Holocaust emléknap – 2018

9 ápr

Mint azt már előző írásomban is említettem, Izrael a varsói gettófelkelés כ”ז בניסן

(1943. április 16.) dátumához igazítja a vészkorszak áldozatainak és hőseinek emléknapját. Polgári időszámítás szerint ez a nap az idén április 12.)

Annyian, köztük magam is, emlékeztünk már a 20 század sötét napjaira. Annyian sirattuk el újra és újra – nem csak a meg sem ismert családtagjainkat, de – a vészkorszakot átélt, sokszor testben is, de lélekben mindenképpen megtört szeretteinket.

És nem csak őket, mind a hatmilliót, aki 1939-45 között egy elmebeteg ideológia áldozatává vált.

És valahol, elsiratjuk magunkat is, mert a háború után született, úgynevezett (szerintem tévesen) második generáció a génjeiben hordozza az ősök félelmét, amelytől még a harmadik-negyedik generáció sem mentes egészen.

Nem is lehet, hiszen lépten-nyomon azt látja, hogy az elmebeteg diktátort kiszolgáló országok, a kurzus-történészek hathatós közreműködésével, teljes sebességre kapcsolt a holocaust relativizálása, az áldozat-hibáztatás.

A jelenség nem mai keletű és amikor ítéletet mondok Európa felett, korántsem a ma, jobbra tolódott államvezetést teszem felelőssé. Sokkal inkább azokat, akik ‘45 után képtelenek voltak szembenézni a múlt bűneivel, akik úgy gondolták, ha szőnyeg alá söprik a kérdést, ha elhallgatják és hatalmi szóval elhallgattatják a “másként” gondolkodókat, megtettek mindent a múlt lezárására. Tévedtek és tévedésük – mai ismeretek szerint – tudatos volt. Ez jól látszik ma, amikor a nyugati társadalmak, magát baloldalinak, liberálisnak hazudó képződményei az antiszemitizmus frakkba öltöztetett változatát, az Izrael-ellenességet művelik teljes mellbedobással. Mindezt karöltve szélsőjobbos elemekkel…

A történelmet meghamisítani akaróknak üzenem, hogy az igazság – ha rögös utat is kénytelen bejárni – győz a hazugság fölött.

Halottaink emléke legyen áldott! יהי זכרם ברוך

Az élet viszont él, mert élni akar, ez a dolga!

Az alábbi videón 600 holocaust túlélő és családtagjaik együtt éneklik az “élet dalát”… melyet az 1983-as Eurovíziós dalfesztiválon Ofra Haza vitt sikerre.

https://www.facebook.com/yediotahronot/videos/2125508021037263/

https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=yIuK7vCVM34

09/04/2018

A témában korábban megjelent írásaim:

1.https://leharblog.wordpress.com/2013/04/06/%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94-holocaust-emleknap/

2.https://leharblog.wordpress.com/2011/11/23/hholocaust-revizionistak-es-a-tenyek/

Reklámok

Egy hozzászólás to “Holocaust emléknap – 2018”

  1. leharisrael 2018. április 9. hétfő - 12:59 #

    És egy vers, mellyel tavaly elhunyt virtuális barátom emlékezett és amelyet megosztott velünk:

    Miklós Fehér
    2015. január 27.

    Lelkedben sohase legyen béke
    (nagynénémnek)

    Te, aki ott voltál, soha nem felejted
    az égett hús szagát,
    a felszálló füstben most is látod
    égre szálló anyád.
    Mint karodon a nem tűnő számok,
    oly tiszták a gonosz álmok,
    melyek ma is, mint minden éjjel
    kísértetve visszatérnek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.
    Te, aki ott látva megvakultál,
    csakhogy elviselhesd,
    ahogy a megtervezett kegyetlenség
    pusztítja az embert,
    mikor a krematórium lángoló szája
    a holtakat mohón felzabálja
    s mint kopasz csontvázak állnak-esnek
    dülöngő sorban a gyenge testek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.
    Te, amíg élsz – nem szabadulhatsz:
    örökre lágerlakó maradsz,
    kinek álmában ott vonulnak
    a gázban hörögve fúltak.
    Újra és újra látod a szelíd holdfényben
    az őrtornyok árnyékát a reszkető éjben,
    míg körötted álmukban hazaszállnak a lelkek
    s nyöszörögve mocorognak a fekélyes testek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.
    Te, aki az embertelent is túlélted,
    ahol kegyelem a halál,
    megtanultad, milyen nem embernek lenni,
    akit a tetve is utál,
    most csak állsz, és megdöbbenve nézed,
    hogy millió áldozat semmivé lesz,
    és a sárkány, ez a tűzokádó féreg
    életre kel lent a mélyben,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: