Archívum | Uncategorized RSS feed for this section

Mi is a helyzet Szíriában?

2 okt

A szíriai polgárháború kezdete óta (2011. márc. 15.) sokan és sokszor teszik fel a címadó kérdést Izraelben, tekintettel arra, hogy nem lehet közömbös, ami az északi határaink mentén történik.

Izrael igyekezett, amennyire csak lehetséges, távol tartani magát a szíriai polgárháború mocsarától, ezidáig teljes sikerrel.

Irán fokozódó szerepvállalása Szíriában, azonban némileg átértékelte a helyzetet, miután Izrael nem engedheti meg, hogy Szíriában is egy, a libanonihoz hasonló (Hezbollah) helyzet alakuljon ki.


A szíriai polgárháború kezdetén az Aszaddal szembenálló erők, elsősorban az ISIS gyors térnyerése, arra engedett következtetni, hogy Aszad napjai meg vannak számlálva és Izraelnek egy szélsőséges szunnita erővel kell majd szembenéznie. Ebben az időszakban a szíriai színtér fő játékosai az Aszaddal szembenálló erőkön kívül a több hangszeren játszó Erdogan vezette Törökország, amely egyrészt átengedte területén a Szíriába és Irakba tartó ISIS önkénteseket, másrészt háborút viselt az észak-szíriai kurdok ellen, félve, hogy egyesülnek a törökországi kurdokkal. Erdogan akkor is és ma is hallani sem akar Aszadról.

A másik szereplő Oroszország volt, amely minimális célként meg kívánta tartani a tartuszi haditengerészeti támaszpontot, akár Szíria valamilyen felosztása árán is.

Az Iráni Forradalmi Gárda egységei és az irányítása alatt álló miliciák, így elsősorban a Hezbollah megjelenése a térségben nagyon jól beleillett Irán elképzelésébe, amely a siiták befolyását kivánta kiterjeszteni Szíriára is, miután Irakot gyakorlatilag “legyelte”.

Oroszországnak ez azért felelt meg, mert sokkal előnyösebbnek vélte, ha nem orosz katonák koporsóit kell haza szállítani.

Oroszország ekkor a nemzetközi színtéren padlón volt, tekintettel a nyugati szankciókra, amelyet a kelet-ukrajnai beavatkozás, illetve a Krím megszállása (2014 február vége) eredményezett.

Obama elnök ideológiai hátterű tehetetlensége azonban ismét helyzetbe hozta Putyint, aki tehetséges és tapasztalt államférfi módjára nem is habozott ezt a helyzetet kihasználni. Így mára Szíriában döntő szava van és a Közel-Keleten is többé-kevésbé megkerülhetetlen tényezővé vált.

Ezt ismerte fel az izraeli vezetés és hamarosan munkakapcsolat alakult ki Putyin és Netanjahu között. Ennek egyetlen motiváló tényezője a kölcsönös érdek.

A szíriai polgárháború ideje alatt Netanjahu izraeli miniszterelnök és Putyin, Oroszország elnöke között hét alkalommal jött létre találkozó, melynek fő témája Szíria volt. (2013. május 14., 2015. szeptember 17., 2017. március 9., 2017. augusztus 22., 2018. január 29., 2018. május 9., 2018. július 11.)

Ahogy ez a találkozók dátumának sűrűsödéséből is látszik, a két államférfi szoros munkakapcsolatot épített ki, a nyolcadik – telefonos egyeztetésre – az orosz repülőgép lelövése után (2018. szeptember 18.) került sor.

Israeli prime minister Benjamin Netanyahu meets with Russian president Vladimir Putin in Kremlin, Moscow, Russia. July 11, 2018. Photo by Kobi Gideon 

Mindkét félnek elemi érdeke, hogy ne keveredjen a másikkal fegyveres konfliktusba, ugyanakkor ki-ki a saját prioritásait kívánja érvényre juttatni.

Oroszország meg kívánja tartani protektori státuszát, ugyanakkor Izrael nem engedi az irániak megerősödését Szíriában.

Mindezek érdekében hozták létre a katonai egyeztető bizottságot, amely folyamatosan működik.

Oroszország ugyan nem teljesen jó szívvel szemlélte az irániak elleni támadásokat, de ugyanakkor érdekeit nem sértette, hogy Irán nem erősödik korlátlanul Szíriában.

Ezt a “harmóniát” zavarta meg a legutóbbi incidens, az orosz felderítő gép lelövése.
Az oroszok azzal vádolják Izraelt, hogy olyan helyzetet idézett elő az – állítólagos –  késedelmes értesítéssel, hogy a szíriai légvédelem tévedésből lelőtte az orosz gépet.
Jelenleg az álláspontok sajtóbeli harca folyik.

Anélkül, hogy belemennék a részletek taglalásába, csak egy apró tényre kívánom felhívni a figyelmet. A szíriai légvédelem 40 perccel (!) azután lőtte ki a légvédelmi rakétát, hogy az izraeli gépek a rakétáikat kilőtték a célpontra.

Az elsődleges orosz reagálásból arra lehet következtetni, hogy a vádaskodás egy ilyen helyzetre fiókban őrzött orosz terv végrehajtása, amely úgy tűnik, hogy Oroszország távlati céljait kívánja szolgálni.

Ugyanakkor, amikor Moszkvánban az izraeli katonai küldöttséget korrekt módon fogadták és a tárgyalás is korrekt keretek között zajlott, az orosz, kormányközeli sajtó (Oroszországban szinte csak ilyen van) egyfajta Canossa-járásként állította be az izraeli küldöttség útját és az újságokban antiszemita felhangú cikkek jelentek meg ilyen és ehhez hasonló címekkel: “Ideje lenne rendre tanítani a zsidócskákat”. Ezekből a cikkekből azonban szinte semmi nem került ki a világsajtóba.

Nézzük, mi is lehetett ezzel Putyin szándéka?

Egyrészt befelé, a már erősen agymosott közönségnek meg kellett magyarázni a 15 orosz katona halálát, másrészt lehetőséget nyújtott Putyinnak, kedvenc módszere bevetésére: egyik kezével válságot  generálni, majd a válságkezelés során elérni az általa kitűzött célt.

Azt azonban nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy az Izraellel szembeni magatartásban korántsem Izrael a fő célpont. Putyin, Izraelen keresztül kíván kapcsolatot teremteni az USA-val, hogy kitörjön az elszigeteltségből.

Végezetül nézzük az erők jelenlegi állását Szíriában.

Az ország nagy részét Aszad az oroszokkal karöltve ugyan visszafoglalta, de Észak-Nyugaton a Jarbolos régióban lévő Afrin és Kubani közötti kurd területet Törökország harcokban megszállta és nincs is szándékában – legalábbis egyelőre – kivonulni onnan.

Ami érdekes, hogy Szíria és Oroszország is hallgat ebben az ügyben.

Putyin módszerére jellemző, hogy a már 2013-ban beígért  S-300-as légvédelmi egység Szíriának történő leszállítására most találta elérkezettnek az időt.

Ez azonban a jelenlegi helyzetben nem több politikai húzásnál, mert amennyiben a kezelését át kívánja adni a szíriai hadseregnek, az igen hosszú időt vesz igénybe. Már csak azért is, mert a szíriai hadsereg hadfelszerelése –  a légierő egy részének kivételével – még a megboldogult Szovjetunió idejéből származik és a személyzet kiképzése is ezen a színvonalon mozog.

Amennyiben viszont az oroszok tartják meg a kezelés jogát, úgy gyakorlatilag semmi sem változik a látványos lépésen kívül, tekintettel arra, hogy az orosz bázisokat jelenleg is ilyen légvédelmi egységek védik, amelyek soha, semmikor, egyetlen rakétát sem lőttek ki izraeli gépek, vagy rakéták ellen.

02/10/2018

A témához kapcsolódó korábbi írások:

  1. https://leharblog.wordpress.com/2012/01/21/elet-v-halal-szir-modra/

  2. https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/

  3. https://leharblog.wordpress.com/2016/03/22/a-valtozo-kozel-kelet/

  4. https://leharblog.wordpress.com/category/az-arab-tavasz/ kategória az egész közel-keleti térségben történő eseményekről ad képet

Reklámok

“Most akkor van víz Izraelben, vagy nincs…?”

4 Sze

A címadó kérdést Izraelben is időről időre felteszik. Az utóbbi időben azért vált ismét hangsúlyossá, mert a Vízügyi Igazgatóság nemrégiben nyilvánosságra hozott meteorológiai előrejelzése ismét száraz telet jósolt, már a hatodikat egyvégtében.

Tény, hogy Izrael nem hasonlítható a fjordok vidékéhez, de kicsit a  mélyére ásva a kérdésnek, a “drámai” jelző túlnyomórészt érdekmotiváltnak tűnik.

Hogy miért a Vízügyi Igazgatóság foglalkozik meteorológiai előrejelzéssel, arra az írás végén még visszatérek.

Arra a kérdésre, hogy milyen tél elé nézünk, az Országos Meteorológiai Intézettől olyan válasz érkezett, hogy ilyen távoli előrejelzéshez még nem áll rendelkezésükre elegendő adat. A kérdésre októberben érdemes visszatérni, akkor már nagyobb biztonsággal tudnak előrejelzést nyújtani.

 

Az alábbiakban néhány számadattal kívánom megvilágítani Izrael vízhelyzetét.

2015-ös adatokat alapul véve

  • az éves lakossági vízfogyasztás     1100 millió köbméter (továbbiakban: m3),

  • a mezőgazdasági felhasználás      750 millió m3,

  • az ipari felhasználás                         120 millió m3.

Jordániának 50 millió m3-t, a Palesztin Hatóságnak pedig 120 millió m3 vizet adunk át.

Mielőtt a rendelkezésre álló vízforrásokra rátérnék, tudni kell, hogy Izraelben az esős időszak októbertől áprilisig tart, de számottevő csapadék mennyiség gyakorlatilag három hónapra (november, december, január) korlátozódik. Ekkor hull le az éves csapadék mennyiség 85%-a.

Területi megoszlása erősen eltérő, mert amíg a Galilban az éves átlag 8-900 mm, addig az ország középső részén csak 5-600 mm és Eiláton, illetve környékén mindössze 25 milliméter.

Izraelben az átlagos, évi csapadékmennyiség 7 milliárd köbméter, amelyből viszont kevesebb mint 2 milliárd köbmétert gyűjtenek össze felszíni és földalatti tározókban.

Az eső mintegy 70%-a közvetlen a talajról, vagy a növényzetről, párolgás révén tér vissza a környezetbe, 5%-a különböző vízfolyásokba kerül és 25%-a talajvízbe szivárog.

Nézzük a rendelkezésre álló vízforrásokat:

Izraelnek három természetes vízforrása van: a Kineret, tengerparti sáv és az u.n. hegyi víztározó.

A Kineret össz. vízmennyisége – ha tele van –  (ez utoljára 1991/92 telén fordult elő) 4130 millió m3.

A tóba a Jordánból folyik átlagosan 440 millió m3, csapadékból 65 millió m3 származik, a Golánról és Galileából 80 millió m3. A Kineret éves párolgással 230 millió köbméter vizet veszít, ami több mint 1/3-a a befolyó víz mennyiségének.

A tóból gyakorlatilag megszűnt a vízkiemelés, tekintettel arra, hogy a vízszint a katasztrófa szintet jelentő “fekete” vonalhoz közelít.

A tengerparti sávból erősen korlátozott a vízkiemelés mértéke, köszönhetően az előző évek folyamán történt túlszivattyúzásnak, melynek következtében a környezetből szennyező anyagok szivárogtak a kutakba.

A vízkiemelés nagy része az u.n. hegyi tározókból történik.

A felsorolt természetes forrásokból összesen 847 millió m3 kerül kiemelésre.

Izrael öt tengervíz sótalanító üzemének éves kapacitása 660 millió m3 ( egy m3 víz sótalanítása 2.20 sekel)

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Izraelben és Szingapúrban a világon a legmagasabb százalékban tisztítják a szennyvizet. Izrael a szennyvíz 85%-át tisztítja, ebből 209 millió m3-t a mezőgazdaságban használnak fel öntözésre. (Rossz nyelvek szerint a Jordán völgy és Arava dinnyéi ettől olyan zamatosak és a szinte csak exportra menő datolyák is ettől nőnek olyan szép nagyra.)

sótalanító telep

A számok tükrében pillanatnyilag nem beszélhetünk drasztikus vízhiányról, azt azonban tudomásul kell venni, hogy számottevő erőfeszítés nélkül a forrásokat növelni nem lehet.

És itt térnék vissza arra a kérdésre, hogy miért a Vízügyi Igazgatóság foglalkozik meteorológiai kérdésekkel, illetve milyen érdeke fűződik feketébbnek láttatni a helyzetet, mint amilyen?

A háttérben felmerülnek a szárazságért állami kártérítésben érdekelt csoportok is és van néhány olyan kérdés, amelyben a Vízügyi Igazgatóságnak már régen lépnie kellett volna. Ugyanis a probléma nem mai keletű.

Mint azt fentebb már említettem, az esővíz nagy része szabadon elfolyik, ugyanakkor van néhány természetes vízfolyás, ami pedig szabadon folyik a tengerbe.

Adva van még az országos gerincvezeték, amely 1964-ben épült, amikor az ország lakossága 2.5 millió volt, szemben a jelenlegi (2018. július) 8.891.800 fővel. Nem beszélve arról, hogy a ‘60-as években heti egy alkalommal, míg ma napi két alkalommal használták/használják.

Nyilvánvaló, hogy a vezeték már régóta megérett a korszerűsítésre. Különösen fontossá teszi ezt Yuval Steinitz energiaügyi miniszter bejelentése, miszerint a közeli években a tengervíz lepárlását kétszeresére kívánják növelni és az országos gerincvezetéken keresztül vizet kívánnak juttatni a Kineretbe és az északi természetes víztárolókba. Erre a hidrológiai egyensúly megőrzése miatt van szükség.

04/09/2018

Az izraeli posta és a kabátlopás esete…

22 aug

 

“Tíz tonna levelet adott át Izrael a palesztinoknak” – hangzik az eleve lesújtó vélemény az MTI tolmácsolásában… de kezdjük az elején.

A hírt eredetileg a francia AFP adta ki, majd sorjában átvette a BBC News, a New York Times, az NBC New, a The Guardian, a The Independent, a Daily Mail…Haaretz, MTI. Túl ezeken, nevesincs “hírportál” is zászlajára tűzte.

Amint fentiekből látszik, a tömegtájékoztatás hét nagy intézményéből egyiknek sem jutott eszébe a témát körüljárni, ami nem meglepő. Mint, ahogy az sem, hogy az izraeli Haaretz és az MTI is beállt a csatasorba.

De tényleg, annyira jól hangzik, hogy a “gonosz” Izrael még a kerekesszékbe kényszerülő palesztinra sincs tekintettel és képes nyolc évig visszatartani a külföldön feladott küldeményt.

Természetes, hogy amennyiben a felsorolt hírközlő szervek közül csak egynek is eszébe jut a dolgok mélyére nézni, a kép némileg árnyaltabbá válik, de nyilván nem ez volt a cél. Bár elvárható lenne, hogy a magukat újságírónak tituláló, alapjában véve a technika vívmányait jól használó sajtómunkások többre legyenek képesek, mint a “copy paste” alkalmazására.

Szóval, ha igénybe veszik a gondolkodás “művészetét”, érdekes dolgokra bukkannak jelen témában is.

Példának okáért olyasmire, hogy az oslói megállapodás szövege kitér a Palesztin Hatóság területére küldött nemzetközi postai küldemények kézbesítésének módjára. Ez ugyanis leszögezi, hogy azoknak az izraeli postaszolgálaton keresztül kell történnie.

Némi utánjárással az is kideríthető, hogy korántsem állja meg a helyét az, miszerint a Palesztin Hatóság területére érkező összes postai küldemény visszatartásáról lenne szó. Adott esetben kizárólag az arab országokban feladott küldemények kacskaringós útjáról beszélhetünk. Ennek oka pedig nem Izraelben keresendő, hanem abban, hogy az arab országok bojkottálják Izraelt oly módon is, hogy  a Palesztin Hatóság területére címzett postai küldeményeket Jordániába továbbítják. Jordániának viszont nincs postai forgalmat szabályozó szerződésea Palesztin Hatósággal. Ebből adódóan a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló címzetteknek szánt küldemények Jordániában fekszenek el.

Izrael és Jordánia 2009 óta folytat tárgyalást egy olyan megállapodásról, amely lehetővé tenné Jordánia és a Palesztin Hatóság közötti közvetlen postai forgalmat. Ennek értelmében 2016-ban ideiglenes megoldás lépett életbe, miszerint az Allenby hídon át érkező küldeményeket a Palesztin Hatóság helyszínre telepített postai szolgálata – izraeli biztonsági ellenőrzés után – közvetlenül juttatja a címzetthez.

Ezzel kapcsolatban Hussein Sawfta, a palesztin postai szolgálat igazgatója a Haaretznek elmondta, hogy Izrael csak akkor tart vissza küldeményt, ha annak címzése nem felel meg az izraeli postai szabványnak, mert azok akkor kézi feldolgozást igényelnek. Valamint azt is, hogy a közvetlen Izraelbe érkező, de a Palesztin Hatóság területére szóló küldeményeket Izrael 48 órán belül továbbítja a palesztin postaszolgálat címére.

Röviden összefoglalva: Hazugság azt állítani, hogy Izrael a Palesztin Hatóság részére érkező küldeményt blokkolná.

Izrael elmarasztalása helyett talán az arab országokat kellene hibáztatni, hiszen a problémát ők okozzák azzal, hogy megkerülik a hivatalos utat, ezzel bojkottálva Izraelt.

Az Izrael ellenes propaganda elérte célját, ami abból is látszik, hogy a BBC News Facebook oldalán lehozott hírhez érkezett 1500 hozzászólás dömping 99%-ban Izrael ellenes gyűlölködést tartalmazott.

22/08/2018

Izrael és a körkörös védelem…

6 aug

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Délen a helyzet (majdnem) változatlan…

17 Júl

A történet korántsem az elmúlt hét végén kezdődött, amikor is Gázából 200 rakétát lőttek ki izraeli területre. Ezt megelőzte a három hónapja elkezdett és máig is tartó (az egyszerűség kedvéért) “tűzsárkánynak” nevezett akció, melyben több, mint 30 ezer dunám természetvédelmi terület, erdő és mezőgazdasági megművelés alatt álló föld vált a tűz martalékává.

A kár sok tízmillió sekel és a helyreállítás évtizedeket vesz igénybe.

A Zsidó Nemzeti Alap (földkezelő) területéből 9.200 dunám, a Természetvédelmi Hivatal területéből pedig 14 ezer dunám vált a tűz martalékává.

Mindeközben a határkerítést folyamatosan ostromló tömeggel is fel kellett venni a harcot.

Visszatérve a hétvégi  rakéta esőre, az izraeli hadsereg minden egyes kilőtt rakétára azonnal válaszolt, több  kilövő bázist, harcálláspontot, katonai raktárat valamint a “tűzsárkányok” összeszerelő helyeit támadta.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel – egyiptomi közvetítéssel – rövid időre tűzszünet lépett életbe, amelyet azonban a gázai fél megszegett.

Izrael ezek után úgy döntött, hogy bezárja Kerem Salom határátkelőt, illetve kizárólag élelmiszer és gyógyszer bejutását engedi Gáza övezetbe. Néhány órával a döntés után, Egyiptom ugyanezt tette Rafiah átkelőnél.

 

https://islamidavet.com/karikatur/wp-content/uploads/2015/12/misir-israil-gazze-2.jpg

arab karikatúra

Közben Mladenov, az ENSZ közel-keleti megbízottja Gázában járt, hogy rávegye a Hamaszt a támadások beszüntetésére. Küldetése eredmény nélkül ért véget.

Ha Gázáról beszélünk, általában átsiklunk azon a tényen, hogy ott nem a Hamasz az egyetlen terrorszervezet. A területen jelen vannak nála sokkal szélsőségesebb terrorszervezetek is, melyek Irán támogatását élvezik.

A Hamasz tulajdonképpen ezen terrorszervezetek csapdájában is vergődik, mert egyrészt nem akarja kiengedni kezéből a kormányrudat, másrészt – a túlélés reményében – abban bízik, hogy Izrael nem indít ellenük olyan mértékű támadást, ami a megsemmisülésüket jelentené. És ebben nem is téved nagyot, ugyanis Izrael pontosan tudja, hogy utánuk még rosszabb jön.

Valószínű, hogy a nemzetközi sajtó azért kapta fel a témát, mert 2014 óta ez volt az első eset, hogy nagyarányú összecsapásra került sor a két fél között.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a köztes idő a “békés egymás mellett élés” jegyében zajlott volna.

A térség lakossága mintegy 20 éve él együtt a fenyegetettséggel, amely, ha a külső szemlélő szerint nyugvóponton is van, a lakosság életvitelének meghatározó része.

Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a térség lakossága folyamatos rettegésben él. Azt viszont tudni kell, hogy a gyerekek már csecsemő koruktól kezdve fel vannak készítve (talán jobban, mint az ország középső részén élők) a helyzet kezelésére.

Magyar mérce szerint sok gyerekes családanya elbeszéléséből tudom, hogy minden alkalommal bepárásodik a szeme, amikor azt látja, hogy a nagyobbak milyen odafigyeléssel nyalábolják fel a kisebbeket, hogy mielőbb a biztonsági szobába érjenek.

Ebben a pillanatban is, egy égő ballon landolt mosav Tkuma óvodájának  udvarán…szerencsére nincsenek sérültek.

folytatva a biztonsági szobákkal, el kell mondani, hogy Izraelben évtizedek óta nem lehet építési engedélyt kapni, csak a lakóépülethez kapcsolódó biztonsági helyiség kialakításával. Ez vonatkozik családi házakra, sok emeletes lakóépületekre egyaránt, (ezekben minden lakáshoz külön-külön biztonsági szobának kell tartoznia) valamint közintézményekre.

Az állam milliárdokat költött a régi lakóépületek ilyen célú rekonstrukciójára. Azon régi építésű épületek esetében, ahol ezt utólag nem tudták megoldani, elérhető távolságban közös óvóhelyek állnak rendelkezésre.

Csakhogy! Gáza tőszomszédságában élőknek 15 másodperc áll rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a biztonsági helyiséget. Nem tudom, lemérte-e már valaki, hogy hány lépést is lehet megtenni ennyi idő alatt?

És akkor még ott vannak azok a kibucok, mosavok,(mezőgazdasági falu) amelyek olyannyira a határ közelében fekszenek, hogy boldogan kiegyeznének a 15 másodperccel.

Azt írja egy ilyen határ közeli kibuc lakója, hogy elege van…elege van abból, hogy erősnek kell lennie, abból, hogy mindig vissza kell térnie a normális élethez, abból hogy egy ilyen hétvége után úgy kell munkába állnia, mintha mi sem történt volna…elege van a tűzszünetekből – ami után (vagy közben) ismét felgyújtják a környezetét…

Ugyanakkor tudja, hogy a rutin segít megőrizni a józanságát, de meddig? Meddig bírja a pszichikai terhelést?

Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy reggel munkába menet azt látja valaki, hogy a megélhetését biztosító földek feketéllenek? Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy a lakóépületben állandósul a füstszag? Meddig és hogyan lehet teljes értékű munkát elvárni attól a szülőtől, akinek gyerekei az éppen koruknak megfelelő gyermek v. oktatási intézményben tartózkodnak, esetleg a nagyobbak éppen a határt védik?

A kérdések sora végtelen és nincs megnyugtató válasz.

Immáron 13 éve nincs!

2005-ben, az akkori kormány a béke reményében vonult ki Gázából, melynek során évtizedek alatt kiépített egzisztenciák semmisültek meg egyik napról a másikra. Békét az intézkedés nem hozott és ebből le kell vonni a tanulságot.

Miközben mindenki tudja, hogy a helyzet normalizálására hosszú távú megoldást kell találni, azt is tudja, hogy ennek eléréséhez egy könnyebb és egy sokkal nehezebb út vezet.

Katonai és politikai körök reakcióiból arra lehet következtetni, hogy utolsó lehetőségként veszik számításba szárazföldi csapatok Gázába küldését. Ugyanakkor az előkészületeket megtették erre az eshetőségre is, hiszen nem véletlen, hogy a hadsereg “gáza dandárja” szárazföldi gyakorlatot hajtott végre, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy Gáza alatt kiterjed alagútrendszer húzódik. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az ország középső részébe is több vaskupola rendszert telepítettek az elmúlt napokban.

Közben folyamatos tárgyalások zajlanak több arab ország bevonásával annak érdekében, hogy Gáza polgári lakosságának életminőségében változás következzen be. Ennek egyik része, hogy az izraeli kormány Ciprushoz fordult egy kikötő létesítésének ügyében, a Gázából származó és oda érkező áruk közvetlen továbbítása céljából. A munkabizottság a napokban összeáll és a megállapodás értelmében három hónapon belül benyújtja a kikötőre vonatkozó terveket. Ez a terv kapcsolódik az amerikaiaknak Gáza újjáépítésére vonatkozó nagyszabású elképzeléséhez. (Gáza partjai nem alkalmasak mélytengeri kikötő építésére, úszó kikötő pedig horribilis összegbe kerülne.)

A megvalósításhoz viszont a Hamasz hozzájárulása is szükséges.

Végezetül megemlítem, hogy Gáza övezet közvetlen közelében élő emberek – a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem lelki sérültek. Erre példa a héten nálam járt jó barát, aki Magyarországon a fiam iskolatársa volt és családostól él a veszélyeztetett körzetben. El kell mondjam, hogy sem rajta, sem az éppen vele lévő gyermekén és annak barátján nem látszott nyoma sem a nehézségeknek.

17/07/2018

 

 

 

 

 

.

 

Vilmos herceg Izraelben…

2 Júl

(egy látogatás margójára – nem protokolláris megközelítésben)

Arról, hogy az angol királyi ház sarja, a korona várományosa lesz az első hivatalos látogató a brit mandátum megszűnése és a modernkori Izrael megalakulása óta, már jóval a látogatás előtt tudott volt.

A médián keresztül a látogatás részletes programja is eljuthatott minden érdeklődőhöz – ezért erre kár is szót vesztegetni.

Amire viszont érdemes, azt megpróbálom röviden összefoglalni:

Amit egyértelműen le lehet szögezni az az, hogy a látogatást Izrael mindenképpen diplomácia sikerként könyvelheti el, ugyanis jelentősége klasszisokkal nagyobb, mint az argentin futball válogatott izraeli szereplésének lemondása. A program összeállítása során szinte késhegyig menő harc folyt minden egyes lépésért és legtöbb esetben Izrael engedett, ugyanis – ahogy fentebb már jeleztem – számára a látogatás ténye volt a legfontosabb.

Mielőtt azonban magát a látogatást, illetve annak egyes részeit górcső alá venném, egy nagyon fontos tudnivalót elevenítek fel. Nevezetesen azt, hogy az angol törvények szerint – legjobb tudomásom szerint – a királyi család tagjainak tilos a nyilvános politikai állásfoglalás.

Fentieket szem előtt tartva, az a benyomás alakult ki, hogy Vilmos herceg küldetést teljesít, amelyben a 70 éve nem változott angol álláspontot igyekszik tudatosítani.  (Arra – gondolom – nem kell részletesebben emlékeztetni az olvasót, miként viselkedett Nagy Britannia a mandátum megszűnését közvetlen megelőző időszakban?Arra, hogy miként játszott át minden stratégiailag fontos objektumot arab kézre? Mintha csak ezzel akarta volna ellensúlyozni a Balfour nyilatkozatot.)

Vilmos, Jordániából érkezett Izraelbe, ahol is a négy napos látogatása során súlyt helyezett arra, hogy megadja mind a királynak, mind a császárnak, ami – az angol logika szerint – nekik jár.

Látogatást tett a Yad Vashem holocaust emlékközpontban, találkozott Netanjahu miniszterelnökkel, Rivlin államelnökkel, beszélgetett tel-avivi fiatalokkal.

Ugyanakkor az angol nagykövetségen keresztül elhatárolódott Jeruzsálem polgármesterével történő találkozástól, illetve – ahogy a közleményben megfogalmazták – nincs ellene kifogása, de kizárólag Ramat-Ganban, a követség épületében…Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere frappáns válaszában közölte, hogy sajnálattal, de tudomásul veszi a döntést. Majd hozzáfűzte, hogy Izrael egyesített fővárosa Jeruzsálem és nem Ramat-Gan.

Ennek előzménye, hogy Vilmos herceg programjában Jeruzsálem, mint “megszállt palesztin terület” szerepelt, ami azért érdekes, mert a tel-avivi brit nagykövetség által kiadott héber nyelvű közlemény arról tájékoztatott, hogy “a herceg meglátogatja a Palesztin Hatóságot”.

Természetesen erre a látogatásra is sor került, ahol – többek között – Mahmud Abbasszal folytatott megbeszélést. Arab kísérettel látogatott el egy Ramallah melletti “menekült táborba” – látogatásának ez a része nem kapott széles nyilvánosságot – ugyanis ott az ifjúság kőzáporral fogadta a hercegi konvojt. Ezzel fejezve ki a Balfour nyilatkozattal szembeni nemtetszésüket, mely “galád módon átjátszotta a palesztin földet a cionista bandának”.

A királyi ház képviselője arab kísérettel látogatott a Templom-hegyre, ami két dolgot is felvet. Részben, hogy nem ismeri a történelmet, részben pedig az angol álláspont szerinti “megszállás” tényének magáévá tételét. (Megjegyzem, hogy azt viszont nem tekintette zavaró körülménynek, hogy biztonságáról az itt-tartózkodása idején a “cionista megszállók” gondoskodtak.)

A Siratófalhoz izraeli kísérettel érkezett az angol főrabbi társaságában. Az ide látogatók hagyományainak megfelelően imádkozott a Falnál és meghallgatta  a Kotel rabbijának ismertető előadását.

Végezetül, említésre érdemes, hogy a brit nagykövetség tel-avivi rezidenciáján nagyszabású fogadást rendeztek tiszteletére, amely alapjában és lényegében véve celeb találkozó volt. Meglátásom szerint ez volt az egyetlen hely és alkalom, ahol Vilmos herceg elemében volt.

A látogatásnak van tanulsága, azt mindenki vonja le maga. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy az “uralkodó megtekinti gyarmatát”.

02/07/2018

…”és most mi lesz?”

9 máj

A címadó kérdést tegnap este óta számosan teszik fel nekem, vadabbnál vadabb elképzelések kombinációival.

Ez késztet arra, hogy – ismereteim birtokában – megkíséreljek a felmerült kérdésekre választ adni.

Tegnap este, izraeli idő szerint 21:00 órakor Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az Iránnal 2015-ben kötött atom-egyezményt és visszaállítja a szankciókat.

Ez azt jelenti, hogy első lépésben három hónap múlva (augusztus 6-án) visszaállítják a szankciók egy részét, ami megtiltja az irániaknak dollár, arany és nemesfémek vásárlását. Eladási tilalmat rendel el alapanyagokra, (u.m. alumínium, vas, szén) és az iráni valuta (real) vételére és eladására (ma egy USA dollár=8.000 real és tudni érdemes, hogy az irániak minden pénzükön dollárt vásárolnak és azt külföldre menekítik).

Ezen felül tilalmat foganatosít az iráni államadóssággal kapcsolatos pénzügyi műveletekre.
Hat hónap múlva (november 4-én) további tilalmak lépnek életbe.

Ezek: kereskedelmi tilalom az iráni hajó- és olajiparral, a bankszektorral és az iráni biztosító-társaságokkal.

Ez a döntés régóta a levegőben lógott. Ugyanis Trump elnök egyik legfőbb választási ígérete az általa katasztrofálisnak tartott atom-egyezmény felmondása volt. Ugyanakkor a háttérben élénk diplomáciai tevékenység folyt, ahol mindenki a saját érdekei szerint próbálta Trump elnök döntését a számára legkedvezőbb irányba befolyásolni.

Mint az köztudott, Izrael februárban rátette kezét az iráni atom-archívumra és azonnal másolatot juttatott el az amerikai hírszerzéshez. Így tehát az Izraeli hírszerzési bravúr bejelentésének időzítését nem tekinthetjük véletlennek, mint ahogy azt sem, hogy ennek kapcsán az európai vezetők egymásnak adták a kilincset Washingtonban.

Nézzük a várható lehetőségeket:

Trump elnök környezetéből tudni lehet, hogy az elnök nem zárja ki egy új atom-egyezmény lehetőségét, amennyiben az új egyezmény tartalmazza

  • az ellenőrzés szigorítását,  

  • az iráni ballisztikus rakétaprogram és Irán külföldi katonai jelenlétének korlátozását.

Erre azonban az irániak – eddigi kijelentéseik szerint – nem hajlandóak és a belső erőviszonyok is ezt látszanak igazolni.

Véleményem szerint Trump elnök stratégiai célja egészen más. A szankciók alkalmazásával az iráni rezsimet szeretné megdönteni.  

Köztudott, hogy Irán gazdasági helyzete katasztrofális. A szankciók Obama rezsim általi eltörlése nem hozta meg a kívánt gazdasági fellendülést, amelynek több oka is van.

Az egyik, hogy a nagy nemzetközi cégek az amerikai álláspont kikristályosodásáig kivártak. Az olajkereskedelemből befolyt ugyan néhány milliárd, melyből azonban az iráni belső viszonyokból eredően semmi sem jutott az utca emberéhez. Ugyanis az Iránba befolyó pénzösszegek felett gyakorlatilag a Forradalmi Gárda gyakorol felügyeletet. Elosztásával ő rendelkezik, és az összeg nagy részét saját céljaira használja fel (lásd jemeni polgárháború, Szíria, Hezbollah). A maradék pénz pedig az elképesztő méretű korrupció következtében, különböző zsebekben tűnik el.

Az Egyesült Királyság, Francia- és Németország vezetői közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a maguk részéről továbbra is érvényben lévőnek tekintik az egyezményt. Ezt Irán a maga részéről elfogadná azzal a feltétellel, hogy a nyugati államok kötelezettséget vállalnak az amerikai szankciók gazdasági hatásának kivédésére. Erre azonban kevés az esély, ugyanis az amerikai embargó törvény szerint minden olyan vállalat, vagy bank, amelyik 20 millió dollárnál nagyobb értékű üzletet bonyolít le Iránnal, ki van zárva az amerikai piacról. Nyilvánvaló, hogy az európai vállalatok és bankok nem az iráni piacot fogják választani.

Ez alól kivétel a krónikus energia ínségben szenvedő Kína, amely számára az amerikai piac még nem bír túl nagy jelentőséggel.

Külön kell megemlíteni az ambivalens helyzetben lévő Oroszországot, mely stratégiai és geopolitikai érdekei szerint Irán szövetséges, ugyanakkor az energiapiacon vetélytárs.

Putyin orosz elnök megpróbál egyszerre két lakodalomban táncolni,  és nem is eredménytelenül. Tény, hogy Oroszország ma a Közel-Keleten kikerülhetetlen tényező. Ezt ismerte fel Izrael és az elmúlt években, a közös érdekek mentén stratégiai kapcsolatot épített ki velük.

Ezért is van különös jelentősége Netanjahu izraeli miniszterelnök mostani moszkvai tárgyalásának.

A Győzelem Napja – Moszkva 

Ugyanis egyik félnek sem érdeke, hogy az események ellenőrizhetetlenné váljanak. Netanjahu az utóbbi évek alatt jó személyes kapcsolatot is kiépített Putyinnal. Az elmúlt két évben a jelenlegi a nyolcadik személyes találkozójuk és ezen időszak alatt 12-szer beszéltek telefonon.

Oroszország – szokása szerint –  ugyan egyik fél mellett sem tette le a voksot és nincs is abban a helyzetben, hogy csak úgy utasításokat adjon Iránnak, de az kétségtelen, hogy a nyomásgyakorláshoz megvannak eszközei.

Miután Oroszország úgy Izraellel, mint Iránnal jó kapcsolatokat ápol, kétségtelenül alkalmas a közvetítő szerepére. És meg is fog mindent tenni ezért. Ugyanis nem titok, hogy Oroszország nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy visszatérjen a nemzetközi színtérre mint vezető hatalom, amely képes nemzetközi konfliktusok megoldására.

09/05/2018

 

 

%d blogger ezt kedveli: