Tag Archives: Franciaország

…”és most mi lesz?”

9 máj

A címadó kérdést tegnap este óta számosan teszik fel nekem, vadabbnál vadabb elképzelések kombinációival.

Ez késztet arra, hogy – ismereteim birtokában – megkíséreljek a felmerült kérdésekre választ adni.

Tegnap este, izraeli idő szerint 21:00 órakor Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az Iránnal 2015-ben kötött atom-egyezményt és visszaállítja a szankciókat.

Ez azt jelenti, hogy első lépésben három hónap múlva (augusztus 6-án) visszaállítják a szankciók egy részét, ami megtiltja az irániaknak dollár, arany és nemesfémek vásárlását. Eladási tilalmat rendel el alapanyagokra, (u.m. alumínium, vas, szén) és az iráni valuta (real) vételére és eladására (ma egy USA dollár=8.000 real és tudni érdemes, hogy az irániak minden pénzükön dollárt vásárolnak és azt külföldre menekítik).

Ezen felül tilalmat foganatosít az iráni államadóssággal kapcsolatos pénzügyi műveletekre.
Hat hónap múlva (november 4-én) további tilalmak lépnek életbe.

Ezek: kereskedelmi tilalom az iráni hajó- és olajiparral, a bankszektorral és az iráni biztosító-társaságokkal.

Ez a döntés régóta a levegőben lógott. Ugyanis Trump elnök egyik legfőbb választási ígérete az általa katasztrofálisnak tartott atom-egyezmény felmondása volt. Ugyanakkor a háttérben élénk diplomáciai tevékenység folyt, ahol mindenki a saját érdekei szerint próbálta Trump elnök döntését a számára legkedvezőbb irányba befolyásolni.

Mint az köztudott, Izrael februárban rátette kezét az iráni atom-archívumra és azonnal másolatot juttatott el az amerikai hírszerzéshez. Így tehát az Izraeli hírszerzési bravúr bejelentésének időzítését nem tekinthetjük véletlennek, mint ahogy azt sem, hogy ennek kapcsán az európai vezetők egymásnak adták a kilincset Washingtonban.

Nézzük a várható lehetőségeket:

Trump elnök környezetéből tudni lehet, hogy az elnök nem zárja ki egy új atom-egyezmény lehetőségét, amennyiben az új egyezmény tartalmazza

  • az ellenőrzés szigorítását,  

  • az iráni ballisztikus rakétaprogram és Irán külföldi katonai jelenlétének korlátozását.

Erre azonban az irániak – eddigi kijelentéseik szerint – nem hajlandóak és a belső erőviszonyok is ezt látszanak igazolni.

Véleményem szerint Trump elnök stratégiai célja egészen más. A szankciók alkalmazásával az iráni rezsimet szeretné megdönteni.  

Köztudott, hogy Irán gazdasági helyzete katasztrofális. A szankciók Obama rezsim általi eltörlése nem hozta meg a kívánt gazdasági fellendülést, amelynek több oka is van.

Az egyik, hogy a nagy nemzetközi cégek az amerikai álláspont kikristályosodásáig kivártak. Az olajkereskedelemből befolyt ugyan néhány milliárd, melyből azonban az iráni belső viszonyokból eredően semmi sem jutott az utca emberéhez. Ugyanis az Iránba befolyó pénzösszegek felett gyakorlatilag a Forradalmi Gárda gyakorol felügyeletet. Elosztásával ő rendelkezik, és az összeg nagy részét saját céljaira használja fel (lásd jemeni polgárháború, Szíria, Hezbollah). A maradék pénz pedig az elképesztő méretű korrupció következtében, különböző zsebekben tűnik el.

Az Egyesült Királyság, Francia- és Németország vezetői közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a maguk részéről továbbra is érvényben lévőnek tekintik az egyezményt. Ezt Irán a maga részéről elfogadná azzal a feltétellel, hogy a nyugati államok kötelezettséget vállalnak az amerikai szankciók gazdasági hatásának kivédésére. Erre azonban kevés az esély, ugyanis az amerikai embargó törvény szerint minden olyan vállalat, vagy bank, amelyik 20 millió dollárnál nagyobb értékű üzletet bonyolít le Iránnal, ki van zárva az amerikai piacról. Nyilvánvaló, hogy az európai vállalatok és bankok nem az iráni piacot fogják választani.

Ez alól kivétel a krónikus energia ínségben szenvedő Kína, amely számára az amerikai piac még nem bír túl nagy jelentőséggel.

Külön kell megemlíteni az ambivalens helyzetben lévő Oroszországot, mely stratégiai és geopolitikai érdekei szerint Irán szövetséges, ugyanakkor az energiapiacon vetélytárs.

Putyin orosz elnök megpróbál egyszerre két lakodalomban táncolni,  és nem is eredménytelenül. Tény, hogy Oroszország ma a Közel-Keleten kikerülhetetlen tényező. Ezt ismerte fel Izrael és az elmúlt években, a közös érdekek mentén stratégiai kapcsolatot épített ki velük.

Ezért is van különös jelentősége Netanjahu izraeli miniszterelnök mostani moszkvai tárgyalásának.

A Győzelem Napja – Moszkva 

Ugyanis egyik félnek sem érdeke, hogy az események ellenőrizhetetlenné váljanak. Netanjahu az utóbbi évek alatt jó személyes kapcsolatot is kiépített Putyinnal. Az elmúlt két évben a jelenlegi a nyolcadik személyes találkozójuk és ezen időszak alatt 12-szer beszéltek telefonon.

Oroszország – szokása szerint –  ugyan egyik fél mellett sem tette le a voksot és nincs is abban a helyzetben, hogy csak úgy utasításokat adjon Iránnak, de az kétségtelen, hogy a nyomásgyakorláshoz megvannak eszközei.

Miután Oroszország úgy Izraellel, mint Iránnal jó kapcsolatokat ápol, kétségtelenül alkalmas a közvetítő szerepére. És meg is fog mindent tenni ezért. Ugyanis nem titok, hogy Oroszország nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy visszatérjen a nemzetközi színtérre mint vezető hatalom, amely képes nemzetközi konfliktusok megoldására.

09/05/2018

 

 

Reklámok

Jó reggelt Európa!

11 jan

Ébredj Európa! címmel a brüsszeli Zsidó Múzeumban történt mészárlással kapcsolatos írásomat a következőkkel zártam: “Ébredj Európa! Az igazi sátán köztetek él! A bumeráng visszaüt és nem Izraelt kaszálja el!!!”

A fent említett mészárlás óta eltelt pár hónap is bővelkedett muzulmánok által elkövetett terrorcselekményekben. Az Izraelen belüli esetekre a Nyugat könnyen legyint, hisz meggyőződésük, hogy annak oka van, tudják is, hogy mi…

És ezt a meggyőződésüket még akkor sem revideálják, amikor naponta szembesülnek az Iszlám Dzsihád, Boko Haram, az ISIS az Al-Shabab és az Al-Kaida (hogy csak a legismertebbeket említsem) keresztények ellen elkövetett rémtetteivel. Európára jelen pillanatban ez az iszlám szélsőségesség jelent veszélyt, amire legyinthetnék, mondván, hogy amit főztek, egyék is meg. Viszont ha ezt mondanám, semmivel sem lennék különb azoknál, akik a közel-keleti konfliktus okát a zsidókban/Izraelben látják.

Nem, egy szóval sem mondom, hogy nálam a bölcsek köve, a véleményem viszont olyan ember véleménye, aki évtizedekben mérhetően él testközelben terroristákkal és egy olyan ország állampolgárának véleménye, mely ország megalakulása pillanatától a terror árnyékában él és azóta küzd ellene – gyakorlatilag egyedül.

Valahányszor Izrael megszólal, akár úgy, hogy figyelmezteti a világot a veszélyre, akár úgy, hogy elvi támogatást kér a terrorizmus felszámolásához, a legalpáribb kritikának teszi ki magát. Európa nem érti, vagy inkább nem akarja érteni, hogy az izraeli – “palesztin”  konfliktus messze nem a területről szól. Európa nem érti, vagy inkább nem akarja érteni, hogy ez vallásháború és az iszlám világuralmi törekvésének megnyilvánulása, amelyben Izrael nem a végcél, csak egy közbeeső állomás.

A világnak kevés olyan helye van, ahol ne foglalkoznának a párizsi merényletekkel.  A politikusok hivatalból, az újságírók a kollégák iránti  együttérzéstől vezérelve, a fapados bloggerek  és a mindent tudó és mindent jobban tudó “megmondó” emberek fejtik ki véleményüket pro és kontra. És döbbenet! Van, aki úgy gondolja, hogy az áldozatok maguknak keresték a bajt azzal, hogy a muzulmán vallást tűzték tollhegyre. (Jelzem, hogy a keresztény és zsidó vallás is a célkeresztben volt, a gyilkosok mégsem ennek a két vallásnak a követői közül kerültek ki.)

Aki azt állítja, hogy nem kellett volna az oroszlán bajszát ráncigálni, az nincs tisztában a szólásszabadság jelentésével és különösen nem az ateista francia állam törvénybe is foglalt polititikai-társadalmi normáival. És főleg nincs tisztában a Korán és az iszlám történelmével. Ez utóbbiak tanulmányozását tisztelettel ajánlom a “megmondó” embereknek.

Mohamednek – mint Allah egyetlen prófétájának – a  tisztelete az iszlám vallás alapköve. A muzulmánok abszolút hite Allahban, a halálhoz való viszonyukból is látható. A Korán írja: “Ne gondoljatok mint halottakra azokra, akik Allahért haltak. Ők Allah mellett élnek, jólétben…”

A szegénységben élő muzulmán tömegek ellenségnek látják az őket körülvevő és szokásaiban, normáiban idegen, nyugati világot, ezért kiváló alanyai a szélsőséges muzulmán propagandának. Ők a célközönsége a fundamentalista iszlámkak. Ebből a közegből toborozza az ISIS, az Al-Kaida és más iszlamista szervezetek önkénteseiket és innen kerültek ki a franciaországi merénylők is.

A muzulmán környezet viszonyát az ilyen és ehhez hasonló esetekhez jól mutatja a török külügyminiszter véleménye: “… ami történt, az az európai faj- és idegengyűlölet következménye.”


Most Európa áll és rémülten hallgat. Illetve, dehogy hallgat! Intézkedéseket hoz – a muzulmánok érzékenységének védelmében.

Európa fél! És erre megvan minden oka! Félelme abból ered, hogy már kezdi felismerni a bajt, de még nem találja a megoldást, amellyel presztizsvesztés nélkül orvosolhatná azt. Ha most elkezd mecseteket rombolni (ezt Izrael soha nem tette), vagy fittyet hány az “arányosság elvének”, melyet háborús helyzetben Izraeltől minduntalan számon kér akkor be kell ismernie, hogy nem Izrael a nyugati kultúra ellensége.

Európa ezt nem fogja megtenni, hiszen ez szöges ellentétben áll az eddigi koncepciózus antiszemita/Izrael ellenes politikájával. Inkább még mos is, ennyi – halálos áldozattal is járó –  incidens után is, inkább behódol a kisebbségnek , ahonnan márr csak idő kérdése, hogy az egyik francia parlamenti képviselő jóslata valósággá váljon: “ezek az őrültek el akarják pusztítani a gyökereinket…”

Mindezt W. Churchill a maga idejében a következőképpen fogalmazta meg: “A békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára.”

11.01.2015

%d blogger ezt kedveli: