Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010. III.

15 Júl

Variációk egy témára…

Játsszunk egy kicsit a szavakkal. Az általános logika szerint: Béketárgyalás – békeszerződés – béke! Pedig logikusan gondolkozva egy szóval is kifejezhető: Üzlet!

Kemény üzlet ez a földdel, a technikával, a hatalommal, de elsősorban az emberekkel, akikről általában a  politika legszélén lavírozó politikusok is azt állítják, hogy a megfeszített munka mindig az ő érdekükben történik. Erről azonban tapasztalatból tudjuk, hogy koránt sincs így.

Az izraeli-palesztin kapcsolatok, de mondhatnám, a közel-keleti politika egészében véve évtizedek óta elhibázott lépések sorozata, amit ma, amikor minden jel arra mutat, hogy végleges rendezést igényel, nehéz az előzmények figyelembevétele nélkül kezelni. Mégis sokan úgy gondolják és elvárják, hogy egy szűk két éve hatalmon lévő párt egy év alatt találjon megoldást 62 év felhalmozott sérelmeire.
Nem szándékom az államalapítást megelőző időkre visszatekinteni, elvileg  persze lehet azon filozofálni,  hogy mi lett volna ha… ha az angol mandátum nem úgy szűnik meg a térségben, ahogy, ha nem éri össz-arab támadás a frissen alakult államot, ha az ENSZ nem csak felosztja a területet, de a  két állam alapjainak lerakására határidőt szab stb.
Lehet, de adott helyzetben nem érdemes. A probléma adott, tehát meg kell oldani! Lássuk!

Jelenleg, az érdemi  tárgyalásokra való felkészülés jegyében egyfajta idegi kötélhúzás folyik, mindkét fél keresi azt a legjobb pozíciót, amivel asztalhoz ülhet.
Példa erre a napokban bejelentett “Izrael zsidó állam”-kénti elfogadtatása. (A magyar média egy egyszerű kormányrendeletet alkotmány módosításként értékel, ami már csak azért sem lehet, mert Izraelnek – általános fogalmak szerint – nincs alkotmánya.)  A téma viszont  egyáltalán nem újkeletű, visszanyúlik a Sharon-Bush kormány időszakára, amikor is Sharon elfogadtatta az amerikai elnökkel az addigi hivatalos State of Israel helyett a Jewish State meghatározást.

Ennek azonban kizárólag politikai-psychologiai jelentősége van, hiszen minden államnak jogában áll úgy megneveznie magát, ahogy azt akarja, ehhez nem szükséges senki jóváhagyása. Ráadásul a mindennapokban sem bír semmiféle jelentőséggel. Nincs jelentősége, mert a hazatérési törvény értelmében az újonnan érkező zsidókat nem érinti, azt a néhány vendégmunkást,  akik állampolgárságért folyamodnak megint csak  nem érdekli,  mert vallás-változtatásra nem kötelez.
Politikailag esetleg  érintheti azokat  a területi arabokat,  akik nem kis számban kötnek névházasságot izraeli arabokkal egyszerűen a “kék teuda” az izraeli személyazonossági megszerzésének érdekében. Nem véletlenül járja az utóbbi időben az a vicc Kelet-Jeruzsálemben, hogy “két dolgot szeretnének az arabok: palesztin államot és izraeli személyazonosságit”. (Ennek gyakorlati oka, hogy izraeli személyivel  az ország bármely területén szabad munkavállalási lehetőségük van, a felsőoktatásban való részvételüknek is csak anyagi lehetőségeik szabnak határt – ezzel a zsidó továbbtanulni vágyók sincsenek másként.)

A Palesztin Hatóságot képviselő Abu Mázen, de főként legbelsőbb tanácsadója egy pillanatig sem csináltak titkot abból, hogy a felújított  béketárgyalás részükről egy színjáték, a fő hangsúly a palesztin állam egyoldalú kikiáltásán van. Nem véletlen a területi építkezések körüli “indián tánc”, (erre később kitérek) mindenképpen időt akarnak nyerni, mert saját bevallásuk szerint is legalább két évet vesz igénybe az állam kikiáltásához szükséges intézményrendszer megszervezése, működőképességének tesztelése.

A témával foglalkozott Miklós Gábor is, akinek írása a Nol-on  jelent meg:
http://nol.hu/kulfold/ajanlo/20101013-palesztin_allam_mar_jovore_

A cikkíró két ponton téved:

  1. Az USA jelenleg nem támogatja az egyoldalúan kikiáltandó államot, Obama mindenáron (ez érthető a Nobel-békedíj birtokában) békeszerződést akar kierőszakolni. A Palesztin Hatóságot elsősorban biztonsági kérdésekben (Dayton kommandó) támogatja.
  2. A leendő palesztin állam infrastruktúrájának kiépítése az EU milliárdjaiból történik.

Fenti cikk írója azzal magyarázza az egyre  több ország részéről is támogatást élvező, az állam  egyoldalú kikiáltásával kapcsolatos   palesztin elgoldolást, hogy az kordában tudja tartani a terrorizmust és így könnyebben tud Izraellel tárgyalni.

Ezzel szemben a valóság az, hogy amennyiben ez sikerül, a továbbiakban semmiről sem kívánnak Izraellel tárgyalni. Ezt alátámasztják  a palesztin  sajtóban megjelent nyilatkozatok, és egyéb háttérinformációk, amik egyértelműen  arra utalnak, hogy a palesztinok az ENSZ-től is csak a ‘67-es határokon belül hajlandók elfogadni az államhatárokat.
Kérdés persze, hogy az ENSZ képes-e ezeknek az elvárásoknak megfelelni?
Hogyan tudja garantálni mindkét fél biztonságát?  Ugyanis a kéksisakos békefenntartók hatékonyságával kapcsolatban a világnak bőséges, és többnyire negatív  tapasztalata van.
Honnan képes az ENSZ biztosítani azt a kb. 200 milliárd dollárra becsült összeget, amibe  a béke “fizikai” megvalósításának első lépései kerülnek? És akkor nem beszéltem még az olyan tényről, hogy Jordánia semmi áron nem akar közös határt a palesztinokkal.

Véleményem szerint, a palesztin állam egyoldalú kikiáltása esetén a jelen állapot nagy valószínűséggel hosszú időre konzerválódna és kérdés, hogy egy palesztin miniállam mennyire lenne/lehet életképes. Ez a kérdés annál is inkább figyelemre méltó, mert a palesztinok szinte teljes egészében segélyekből kívánják magukat fenntartani!
Nem hiszem, hogy az ilyen feltételek mellett létrejött állam hosszú távon a béke záloga lehetne, annál is inkább nem, mert már  hallatszanak olyan hangok is, hogy palesztin államot – Gáza nélkül!  Amennyiben Gáza hovatartozása a palesztin állam létrejöttével sem oldódik meg,  Izrael   biztonsága továbbra sem garantált.

Visszatérve az építési moratóriumra, mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy a befagyasztás valamilyen formában tovább folytatódik. Már az is megszorítás, hogy jelenleg csak a már a moratórium életbe lépése előtt kiadott építési engedélyek birtokosai folytathatják az építkezést úgy a területeken, mint Jeruzsálemben. Belső vitáink pontosan abból adódnak, hogy sem Jeruzsálemre, sem a területek nagyobb településeire már régóta nem lehet építési engedélyt kapni. Ennek egyszerű magyarázata, hogy a nagyvárosok lakótömbjeinek elkészülte egyszerre több beköltöző családot jelent, míg az elszórtan, kisebb településeken történő 2000 ház felépítése ugyanennyi családot jelent.
Ismerve a jelenlegi kormány-koalíció összetételét, – befagyasztással, vagy a-nélkül – az építkezések a továbbiakban is így fognak zajlani.

Végül az utolsó és egyben messze a legrosszabb, ami a térségben kialakulhat, hogy a béketárgyalás “robban” és alternatívaként marad a háború.

Bármennyire is szomorú, ezt sem lehet kizárni még akkor sem, ha a térség csak egyetlen állama, Irán az, amely erre játszik. Elmebeteg dolognak hangzik, de az iráni vezetés folyamatosan provokál és választ vár akár az USA, akár Izrael részéről. Meggyőződése ugyanis, – és ez már nem csak muszlem körökben, belső használatra szolgáló “tájékoztatás” –  hogy úgy Izrael, mint az Egyesült Államok hadi ereje olyan gyenge lábakon áll, hogy egy háborúban bármelyik megsemmisíthető.
Maradva Iránnál, Ahmadinedzsad nyilt háborús uszítást folytat, aminek csak egy kicsi és igencsak elhanyagolható részét képezi a napokban Libanonban történt látogatása, melynek során pár kilométerre megközelítette az izraeli határt azzal a szándékkal, hogy onnan “megkövezze” a cionistákat, akiket, mint rákos daganatot, ki kell irtani az emberiség megmentése érdekében.
Figyelemre méltó a határon elmondott beszédének egy részlete, amit szó szerint idézek: “…végeredményben a világnak végre meg kell értenie, hogy a cionisták nem maradhatnak itt sokáig!  El kell menniük erről a területről!.  Ők az emberiség ellenségei!  Nem lesz más választásuk, mint megadni magukat!  A palesztin nép erővel és hittel fel lesz szabadítva!”

Az iráni elnök libabonban tett látogatása, fogadtatása azt jelenti, hogy az általa már amúgy is jól felfegyverzett Hezbollah ereje a térségben egyre fokozódik, amit azért az ország sunnita lakossága nem fogad kitörő örömmel. Valószínű ennek köszönhető, hogy  Nasrallah  a látogatás idejére sem hagyta el bunkerját, magasrangú vendégét is ott fogadta.

A palesztinoknak elveik vannak, ha nem lennének, már évekkel ez előtt aláírhatták volna a megállapodást – hangoztatta Abu Mázen. Bejelentette továbbá a Palesztin Hatóság álláspontját – Izraelt zsidó államként semmilyen körülmények között nem ismerik el, ennek értelmében lakosságcseréről sem hajlandók tárgyalni.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: