Tag Archives: Netanjahu

Mennyit “fogyaszt” egy miniszterelnök???

11 Sze

Mióta Mandelblitt főállamügyész (az előzetes meghallgatás függvényében) vádemelési javaslatot terjesztett be Sara Netanjahu ellen,  ez a kardinális kérdés foglalkoztatja az izraeli sajtót és a közvélemény egy részét.

A valódi demokráciák sajátosságai közül, jelen mondandóm szempontjából két alkotóelem érdemel kiemelést:

  1. Senki nem áll a törvények fölött

  2. Független igazságszolgáltatás

Fent említettek között nincs alá/fölé rendeltségi viszony, egymást kiegészítő, egymásra épülő fogalmak. Melyeknek akkor van igazán jelentősége, ha vezető pozícióban lévő személy neve forog közszájon.

Izraelben senki nem tekinti ördögtől való cselekedetnek, ha pártelnök, államelnök, miniszterek, vagy akár a miniszterelnök ellen indul rendőrségi vizsgálat, mely már eddig is nem egy esetben végződött vádemelési javaslattal, vádemeléssel, illetve bírósági ítélettel. Amely a felsorolt közéleti tisztséget betöltők szinte mindegyikénél letöltendő börtönbüntetést vont maga után.

Jelen bejegyzésemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen folyamatban lévő vizsgálatokról kívánok – amennyire lehet – szűkszavúan beszámolni.

A személye ellen indított támadások kezdetét pontosan meghatározni nem lehet, de nagyjából az elmúlt tíz évre nyúlnak vissza. Az események azonban a legutóbbi – 2015-ös – választások után felgyorsultak.

Médiamunkások kutatnak múltjában és jelenében olyan események után, melyek révén elérhetik a miniszterelnök lemondását illetve lemondásra kényszeríthetik.

Lehetne, de mondandóm szempontjából nincs jelentősége, részletezni a három megnyitott aktákban szereplő vádakat. A lényeg, hogy mindegyikben szerepel a korrupció, a bizalommal való visszaélés és a közvagyon herdálása. Ez utóbbival elsősorban a miniszterelnök feleségét vádolják.

Megemlítendő az a tény, hogy a nagyjából másfél éve tartó nyomozás során, Netanjahu ellen eredményt még az sem hozott, hogy a vádhatóság két – részben az ügyben, részben más – büntető eljárást maga után vonó esetben – érintett személyt, vádalku keretében koronatanújának nyert meg.

Minden tévhitet eloszlatva leszögezem, hogy amennyiben bírósági tárgyalás után kiderül, hogy Netanjahuról kiderül bármelyik aktával kapcsolatban, hogy visszaélt a köz bizalmával és keze “nem tiszta”, úgy a törvény keze legalább olyan szigorral sújtson le rá, mint bármelyik izraeli állampolgár esetében tenné.

Írásom további részét a magukat “oknyomozó újságíró” kategóriába soroló sajtómunkásoknak, valamint a külföldi hírügyökségek “tudósítóinak” szíves figyelmébe is ajánlom.

A tisztánlátás miatt meg kell jegyezni, – maximálisan elvonatkoztatva Netanjahu személyétől – hogy a mindenkori miniszterelnök, sőt, tovább menve, minden állami alkalmazott finanszírozása az adófizető állampolgárok pénzéből történik. És a mérlegelés során nem árt figyelembe venni, hogy munkaidejük nem korlátozódik napi X órára, mandátumi idejük alatt gyakorlatilag folyamatos.

Mivel a “nagy” hírügynökségek egyike sem adott átfogó képet a történésekről (nem is adhatott, hiszen a hivatalos rendőrségi tudósítások elég szűkszavúak) és mivel mindegyik csak pletyka szintű – a sajtómunkások által feltupírozott –  részletet ragadott ki azokból, azt hiszem, nem árt tájékoztatni az elfogulatlan olvasót arról, hogy az éremnek két oldala van.

Fentebb, nem véletlenül,  említettem a mindenkori miniszterelnök munkaidejének folyamatosságát,ugyanis az egyik elmarasztalásban az szerepel, hogy államilag fizetett ünnepen “maszek” villanyszerelőt hívott a miniszterelnöki rezidencia elektromos berendezésének meghibásodását korrigálandó.

Ebben az esetben el kell mondani, hogy a mindenkori miniszterelnök a hadsereggel, a külüggyel és számos – szintén folyamatosan üzemelő – hivatallal állandó összeköttetésben áll. Tehát a vizsgálat tárgyát nem csak az kell képezze, hogy plusz költséggel terhelte a költségvetést, hanem az is, hogy a folyamatos kapcsolattartás érdekében miért nincs a miniszterelnöki hivatalhoz rendelt folyamatos üzemben dolgozó karbantartó brigád? (nem csak villanyszerelő).

A másik – a közvagyon herdálása – témakör ennél még érdekfeszítőbb, nyilván ezért is élvezi a sajtómunkások (és az önálló gondolkodást mellőző izraeli/külhoni “megmondóemberek” kiemelt figyelmét.

E témakörön belül is a legnagyobb érdeklődés a  “mennyit eszik a miniszterelnök és családja” (magasiot) című fejezet kapja.

A vizsálati anyagból a a főállamügyész megállapította, hogy a Netanjahu család 2010-2013 között közel 360 ezer sekel értékben, előkelő éttermekből hozatott készételt.

Az Állami Ellenőrző Hivatal (mevaker ha-medina) jelentésébőll kiderült, hogy éves szinten 70-158 ezer sekelről van szó, az adott évekre lebontva.

Mivel a Netanjahut megelőző kormányfők (Sharon és Olmert) esetében az Állami Ellenőrző Hivatal vizsgálódása csak a miniszterelnöki rezidencia általános költségvetésére terjedt ki, jelentésében nincs külön feltüntetve, hogy “mit eszik a miniszterelnök?”. Nyilván erre nem is volt szükség, hiszen sem Sharont, sem Olmertet nem akarták törvény elé citálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számlák alapján ne lehetne visszakeresni a tételeket.

A számlabizonylatok tanusága szerint 2008. április 7-én Olmert nem kevesebb, mint 29.106 sekel értékben rendelte meg a peszachi menüt a Har Cion nevű szállodából. (Ez az összeg közel a fele a Netanjahu család teljes, 2010-es évei rendelésének.

Egy másik számlát vizsgálva megállapítható, hogy Sharon  2001. október 18-án a Hilton Mamila Szállóból 12.500 sekel értékű ételt hozatott a miniszterelnöki rezidenciára, illetve ugyanebben az évben, valamivel korábban (2001. július 8.) 8.063 sekel értékben frissítőket rendelt magán farmjának címére. Ami összességében három hónapon belül, több mint 20 ezer sekelt tett ki.

Ismételten és nyomatékosan hangsúlyozom, hogy amennyiben Netanjahu keze “nem tiszta”, úgy ő sem állhat a demokrácia törvényei felett.

De legalább ilyen nyomatékkal kijelentem, hogy az egyenlő elbírálás is elengedhetetlen része a demokráciának – nem beszélve a pártfüggetlen, objektív újságírói tájékoztatásról.

11/09/2017

 

Reklámok

Öngerjesztő hisztéria…

20 Júl

Izrael állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, négynapos magyarországi látogatása, mely magában foglalja a V4-ek vezetővel történő megbeszélést csakúgy, mint Magyarország miniszterelnökével  történő tárgyalásokat, mindenképpen történelminek tekinthető. Történelmi, mert izraeli miniszterelnök hivatalos látogatáson ez idáig nem járt (1988-ban Yichak Samir, akkori miniszterelnökünk magánlátogatás keretében kereste fel az országot)  Magyarországon.

A két ország közötti, egyre gyümölcsözőbb gazdasági és kulturális kapcsolat kialakulásában nem kis érdeme van államunk volt nagykövetének. Ilan Mor messze túlteljesítve kötelező diplomata tevékenységét, Magyarország minden zegét-zugát bejárva, ott hiánypótló előadásokat tartva, olyan plusz információhoz juttatta az érdeklődőket, mellyel egyetlen nagykövetünk sem dicsekedhet.

Az ő regnálása alatt időszakra tehető a két ország szakminisztereinek látogatása mindkét államban, melyek pozitív vonzatáról mindenki a maga országában szerezhet információt.

Sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy megnyilvánulásaiban Izrael népszerüsítése, országunk objektív megismertetése vezérelte.

Ennek az áldozatos munkának gyümölcse érett be a jelenlegi legmagasabb szintű látogatással. És ebbe rondítottak bele a pillanatnyi politikai hasznot remélők, valamint az identitásukat politikai szintre degradálók.

Attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy hetekkel a látogatás előtt különféle megnyilvánulások hangzottak el, melyek a legenyhébbtől a legdurvább kitételekig lengették ki a skálát, Magyarország a külsőségekben nem hazudtolta meg önmagát. Öröm volt nézni, hogy ott, ahol 72 éve zsidókat lőttek a Dunába, ma  Izrael államának kék-fehér lobogója díszíti a fővárost.

Ez a kép legalább annyira sajátja a magyaros vendégszeretetnek, mint az a tény, hogy ugyanaz az értelmiségi réteg, mely minden magyarországi politikai kurzust a hányinger legkisebb jele nélkül  kiszolgált, most összezárt és minden bajuk okozójának Izraelt, az Izrael államot képviselő Benjamin Netanjahut kiáltotta ki.

Nem tisztem a magyar miniszterelnök meg -illetve elítélése, bár ahhoz, hogy tisztában legyek a magyarországi viszonyokkal nekem nincs szükségem tolmácsra. Ezzel együtt és ennek ellenére már csak azért sem teszem, mert az adómmal nem a magyar kincstárat gyarapítom, választásokon szavazatommal egyik pártot sem támogatom. Magyarország az ifjúságom, annak fény és árnyoldalaival együtt.

Épp ezért csak annyi jogot vindikálok magamnak, amennyit a magyar állampolgárok is elvárnak a külvilágtól. Engedtessék meg nekem, hogy én Izrael szemszögéből, Izrael érdekeit szem előtt tartva lássam és láttassam a történteket.

A látogatás egészét – célját – tekintve, gondolom az érdeklődők éppen úgy tudomást szerezhettek róla, ahogy e sorok írója… az aláírt megállapodások eredményét pedig előre megjósolni nem is lehet, fölösleges is, annak kivitelezése szakemberek dolga.

A látogatással kapcsolatos észrevételeimre visszatérve – gondolom ez sem ismeretlen – két magyarországi eseményt kell megemlíteni. Az egyik a magyar miniszterelnök “Horthy kivételes államférfi” kitétele, a másik az u.n. sorosozás, amely plakátragasztás formájában testesült meg.

Tény, hogy Horthy nevének ilyetén felemlítésére az izraeli társadalom is felkapta fejét és senki nem ütközött meg azon, hogy ezt a magyarországi zsidók sérelmezik.

Legjobb tudásom szerint, ez ügyben diplomáciai egyeztetésre került sor, mely azzal zárult, hogy az izraeli fél “tudomásul vette” a magyar oldal erre adott magyarázatát. Hangsúlyozom, “tudomásul vette” és nem “elfogadta”.

Úgy vélem, hogy két héttel a személyes találkozó előtt értelmetlen lett volna ezt tovább ragozni, de meggyőződésem, hogy négyszemközti megbeszélés során a két fél sort kerített ennek tisztázására.

Erre utal, hogy Magyarország miniszterelnöke, nemzetközi sajtóértekezlet keretében – mintegy az egész világnak tudtára adva – kormánya nevében elhatárolódott a vészkorszak alatti magyar kormány bűneitől.

Itt jegyezném meg, hogy a magyarországi antiszemitizmus – amely pillanatnyilag nem azonos a nyugat-európai antiszemitizmussal – nem újkeletű és életben tartásáért minden 1945. után kormányon lévő pártnak súlyos felelőssége van.

A másik, vihart kiváltó esemény a plakátragasztás, ami az én ízlésemmel ellentétes, ugyanis minél inkább tolnak egy reklámot, annál inkább nem veszek róla tudomást. De! Soros Györgynek, akinek kis híján sikerült bedöntenie az angol fontot, és nem egy afrikai országot sodort spekulációival pénzügyi válságba – úgyis mint filantróp. Annak az embernek, amelyik pénzével bármelyik ország belügyeibe képes beavatkozni, aki kormányokat próbál megdönteni, nos, annak az embernek a kritizálása önmagában nem antiszemitizmus. 

Nem antiszemitizmus, legfeljebb alkalmat szolgáltat rá és ma erre Európában minden alkalom jó.

Hogy ez Magyarországon miért kaphatott gellert, arról az előző bekezdés végén tettem említést és most megismétlem: A magyarországi – klasszikus – antiszemitizmus tudatlanságon, a felvilágosítás hiányán alapul. A tiltás, nem felvilágosítás!!!

Amennyiben ezt a pontot nem lépi túl az ügy, úgy ez az írás sem született volna meg, hiszen nem több ez, mint belső egymásnak feszülés, ami  azonban egy újabb csavarral átlépte az országhatárt. Ezt nem kellett volna, vagy legalábbis nem abban a formában és  hangnemben, ahogyan történt.

És itt kell megemlíteni, hogy jelenlegi nagykövetünk döntő szerepet játszott a hisztéria kirobbantásában.

Nyilvánvalóan nem volt véletlen –  a diplomáciai nyelvezettől merőben szokatlan módon – megfogalmazott sajtónyilatkozatában elhangzott állásfoglalás.

Felhívom a figyelmet, hogy a sajtónyilatkozat Szombat délben jelent meg, amikor egyetlen izraeli állami szerv sem dolgozik. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden követségi terület a delegáló ország részének minősül, (“Izrael Magyarországon” elnevezés pontosan leképezi ezt) ahol – legyen az a világ bármely  pontján – izraeli munkarend és törvények vannak érvényben. Ebből következik, hogy  a Szombat, mint olyan, munkaszüneti nap, és ez nagymértékben megkérdőjelezi  nagyköveti fogalmazvány egyeztetésének hitelességét.

Az ezidáig megválaszolatlan kérdéssel azért is foglalkozom – úgy tűnhet – részletesebben,  mert a sajtóban megjelentekkel ellentétben (miszerint a sajtónyilatkozat Benjamin Netanjahunak az izraeli külügyminisztériumra gyakorolt pressziója miatt visszavonásra került) a valóság az, hogy nem visszavonásról,  hanem tisztázásról volt szó.

Az, hogy erre a témára mennyire tapadt rá, mennyire látta meg benne a meglovagolandó rést a magyarországi ellenzék, nem Izrael ügye.

Azzal került Izrael és személy szerint Netanjahu célkeresztbe, hogy a hagyományosan a baloldalhoz kötődő magyarországi zsidóságot képviselők olyan húrokat kezdtek pengetni, mely másra nem, de arra tökéletesen megfelelt, hogy ők megfelelhessenek szoros szüvetségeseiknek, ugyanakkor még véletlenül se vívják ki a bűnbak szerepét… Tegye meg helyettük más, nevezetesen Izrael állam miniszterelnöke.

A – talán nem véletlenül rövid – Goldmark teremben történt találkozó tette fel az  i-re a pontot. A MAZSIHISZ számításon kívül hagyta, hogy Netanjahu Izrael államát, annak érdekeit képviseli külföldi útjai során és ez alól magyarországi látogatása sem kivétel.

Heisler úr úgy rúgott bele nyilvánosan Izrael államának miniszterelnökébe, hogy közben annak széles vállát kihasználva, mintegy hátvédül használta arra, hogy a saját miniszterelnökével évek óta rendezetlen kapcsolatát – ami megint csak belügy – saját hallgatósága előtt rendezze. Ezzel végérvényesen kontraproduktívvá téve azt, amihez eleve nem kellett volna asszisztálnia.

Belharc ez semmi más. Belharc a maroknyi magyarországi zsidóságot képviselő zsidó szervezetek között, amelyet az állítólagos baloldal jó szimattal meglovagolt és sikerrel vitt véghez. Nem csak csatasorba állította a már fentebb említett –  hagyományosan baloldali eszméket követő zsidó vezetőket -, de azt is sikerült elérnie, hogy a klasszikus antiszemitizmus két hét leforgása alatt anti-cionista, Izrael ellenes légkörbe csapjon át.

Erről az öngerjesztő hisztériáról – eredményét tekintve – elmondható, hogy amennyiben Izrael államnak ilyen barátai vannak, akkor egyáltalán nincs szüksége ellenségre.

20/07/2017

USA – Izrael, idegháború

4 nov

Amerikában ma kezdődnek a szenátusi és képviselőházi választások, ami nem sok jóval kecsegteti Obamát és ezzel nyilván ő maga is tisztában van.

Ha csak nagy vonalakban nézzük át eddigi elnöki tevékenységét, külpolitikájával kapcsolatban mindenképpen elmondható, hogy ahova betette lábát, nemhogy eredményt nem tudott felmutatni, de ott kő kövön nem maradt.

Így volt ez az “arab tavasz” esetében, amikor is demokráciát akart exportálni olyan területre, ahol a lakosság még fogalmi szinten sem ismeri a kifejezést, nemhogy gyakorolni tudná. A sor folytatható, hiszen a politika iránt valamennyire is érdeklődő pontosan tájékozott az Egyiptomban történtekről, ismeri a szíriai polgárháború részleteit, líbiai, az iraki és az ukrajnai történéseket… Mindezeken felül tudja, hogy Obama a Nobel békedíj birtokosa.

Nos, fentiek ismeretében nem meglepő, ha Obama csalódott és forr benne a düh. A düh, mely Jeffry Goldberg – Obama házi szerzője- által napvilágot látott. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy “sajnálatos véletlenek összejátszása” annak a vezető amerikai politikusnak az idézése, aki útszéli hangnemben, melyek között a “gyáva szarházi” is szerepelt, beszélt  Binjamin Netanjahu izraeli  miniszterelnökről. Bár meglepő, hogy a nemzetközi érintkezésben ennyire szokatlan hangnemet használjon valaki, Obama elnök első kadenciájának talán a felénél, maga sem volt sokkal diplomatikusabb, amikor a volt francia elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalása során, a “véletlenül” bekapcsolva felejtett mikrofonon adta tudtára Netanjahunak, hogy mennyire elege van belőle.

Mivel Obama gyakorlatilag az izraeli-palesztin konfliktusban is kudarcot vallott, nem véletlen,  hogy dühét Izraelre, illetve személyesen Izrael miniszterelnökére zúdítja.

 

Netanyahu obama israel

“szerelem” első látásra

a_Saudi_Arabia_WHRE445886.jpg_wh

barátok között

Nagyon pitiáner dolog, különösen annak fényében, hogy Obama Roosvelt elnököt tekinti mintaképének, akinek az volt a véleménye, hogy nem a harcias kijelentések, hanem a csendes és következetes diplomácia hoz eredményt. És aki többek között azt is mondta, hogy: “Beszélj tisztelettel, de a bot mindig a kezedben legyen. Ne fenyegetőzz, ha valójában nem is akarsz cselekedni.”

Gondolom, nem titok, hogy Obama saját hazájában sem örvend különösebb népszerűségnek. Ezt elsősorban az egyetlen sikerként elkönyvelhető – bár igen kérdéses ez a siker – egészségügyi törvény bevezetésének köszönheti. Ezt ugyanis nem a törvényhozáson keresztül, hanem elnöki rendelettel érte el, ami számos amerikai szemében a demokráciájuk játékszabályainak megsértését jelenti.

De térjünk vissza a külpolitikájára, ezen belül is – a számomra testközelire, az Izraellel kapcsolatosra és mindjárt tisztul is a diplomáciai fiaskó képe.

Obama – talán nem is alaptalanul – úgy ítéli meg, hogy Izraelben belátható időn belül választások lesznek, azzal azonban elszámította magát, hogy annak eredményét Netanjahu nyilvános lejáratásával befolyásolni tudja.

Világos, hogy ezt a durva kijelentést a Jeruzsálemben tervezett építkezések bejelentése váltotta ki. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a bejelentés időzítése megfelelő időpontban történt-e? Ezen házon belül is vita folyik. Viszont a Fehér Ház durva kirohanása egyértelműen Netanjahu támogatottságát növelte. Az izraeli társadalom régi hagyománya, hogy külső támadással szemben mindig összezár. Csakúgy, mint Noé bárkájában a békésen megférő állatok, melyek a természetben egymás ellenségei.

Természetesen a tervezett építkezések bejelentése csak az egyik ok, úgy is lehet mondani, hogy fűszál, amibe Obama belekapaszkodott, hogy elterelje a figyelmet egy sokkal súlyosabb és nem csak Izraelt érintő problémáról. Ez nem más, mint az Iránnal történő egyezmény, melynek tető alá hozását Amerika és Európa is szinte minden áron véghez akarja vinni. Ebben még a NAÜ felvetését is figyelmen kívül hagyják és azzal sem törődnek, hogy Irán az atomfegyver előállításának képességét megőrzi.

A jeruzsálemi építkezésekkel kapcsolatban Binjamin Netanjahu sem maradt adós és egyértelműsítette, hogy: Többé nem fordul elő, hogy csukott szemmel adunk át területet, aztán reméljük a legjobbakat. Megtettük ezt Libanonnal és a köszönet több ezer rakéta volt.

Megtettük ezt a Gázai övezettel és cserébe megkaptuk a Hamaszt , valamint 15 ezer rakétatámadást.

Ezt nem fogjuk megismételni. A Zsidó Állam elismerését és sziklaszilárd biztonsági egyezményt akarunk.

Meggyőződésem, hogy a napokban nyilvánosságra került hír, miszerint Izrael egy hónapon belül, egyedül is megtámadja az iráni atomlétesítményeket, szintén az idegháború része.

El kell ismerni, hogy nem lehet könnyű manapság Obamának lenni. Az amerikai elnökhöz 2008-ban szinte messianisztikus reményeket fűztek és mára nem csak hazájában, de a világ nagy részén is népszerűtlenné vált olyannyira, hogy feltételezhető, a választások után – az amerikai politikai zsargonnal élve – “béna kacsává” válik.

Nem lesz könnyű még két évet úgy hivatalban maradnia, hogy mind a képviselőházban, mind a kongresszusban republikánus többséggel kell együtt dolgoznia. Mindezt azok után, hogy 2008-ban – a háta mögött nagy szenátusi többséggel – felvázolt egy olyan világot, ahol mindenki szerető testvér,  ahol nincsenek háborúk, különösen vallási háborúk nincsenek, a Közel-Keleten a tankok csövében a békegalamb olajágból rak fészket…

Szó se róla, elképzelésnek mindez gyönyörű, csakhogy a világ nem alkalmazkodott ehhez a teóriához és ezt Obama rossz néven vette. Személyes üggyé tette azt, ami az érdekek szférájába tartozik. Mert az igaz, hogy Omaba az  Egyesült Államok elnöke, de a Fehér Ház nem azonos Amerikával.

Ez azonban nem változtat azon a tényen, amit Goldberg cikke is sejtetni enged – nem nézünk túl kellemes két évnek elébe, bár ez valószinűleg inkább szavakban, mint tettekben nyilvánul majd meg.

Tulajdonképpen azt hiszem, hogy Obama nem annyira “béna kacsa”, mint inkább “sebesült oroszlán” – akitől ajánlatos óvakodni.

03/11/2014  


%d blogger ezt kedveli: