Archive | Uncategorized RSS feed for this section

Ketyeg az gázai időzített bomba…

22 Már

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Arccal kelet felé…

26 feb

16681516_10154403896932076_2925336571538721551_n

Binjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök Szingapúrban és Ausztráliában tett hivatalos látogatását nem hozta szalagcímekkel a világsajtó. Az izraeli hírközlés is csak a kiemelt protokoll hírek szintjén foglalkozott az eseményekkel. Pedig érdemes egy pillantást vetni úgy a látogatásokra, mint azok hátterére.

Izrael és Szingapúr már eddig is elég közeli kapcsolatai ez idáig többnyire az árnyékban maradtak. Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök 2016 áprilisi, hivatalos izraeli látogatása során azonban a két ország együttműködésének szorossága.nyilvánosságra került, amit  Netanjahu jelenlegi látogatása során Li miniszterelnök megerősített azzal, hogy nyíltan is elismerte, a szingapúri hadsereg megszervezését Izrael végezte.

Kapcsolatunk  biztonsági és gazdasági téren – a kölcsönös érdekek mentén –  is egyre szorosabb, amit az országok némileg hasonló helyzete is indokolttá tesz, ugyanis Szingapúrt is túlnyomó részt muzulmán országok veszik körül.

Izrael már egy ideje igyekszik kiszélesíteni kapcsolatait az ázsiai országokkal, elsősorban gazdasági érdekek mentén és Szingapúr, mint a körzet egyik pénzügyi központja, nagy segítséget adhat ebben. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Binjamin Netanjahu egy hónap múlva Kínába látogat, és július hónap folyamán az indiai miniszterelnököt várjuk Izraelbe.)

A repülőút Izrael és Szingapúr között körülbelül 13 óra és ugyanennyi az út Szingapúrtól Sydneyig. A távolság azonban Szingapúr és Ausztrália között ennél sokkal nagyobb. Míg Szingapúr egy parányi ország, ahol az élet minden területét óraműnyi pontossággal megtervezték, így biztosítva a kiegyensúlyozottságot és magas életszínvonalat a lakosságnak, (nyugati értelemben vett emberi jogokról és szólásszabadságról nem beszélhetünk) Addig a földrésznyi méretű Ausztráliában jó, ha a polgárok az ország területének 1-2 százalékát ismerik. A két állam felfogása is fényévnyi távolságra van egymástól.

Amíg Szingapúr és Izrael esetében elsősorban a földrajzi és stratégiai helyzet hasonlósága vezetett a kapcsolat erősítéséhez, addig Ausztrália esetében ez elsősorban gazdasági megfontolásoknak köszönhető.

Ausztrália viszonylagos gazdasági stabilitásnak örvend és a körzet egyik vezető gazdasági hatalma. Ezt  jelentős mértékben a Kínába irányuló nyersanyag exportnak köszönheti. Ha azonban Kína egy napon úgy dönt, hogy bármilyen okból is, de csökkenti, vagy megszünteti a nyersanyag importot, Ausztrália komoly gazdasági nehézségek elé nézhet.  

Ezért kézenfekvő Ausztrália számára, hogy a cyber és hi tec technológia területén vezető hatalomnak számító Izraellel fűzze szorosabbra gazdasági kapcsolatait.

Érdemes megjegyezni, hogy Ausztrália a világon két központot hozott létre, amely fejlett technológiák felkutatásával és adaptálásával foglalkozik. Az egyik New Yorkban, a másik Izraelben működik.

Ezen túlmenően Ausztrália építeni kíván Izraelnek a terror ellenes harc terén szerzett tapasztalatára.

Kép forrása: https://www.facebook.com/Netanyahu/?fref=ts

26/02/2017

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Nem a rabbik döntik el, hogy ki a zsidó!

4 dec

A Szombat internetes oldalán megjelent cikknek

http://www.szombat.org/politika/ne-a-rabbik-dontsek-el-ki-a-zsido-veli-a-zsidok-tobbsege-vilagszerte#comment-15109

először csak a címe keltette fel érdeklődésemet. Abban azonban, hogy a témából blogbejegyzés született, egyaránt szerepe van  a közölt felmérésnek és a Szombat FB oldalán kialakult vitának és nem utolsó sorban annak, hogy a jelenség Izraelben is jó ideje beszédtéma.

A felmérés témája – ha jól értem – kimondatlanul is a zsidó közösségen belüli reform irányzatok meghatározóvá válását, illetve annak – általuk vélt – szükségességét sugallja.

Már a felmérés címe is a kérdező tájékozatlanságát tükrözi, ugyanis szó nincs arról, hogy a rabbik döntenék el, ki a zsidó.

Azt, hogy ki a zsidó, a halacha mondja ki. Törvény szerint az a zsidó, aki zsidó anyától született, vagy (a törvények magára vállalásával, hivatalos procedúra után, bét din előtt) zsidó hitre tért. Megjegyzem, a betért mindenben azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint a vallásba beleszületett.

A halachát sem a nürnbergi törvények, sem a “zsidónak érzem magam”személyes érzése nem írja felül.

A halacha nem változtatható egyes rabbik kénye-kedve szerint, viszont minden rabbinak szuverén joga azt magyarázni. A magyarázat azonban – az esetek többségében – a saját közösségükön belül az egyén, vagy egy csoport által felvetett probléma megoldására szolgál és általában biztosra vehető, hogy az a csoporton kívül nem nyer elfogadást.

És ezen a ponton van alapvető problémám a mindenféle reform elképzeléssel, de korántsem azzal, hogy  új közösség teremtésébe fogva könnyíteni akarnak a kötöttségeken. Reformálni lehet. Sőt!  A könnyítésnek számtalan példáját lehet említeni, amely a technikai fejlődést felhasználva a vallástartást megkönnyíti és amit igénybe is vesz szinte minden irányzat. Egyet nem lehet. Nem lehet zsidó vallásnak nevezni azt, amely a halacha kiiktatásával akarja zsidó vallási irányzatnak feltüntetni magát.

Messze nem értek egyet az ultraorthodox zsidóság azon álláspontjával, miszerint akadályozni akarják a Siratófalnál talisszal, tfilinnel imádkozó nőket, – ugyanis sehol nincs leírva, hogy a nők ne imádkozhatnának taliszban, tfilinnel, vagy ne olvashatnának a Tórából. Ez szokásjogon alapul.

Az ellen azonban nőként és pont a nők tekintélyének megőrzése érdekében harcolok, hogy nők provokáljanak a Kotelnál. Márpedig ez történik. Ugyanis a politika rátelepült a “nők a Kotelnél” mozgalomra és  Izrael legvallástalanabb, legszélsőbaloldalibb pártjának (Merec) ateista nő tagjai pózolnak imasálba burkolódzva a Siratófalnál. Mindez ugyan úgy provokáció, mint a Mea Searimban kombiné-vállpántos felsőben, shortban flangáló zsidó nő látványa.

Ami az amerikai (és gondolom más országbeli) reform közösségeket illeti, módomban volt I-tentiszteleteiket követni és  tapasztalva a tudás teljes hiányát, az önmagukkal szembeni igénytelenség látványa is elszomorító volt. (A You Tuob-on is elérhető.)

Természetesen értem én a zsidó közösségek újrateremtésére irányuló törekvést. Hogyne érteném. Hiszen a Soah alatt és azt követően gyakorlatilag két  nemzedék tűnt el és ezzel a folytonosság szűnt meg.

Értem a közösségépítő szándékot, csak – véleményem szerint – nem kellene az ilyen közösségeket reform-zsidó közösségnek nevezni, amikor alapjában véve olyan közösségépítő tevékenységről van szó, ahol a tagok nagy része halachikusan nem tekinthető zsidónak. Megtévesztés ez úgy kifelé,mint a közösség tagjai irányába. Ugyanis a baj és vele együtt a csalódás akkor éri a delikvenst, amikor alijázni akar és kiderül,hogy az, amiről eddig azt hitte, hogy az maga a zsidóság, annak minimális kapcsolata van a vallással, de – sok esetben – még a mindennapi élettel is.

A zsidó vallás (egyik) szépsége, hogy a rabbi nem áll a gyülekezet felett, kizárólag tudásban (ezért ő a rabbi). Vagyis nem “megmondóember”, hanem TANÍTÓ. Feladata nem a közösség igénye szerinti “prédikáció”, hanem saját tudásának a közösség nyelvén történő továbbadása.

A felméréssel kapcsolatban megjegyzem még, hogy a Jewis People Policy Institute (JPPPI) 2002. márciusában alakult. Alapító elnöke Dennis Ross, az USA volt izraeli nagykövete, Obama elnök közvetítője a izraeli-palesztin béketárgyalásokon. Az intézet zsidó politikai kérdésekkel foglalkozik, vallási állásfoglalással ez ideig részükről nem találkoztam. A felmérés forrásaként a Haaretz c. izraeli sajtóterméket nevezi meg fordító, amely már eleve kétségeket ébreszt a tájékozott olvasóban, ugyanis a lapot ma már kizárólag az MTI, illetve a magyar olvasóközönség tekinti autentikus forrásnak. Mindenki más legalább is elfogultságot gyanít, ha nevezett sajtótermék vallási kérdésekkel foglalkozik.

Fentiek ismeretében nem meglepő, hogy egy 715 főből álló – alapvetően nem is homogén – csoport véleménye miért lett nemzetközi hír. Mint ahogy az is, hogy a tájékozódási alapul szolgáló négy ország közül az amerikai megkérdezettek voltak többségben.

Végezetül szeretném ismételten leszögezni, hogy véleményem szerint zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. Maximálisan toleránsnak érzem magam úgy a haredi világ, mint a reform közösségek tagjaival szemben. Ezért cserébe nem várok el mást, mint hogy ők is legalább ennyire tartsák tiszteletben azt, amit én képviselek és ne akarják rám kényszeríteni vallási elképzeléseiket.

04/12/2016

Tűzpróba

30 nov

November 22-27 között, öt napig lángban állt Izrael több települése. Az ország – minden túlzás nélkül – igazi tűzpróbán esett át, melyet ugyan sikerrel kiállt, de az árat busásan megfizette.

A tűzoltókat öt nap alatt 1773 esethez riasztották, 40 esetben nagyon komoly esetekhez. Összesen 630 tűzfészket kellett megsemmisíteniük. A tűzben országosan 560 lakás semmisült meg, melynek eredményeként 1600 személy maradt fedél nélkül.

A tűz nagyságát lehet rangsorolni, a kárt szenvedetteket azonban nem. Mert igaz, hogy  Haifában okozta számszerűleg a legnagyobb kárt a tűz, de a Halamis-ban leégett 13 otthon lakói ugyan úgy fedél nélkül maradtak, mint a haifaiak, ahol  1744 épületben keletkezett kár, melyből 175 porrá éget (közte öt közösségi épület is) és 1200 lakos (560 család) vesztette el mindenét.

https://www.youtube.com/watch?v=riSR-IFb8YA

180 személyt kellett elsősegélyben részesíteni, kisebb égési sérülések, illetve füstmérgezés miatt.

Csak Haifában és csak a magánépületekben keletkezett anyagi kár becsült értéke 500 millió shekel fölötti, melyben – értelemszerűen – nem szerepel, mert pénzben nehezen kifejezhető a károsultak személyes holmija: egy fénykép, egy könyv, egy gyerekjáték…

Felbecsülhetetlen kárt okozott a tűz növény -és állatvilágban. Ugyanis 41 ezer dunámnyi (1 dunám = 1000 m2) természet vált a tűz martalékává. Ebből több tízezer természetes erdő, benne vadon élő állatokkal…

https://www.youtube.com/watch?v=1ty2TkphAUU

A 2010-ben pusztító, bár nagyságrendekkel kisebb, (25 ezer dunám) Karmel-hegyi tűzből Izrael sokat tanult. Az állam több, mint másfél milliárd shekelt fordított a tűzoltóság korszerűsítésére. 14 repülőgépből álló légi tűzoltó flottát hozott létre, bővítette a szárazföldi tűzoltó állomások számát és ehhez mérten a személyi állományt is.

Jelen tűzeseteknél a különböző szervek munkája összehangolt volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tűz gócpontjának a közelében órák alatt felállt a legkorszerűbb technológiával ellátott, “előretolt harcálláspont” és onnan történt a tűzoltás irányítása.

Az oltási munkálatokban a 14 izraeli tűzoltó repülőgép, 6 rendőrségi helikopter és a tíz országból – Törökország, Görögország, Ciprus, Olaszország, Horvátország, Egyiptom, Oroszország, Amerika, Ukrajna, valamint a Palesztin Hatóságtól – érkezett repülőgépes tűzoltó egységek mintegy 325 fős személyzete. Túl ezen, Izrael kibérelte a világ egyetlen “supertankerját”, melynek bérleti díja 50 ezer dollár/nap. Izraeli részről 20 ezer rendőr, határőr katona segítette az oltást, melynek során egyetlen sebesülés sem történt.

A légi tűzoltók  öt nap alatt 676 bevetést teljesítettek, mely 564 óra repülést jelent. A felhasznált oltóanyag mennyisége 1 millió 620 ezer liter!

A károsultaknak egyszeri gyorssegélyt utalt ki a területileg illetékes polgármesteri hivatal. Az állam pedig magára vállalta a teljes kártalanítást, melynek részét képezi, hogy a biztosítótársaságokkal is ő áll közvetlen kapcsolatban. A kárbecslés a tűz eloltását követő napon  megkezdődött. A polgári lakosság túl azon, hogy a tűzkárosultakat befogadta, szervezett gyűjtést indított ruhanemű, élelmiszer, lakásfelszerelési tárgyak és bútorok vonatkozásában.

Tény, hogy az időjárás is kedvezett a tűz terjedésének, mert – bár a hőmérséklet nem indokolta tűzesetek kialakulását – az aljnövényzet ebben az időszakban csont száraz és a páratartalom országos szinten alig érte el a 10%-ot. Ehhez társult még a szintén ebben az évszakban szokásos viharos keleti szél.

A rendőrségi vizsgálat az esetek túlnyomó többségében szándékos gyújtogatást állapított meg, az esetek kapcsán 30 személy (nagyobb részük a Palesztin Hatóság területén élő, kisebb részük izraeli állampolgársággal rendelkező arab) letartóztatására került sor.

Egy nyugdíjas – egész életében tűzesetekkel foglalkozó – főnyomozó nyilatkozott az ügyben és elmondta, hogy bár nem lehetetlen, de még bizonyítékok esetében is nagyon nehéz helyzetben vannak. Nem kirívó eset, hogy a gyanúsított a bírósági tárgyaláson előzetes beismerő vallomását – ügyvédi ajánlásra – visszavonja… a bíróság viszont csak konkrét bizonyítékok alapján ítélkezik.

Szórványos, szándékos gyújtogatásból eredő, tűzesetek még ma is vannak, ezeket a szakemberek kontroll alatt tartják.

30/11/2016

Fogalomzavar…

5 okt

Az elmúlt két napban Ros ha-Shanát (zsidó újév) ünnepelte a világ zsidósága, köztük jómagam is.  Ünnepi hangulatom sajnos nem volt felhőtlen. Érzéseimet erősen befolyásolta az a beszélgetés, melynek során súlyos és lényegében alaptalan vádakkal szembesültem. Súlyosak azért, mert a vádló “meghozta halálos ítéletemet” kitétellel zárta mondandóját és alaptalan azért, mert ezen mondandója, valamint a galuti zsidóság – mint fogalmazott – általam történt kirekesztéséről a hivatkozott írásban – és legjobb tudomásom szerint máshol sem – szó sem esett. Továbbá érthetetlen számomra mindezek cionizmussal történő összekapcsolása.

Mindezek hatására az I-tentisztelet alatt tudatosan kellett magam visszarángatni az imarend követéséhez, ugyanis minduntalan elkalandoztam… Alapvetően azt latolgattam gondolatban, miként is lehet erre a további sértődések elkerülése nélkül úgy reagálni, hogy mondandóm  lényege mindenki számára érthető legyen.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az esettel kapcsolatban több megoldás is kínálkozik:

Részben hallatlanná tehetném az egészet, részben akár meg is sértődhetnék és és baráti/ismerősi körben “fű alatt” panaszkodhatnék, esetleg csendben nyalogathatnám sebeimet.

A harmadik utat választottam, nyíltan felvállalom a konfrontációt és igyekszem legjobb tudásom szerint reagálni.

Döntésemet elsősorban az motiválta, hogy hallatlanná már csak azért sem tehetem, mert ahhoz elég széles nyilvánosság előtt zajlott a beszélgetés. A sértődöttség/panaszkodás nem az én műfajom, ennél sokkal egyenesebb megoldásnak tartom a téma kibeszélését, mellyel – nem utolsó sorban – szélesebb rétegnek szeretnék segítséget nyújtani.

Azt hiszem, hogy alapvető probléma az írásaimban előforduló szóhasználatból adódik, ugyanis a dolgokat – ha csak lehet – nevén nevezem. És tulajdonképpen nem értem, hogy a “galut-zsidó” kifejezés miért pejoratív?

A diaszpóra, vagy száműzetés  (görög eredetű szó, mely szétszórattatást jelent)   és melynek  héber megfelelője a “galut” kifejezés.

Eredete az i.sz. 132-135 között lezajlott Bar Kochba szabadságharc leverésére, annak rómaiak által történt megtorlását követő időszakra tehető, amikor is Izrael életben maradt fiai kénytelenek voltak elhagyni az ősök földjét. (Itt kell megjegyeznem, hogy a bátrak – akik az életük kockáztatásával is Erec Isroél területén maradtak – leszármazottai ma is köztünk élnek.

Ebből egyenesen következik, hogy a galut-zsidó kifejezés gyűjtőfogalom, amely egyszerűen a szétszórattatásban élő zsidókat jelöli. Röviden, az Izraelen kívül élő zsidók definíciója.

Ezzel a szómagyarázattal talán abba is lehetne/kellene hagyni, de ha már belekezdtem, akkor végig is viszem az ezzel kapcsolatos gondolatmenetet.

Ugyan úgy, ahogy az izraeli zsidóság sem egy homogén massza, a diaszpóra zsidósága is több összetevős. Ezzel kapcsolatban hosszas felsorolásba lehetne bocsátkozni, mert vannak köztük a modern Izrael létjogosultságát is megkérdőjelező csoportok, ide tartoznak a Szatmári haszidok és a Toldot Áron csoportosulás, akik hazatérésük feltételéül a harmadik Szentély megépültét, vagyis a Messiás eljövetelét jelölik meg (meg kell jegyezzem, hogy mindkét csoport magyar gyökereket tudhat magáénak). Aztán vannak a   cionizmust különböző módon értelmező, de magukat cionistának vallók (tévedés azt hinni, hogy minden cionista érzelmű zsidónak Izraelben a helye) és vannak számosan az általam frissen alkotott szókapcsolat szerinti genetikus-zsidók.

Ez utóbbi csoport szintén a galutban él, de származásuk felvállalását kényszer szülte. Ugyanis zsidóságukat valamiféle kényszer hatására vállalják fel. Ilyen kényszer lehet az, ha a környezetük zsidónak tartja őket, ami ellen ugyan nem tiltakoznak, ugyanakkor minden cselekedetük arra irányul, hogy a “befogadó nemzet” törvényeit, szokásait maradéktalanul betartsák. (A “befogadó nemzet” fogalma is számos érdekességet vet fel, mert az ötszáz évre visszamenőleg bizonyíthatóan ott élő zsidó is idegennek számít.)

Nem vitatom, sőt, teljesen természetesnek tartom, hogy az állam törvényei minden ott élő számára betartandóak. Azt azonban már legalább is furcsállom, ha valaki a kommunikációja során még azokat az alapvető – a nyelvi szlengbe évszázadok során beépült héber/jiddis kifejezéseket is gondosan kerüli, amelyek esetlegesen utalhatnak származására. (Bár ez botorság, hiszen – ahogy írtam is – az utcagyerek is él ezen kifejezésekkel.)

Hogy a lehető legrövidebbre fogjam mondandómat – mivel embertársaimmal és így a zsidósággal kapcsolatban is – minimális elvárásaim vannak és mivel vallom, hogy zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára elfogadható (vallási, kulturális, származási… alapon) sem okom, de főleg semmi jogom úgynevezett kirekesztésre.

Abban a meggyőződésemben azonban megingathatatlan vagyok, hogy – csakúgy, ahogy Izrael zsidóságát sem egyedül a rabbinátus képviseli – a diaszpóra zsidóságának is csak előnyére válna, ha civil szerveződések alakulnának. Olyan csoportok, ahol mindenki megtalálja a zsidóságával kapcsolatos igényét.

Talán nem elvetendő gondolat a közösségi oldalakon olyan galuti zsidó csoport szerveződése, ahol a résztvevők a mindenkori hivatalos sajtó híradásain túl, saját maguk is keresnek autentikus forrást, amelyből nem csak az ilyen-olyan okok miatt megszűrt “tényekről” tájékozódhatnak.

Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem egy konkrét – napjainkban számos fórumon (zsidók, zsidó szervezetek és nem zsidók által) citált Tóra-i idézet, melyet az Európát elárasztó menekült áradat kapcsán hangoztatnak (és amelynek csak töredékét emelik ki):“Igazságot szolgáltat (a Fennvaló) árváknak és özvegyeknek és szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki”… “És szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok (ti is) Egyiptomban”

Csakhogy ez a mondat azokra a zsidó fennhatóság alatt élő idegenekre vonatkozik, akik a zsidó törvényeket betartják.

Végezetül megjegyzem, hogy a kirekesztő nem én vagyok. Azt viszont senki ne rója fel bűnömül, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, aki saját magát rekeszti ki egy közösségből, amelyhez – saját bevallása szerint – tartozni akar.

05/10/2016

 

Egy lövés, amelynek nem kellett volna eldördülnie…

29 aug

Március 24. Hevron… Két területi arab megkésel egy izraeli katonát… Az egyiket likvidálják, a másik megsérül és élve kerül a földre… És minden, ami utána történik…

Normális esetben a hír annyi, hogy a katona feltehetőleg jogtalanul használta fegyverét, az eset kivizsgálásra kerül és a döntésről a nyilvánosságot tájékoztatják.

Ebben az esetben azonban semmi nem történt, ami a normális fogalmába beleférne, legfeljebb annyi – már amennyiben ez normálisnak tekinthető – hogy azok, akik a legkevésbé tájékozottak (okkal, vagy ok nélkül) megmondják a tutit, vagyis vaktában ítélkeznek. Ami érdekes, még véletlenül sem a katona javára, ami azt sugallja, hogy természetes jelenségnek tekintik a terrort.

Ezért ragadok klaviatúrát és szentelek időt az általam bírt részletek ismertetésére.

Nem, nem tekintek magamra úgy, mint aki a bölcsek kövének birtokosa, ráadásul eredeti szándékom szerint az egészről csak az ügy végleges lezárása után akartam írni. Csakhogy egyre több olyan féligazság kering a hálón, aminek alapján még az elfogulatlan olvasó is nehezen tud állást foglalni… nem beszélve arról, hogy ilyenek “Izrael ügyben” igen-igen kevesen vannak.

Mindenek előtt leszögezem, hogy – véleményem szerint –  a katona nem hős, de nem is gyilkos!

Nem hős, mert egy alapvető szabályt szegett, egy olyan szabályt, amit még a nem harcoló egységnél szolgáló újoncban is, már az első eligazításon tudatosítanak: fekvő ellenségbe nem lövünk.

Fentieket erősítik az időközben sorkatonákkal folytatott beszélgetéseim tapasztalatai is, melyek során a katonák egységesen azt az álláspontot képviselték, hogy a “hevroni” katona hibázott, ezért bennük  nem a vizsgálat ténye, hanem az eset kezelése az, ami rossz visszhangot szül.

Mivel úgy néz ki, hogy belátható időn belül nem kerül pont az ügy végére,  engedtessék meg nekem, hogy a saját verziómat felvázoljam, melyben a katonának és tettének alig jut szerep, annál inkább az egészet körülvevő “furcsaság dömpingnek”, melyen érdemes elgondolkodni.

Először is figyelembe kell venni, hogy az esemény a múlt év szeptemberében fellángolt és sokak – beleértve magamat is – által harmadik intifádának minősített terror-hullám részeként kezelik. A hivatalos katonai vezetés ezen  definiálástól mereven elzárkózott, mondván: fegyveres testület tagjai ellen elkövetett támadás nem intifáda. Már itt sántít a dolog, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a biztonsági intézkedések megléte nagy százalékban (de nem minden esetben) kizárja, hogy polgári személy legyen az első áldozat. Ahhoz előbb a biztonsági szolgálat embereiben kell kárt tenni…

Magam részéről az egész “ügy” kezdetét a vezérkari főnök helyettesének szerencsétlen kijelentésére teszem, amelyet a holocaust emléknap alkalmából, túlélők előtt tartott beszédében elejtett és amelyben az izraeli hadsereget a náci Németországhoz hasonlította és amelyért nem hogy nem vonták felelősségre, de úgy a vezérkari főnök,mint a védelmi miniszter – magyarázva a magyarázhatatlant – teljes mellszélességgel védelmébe vette.

Természetes, hogy miniszterelnökünk négyszemközti beszélgetést kezdeményezett Yaalon védelmi miniszterrel. Hogy a megbeszélésen mi hangzott el, arról nincs tudomásom, abból viszont, ahogy ezt Yaalon fogadta, másra nem tudok következtetni, mint hogy nem kapott dícséretet…

Mivel az izraeli hadseregben eddig is az számított normálisnak, hogy minden – akár háborúban, (ezért kényszerült Goldstone utólag megváltoztatni a fals információk alapján szerzett véleményét) akár “békeidőben” történt – esemény kivizsgálásra került és a vizsgálat eredményétől függően a vélt, vagy valóban vétkes személyt vagy felmentették, vagy – akár hadműveleti területről kiemelve – börtönbe küldték.  

Itt kell megjegyeznem, hogy a már említett terror-hullám idején számos esetben fordult elő,hogy akár katona, akár rendőr, úgymond “utána lőtt” a terroristának, ami szintén nem maradt kivizsgálás és elmarasztalás v. felmentés nélkül. Mégsem lett egyikből sem világhír!

Ezért is volt nyilvánvaló, hogy a tárgyalt esetben messze nem  a járt utat követik.

A sorkatona ügyéből politikai ügyet csináltak, melyet azzal az igen átlátszó indokkal magyaráztak, hogy “az ilyen esetek az izraeli hadsereg renoméját rontják a világban.

Úgy gondolom, hogy a lövés eldördülését követő egynegyed órán belül Yaalon és Eizenkot vezérkari főnök által gyilkosnak kikiáltott sorkatona híre a szamárlétra legalsó fokán elhelyezkedő katonához is eljutott és nem a golyó, hanem ez az, ami a hadsereg morálját megtépázta. A tény, hogy a sorkatonáknak rá kellett döbbeniük, hogy a legmagasabb katonai vezetés gyakorlatilag cserbenhagyta őket. (Hogy félreértés ne essék, nem a vizsgálat megindítását kifogásolom, hanem a vizsgálat előtti verdiktet: a katona gyilkos.)

Az eseményt – megbízás alapján – a közeli ház tetejéről videóra vette egy területi arab és ez került pillanatok alatt terítésre a világhálón. A megbízó (Betzelem) elkövette azt a hibát, hogy az eredeti videóról törölte a hangot, tehát a tájékozatlan szemlélő – pláne ha az újságíró azt a saját szája íze szerint kommentálta – azt látta, hogy a téren fekvő sebesültet a helyszínre érkező katona fejbe lövi. Természetesen később az eredeti videó is napvilágra került, de a vádat, miszerint a katona az esemény után 10 perccel érkezett a helyszínre és azonnal lőtt – függetlenül a látottaktól – szinte mindenki tudomásul vette és ennek, valamint vérmérsékletének (értendő alatta Izrael-ellenessége) megfelelően kommentálta.

Tudom, mert követtem az események alakulását, a videót nagyon sokan, többször is végignézték, (köztük nyilván az erre hivatalból illetékesek is) de érdekes módon olyan alapvető hiányosságokat nem fedeztek fel, (vagy jó okkal átsiklottak felette) amit első ránézésre ki kellett volna szúrni.

Nevezetesen azt, hogy a műveleti terület leginkább egy vásári forgataghoz hasonlított, hogy a jelenlévő tisztek a helyszínt nem biztosították, azt nem zárták körül és civilek (mentősök) mozgását sem korlátozták.

689862713911896640360no

Ebbe a piaci hangulatba érkezett a századparancsnok dzsipjén a vád alá helyezett katona, aki teljes joggal hihette, hogy a terrorista még veszélyt jelenthet a környezetére. Senki, hangsúlyozom, egyetlen jelenlévő tiszt sem akadályozta meg a fegyverhasználatban!

Ezért úgy gondolom, hogy ha a katonát  bíróság elé citálták, akkor vele együtt a jelenlévő tiszteknek is a vádlottak padján a helye. Csakhogy a cél nem ez volt, hanem a már említett politikai játszma.

Nincs szándékomban mélyebben belemenni  a tanúmeghallgatás során elhangzott pro és kontra érvek elemzésébe, mert egyiket sem tudom sem cáfolni, sem bizonyítani. Nem is az én feladatom, erre van a katonai bíróság. Az azonban szintén az érdekes kategóriába tartozik, hogy a jelenleg állományban lévő katonai ügyész helyett, tartalékos állományú szakembert hívtak be.

És, ha már azt mondtam, hogy politikai játszmát látok a háttérben, akkor beszéljünk egy kicsit arról, hogy miért is gondolom így.

Volt  ugye kezdetben a helyettes vezérkari főnök, akit normál üzemmenetben azonnal meneszteni kellett volna. Nem csak azért, amit mondott, hanem azért is, ahol és amikor mondta.

Aztán jött a sorkatona “ügye”, melyben a vezérkari főnök alapból gyilkost kiáltott.

Őt – szolgálati szabályzat megszegése címén – nemhogy nem távolították el azonnali hatállyal a posztjáról, de a védelmi miniszter még meg is erősítette baklövését.

Ez után viszont Yaalon sürgősen lemondott tisztségéről és úgy döntött, hogy a politikai élettől is megválik egy időre. Ez utóbbi nem tartott sokáig, hiszen “postafordultával” bejelentette, hogy a legközelebbi (melynek időpontját a baloldali képződmények azonnalra teszik) parlamenti választáson ringbe száll Netanjahu ellen.

De ahogy a magyar mondja, kissé “túltolta a biciklit”. Arra számított, hogy a Likudból tud maga mellé állítani embereket, akikkel együtt új pártot alapít. (Bár egyetlen parlamenti képviselőt sem tartok az erkölcs bajnokának, azért annyira mindegyik fineszes, hogy eleve esélytelen mellé nem áll. Márpedig a lakosság előtt Yaalon elvesztette a bizalmát.

Az ügy még messze nincs lezárva, (hiszen a történéstől eltelt öt hónap után, augusztus 28-án kezdték meg a védelem tanúinak meghallgatását) de a kimenetelét tekintve az biztosan állíthatom, hogy nem szívesen lennék az ítélkezni kényszerülő bírók helyében.

Bárhogyan is döntsenek ebben az esetben, az nem csak a gyilkossággal (amit később emberölésre módosítottak) megvádolt és perbe fogott  katona felett mondanak ítéletet, de ítéletet mondanak az izraeli hadsereg felett is. És – ahogy már többször említettem – a hadsereg mi vagyunk, végső soron az ítélet mindannyiunkat érint.

Végezetül megismétlem: a katona egy nem biztosított területre érkezett, ahol is a parancsnoki dzsipből kiszállva egy földön fekvő, még mozgó, a 40 fokos hőségben állig begombolt dzsekit viselő terroristát talált, (ebből joggal következtethetett testbombára)  akit szabadon megközelíthetett…

És még valami, ami a fentieknél nem kevésbé fontos: a műveleti területen lévő katonának a másodperc töredéke áll rendelkezésre ahhoz, hogy döntsön. Ezeken a tized másodperceken életek foroghatnak kockán, civilek élete is!

Összegezve: a katona hibát követett el, rosszul döntött, de érdemes lenne azt is kivizsgálni, hogy mi vezetett ehhez a rossz döntéshez.

29/08/2016

%d blogger ezt kedveli: