Archívum | július, 2018

Délen a helyzet (majdnem) változatlan…

17 Júl

A történet korántsem az elmúlt hét végén kezdődött, amikor is Gázából 200 rakétát lőttek ki izraeli területre. Ezt megelőzte a három hónapja elkezdett és máig is tartó (az egyszerűség kedvéért) “tűzsárkánynak” nevezett akció, melyben több, mint 30 ezer dunám természetvédelmi terület, erdő és mezőgazdasági megművelés alatt álló föld vált a tűz martalékává.

A kár sok tízmillió sekel és a helyreállítás évtizedeket vesz igénybe.

A Zsidó Nemzeti Alap (földkezelő) területéből 9.200 dunám, a Természetvédelmi Hivatal területéből pedig 14 ezer dunám vált a tűz martalékává.

Mindeközben a határkerítést folyamatosan ostromló tömeggel is fel kellett venni a harcot.

Visszatérve a hétvégi  rakéta esőre, az izraeli hadsereg minden egyes kilőtt rakétára azonnal válaszolt, több  kilövő bázist, harcálláspontot, katonai raktárat valamint a “tűzsárkányok” összeszerelő helyeit támadta.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel – egyiptomi közvetítéssel – rövid időre tűzszünet lépett életbe, amelyet azonban a gázai fél megszegett.

Izrael ezek után úgy döntött, hogy bezárja Kerem Salom határátkelőt, illetve kizárólag élelmiszer és gyógyszer bejutását engedi Gáza övezetbe. Néhány órával a döntés után, Egyiptom ugyanezt tette Rafiah átkelőnél.

 

https://islamidavet.com/karikatur/wp-content/uploads/2015/12/misir-israil-gazze-2.jpg

arab karikatúra

Közben Mladenov, az ENSZ közel-keleti megbízottja Gázában járt, hogy rávegye a Hamaszt a támadások beszüntetésére. Küldetése eredmény nélkül ért véget.

Ha Gázáról beszélünk, általában átsiklunk azon a tényen, hogy ott nem a Hamasz az egyetlen terrorszervezet. A területen jelen vannak nála sokkal szélsőségesebb terrorszervezetek is, melyek Irán támogatását élvezik.

A Hamasz tulajdonképpen ezen terrorszervezetek csapdájában is vergődik, mert egyrészt nem akarja kiengedni kezéből a kormányrudat, másrészt – a túlélés reményében – abban bízik, hogy Izrael nem indít ellenük olyan mértékű támadást, ami a megsemmisülésüket jelentené. És ebben nem is téved nagyot, ugyanis Izrael pontosan tudja, hogy utánuk még rosszabb jön.

Valószínű, hogy a nemzetközi sajtó azért kapta fel a témát, mert 2014 óta ez volt az első eset, hogy nagyarányú összecsapásra került sor a két fél között.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a köztes idő a “békés egymás mellett élés” jegyében zajlott volna.

A térség lakossága mintegy 20 éve él együtt a fenyegetettséggel, amely, ha a külső szemlélő szerint nyugvóponton is van, a lakosság életvitelének meghatározó része.

Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a térség lakossága folyamatos rettegésben él. Azt viszont tudni kell, hogy a gyerekek már csecsemő koruktól kezdve fel vannak készítve (talán jobban, mint az ország középső részén élők) a helyzet kezelésére.

Magyar mérce szerint sok gyerekes családanya elbeszéléséből tudom, hogy minden alkalommal bepárásodik a szeme, amikor azt látja, hogy a nagyobbak milyen odafigyeléssel nyalábolják fel a kisebbeket, hogy mielőbb a biztonsági szobába érjenek.

Ebben a pillanatban is, egy égő ballon landolt mosav Tkuma óvodájának  udvarán…szerencsére nincsenek sérültek.

folytatva a biztonsági szobákkal, el kell mondani, hogy Izraelben évtizedek óta nem lehet építési engedélyt kapni, csak a lakóépülethez kapcsolódó biztonsági helyiség kialakításával. Ez vonatkozik családi házakra, sok emeletes lakóépületekre egyaránt, (ezekben minden lakáshoz külön-külön biztonsági szobának kell tartoznia) valamint közintézményekre.

Az állam milliárdokat költött a régi lakóépületek ilyen célú rekonstrukciójára. Azon régi építésű épületek esetében, ahol ezt utólag nem tudták megoldani, elérhető távolságban közös óvóhelyek állnak rendelkezésre.

Csakhogy! Gáza tőszomszédságában élőknek 15 másodperc áll rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a biztonsági helyiséget. Nem tudom, lemérte-e már valaki, hogy hány lépést is lehet megtenni ennyi idő alatt?

És akkor még ott vannak azok a kibucok, mosavok,(mezőgazdasági falu) amelyek olyannyira a határ közelében fekszenek, hogy boldogan kiegyeznének a 15 másodperccel.

Azt írja egy ilyen határ közeli kibuc lakója, hogy elege van…elege van abból, hogy erősnek kell lennie, abból, hogy mindig vissza kell térnie a normális élethez, abból hogy egy ilyen hétvége után úgy kell munkába állnia, mintha mi sem történt volna…elege van a tűzszünetekből – ami után (vagy közben) ismét felgyújtják a környezetét…

Ugyanakkor tudja, hogy a rutin segít megőrizni a józanságát, de meddig? Meddig bírja a pszichikai terhelést?

Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy reggel munkába menet azt látja valaki, hogy a megélhetését biztosító földek feketéllenek? Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy a lakóépületben állandósul a füstszag? Meddig és hogyan lehet teljes értékű munkát elvárni attól a szülőtől, akinek gyerekei az éppen koruknak megfelelő gyermek v. oktatási intézményben tartózkodnak, esetleg a nagyobbak éppen a határt védik?

A kérdések sora végtelen és nincs megnyugtató válasz.

Immáron 13 éve nincs!

2005-ben, az akkori kormány a béke reményében vonult ki Gázából, melynek során évtizedek alatt kiépített egzisztenciák semmisültek meg egyik napról a másikra. Békét az intézkedés nem hozott és ebből le kell vonni a tanulságot.

Miközben mindenki tudja, hogy a helyzet normalizálására hosszú távú megoldást kell találni, azt is tudja, hogy ennek eléréséhez egy könnyebb és egy sokkal nehezebb út vezet.

Katonai és politikai körök reakcióiból arra lehet következtetni, hogy utolsó lehetőségként veszik számításba szárazföldi csapatok Gázába küldését. Ugyanakkor az előkészületeket megtették erre az eshetőségre is, hiszen nem véletlen, hogy a hadsereg “gáza dandárja” szárazföldi gyakorlatot hajtott végre, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy Gáza alatt kiterjed alagútrendszer húzódik. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az ország középső részébe is több vaskupola rendszert telepítettek az elmúlt napokban.

Közben folyamatos tárgyalások zajlanak több arab ország bevonásával annak érdekében, hogy Gáza polgári lakosságának életminőségében változás következzen be. Ennek egyik része, hogy az izraeli kormány Ciprushoz fordult egy kikötő létesítésének ügyében, a Gázából származó és oda érkező áruk közvetlen továbbítása céljából. A munkabizottság a napokban összeáll és a megállapodás értelmében három hónapon belül benyújtja a kikötőre vonatkozó terveket. Ez a terv kapcsolódik az amerikaiaknak Gáza újjáépítésére vonatkozó nagyszabású elképzeléséhez. (Gáza partjai nem alkalmasak mélytengeri kikötő építésére, úszó kikötő pedig horribilis összegbe kerülne.)

A megvalósításhoz viszont a Hamasz hozzájárulása is szükséges.

Végezetül megemlítem, hogy Gáza övezet közvetlen közelében élő emberek – a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem lelki sérültek. Erre példa a héten nálam járt jó barát, aki Magyarországon a fiam iskolatársa volt és családostól él a veszélyeztetett körzetben. El kell mondjam, hogy sem rajta, sem az éppen vele lévő gyermekén és annak barátján nem látszott nyoma sem a nehézségeknek.

17/07/2018

 

 

 

 

 

.

 

Reklámok

Vilmos herceg Izraelben…

2 Júl

(egy látogatás margójára – nem protokolláris megközelítésben)

Arról, hogy az angol királyi ház sarja, a korona várományosa lesz az első hivatalos látogató a brit mandátum megszűnése és a modernkori Izrael megalakulása óta, már jóval a látogatás előtt tudott volt.

A médián keresztül a látogatás részletes programja is eljuthatott minden érdeklődőhöz – ezért erre kár is szót vesztegetni.

Amire viszont érdemes, azt megpróbálom röviden összefoglalni:

Amit egyértelműen le lehet szögezni az az, hogy a látogatást Izrael mindenképpen diplomácia sikerként könyvelheti el, ugyanis jelentősége klasszisokkal nagyobb, mint az argentin futball válogatott izraeli szereplésének lemondása. A program összeállítása során szinte késhegyig menő harc folyt minden egyes lépésért és legtöbb esetben Izrael engedett, ugyanis – ahogy fentebb már jeleztem – számára a látogatás ténye volt a legfontosabb.

Mielőtt azonban magát a látogatást, illetve annak egyes részeit górcső alá venném, egy nagyon fontos tudnivalót elevenítek fel. Nevezetesen azt, hogy az angol törvények szerint – legjobb tudomásom szerint – a királyi család tagjainak tilos a nyilvános politikai állásfoglalás.

Fentieket szem előtt tartva, az a benyomás alakult ki, hogy Vilmos herceg küldetést teljesít, amelyben a 70 éve nem változott angol álláspontot igyekszik tudatosítani.  (Arra – gondolom – nem kell részletesebben emlékeztetni az olvasót, miként viselkedett Nagy Britannia a mandátum megszűnését közvetlen megelőző időszakban?Arra, hogy miként játszott át minden stratégiailag fontos objektumot arab kézre? Mintha csak ezzel akarta volna ellensúlyozni a Balfour nyilatkozatot.)

Vilmos, Jordániából érkezett Izraelbe, ahol is a négy napos látogatása során súlyt helyezett arra, hogy megadja mind a királynak, mind a császárnak, ami – az angol logika szerint – nekik jár.

Látogatást tett a Yad Vashem holocaust emlékközpontban, találkozott Netanjahu miniszterelnökkel, Rivlin államelnökkel, beszélgetett tel-avivi fiatalokkal.

Ugyanakkor az angol nagykövetségen keresztül elhatárolódott Jeruzsálem polgármesterével történő találkozástól, illetve – ahogy a közleményben megfogalmazták – nincs ellene kifogása, de kizárólag Ramat-Ganban, a követség épületében…Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere frappáns válaszában közölte, hogy sajnálattal, de tudomásul veszi a döntést. Majd hozzáfűzte, hogy Izrael egyesített fővárosa Jeruzsálem és nem Ramat-Gan.

Ennek előzménye, hogy Vilmos herceg programjában Jeruzsálem, mint “megszállt palesztin terület” szerepelt, ami azért érdekes, mert a tel-avivi brit nagykövetség által kiadott héber nyelvű közlemény arról tájékoztatott, hogy “a herceg meglátogatja a Palesztin Hatóságot”.

Természetesen erre a látogatásra is sor került, ahol – többek között – Mahmud Abbasszal folytatott megbeszélést. Arab kísérettel látogatott el egy Ramallah melletti “menekült táborba” – látogatásának ez a része nem kapott széles nyilvánosságot – ugyanis ott az ifjúság kőzáporral fogadta a hercegi konvojt. Ezzel fejezve ki a Balfour nyilatkozattal szembeni nemtetszésüket, mely “galád módon átjátszotta a palesztin földet a cionista bandának”.

A királyi ház képviselője arab kísérettel látogatott a Templom-hegyre, ami két dolgot is felvet. Részben, hogy nem ismeri a történelmet, részben pedig az angol álláspont szerinti “megszállás” tényének magáévá tételét. (Megjegyzem, hogy azt viszont nem tekintette zavaró körülménynek, hogy biztonságáról az itt-tartózkodása idején a “cionista megszállók” gondoskodtak.)

A Siratófalhoz izraeli kísérettel érkezett az angol főrabbi társaságában. Az ide látogatók hagyományainak megfelelően imádkozott a Falnál és meghallgatta  a Kotel rabbijának ismertető előadását.

Végezetül, említésre érdemes, hogy a brit nagykövetség tel-avivi rezidenciáján nagyszabású fogadást rendeztek tiszteletére, amely alapjában és lényegében véve celeb találkozó volt. Meglátásom szerint ez volt az egyetlen hely és alkalom, ahol Vilmos herceg elemében volt.

A látogatásnak van tanulsága, azt mindenki vonja le maga. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy az “uralkodó megtekinti gyarmatát”.

02/07/2018

%d blogger ezt kedveli: