Tag Archives: szétszórattatás

Jom ha-Acmaut – 69

1 máj

Csalódni fog az az olvasó, aki szokványos ünnepi megemlékezésre számít. A rendhagyó megközelítésnek azonban oka van!

Ha semmi másban, abban talán egyetértés lesz köztünk, hogy a tavasz az egyén életében is a megújulás jelképe. A hosszúra nyúlt tél, a kényszerű bezártság és a színek hiánya után,- talán nem túlzás azt állítani – hogy az első rügyek, az első fűszálak megjelenése, szinte mindenkiben az új élet reményét villantja fel. És talán az sem véletlen, hogy a nagy forradalmak kirobbanásának zöme is a tavaszi hónapokra tehető…

Mielőtt ezen gondolatmenetet folytatnám, néhány dolog tisztázásra szorul. Ezek közül az első és – véleményem szerint – legfontosabb, eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a zsidó élet és a vallás gyakorlása elválaszthatatlan. A zsidó ember mindennapi életét átszövik a vallás megszabta törvények melyek sokaknál a hagymánytiszteletben nyilvánulnak meg. Ismét leírom, amit már számos alkalommal kifejtettem: zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. De akár a vallásos életet  választja, akár a kulturális megközelítést, tegye azt meggyőződésből!

Éppen ezért,  szétszórattatásban élő zsidónak el kellene gondolkoznia azon, hogy érdemes-e beállni az Izrael legitimitását megkérdőjelezők táborába? Már csak azért is, mert – elnézve a nemzetközi helyzet alakulását – nem tudhatja, hogy mikor lesz szüksége az állam segítő kezére. Az izraelbe alijázottaknak pedig nincs ehhez erkölcsi alapja , ugyanis ha összevetjük, hogy egy részük mit is tett le az ország asztalára azzal, amit Izraeltől – előlegben –  kapott – a mérleg serpenyője az ország  javára billen. Ha mégis a hazugság-gépezet oldalát – az idegen érdekek képviseletét –  választja, ne csodálkozzon, ha szembe találja magát azzal a többséggel,a kik számára  ”אין לי ארץ אחרת”, (ejn li erec aheret) vagyis akik Izraelt tekintik egyedüli hazájuknak.

Természetesen ez nem vonatkozik arra a törpe, – ugyanakkor nagyhangú – kisebbségre, akik egy fenékkel két lovat ülnek meg és születési országukból csakúgy, mint a választottból kizárólag a számukra előnyöset hajlandók tolerálni.

Visszatérve a tavaszi ünnepekhez,  tudni kell, hogy Izraelben az egyetlen állami ünnep Jom ha-Acmaut, vagyis a Függetlenség Napja. De ki lehet független? Csak aki szabad! És ezzel mindjárt elérkeztem mondandóm lényegi részéhez, ahhoz, hogy a zsidó lét (nem a vallás) nem választható szét teljesen állami és felekezeti szférára. Tovább megyek, még az emléknapok is beleolvadnak a nagy egészbe.

Mert mit is ünneplünk Peszachkor? – Az egyiptomi rabszolgaságból történt megszabadulásunkat!

Peszach elmúltával a vészkorszak áldozataira és hőseire emlékezünk, mely időszak – némi beleérzéssel – megfelel a negyven évig tartó sivatagi vándorlásnak. Ennek a kornak is voltak áldozatai, akik nem léphettek Izrael földjére.A függetlenség kivívása már a sivatagban kezdetét vette, az aranyborjú elutasításával. Azok akik elutasították, a törvény által néppé kovácsolódtak (erről szól Savuot ünnepe).

Nem véletlenül mondom, hogy a diaszpórában született, Izraelt hazájának választó zsidó kétszer ünnepli függetlenségét: egyszer Peszachkor, egyszer Jom ha-Acmautkor!

Ezt a levezetést az Izraelben születettek, akiknek természetes, hogy emelt fővel járhatnak saját hazájukban, akik a saját himnuszuknak tisztelegnek, akiknek saját hadserege… van, kevésbé értékelik, mint azok, akiknek az életük hátrahagyott részében ez nem adatott meg.

Szó nincs arról, hogy Izraelben ne lennének megoldásra váró társadalmi problémák. Vannak és azokat meg is kell oldani. Csakhogy ezeket a problémákat mindig az egészhez viszonyítva az ország speciális helyzetét figyelembe véve érdemes szemlélni…

Ami fentebbi – az idegen érdekeket szolgáló – megállapításomat illeti, azzal sem a vélemény-nyilvánítás ténye háborít fel. Demokratikus országban élünk, ahol ez a szólásszabadság része. Amennyiben egy kisebb-nagyobb csoport elégedetlenségének akar hangot adni, tegye. Szerveződjön, agitáljon, szerezzen magának annyi támogatót, amennyi a változás realizálásához elegendő. A saját erőből felmutatott eredmény előtt még akkor is fejet hajtok, ha nem értek vele egyet.

Azt viszont visszautasítom, hogy a többséggel szembemenve, külföldről fizetett provokátorok tegyék ezt úgy, hogy aknamunkájukhoz az “erkölcsi” támogatást is külhonból szerezzék.

Az ilyen csoportosulások még véletlenül se nevezzék magukat “civil” szervezetnek még akkor sem, ha propaganda munkájuk során gondosan elhallgatják azt a tényt, hogy országon belüli támogatottságuk a nullával konveniál, hogy idegen államok, magánszemélyek támogatásából tartják fenn magukat.

És ne döngesse mellét egyetlen sajtómunkás sem, azzal érvelve, hogy objektív tájékoztatást nyújt, mert a konzekvensen egyetlen forrásból származó “híradása” nem más, mint politikai állásfoglalás. Ugyan ez vonatkozik arra is, aki kontroll nélkül terjeszti azt.

Ellenkezne a demokrácia alapelveivel ezen csoportosulások elhallgattatása. (Elég, ha a magukat ellenzékinek nevezők – meggyőződésem szerint anarchisták – vélik úgy, hogy náluk a bölcsek köve és aki nem azt a követ fújja, az minimum és nagyon árnyalt fogalmazásban “alulképzett”.)

A megoldást szoros gazdasági elszámoltalásukban látom. Aztán lássuk,meddig is tart az a lelkesedés a pénzcsap elapadását követően?

Vannak országok, melyeknek úgy a kormánya, mint állampolgárai határozott fellépést tanúsítanak, amennyiben úgy érzik, hogy a külvilág bele kíván avatkozni a belügyeikbe. Nem is értem, hogy ugyan ezen országok milyen alapon formálnak jogot arra, hogy amit kifogásolnak magukkal szemben,  azt szabadon gyakorolják más, független ország esetében..

Hogy csak egy példát említsek: a demokrácia nyújtotta véleményalkotás kereteit bőven túllépi az, aki hivatalos delegálását az állam belügyeibe történő aktív beavatkozásra használja. A kulturális attasé megbízatása a küldő ország  kulturális értékeinek a fogadó országban történő népszerűsítése és semmi több!

Végezetül pedig hadd térjek ki egy olyan jelenségre, amit egyszerűen visszautasítok!

Tiszteletreméltó és jó érzéssel eltöltő jelenség, amikor a diaszpóra zsidósága a világ minden pontján megemlékezik a Függetlenségi Napról.

Az viszont, hogy Izrael képviseletére egy Izraelben élő, Izraelt nyilvánosan és rendszeresen kioktató, nem zsidót hívjanak meg, olyant, aki a Holocaust emléknap előestéjén, Izrael földjén, közterületen – még akkor is, ha ezt elvbarátai körében teszi – nagy arccal kijelenteni, hogy “nem lehet a hetven évvel ezelőtti dolgokra hivatkozva egy államot ideologizálni.” Mindezt megfejeli azzal, hogy (utalva az izraeli-arab ellentétre) “nem falakat, hanem hidat kell építeni…”.

Ez egyszerűen a saját magukkal szembeni igénytelenség – és nem utolsó sorban – Izrael állam megcsúfolása!!!

30/04/2017

Az ünnepről itt.

 

Reklámok

Fogalomzavar…

5 okt

Az elmúlt két napban Ros ha-Shanát (zsidó újév) ünnepelte a világ zsidósága, köztük jómagam is.  Ünnepi hangulatom sajnos nem volt felhőtlen. Érzéseimet erősen befolyásolta az a beszélgetés, melynek során súlyos és lényegében alaptalan vádakkal szembesültem. Súlyosak azért, mert a vádló “meghozta halálos ítéletemet” kitétellel zárta mondandóját és alaptalan azért, mert ezen mondandója, valamint a galuti zsidóság – mint fogalmazott – általam történt kirekesztéséről a hivatkozott írásban – és legjobb tudomásom szerint máshol sem – szó sem esett. Továbbá érthetetlen számomra mindezek cionizmussal történő összekapcsolása.

Mindezek hatására az I-tentisztelet alatt tudatosan kellett magam visszarángatni az imarend követéséhez, ugyanis minduntalan elkalandoztam… Alapvetően azt latolgattam gondolatban, miként is lehet erre a további sértődések elkerülése nélkül úgy reagálni, hogy mondandóm  lényege mindenki számára érthető legyen.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az esettel kapcsolatban több megoldás is kínálkozik:

Részben hallatlanná tehetném az egészet, részben akár meg is sértődhetnék és és baráti/ismerősi körben “fű alatt” panaszkodhatnék, esetleg csendben nyalogathatnám sebeimet.

A harmadik utat választottam, nyíltan felvállalom a konfrontációt és igyekszem legjobb tudásom szerint reagálni.

Döntésemet elsősorban az motiválta, hogy hallatlanná már csak azért sem tehetem, mert ahhoz elég széles nyilvánosság előtt zajlott a beszélgetés. A sértődöttség/panaszkodás nem az én műfajom, ennél sokkal egyenesebb megoldásnak tartom a téma kibeszélését, mellyel – nem utolsó sorban – szélesebb rétegnek szeretnék segítséget nyújtani.

Azt hiszem, hogy alapvető probléma az írásaimban előforduló szóhasználatból adódik, ugyanis a dolgokat – ha csak lehet – nevén nevezem. És tulajdonképpen nem értem, hogy a “galut-zsidó” kifejezés miért pejoratív?

A diaszpóra, vagy száműzetés  (görög eredetű szó, mely szétszórattatást jelent)   és melynek  héber megfelelője a “galut” kifejezés.

Eredete az i.sz. 132-135 között lezajlott Bar Kochba szabadságharc leverésére, annak rómaiak által történt megtorlását követő időszakra tehető, amikor is Izrael életben maradt fiai kénytelenek voltak elhagyni az ősök földjét. (Itt kell megjegyeznem, hogy a bátrak – akik az életük kockáztatásával is Erec Isroél területén maradtak – leszármazottai ma is köztünk élnek.

Ebből egyenesen következik, hogy a galut-zsidó kifejezés gyűjtőfogalom, amely egyszerűen a szétszórattatásban élő zsidókat jelöli. Röviden, az Izraelen kívül élő zsidók definíciója.

Ezzel a szómagyarázattal talán abba is lehetne/kellene hagyni, de ha már belekezdtem, akkor végig is viszem az ezzel kapcsolatos gondolatmenetet.

Ugyan úgy, ahogy az izraeli zsidóság sem egy homogén massza, a diaszpóra zsidósága is több összetevős. Ezzel kapcsolatban hosszas felsorolásba lehetne bocsátkozni, mert vannak köztük a modern Izrael létjogosultságát is megkérdőjelező csoportok, ide tartoznak a Szatmári haszidok és a Toldot Áron csoportosulás, akik hazatérésük feltételéül a harmadik Szentély megépültét, vagyis a Messiás eljövetelét jelölik meg (meg kell jegyezzem, hogy mindkét csoport magyar gyökereket tudhat magáénak). Aztán vannak a   cionizmust különböző módon értelmező, de magukat cionistának vallók (tévedés azt hinni, hogy minden cionista érzelmű zsidónak Izraelben a helye) és vannak számosan az általam frissen alkotott szókapcsolat szerinti genetikus-zsidók.

Ez utóbbi csoport szintén a galutban él, de származásuk felvállalását kényszer szülte. Ugyanis zsidóságukat valamiféle kényszer hatására vállalják fel. Ilyen kényszer lehet az, ha a környezetük zsidónak tartja őket, ami ellen ugyan nem tiltakoznak, ugyanakkor minden cselekedetük arra irányul, hogy a “befogadó nemzet” törvényeit, szokásait maradéktalanul betartsák. (A “befogadó nemzet” fogalma is számos érdekességet vet fel, mert az ötszáz évre visszamenőleg bizonyíthatóan ott élő zsidó is idegennek számít.)

Nem vitatom, sőt, teljesen természetesnek tartom, hogy az állam törvényei minden ott élő számára betartandóak. Azt azonban már legalább is furcsállom, ha valaki a kommunikációja során még azokat az alapvető – a nyelvi szlengbe évszázadok során beépült héber/jiddis kifejezéseket is gondosan kerüli, amelyek esetlegesen utalhatnak származására. (Bár ez botorság, hiszen – ahogy írtam is – az utcagyerek is él ezen kifejezésekkel.)

Hogy a lehető legrövidebbre fogjam mondandómat – mivel embertársaimmal és így a zsidósággal kapcsolatban is – minimális elvárásaim vannak és mivel vallom, hogy zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára elfogadható (vallási, kulturális, származási… alapon) sem okom, de főleg semmi jogom úgynevezett kirekesztésre.

Abban a meggyőződésemben azonban megingathatatlan vagyok, hogy – csakúgy, ahogy Izrael zsidóságát sem egyedül a rabbinátus képviseli – a diaszpóra zsidóságának is csak előnyére válna, ha civil szerveződések alakulnának. Olyan csoportok, ahol mindenki megtalálja a zsidóságával kapcsolatos igényét.

Talán nem elvetendő gondolat a közösségi oldalakon olyan galuti zsidó csoport szerveződése, ahol a résztvevők a mindenkori hivatalos sajtó híradásain túl, saját maguk is keresnek autentikus forrást, amelyből nem csak az ilyen-olyan okok miatt megszűrt “tényekről” tájékozódhatnak.

Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem egy konkrét – napjainkban számos fórumon (zsidók, zsidó szervezetek és nem zsidók által) citált Tóra-i idézet, melyet az Európát elárasztó menekült áradat kapcsán hangoztatnak (és amelynek csak töredékét emelik ki):“Igazságot szolgáltat (a Fennvaló) árváknak és özvegyeknek és szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki”… “És szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok (ti is) Egyiptomban”

Csakhogy ez a mondat azokra a zsidó fennhatóság alatt élő idegenekre vonatkozik, akik a zsidó törvényeket betartják.

Végezetül megjegyzem, hogy a kirekesztő nem én vagyok. Azt viszont senki ne rója fel bűnömül, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, aki saját magát rekeszti ki egy közösségből, amelyhez – saját bevallása szerint – tartozni akar.

05/10/2016

 

%d blogger ezt kedveli: