Mennyit “fogyaszt” egy miniszterelnök???

Mióta Mandelblitt főállamügyész (az előzetes meghallgatás függvényében) vádemelési javaslatot terjesztett be Sara Netanjahu ellen,  ez a kardinális kérdés foglalkoztatja az izraeli sajtót és a közvélemény egy részét.

A valódi demokráciák sajátosságai közül, jelen mondandóm szempontjából két alkotóelem érdemel kiemelést:

1. Senki nem áll a törvények fölött

2. Független igazságszolgáltatás

Fent említettek között nincs alá/fölé rendeltségi viszony, egymást kiegészítő, egymásra épülő fogalmak. Melyeknek akkor van igazán jelentősége, ha vezető pozícióban lévő személy neve forog közszájon.

Izraelben senki nem tekinti ördögtől való cselekedetnek, ha pártelnök, államelnök, miniszterek, vagy akár a miniszterelnök ellen indul rendőrségi vizsgálat, mely már eddig is nem egy esetben végződött vádemelési javaslattal, vádemeléssel, illetve bírósági ítélettel. Amely a felsorolt közéleti tisztséget betöltők szinte mindegyikénél letöltendő börtönbüntetést vont maga után.

Jelen bejegyzésemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen folyamatban lévő vizsgálatokról kívánok – amennyire lehet – szűkszavúan beszámolni.

A személye ellen indított támadások kezdetét pontosan meghatározni nem lehet, de nagyjából az elmúlt tíz évre nyúlnak vissza. Az események azonban a legutóbbi – 2015-ös – választások után felgyorsultak.

Médiamunkások kutatnak múltjában és jelenében olyan események után, melyek révén elérhetik a miniszterelnök lemondását illetve lemondásra kényszeríthetik.

Lehetne, de mondandóm szempontjából nincs jelentősége, részletezni a három megnyitott aktákban szereplő vádakat. A lényeg, hogy mindegyikben szerepel a korrupció, a bizalommal való visszaélés és a közvagyon herdálása. Ez utóbbival elsősorban a miniszterelnök feleségét vádolják.

Megemlítendő az a tény, hogy a nagyjából másfél éve tartó nyomozás során, Netanjahu ellen eredményt még az sem hozott, hogy a vádhatóság két – részben az ügyben, részben más – büntető eljárást maga után vonó esetben – érintett személyt, vádalku keretében koronatanújának nyert meg.

Minden tévhitet eloszlatva leszögezem, hogy amennyiben bírósági tárgyalás után kiderül, hogy Netanjahuról kiderül bármelyik aktával kapcsolatban, hogy visszaélt a köz bizalmával és keze “nem tiszta”, úgy a törvény keze legalább olyan szigorral sújtson le rá, mint bármelyik izraeli állampolgár esetében tenné.

Írásom további részét a magukat “oknyomozó újságíró” kategóriába soroló sajtómunkásoknak, valamint a külföldi hírügyökségek “tudósítóinak” szíves figyelmébe is ajánlom.

A tisztánlátás miatt meg kell jegyezni, – maximálisan elvonatkoztatva Netanjahu személyétől – hogy a mindenkori miniszterelnök, sőt, tovább menve, minden állami alkalmazott finanszírozása az adófizető állampolgárok pénzéből történik. És a mérlegelés során nem árt figyelembe venni, hogy munkaidejük nem korlátozódik napi X órára, mandátumi idejük alatt gyakorlatilag folyamatos.

Mivel a “nagy” hírügynökségek egyike sem adott átfogó képet a történésekről (nem is adhatott, hiszen a hivatalos rendőrségi tudósítások elég szűkszavúak) és mivel mindegyik csak pletyka szintű – a sajtómunkások által feltupírozott –  részletet ragadott ki azokból, azt hiszem, nem árt tájékoztatni az elfogulatlan olvasót arról, hogy az éremnek két oldala van.

Fentebb, nem véletlenül,  említettem a mindenkori miniszterelnök munkaidejének folyamatosságát,ugyanis az egyik elmarasztalásban az szerepel, hogy államilag fizetett ünnepen “maszek” villanyszerelőt hívott a miniszterelnöki rezidencia elektromos berendezésének meghibásodását korrigálandó.

Ebben az esetben el kell mondani, hogy a mindenkori miniszterelnök a hadsereggel, a külüggyel és számos – szintén folyamatosan üzemelő – hivatallal állandó összeköttetésben áll. Tehát a vizsgálat tárgyát nem csak az kell képezze, hogy plusz költséggel terhelte a költségvetést, hanem az is, hogy a folyamatos kapcsolattartás érdekében miért nincs a miniszterelnöki hivatalhoz rendelt folyamatos üzemben dolgozó karbantartó brigád? (nem csak villanyszerelő).

A másik – a közvagyon herdálása – témakör ennél még érdekfeszítőbb, nyilván ezért is élvezi a sajtómunkások (és az önálló gondolkodást mellőző izraeli/külhoni “megmondóemberek” kiemelt figyelmét.

E témakörön belül is a legnagyobb érdeklődés a  “mennyit eszik a miniszterelnök és családja” (magasiot) című fejezet kapja.

A vizsálati anyagból a a főállamügyész megállapította, hogy a Netanjahu család 2010-2013 között közel 360 ezer sekel értékben, előkelő éttermekből hozatott készételt.

Az Állami Ellenőrző Hivatal (mevaker ha-medina) jelentésébőll kiderült, hogy éves szinten 70-158 ezer sekelről van szó, az adott évekre lebontva.

Mivel a Netanjahut megelőző kormányfők (Sharon és Olmert) esetében az Állami Ellenőrző Hivatal vizsgálódása csak a miniszterelnöki rezidencia általános költségvetésére terjedt ki, jelentésében nincs külön feltüntetve, hogy “mit eszik a miniszterelnök?”. Nyilván erre nem is volt szükség, hiszen sem Sharont, sem Olmertet nem akarták törvény elé citálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számlák alapján ne lehetne visszakeresni a tételeket.

A számlabizonylatok tanusága szerint 2008. április 7-én Olmert nem kevesebb, mint 29.106 sekel értékben rendelte meg a peszachi menüt a Har Cion nevű szállodából. (Ez az összeg közel a fele a Netanjahu család teljes, 2010-es évei rendelésének.

Egy másik számlát vizsgálva megállapítható, hogy Sharon  2001. október 18-án a Hilton Mamila Szállóból 12.500 sekel értékű ételt hozatott a miniszterelnöki rezidenciára, illetve ugyanebben az évben, valamivel korábban (2001. július 8.) 8.063 sekel értékben frissítőket rendelt magán farmjának címére. Ami összességében három hónapon belül, több mint 20 ezer sekelt tett ki.

Ismételten és nyomatékosan hangsúlyozom, hogy amennyiben Netanjahu keze “nem tiszta”, úgy ő sem állhat a demokrácia törvényei felett.

De legalább ilyen nyomatékkal kijelentem, hogy az egyenlő elbírálás is elengedhetetlen része a demokráciának – nem beszélve a pártfüggetlen, objektív újságírói tájékoztatásról.

11/09/2017