Tag Archives: Palesztin Hatóság

Intifáda, vagy nem intifáda?

22 feb

Nem túl régi írásom-ban már szót ejtettem az intifádák mibenlétéről, melyben szerepelt egy rész,

“ A különbség annyi a jelenlegi helyzet és a mögöttünk lévő két intifáda között, hogy míg azokat felső, központi utasításra, pontosan meghatározott helyeken hajtották végre, a jelenlegi – eddig – semmiféle szervezettséget nem tükröz.”

melyet revideálok.

Az elmúlt időszak alatt megváltozott a véleményem és bár érteni vélem a témában szaktekintélynek számítók azon állásfoglalását, miszerint a jelenlegi,“késeléses” terrorhullám nem hasnlítható az elmúlt intifádákhoz sem a kivitelezés formájában, sem nagyságrendileg, ma már nem fogadom el, hogy a jelenlegi helyzet ne lenne intifáda.

Meggyőződésem, hogy – bár számszerűen a régebbi intifádák során az egy-egy alkalommal elkövetett merényletekben, azonos időben több halálos kimenetelű sérülés történt – az elhúzódó, egyesével végrehajtott esetek – a végeredmény szempontjából – korántsem elhanyagolhatóak.

Az izraeli mentőszolgálat (MÁDA) hivatalos jelentése szerint az elmúlt öt hónapban (2015. december 13 – 2016. február 18.) a terrornak 32 halálos áldozata, 307 sérültje volt. Ezen felül 110 személyt kezeltek sokkos állapot miatt.

Tárgyi időszakban 220 alkalommal volt szükség mentő alakulat kihívására: 91 esetben kődobálás sérültjeit kellett ellátniuk, 91 esetben késelés történt, 23 alkalommal gázolásos merénylet és 15 alkalommal lőfegyverrel elkövetett merénylet.

Annyiban aláírom fent említett szakemberek véleményét, hogy ma nincs az arabok között olyan meghatározó személyiség, aki megszervezné, koordinálná a terrorcselekményeket. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az évek múlásával a technika sokat fejlődött és ma már nem szükséges egy “mechandesz” (mérnök) a robbanószerek előállításához. Elegendő az interneten utána keresni. Tényként kezelhető, hogy a biztonsági intézkedések következtében nagyobb mennyiségű robbanószer egyidejű izraeli területre juttatása nehézkes, de e mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy erre nincs is szükség, hiszen a terroristák egy része az u.n. zöld vonalon belül van, (Jeruzsálem keleti felében) vagy éppenséggel beépülve a Palesztin Hatóság területére (két esetben az elkövetők a Palesztin Hatóság fegyveres testületében szolgálók voltak), annak integritását élvezve.

De miért a természet adta kövek, (sziklák, beton elemek) miért kés (olló, csavarhúzó, balta, kalapács) és miért gépjárművekkel elkövetett terror? És a fő kérdés: miért csökken az elkövetők életkora? Miért, hogy egyre fiatalabb – sokszor gyerekkorú – az elkövető?

A kő a természet része, az építkezések beton elemei adottak. A háztartások felszereléséhez tartozó szerszámok úgyszintén.

És adott az elkövető – erősen aluliskolázott – réteg, melynek egy jó része (különösen a gyerek -és fiatalkorúak)  kizárólag arabul ért, ebből következően kizárólag a belső információkra támaszkodhat.

Itt kell megjegyezni, hogy a Palesztin Hatóság területén élők iskolázottsága az elmúl húsz év alatt 40%-kal csökkent. Nagy részük analfabéta, vagy funkcionális analfabéta.

Tehát a lakosság erősen manipulálható és manipulálják is. Mahmud Abbasz például, ha véletlenül el is ítél egy-egy terrorcselekményt, azt mindig angol nyelven teszi és az arab médiákban soha nem jelenik meg.

És akkor nézzük, mi motiválja az arabokat terrorcselekmények elkövetésére?

Első helyen kell említeni azt, amivel az izraeli sajtóban sem sűrűn lehet találkozni, a világsajtóban pedig egyáltalán nem. Az iszlám világ élethez és halálhoz való viszonya alapvetően különbözik attól, ahogy azt az európai ember ismeri. Ez fokozottan érvényes a magukat palesztinnak nevező arabok körében, ami csakúgy, mint a “palesztin nép”, Arafat nevéhez fűződik. Arafat felismerte, hogy a Korán szövegéből fegyvert is lehet kovácsolni, ugyanis az iszlám szerint a sahid (szó szerinti jelentése “tanú”, aki vallási parancsolat teljesítése közben halt meg, vagyis Allahnak tetsző cselekedetet hajtott végre) nem számít halottnak.

A Korán egyik verse (szúra) így írja le: Ne gondoljátok, hogy akik Allahért haltak, azok valójában halottak. Ők Allah kezéből kapják jutalmukat.

Ha valaki egy sahid temetését gondosan megfigyeli, láthatja, hogy a sahidot mindig hordágyon  viszik és az arcát soha nem fedik be. A halottkísérő férfiak pedig papírzsebkendővel a kezükben igyekeznek a halott közelébe férkőzni és annak homlokát, vagy arcát megtörölni. Majd ezzel a zsebkendővel a saját homlokukat, vagy arcukat. Ez a szokás azon alapszik, hogy a sahid már az Édenkertben van és izzad,miközben a 72 szűzzel hancúrozik. A résztvevők ezzel a gesztussal kívánnak részt venni a sahid örömeiben.

A sahid szülei szinte kivétel nélkül büszkék, hogy gyerekük Allahnak tetsző cselekedetet hajtott végre, de természetesen – igaz, csak nagyon elvétve  – valódi gyásszal is lehet találkozni a sahidok családjánál. Egy esetben találkoztam egy anya nyilatkozatával, aki – bár a sahid fia után nyugdíjat kap a Palesztin Hatóságtól – megjegyezte, hogy soha nem a vezetők gyerekei halnak meg.

A Palesztin Hatóság és a Hamasz között fennálló belső ellentét is kedvez a terrortámadásoknak. A Hamasz nyiltan hangoztatja, hogy Mahmud Abbasz a népe árulója (amiért Izraellel tárgyalóasztalhoz ül) és azt sulykolja a tömegekbe, hogy a “megszálló hatalommal” szembeni szabadság kivívásának egyetlen módja ha minél több zsidót megölnek. (Közbevetőleg arra is kitér, – amiben igaza is van – hogy Abbasz illegitim vezetője népének, hiszen négy évre szóló mandátumával szemben, megkezdte kormányzásának 12. évét. Választásokat azért nem ír ki, mert bukása borítékolható.)

Az uszítás nagymesterei azonban az imámok, akik a mecsetekben – sokszor plasztikusan szemléltetve, késsel hadonászva – szólítják fel a gyülekezet tagjait minél több zsidó meggyilkolására.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az óvodákat, iskolákat, a nyári napközis táborokat sem, ahol a tanterv része a gyűlöletre, a sahid létre való nevelés. A vetélkedők ünnepelt győztese az a gyerek, aki több zsidót gyilkolt. A legfogékonyabb korosztály számára természetessé válik, hogy egy-egy “sikeres” terrorakció után, utcai karnevál keretében ünneplik a “megszálló cionisták” feletti győzelmet, ahol a felnőttek egymást is és a gyerekeket is édességgel kínálják.

Szélesítsük a kört. A világ közvéleménye (ide értendők meghatározó politikusok is) Mahmud Abbaszt Izrael békepartnerének tekinti. Aki belelát a kártyáiba, az pontosan tudja, hogy ez szemen szedett hazugság. A “békepartner” ugyanis az egyik legfőbb támogatója a terrornak. Mint fentebb említettem, ez részben abból látszik, hogy az elvétve megjelenő, terrort elítélő nyilatkozatai kizárólag a külvilágnak szólnak, miközben a sahidról közintézményt neveznek el a Palesztin Hatóság területén és családjuk busás anyagi támogatást élvez.

Ha a terror támogatottságát  tovább boncolom, a kört még jobban szélesíteni kell és meg kell említeni az izraeli parlament arab képviselőinek néhány tagját, akik kondoleáló látogatáson vesznek részt a terrorista családjánál, ahol   néma felállással adóznak a “hős emlékének”. De szólni kell a Merec nevű szélsőbaloldali pártról is, mely eddig “csak” egyenlőségjelet tett gyilkos és áldozat között, de melynek egyik képviselője szintén kondoleált a sahid családjának.

12717266_805690492869521_2432410657996448136_n-620x330

Kép forrása: https://www.facebook.com/israelsfreedom/?fref=nf

a nyíllal jelölt Merec képviselőnő  Tamar Zanberg

Ezen a ponton akár meg is állhatnék, hiszen az ez után következők már túllépnek az ország határán. Mégsem teszem, mert csak a vak nem látja, (meg aki nem akarja látni) hogy a külvilág keze vastagon sáros az izraeli-”palesztin” konfliktus fenntartásában.

Ha valaki azt hiszi, hogy az ENSZ évi 20-22 Izraelt elmarasztaló határozatában az arabok nem az igazságuk megerősítését érzik, az téved. Ha valaki azt hiszi, hogy a svéd külügyminiszter asszony Izrael ellenes kirohanásai terméketlen talajra hullanak, az is téved. És téved az is, aki az izraeli termékek cimékézésében nem  a terror támogatását látja. De a terrort támogatja az az újságíró és hírközlő szerv is, aki még véletlenül sem tűzi tollhegyre Jeruzsálemet, mint az ország fővárosát és helyette “tel-avivi vezetés”-t emleget, aki következetesen “nyugati part”-nak nevezi Júda-Somron térségét… és folytathatnám.

És tévedés áldozatai azok az európai polgárok, akiknek adójából országuk vezetése számolatlanul és ellenőrizetlenül segélyezi a “palesztinokat”, mely összegből pont a legrászorultabbak nem látnak egy garast sem. Nem is juthat, hiszen az összeg nagyobb része, a hagyományos korrupció miatt a vezetők bankszámláján landol, a maradék pedig fedezetül szolgál az arab provokátorok fizetésére, akik havi bér ellenében végzik munkájukat úgy a Templom hegyen, mint a közutakon felállított ellenőrző pontoknál.

Izrael – mint mindig – lépéshátrányban van és többnyire utólagos magyarázkodásra szorul, mert nem elég a hazug arab propaganda, a tudatlan külföld (amely nem tudja megkülönböztetni a Golán fennsíkot Gázától), ráadásnak megkapja az újságíró társadalom egy részének tudatos ferdítését.

Ezzel csak úgy tudna szembeszállni, ha a fentiek gyakorlatát követve, egyes híradásaiban nem az objektivitásra, hanem a gyors, hatásvadász megjelenésre törekedne.

A végére hagytam egy videót az elmúlt hónapok terror-cselekményeiről, kizárólag erős idegzetűeknek.

https://www.youtube.com/watch?v=JCkIFeUA0QE

22/02/2016

 

Újraírni a történelmet…

19 máj

Mielőtt mondandóm lényegi részére rátérnék,  tisztázni kell az összefüggést Palesztina, mint földrajzi egység és a magukat ma “palesztinnak” vallók között.

Az összefüggés nem több, mint hogy Palesztina a nevét a filiszteusokról kapta és a ma “palesztinjai” a földrajzi egységről nevezték el magukat. Ugyanakkor tény, hogy sem kulturális, sem nyelvi, vallási, sem vérségi kapcsolatuk nincs a filiszteusokkal.

Történelmi tény, hogy Palesztina 1516-tól az Oszmán Birodalom része, majd az I. világháború és 1947 között angol gyarmat. Ebből egyenesen következik, hogy a terület soha nem volt “ősi palesztin föld”.

Az itt élő arabok még Izrael állam megalakulásakor sem nevezték magukat “palesztin népnek”. Ahogy az államalapítás előtt a zsidók is palesztinai zsidók, a keresztények pedig palesztinai keresztények voltak, úgy az itt élő arabok palesztinai arabok. A “palesztin nép” fogalmát  a ‘70-es években Arafat honosította meg – és ezzel kezdetét vette a történelem hamisítás, melyet napjainkra csúcsra járattak.

 

Saib Erekat a “béketárgyalások”-on  résztvevő palesztin küldöttség vezetője nemrégiben Münchenben kijelentette Cipi Livni (az izraeli küldöttség vezetője) előtt, hogy ő és családja a kánaáni őslakók leszármazottja és  már 3000 évvel az előtt Jerikóban éltek , hogy a zsidók odaérkeztek volna Jehoshua Ben Nun vezetésével.

Az évek óta tartó “palesztin” agymosás eredménye, hogy vannak, akik nem csak kánaáni ősökkel rendelkeznek, de egyenesen a filiszteusoktól (tengeri nép, amley az i.e. 12. században érkezett a területre, valószínűleg az Égei tenger felől) származtatják magukat.

Azt állítják, hogy már sok ezer évvel a zsidók ide érkezése előtt itt éltek, tehát a zsidók a hódítók és ők az őslakosok. Így válnak a kánaáni őslakosok arabokká, Jézus palesztinná, aki az iszlámot terjesztette és nem a kereszténységet. És különben is, Jézus eredetileg nem is zsidó, hanem muzulmán volt.

 

Azoknak, akik mindezt elhiszik – és nincsenek kevesen – csak ajánlani lehet az internetet, ahol számos olyan írás olvasható, melyben a “palesztinok”, illetve izraeli arabok családjainak történetét ismerhetjük meg és amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy gyökereik egészen máshol vannak. Nem egy esetben családnevük is származási helyükre utal.

Kfar Kaszem lakója az az asszony, aki az egyik izraeli kereskedelmi televízió “mesterszakács” vetélkedőjén vett részt, ahol a “koshari” nevű,  rizsből és lencséből készült fogást, mint hagyományos egyiptomi ételt mutatta be és elmondta, hogy családja Egyiptomból, El-Fayoumból származik. Az asszony családneve, Fayoumi.

Ha a szükség, vagy az érdek úgy kívánja, még a Hamasz belügyminisztere is kiadja családja származási helyét. Fathi Hammad 2012-ben Gázából a következő szavakkal fordult Egyiptomhoz. “Amikor segítségért fordulunk hozzátok, hogy folytathassuk a dzsihádot,  (szent háború) akkor a testvéreinkhez fordulunk, hiszen minden palesztin, akár Gázából, akár bárhonnan Palesztina területéről bizonyítani tudja, hogy arab gyökerekkel rendelkezik. Jött akár  Szaudi Arábiából, akár Jemenből… Mi vérrokonok vagyunk. Az én családom egyik fele egyiptomi és itt Gázában több, mint harminc család viseli az Al-Maszri (egyiptomi) nevet. A palesztinok egyik fele Egyiptomból, másik fele Szaudiából érkezett… Mi egyiptomiak vagyunk, mi arabok vagyunk, mi muzulmánok vagyunk.”

 

Nemrég jelent meg héber nyelven Benedict Anderson “Kitalált népek” c. könyve, amelyhez az előszót egy izraeli keresztény arab, Azmi Bishara írta. Bisharáról érdemes tudni, hogy a BALAD nevű arab nacionalista párt alapítója, volt kneszet képviselő, akivel szemben a második libanoni háború idején a Hezbollah számára történt kémkedés gyanúja merült fel. Jobbnak látta elhagyni az országot és jelenleg Katarban él.

Az általa leírtak figyelmet érdemelnek: “A modern arab nacionalizmus, ugyan úgy, mint más népi nacionalizmus, a 19. században alakult ki. Az arabok azonban úgy érzik, hogy ez levon az értékükből és ezért az arabul beszélő népek történelmét, arab nacionalista történelemmé változtatják, amely az iszlám keletkezése előtti időktől napjainkig tart. A palesztin nacionalista mozgalom, hogy versenyre keljen a cionizmussal, a palesztin népet a kánaániaktól származtatja, akik már a zsidó törzsek előtt itt éltek.”

 

Nem tudom, hogy mielőtt Bishara ezt az előszót megírta, ismerte-e Anthony D. Smith (1939-) brit szociológus munkásságát, akinek szakterülete a nacionalizmus, de ő a nemzeti önazonosság építésének kétféle módját említi. Az egyik, amikor ez a történelmi események és a kultúrtörténet felhasználásával történik, a másik – amikor ezek nem állnak rendelkezésre – a tények kitalálásával.

Hasonlóan fogalmaz Yitzhak Reiter professzor (1952-) politológus, az jeruzsálemi Héber Egyetem tanára, az ashkeloni egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetője a “Jeruzsálemtől Mekkába és vissza” c. könyv szerzője is.  Szerinte a történelem időnként pontatlan, szélsőséges esetekben pedig kitaláció.

És még egy példa: Jeruzsálem Óvárosában lévő mughrabi negyed, amely arra utal, hogy lakói a maghreb országaiból érkeztek (Mellesleg legtöbbjük nem közvetlenül az anyaországból érkezett, hanem Mekkából hazatérőben ragadt itt, ahol munkát találtak. Az itt élő zsidók őrként alkalmazták őket.

 

A görcsös igyekezet,  amivel a “palesztin nép”  szinte kényszeresen bizonyítani kívánja, hogy Palesztina ősi palesztin föld, mára már az oktatásba is beszivárgott és a legfogékonyabb korosztály között szedi áldozatát és generációkon át a gyűlölet gerjesztője. A Palesztin Hatóság területén használatos, második osztályos tankönyvből a kisiskolások azt tanulják, hogy  “az arab kánaániak voltak az elsők, akik Palesztina területén éltek” – mindenki más megszálló. A tanárok számára kiadott kézikönyv az óra célját a következőkben határozza meg: “Cél, hogy a tanulók összekapcsolják Palesztinát az itt élt kánaániakkal”. A Hetedik osztályos tankönyv szerint: “A palesztin kánaániak találták fel az abc-t”…

Hogy mi a célja a történelem megmásításának, érthető! Nem érthető viszont a felvevő közeg, mely világviszonylatban elég széles skálán mozog. Bár… belegondolva mégis érteni vélem.

2014. május 19.

 

 

%d blogger ezt kedveli: