A történet korántsem az elmúlt hét végén kezdődött, amikor is Gázából 200 rakétát lőttek ki izraeli területre. Ezt megelőzte a három hónapja elkezdett és máig is tartó (az egyszerűség kedvéért) “tűzsárkánynak” nevezett akció, melyben több, mint 30 ezer dunám természetvédelmi terület, erdő és mezőgazdasági megművelés alatt álló föld vált a tűz martalékává.
A kár sok tízmillió sekel és a helyreállítás évtizedeket vesz igénybe.
A Zsidó Nemzeti Alap (földkezelő) területéből 9.200 dunám, a Természetvédelmi Hivatal területéből pedig 14 ezer dunám vált a tűz martalékává.
Mindeközben a határkerítést folyamatosan ostromló tömeggel is fel kellett venni a harcot.
Visszatérve a hétvégi rakéta esőre, az izraeli hadsereg minden egyes kilőtt rakétára azonnal válaszolt, több kilövő bázist, harcálláspontot, katonai raktárat valamint a “tűzsárkányok” összeszerelő helyeit támadta.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel – egyiptomi közvetítéssel – rövid időre tűzszünet lépett életbe, amelyet azonban a gázai fél megszegett.
Izrael ezek után úgy döntött, hogy bezárja Kerem Salom határátkelőt, illetve kizárólag élelmiszer és gyógyszer bejutását engedi Gáza övezetbe. Néhány órával a döntés után, Egyiptom ugyanezt tette Rafiah átkelőnél.
https://islamidavet.com/karikatur/wp-content/uploads/2015/12/misir-israil-gazze-2.jpg
arab karikatúra
Közben Mladenov, az ENSZ közel-keleti megbízottja Gázában járt, hogy rávegye a Hamaszt a támadások beszüntetésére. Küldetése eredmény nélkül ért véget.
Ha Gázáról beszélünk, általában átsiklunk azon a tényen, hogy ott nem a Hamasz az egyetlen terrorszervezet. A területen jelen vannak nála sokkal szélsőségesebb terrorszervezetek is, melyek Irán támogatását élvezik.
A Hamasz tulajdonképpen ezen terrorszervezetek csapdájában is vergődik, mert egyrészt nem akarja kiengedni kezéből a kormányrudat, másrészt – a túlélés reményében – abban bízik, hogy Izrael nem indít ellenük olyan mértékű támadást, ami a megsemmisülésüket jelentené. És ebben nem is téved nagyot, ugyanis Izrael pontosan tudja, hogy utánuk még rosszabb jön.
Valószínű, hogy a nemzetközi sajtó azért kapta fel a témát, mert 2014 óta ez volt az első eset, hogy nagyarányú összecsapásra került sor a két fél között.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a köztes idő a “békés egymás mellett élés” jegyében zajlott volna.
A térség lakossága mintegy 20 éve él együtt a fenyegetettséggel, amely, ha a külső szemlélő szerint nyugvóponton is van, a lakosság életvitelének meghatározó része.
Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a térség lakossága folyamatos rettegésben él. Azt viszont tudni kell, hogy a gyerekek már csecsemő koruktól kezdve fel vannak készítve (talán jobban, mint az ország középső részén élők) a helyzet kezelésére.
Magyar mérce szerint sok gyerekes családanya elbeszéléséből tudom, hogy minden alkalommal bepárásodik a szeme, amikor azt látja, hogy a nagyobbak milyen odafigyeléssel nyalábolják fel a kisebbeket, hogy mielőbb a biztonsági szobába érjenek.
Ebben a pillanatban is, egy égő ballon landolt mosav Tkuma óvodájának udvarán…szerencsére nincsenek sérültek.
folytatva a biztonsági szobákkal, el kell mondani, hogy Izraelben évtizedek óta nem lehet építési engedélyt kapni, csak a lakóépülethez kapcsolódó biztonsági helyiség kialakításával. Ez vonatkozik családi házakra, sok emeletes lakóépületekre egyaránt, (ezekben minden lakáshoz külön-külön biztonsági szobának kell tartoznia) valamint közintézményekre.
Az állam milliárdokat költött a régi lakóépületek ilyen célú rekonstrukciójára. Azon régi építésű épületek esetében, ahol ezt utólag nem tudták megoldani, elérhető távolságban közös óvóhelyek állnak rendelkezésre.
Csakhogy! Gáza tőszomszédságában élőknek 15 másodperc áll rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a biztonsági helyiséget. Nem tudom, lemérte-e már valaki, hogy hány lépést is lehet megtenni ennyi idő alatt?
És akkor még ott vannak azok a kibucok, mosavok,(mezőgazdasági falu) amelyek olyannyira a határ közelében fekszenek, hogy boldogan kiegyeznének a 15 másodperccel.
Azt írja egy ilyen határ közeli kibuc lakója, hogy elege van…elege van abból, hogy erősnek kell lennie, abból, hogy mindig vissza kell térnie a normális élethez, abból hogy egy ilyen hétvége után úgy kell munkába állnia, mintha mi sem történt volna…elege van a tűzszünetekből – ami után (vagy közben) ismét felgyújtják a környezetét…
Ugyanakkor tudja, hogy a rutin segít megőrizni a józanságát, de meddig? Meddig bírja a pszichikai terhelést?
Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy reggel munkába menet azt látja valaki, hogy a megélhetését biztosító földek feketéllenek? Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy a lakóépületben állandósul a füstszag? Meddig és hogyan lehet teljes értékű munkát elvárni attól a szülőtől, akinek gyerekei az éppen koruknak megfelelő gyermek v. oktatási intézményben tartózkodnak, esetleg a nagyobbak éppen a határt védik?
A kérdések sora végtelen és nincs megnyugtató válasz.
Immáron 13 éve nincs!
2005-ben, az akkori kormány a béke reményében vonult ki Gázából, melynek során évtizedek alatt kiépített egzisztenciák semmisültek meg egyik napról a másikra. Békét az intézkedés nem hozott és ebből le kell vonni a tanulságot.
Miközben mindenki tudja, hogy a helyzet normalizálására hosszú távú megoldást kell találni, azt is tudja, hogy ennek eléréséhez egy könnyebb és egy sokkal nehezebb út vezet.
Katonai és politikai körök reakcióiból arra lehet következtetni, hogy utolsó lehetőségként veszik számításba szárazföldi csapatok Gázába küldését. Ugyanakkor az előkészületeket megtették erre az eshetőségre is, hiszen nem véletlen, hogy a hadsereg “gáza dandárja” szárazföldi gyakorlatot hajtott végre, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy Gáza alatt kiterjed alagútrendszer húzódik. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az ország középső részébe is több vaskupola rendszert telepítettek az elmúlt napokban.
Közben folyamatos tárgyalások zajlanak több arab ország bevonásával annak érdekében, hogy Gáza polgári lakosságának életminőségében változás következzen be. Ennek egyik része, hogy az izraeli kormány Ciprushoz fordult egy kikötő létesítésének ügyében, a Gázából származó és oda érkező áruk közvetlen továbbítása céljából. A munkabizottság a napokban összeáll és a megállapodás értelmében három hónapon belül benyújtja a kikötőre vonatkozó terveket. Ez a terv kapcsolódik az amerikaiaknak Gáza újjáépítésére vonatkozó nagyszabású elképzeléséhez. (Gáza partjai nem alkalmasak mélytengeri kikötő építésére, úszó kikötő pedig horribilis összegbe kerülne.)
A megvalósításhoz viszont a Hamasz hozzájárulása is szükséges.
Végezetül megemlítem, hogy Gáza övezet közvetlen közelében élő emberek – a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem lelki sérültek. Erre példa a héten nálam járt jó barát, aki Magyarországon a fiam iskolatársa volt és családostól él a veszélyeztetett körzetben. El kell mondjam, hogy sem rajta, sem az éppen vele lévő gyermekén és annak barátján nem látszott nyoma sem a nehézségeknek.
17/07/2018
.
leharblog 
