső nyomás nehezedett részben a családtagok, részben egyiptomi részről, melynek képviselői – minden más híradással ellentétben –  az üzlet egyetlen közvetítői voltak.
Egyiptom számára fontos volt az akció zökkenőmentes lebonyolítása, mert ugyan Mubarakot menesztették, de ezen kívül változás nem történt, legfeljebb annyi, hogy a jelenlegi rezsimnek nincs annyi ereje, mint Mubaraknak volt, viszont a választások előtt fel akartak valamit mutatni.

Időhúzásnak tűnhet, de izraeli részről pontosan tisztázni kellett azt is, hogy a szabaduló rabok azon részét, melyek nem térhetnek vissza eredeti lakhelyükre, mely országok hajlandók befogadni. Az első ütemben szabadulók Szíriától, Törökországtól  és Jordániától kaptak befogadó nyilatkozatot. (A második ütemben szabadulók ezen kívül Svédországba ill. Norvégiába távoznak.)
Ezen kívül Izraelnek sikerült elérnie, hogy az öt “legnehezebb” bűnöző szabadlábra helyezéséről a Hamasz lemondjon.

Az alábbi linkre kattintva olvasható az első ütemben szabadulók listája. (A héber nyelvű írás végén lehetőség van angol nyelvre váltani.)

http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-4135283,00.htm

Arra természetesen korántsem szabad gondolni, hogy ezzel a Shalit “ügy” végére pontot tettünk, hiszen az ügy nem kizárólag a Shalit család ügye, de ügye azoknak is, akik hozzátartozóik elvesztését a most szabadult/szabaduló gyilkosok tevékenységének köszönhetik és ügye mindazon zsidó állampolgároknak, akik a jövőben akár civilként, akár katonaként Shalit helyébe kerülhetnek. És ne legyenek illúzióink! Kerülhetnek!

Ezzel el is érkeztem a csere akció hatásaihoz, melyből most a leglényegesebbeket emelném ki:

• Mindenképpen akceptálni kell a szülők igazát és törekvését arra nézve, hogy gyereküket viszont akarták látni.
• Akceptálni kell ugyanakkor azok igazát is, akik a csere ellen beadvánnyal fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, sőt azok igazát is, akik a mai nap reggelén tüntettek az “elkövetkezendő áldozatok” nevében.

A “fogolycsere” után ezek a viták fel fognak élénkülni annál is inkább, mert ez előtt három éve, amikor Shamgar a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, egy olyan megbízást kapott, hogy a hasonló esetekre dolgozzon ki megfelelő doktrínát.
Ennek eredménye – melyet azért nem hoztak eddig nyilvánosságra, hogy ne veszélyeztessék Shalit szabadulását – szerint a továbbiakban kizárólag 1:1 arányú cserében lehet gondolkozni.

Ezen kívül a Kneszetben is történtek előkészületek
törvénymódosítási javaslat benyújtására, melynek lényege a halálbüntetés visszaállítása minden olyan esetben, amikor ártatlan polgári személy a terror áldozata. (A törvény elfogadására kevés az esély, de tudni kell, hogy Izraelben bizonyos esetekre ma is lehet halálbüntetést kérni. Ilyen a hazaárulás és a vészkorszakkal összefüggésbe hozható bűncselekmények.)
Valószínű azt is kevesen tudják, hogy a legtöbb palesztin foglyot katonai bíróság ítélte el, ahol szintén van halálbüntetés.

A híradásokat folyamatosan hallgatva úgy gondolom, nem ez az utolsó írás, amit ebben a témában közzé teszek, ezért csak pár szóban foglalom össze az elmúlt két óra eseményét.

13:00
Gilád a Tel Nof légibázison  találkozott Netanjahu miniszterelnökkel és a szüleivel.

Az első orvosi vizsgálatok szerint Gilád vészes vitaminhiányban és általános alultápláltságban szenved, ennek eredménye, hogy szó szerint ereje végén  jár. Jelenleg a légitámaszponton részletes orvosi vizsgálata folyik és ezt követően döntik el, hogy rögtön hazatérhet-e az ország északi részében található otthonába, Micpe-Hilába, vagy egy-két napos orvosi ápolásra szorul.

Izraeli börtönből szabaduló palesztin terroristák –  láthatólag egyáltalán nem legyengült állapotban.

(Kép forrása: Walla hírek)

2011. október 18.

Gilád Shalit öt éve a Hamasz fogságában

Nem szokásom régebbi írásaim újbóli megjelentetése, jelen esetben azonban úgy gondolom, nem árt pontosítani a világhálón keringő újabb információkat, ami az izraeli katona, Gilád Shalit elrablásának 5. évfordulója kapcsán napvilágot látott.A  hírekből a tájékozatlan olvasó egyértelműen azt a következtetést vonhatja le, hogy az eltelt időszakban a katona kiszabadítása érdekében semmi nem történt és a szülők ezt megelégelve kezdtek demonstrációba.
Ez természetesen koránt sincs így, G.Sh. szülei, közvetlen hozzátartozói, barátai és az izraeli média számos munkatársa, valamint neves közéleti személyiségek eddig sem ültek ölbetett kézzel, az elmúlt időszak alatt úgy hazai, mint nemzetközi téren mindent elkövettek, hogy az éppen regnáló kormányt a “tettek mezejére” kényszerítsék.

A helyzet korántsem egyszerű és mint minden esetben, az éremnek most is két oldala van.
Két dolog feszül egymásnak, mely évek óta megosztja a társadalmat. Egyik oldalon van a szülők jogos igénye, hogy gyereküket viszont láthassák, másik oldalon ott a többségi társadalom, mely úgy fogalmaz, hogy amennyiben a kormány 1:1000 arányban szabadon bocsájt élet elleni bűncselekményekért, bírói ítélet alapján rabosított foglyokat, szabad folyást enged a további emberrablásnak, vagyis onnantól egyikünk gyereke sincs biztonságban.

Az eltelt időszakban számtalan demonstráció zajlott úgy országon belül, mint külföldön – teljesen eredménytelenül.

Érdemes feleleveníteni az izraeli börtönökben raboskodó, többségükben élet elleni cselekménnyel vádolt palesztinok börtönkörülményeiről szóló írást:

http://globlog.nolblog.hu/archives/2009/03/24/Be_kell_zarni_a_terroristak_szanatoriumat/

Ez utóbbihoz kiegészítésül annyit, hogy az elmúlt napokban Binjamint Netanjahu kormányfő úgy nyilatkozott, hogy “vége a dalnak”. Izrael szigorít a terroristák fogvatartásának körüményein. Nem vagyunk kötelesek többet nyújtani a palesztin foglyoknak, mint amire a jogszabályok, a nemzetközi jog és a nemzetközi egyezmények köteleznek.
Ez röviden annyit jelent, hogy az elítéltek nem jelentkezhetnek főiskolai, egyetemi képzésre, tehát nem szerezhetnek diplomát elzárásuk ideje alatt.

A tervezett szigorítást a Palesztin Hatóság  felháborodásal fogadta. Szerintük: “Nincs mit szigorítani a helyzeten, ugyanis már most borzalmas helyzetben vannak. Évek óta nem felvételizhetnek felsőfokú képzést nyújtó tanintézetekbe.”

Mindezzel szemben, az izraeli katona 5 éves fogvatartása alatt úgy  látogatását, mint  a Nemzetközi Vöröskereszt , G. Sh. egészségi állapotának felmérésére vonatkozó megkeresését, a Hamasz mereven elutasította.
Megbízható információink arra nézve sincsenek, hogy a katona egyáltalán életben van-e?

Úgy érzem, a téma mindezek ismeretében alkot kerek egészet.

2011. június 26.

Gilád Shalit – avagy egy élet ára

Nehéz helyzetben vagyok, mikor ennek az írásnak nekikezdek. Viaskodik bennem a szülő és az állampolgár. Kérdések kérdések hátán és választ, igazán jó választ nem találok. Nem vagyok ezzel egyedül és úgy gondolom mindenki, akinek akár hivatalból foglalkoznia kell az üggyel, akár mint magánember véleményt nyilvánít, nagy a felelőssége. Meg merem kockáztani, hogy ebben az esetben a felelősség súlyát talán egyedül az újságíró társadalom, és általában a tömegtájékoztatásban résztvevők nem mérték fel, vagy ha igen, akkor olyan sajnálatraméltó emberek, akiknek nem szeretnék a helyében lenni, amikor reggel a tükörbe néznek.
Előre bocsátom, hogy írásomból nem hiányzik az egyéni érzelem, ugyanakkor igyekszem a Hamasszal csak annyiban foglalkozni, amennyiben azt az érthetőség feltétlen megköveteli. Amire rá szeretnék világítani, az a már szinte unalomig ismételt megállapítás, hogy az információt utcára vivő, a széles tömegek tájékoztatásában és ezzel együtt saját anyagi jólétének fokozásában érdekelt médiák felelőssége óriási és az internet világában egyre csak nő.
Nagyon röviden, csak emlékeztetőül: Az izraeli-francia állampolgárságú Gilád Shalit 2OO5. júliusában vonult be az izraeli hadseregbe letölteni 3 éves sorkatonai szolgálatát.
Alig kevesebb, mint egy év múlva – 2OO6. június 25-én – a gázai határátkelőnél teljesített őrszolgálata közben egy Hamasz kommandó elrabolta és izraeli területről Gázába(?) szállította.
Mára úgy néz ki, hogy a három és fél éve fogságban lévő katona szabadulása várat magára. Izrael arra az álláspontra jutott, hogy a palesztinok vagy elfogadják, hogy nem engedjük szabadon a terrorizmus egyértelmű szimbólumait, vagy nincs üzlet. (Az üzlet kifejezés valahogy a marhavásárok hangulatát idézi számomra, és semmiképpen sem tartom alkalmasnak emberekkel kapcsolatban.)
Sok idő telt el a fogságba esés és a végső(?) szó kimondása között, amit csak nagy vonalakban érintenék. Amit egyértelműen le lehet szögezni – és ebben az oszág közvéleménye teljesen egységes – a szülőknek igaza van abban, hogy gyereküket minden körülmények között viszont akarják látni!  Hangsúlyozom, hogy ezt a szülők jogosan követelik. Ami viszont semmiképpen nem lett volna megengedhető, az a különböző politikai nézeteket valló pártok, csoportosulások más bőrére történő politikai pecsenyesütögetése, valamint a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak propagandahadjárata a mindenáron való fogolycsere érdekében. Véleményem szerint adott esetben egyedül és kizárólag G.Sh. a fogoly, a palesztin oldalról minden egyes személy bíróság által egy, vagy több életellenes bűncselekmény miatt börtönbüntetését töltő elítélt.
Az eltelt évek alatt megszámlálhatatlanul sok, szinte követhetetlen összetételű tüntetés zajlott szerte a világon, amelyek több szempontból is károsnak bizonyultak.
Károsnak bizonyult azért is, mert amíg az emberrablást követő napon a palesztinok Shalitért cserébe csak a “kis elítélt”-jeiket, vagyis a 18 év alatti rabosított fiatalokat követelték, az országos, majd nemzetközi méretűvé duzzadt tüntetések, űlősztrájkok hatására – ahogy az idő haladt – egyre több és több elítélt szabadon bocsátására tartottak igényt.
Miközben tárgyalás tárgyalást ért, amibe természetesen bevetette magát Sárközy és Obama is, azt a minimális kedvezményt sem tudták elérni, ami minden elítéltnek is kijár, hogy legalább a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői meggyőződhessenek arról, hogy Shalit egyáltalán életben van-e?  Mert, ha őszinték akarunk lenni, valamennyiünkben felmerült a gondolat, hogy úgy járhatunk, mint Regev és Goldwasser esetében, akiknek holttestéért többek között kiadtuk a híres-hírhedt Szamir Kuntart.
Mint említettem, az amnesztiában részesítendők száma egyre nőtt, mígnem elérte a másfél ezret, ami mára lecsökkent közel 9OO-ra. Ez a számháborúsdi a közvélemény élénk odafigyelése közben zajlott, nem múlt el nap, hogy az írott sajtó és azok internetes oldala ne számolt volna be a helyzet állásáról, volt hogy több cikkben is. A hozzászólásokból az derült ki, hogy a közvélemény – az eddigi izraeli gyakorlatot követve, miszerint soha halottat, sebesültet ellenséges területen nem hagytunk – megoszlott, egyre több olyan hangot lehetett hallani, hogy az ár, amit fizetnünk kell, aránytalanul magas. Természetesen mindenki a saját vérmérséklete, vagy érintettsége alapján ítélte meg a helyzetet, volt, aki egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy Gilád szabadonbocsátása érdekében semmi ár nem drága, de egyre nagyobb számban szólaltak meg azok is, akik úgy vélték, hogy amennyiben engedünk a Hamasz követelésének, csak újabb tápot adunk a terrornak. Ez a nézet nem is állt túl messze a Hamasz elképzelésétől, melynek képviselői szájából többször is elhangzott az a kijelentés, hogy nincs azzal semmi baj, ha a katona szabadul, majd fogságba ejtenek másikat.
Ide kívánkozik, bár szorosan nem tartozik a Shalit ügyhöz, de azzal mégis összefügg, hogy az eltelt időszakban nem egy alkalommal fordult elő, hogy egy bázisáról távozott katona nem érkezett meg a szokott időben a szülői házba. Pár óra alatt tisztázódott hollétük, de ez a pár óra elég volt arra, hogy a telefonvonalak, mobilok “égjenek”, SMS üzenetek, felhívások, kérések hangzottak el – a szülők lelkiállapotát mindenki képzelje hozzá. Érzékeny reagálásunkat kihasználva a Hamasz bejelentette, hogy újabb katona került a kezük közé. Ennek a hírnek a kivizsgálása majdnem egy teljes napot vett igénybe, hiszen a hadsereg minden egyes egységénél meg kellett számolni a katonákat. Ez így leírva egyszerű, de gondoljunk bele, hiába tudott X-ről, otthon van eltávozáson, arról meg is kell győződni. A szabályzat viszont nem írja elő, hogy szabadságát a négy fal között köteles eltölteni, tehát addig kell utána kutatni, amíg meg nem lesz. És mindezt ismételni X-szer, amíg a lista nem száz, de ezer százalékig stimmel.
Az, hogy a fölöslegesen túldimenzionált híradások mennyire nem könnyítették a tárgyalások menetét abból is látszik, hogy érdemi előrelépésről csak a német összekötő színrelépésétől beszélhetünk, aki mellesleg a német titkosszolgálat munkatársa és közreműködésének feltétele a teljes diszkréció volt. Ez annyit jelent, hogy sem nevét, sem fényképét a tömegtájékoztatás nem közölhette. Nem mellesleg az ő révén kapta Izrael az első megbízható életjelt Gilád Shalitról, egy pár perces videó formájában.

http://www.youtube.com/watch?v=rUR5HIHkYUs

Izrael úgy döntött, – és ez egyáltalán nem volt egy könnyű döntés – hogy a Shalitért cserébe szabadon engedett elítéltek közül többen nem térhetnek vissza a nyugati partvidékre, nekik vagy Gázába kell távozniuk, vagy más külföldi országba. Ezen kívül a ma is számottevő és egyre növekvő befolyással rendelkező Barguti, aki ötszörös gyilkosságért tölti büntetését, valamint még 3 másik személy nem szabadulhat.

Ekkor a palesztin hatóság helyettes vezetője egy holland újságnak a következőket nyilatkozta: Íme, ezek az Izrael politikáját meghatározó, felelős személyek – minden alkalommal, ahogy közelebb kerülünk a megegyezéshez, ők visszatáncolnak. Megüzentük, (Izraelnek) hogy elítélt hőseinket szabadnak akarjuk tudni! Ezzel nagyjából egy időben az elítéltek is üzenetet küldtek a Hamasznak, minszerint: készek vagyunk hosszú hónapokat börtönben tölteni, de ne engedjünk.

A felelősséggel kezdtem, azzal is fejezem be. Meggyőződésem, hogy amennyiben a Shalit “ügyet” nem övezi nemzetközi és hazai “életmentő” propaganda, ami semmi másra nem volt jó, minthogy a palesztin félben még az eddigieknél is jobban tudatosuljon a zsidók életmentésre irányuló “gyengesége”. Sajnálatos ami történt, sőt, több, mint sajnálatos, a szülők érzései szóval le nem írhatók, mégis azt kell mondanom, hogy a társadalom nem engedheti meg azt a luxust, hogy tudottan gyilkos személyek szabadon tevékenykedjenek izraeli területen.

Ami az elítéltek szabadlábra helyezését illeti, még az is felmerült bennem, hogy a Rabin gyilkos, és ezért jogosan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, Yigal Amir egy palesztinokat érintő amnesztia hallatán mikor fog fellépni saját szabadulása érdekében?

2010. január 17.