Tag Archives: szalafisták

Együttélni muzulmánokkal

10 jan

Az, hogy Szilveszter éjszaka Németországban (és mint a híradásokból kitűnik nem csak ott) történtektől ég az internet, még nem ok arra, hogy foglalkozzak a témával.

Mivel azonban Izrael –  úgy is, mint aki “küldi” a migránsokat és úgy is,mint aki ”uszít” ellenük – változatlanul az érdeklődés középpontjában áll, rosszabb esetben jogtalan elmarasztalások kereszttüzében – úgy gondolom, néhány mondat erejéig nem árt a lényeget tisztázni.

Elöljáróban utalnék  Jack Engelhard írására, mely az izraeli Arutz sheva-ban látott napvilágot és magyarra a Periszkóp blog szerzője fordította.

http://periszkop.com/2016/01/09/merkel-borzalmas-baklovese/comment-page-1/#comment-92

Az írás gyakorlatilag semmi újat nem mond, legfeljebb átfogó képet ad arról, amit többen már évek óta Európa figyelmébe ajánlunk.

Magam is megtettem ezt a

https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/ és a

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/ c. írásaimban.

Ami ma Európából, a migránsokkal kapcsolatos intézkedésekből látszik, az arra utal, hogy az öreg földrész sem a tömeges muzulmán bevándorlókkal, sem a szélsőséges iszlámmal nem tud mit kezdeni.

Minderre azért nem képes, mert nem tud – de talán nem is akar – saját társadalmi/kulturális keretein túllépni.

A ma Európájára jellemző, hogy két szélsőség között nem találja a helyes utat: Az egyik oldal elvárja a bevándorlóktól, hogy beolvadjanak a befogadó társadalmakba (ez többé-kevésbé működött addig, amíg csak hasonló kultúrát képviselő “belső” migrációról volt szó). A másik oldal viszont az u.n. multi-kulti, amely teljes szabadságot kíván biztosítani a különböző kultúrájú bevándorló csoportoknak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy élnek, ahogy akarnak.

Ha Európa valóban integrálni akarja valamilyen módon a muzulmán bevándorlók tömegét, akkor tudomásul kell vennie, hogy alapvetően eltérő kultúráról van szó, mely összeolvadást nem, csak egymás mellett élést feltételezhet. Ez viszont kizárólag a befogadó állam jól meghatározott törvényi keretei között valósítható meg.

Az integrálódási folyamat mindenképpen hosszú, melybe számos visszaesési periódust is be kell kalkulálni és a végeredményt sem lehet 100%-ban garantálni.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy (lásd a párizsi merényletet) az elviekben már integrálódott második, harmadik generációs muzulmán az újonnan érkezett tömegben erősítést lát – tehát a helyben születés esetén sem biztos, hogy az integrálódás befejezett folyamat.

Véleményem szerint sem a muzulmán bevándorlókkal szembeni teljes elutasítás, sem a kritika nélküli elfogadásuk nem járható út. Ugyanis a vásár kettőn áll és a pillanatnyi jelekből arra lehet következtetni, hogy az iszlám világnak nem a legfőbb törekvése a nyugati kultúrához történő alkalmazkodás.

Természetesen a befogadás és vele együtt az integrációs folyamat elindítása azt feltételezi, hogy a fogadó ország tisztában van a más kultúrával.

Európa pedig annak ellenére, hogy foggal-körömmel védené saját értékeit, nem veszi tudomásul a más kultúrából adódó másságot. Azt a fundamentalista iszlámmal azonosítja, vagyis vallási színezetben jeleníti meg. (Holott a fundamentalizmus kifejezetten nyugati terminus, amelyet amerikai protestánsok honosítottak meg 1910-ben.)

Ha viszont vallási értelemben használjuk a fundamentalista kifejezést, akkor tudomásul kell venni, hogy ilyen értelemben minden muzulmán fundamentalista, mivel a Korán szava – Isten szava! Szó szerinti kinyilatkoztatás, mely szent és sérthetetlen.

A nyugati értelemben vett fundamentalista szó az arab világban nem is létezik. Hozzá legközelebb az arab  “uszul” kifejezés áll, amely viszont az iszlám jogrendre (mint fundamentumra) utal és amelyhez minden muzulmán igazodik.

Az iszlám fundamentalisták szerint Allah alaptörvényében már minden megtörtént és majd ez után bekövetkező esemény meg van írva csakúgy, mint a saját koruk problémáira adandó válasz – mindezek értelmezéséhez a hit tiszta forrása nyújthat segítséget.

Az következő pár sorral talán sikerül a fentieket értelmezni: Az ISIS történelmi előképének tekinthető szalafista mozgalom a tiszta iszlám hitet vallja és a 19. század végén Egyiptomban vált ismertté. A mai napig a nyugati modernizáció és a hit elkorcsosodása ellen harcol. A mozgalom markáns képviselői a szunniták.

Az iszlámban mindig is jelen volt a szélsőség, amely a 20 század vége felé kezdett látványosan megerősödni.

Hogy meghatározó tényezővé válhatott, annak több oka is van, amelyek közül csak egyet, az “arab tavasz”-t emelném ki, melyben a régi  államszervezetek összeomlása, a régi diktátorok menesztése által keletkezett  fejetlenség váákumot  hozott létre, melyet a szélsőséges iszlám tölt ki.

És itt lép a képbe Izrael, melynek sem az “arab tavasz” kirobbanásához, sem az iraki, líbiai, szíriai… események alakulásához köze nincs, de mivel az elgurított golyó önjáróvá vált, úgy Európa, mint az USA számára egyszerűbbnek tűnt a folyamatra az izraeli-palesztin viszály hozadékaként tekinteni és a problémát egy szűk keresztmetszet mentén kezelni.

Holott – ha tárgyilagosan szemlélnék a helyzetet – rövid úton világossá válna, hogy Izraelben a törvénytisztelő arab állampolgár jogai azonosak bármelyik zsidó jogaival. Az is kívánatos lenne, ha Európa lakossága rádöbbenne, hogy Izrael nem az arabok ellen harcol, hanem az arab terroristák ellen, de ez utóbbihoz a mai napig nem kapta meg az európai támogatást.

Ha Európa már ma nem kezdi el keresni a megoldás módját, könnyen lehet, hogy holnap már késő lesz.

10/01/2016

Reklámok

Izrael – Egyiptom: Mézeshetek?

29 ápr

Az “arab tavasz” (nyár, ősz, tél) kapcsán felmerül a kérdés, hogy az észak-afrikai országokon átívelő forradalmak hoztak-e kézzelfogható eredményt?

Úgy tűnik ugyanis, hogy az érintett országok lakossága nem profitált a diktátorok menesztéséből, viszont mindenütt megfigyelhető a fundamentalista iszlám térnyerése.

Az eltelt időszak még a legdemokratikusabb nézeteket vallóknak is elegendő kellett legyen ahhoz, hogy elfelejtsék a forradalmakat egységesen “éhséglázadás”-nak minősíteni és azt is, hogy a demokrácia exportálható.

 

A helyzet Egyiptomban sem egyértelmű, ezért az izaeli-egyiptomi viszony is számos kérdést vet fel. Murszi elnöknek, aki a Muzulmán Testvérek színeiben indult a választásokon, valamint irodájának semmiféle kapcsolata nincs Izraellel. (Az igazsághoz tartozik, hogy más külföldi országokkal is alig-alig, az elnöki iroda embereinek például egyáltalán nincs kapcsolatuk külföldi diplomatákkal.)

Ugyanakkor a Mubarak utáni Egyiptom hadseregének – élén Abdel Fatah al-Sissy védelmi miniszterrel – és biztonsági szerveinek  Izraellel való együtműködése fokozatosan erősödik.

Ennek oka nagy valószinűséggel abban keresendő, hogy Egyiptom – még ha ideiglenes jelleggel is – belátta, hogy számos stratégiai kérdésben érdekei megegyeznek Izrael érdekeivel. Ennek kézzel fogható jelen, hogy szívós munkával, fokozatosan sikerül visszaszorítaniuk a Gázába irányuló fegyverszállítmányokat úgy, hogy közben a polgári célú cikkek továbbra is zavartalanul áramlanak a térségbe, holott ezzel a Muzulmán Testvérek (Gázában a Hamasz) érdekei sérülnek.

A vízválasztó a “felhőoszlop” hadművelet és a 16 egyiptomi katona életét követelő – Gázából kiinduló – terrortámadás volt.

Ezt követően került sor a fegyvercsempész alagutak nagy részének berobbantására, illetve vízzel való elárasztására.


fegyvercsempész alagút berobbantása

Izraelben tudott, hogy a legutóbbi rakéta támadások mögött nem a Hamasz, hanem a szalafisták állnak úgy Gázában, mint a Szinai félszigeten. A Hamasznak érdeke egy újabb konfliktus  mindenáron való elkerülése, ezért erőteljesen fellép a robbantás előkészítőivel, kivitelezőivel szemben. Legutóbb letartóztattak néhány szalafistát, akiknek a kihallgatásán egyiptomi biztonsági szervek képviselői is részt vettek.

A Szinai félszigeten más a helyzet, miután ezt a területet soha nem tudta az egyiptomi kormány teljesen ellenőrzése alá vonni.

 

Az összképhez hozzá tartozik, hogy egyiptom belső helyzete meglehetően cseppfolyós. A gazdasági helyzet katasztrofális. A lakosság egynegyede él a szegénységi szint alatt. A devizatartalék, amely Mubarak alatt 36 milliárd dollár volt, mára 13 milliárdra apadt. A hivatalos munkanélküliség 13%, de gazdasági elemzők szerint a valóságban megközelíti az 50%-ot. Az egyiptomi font folyamatosan veszít vásárlóerejéből, helyét a mindennapokban egyre inkább a dollár veszi át.

Némi fény az alagútban, hogy Katar 3 milliárd dollárért egyiptomi állampapírokat vásárol, azon az 5 milliárdon felül, amit már eddig adott. (Egy milliárd ajándék, 4 milliárd bankkölcsön.)

Ezen kívül a Nemzetközi Valutaalappal előrehaladott tárgyalások folynak 4.8 milliárdos hitelről.

A gazdasági bajok azonban csak a jéghegy csúcsa. Az egyiptomi társadalom erősen megosztott. Az egyik oldalon állnak a Muzulmán Testvérek és támogatóik, a másik oldalon az összes többi. Az emberek személyes biztonságérzete talán még soha nem volt ilyen alacsony. A rablások és a nemi erőszak a mindennapok tartozéka. ráadásul

vallási téren sincs nyugalom.

A keresztények elleni erőszak és gyilkosság egyáltalán nem ritka. A 8 milliós keresztény közösség úgy érzi, ég lába alatt a talaj. II. Theodoros, kopt pápa, aki eddig mindig kormányhű magatartásáról volt ismert, legutóbb igen éles hangon támadta Murszi elnököt, felelőssé téve a vallási erőszakért.

II. Theodoros nincs egyedül. Az ellenzék (amely többek között a Muzulmán Testvérekben csalódottakat is tartalmazza) hatalmas tömegtüntetéseken követeli Murszi elnök lemondását és új választások kiírását.


Murszi elleni tüntetés Kairóban

 

 

Az egyiptomi közélet egyik legfőbb szereplője – a hadsereg –  azonban tartózkodik a nyílt bírálattól. És ez a hallgatás mindennél jobban aggasztja úgy Murszi elnököt, mint a Muzulmán Testvéreket.

 

Az utóbbi hetekben egyre többször hallani olyan hangokat, amelyek a hadsereg közbeavatkozását sürgetik. Ez annál inkább is elgondolkoztató, mert azok a fiatalok, akik nem is olyan régen a “legfelsőbb katonai tanács” ellen tüntettek és nagy mértékben hozzájárultak távozásához, most tulajdonképpen katonai puccsot követelnek.

Murszi, megválasztása után elnöki vizsgálóbizottságot hozott létre, általa gondosan összeválogatott személyekből, a 2011. januári véres tüntetések kivizsgálására. A bizottság a vizsgálat eredményeit összefoglaló dokumentumot már héhány hónappal ez előtt átadta az elnöknek, aki azonban nem hozta nyilvánosságra. Most azonban valamilyen “véletlen” folytán mégis kiszivárgott. A dokumentum egyértelműen megállapítja a hadsereg felelősségét a véres eseményekben, de úgy tűnik, a kiszivárogtatás a várt hatásnak épp az ellenkezőjét érte el. A közvélemény ugyanis úgy értékeli a dokumentumot, mint Murszi kísérletét a hadsereg lejáratására.

 

A közvélemény szemében a hadsereg mint a tisztakezűség jelképe jelenik meg, Murszi pedig, mint megvesztegetett, aki két ember útmutatásait követi. Az egyik ilyen befolyásos személy Muhammad Badia a Muzulmán Testvérek főtitkára, a másik Khairat El-Shater milliárdos, a párt egyik vezetője. Mindezek után Murszi jónak látta szóvívője útján nyilatkozatot kiadni, amelyben feltétlen támogatásáról biztosította a hadsereget és tisztjeit.

 

Az egyiptomi hadseregről tudni kell, hogy mindig is meghatározó szerepet játszott a gazdasági életben. Számos gyár, szolgáltató üzem képezi tulajdonát.

Erre példa a Kairó központi helyén lévő egyik közösségi- és bevásárló központban üzemelő szupermarket, ahol a teljes személyzet sorkatonákból áll és az árak igen alacsonyak. (A helytől nem messze épülő bevásárló központ építő munkásai is egytől-egyig egyenruhát viselnek.)

Ez a fajta “szociális tevékenység” kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy a Muzulmán Testvérek 84 éves működésük során befolyást igyekeztek gyakorolni a lakosságra. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hadsereg gazdasági ereje klasszisokkal nagyobb.

 

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy Egyiptomban fennáll a katonai puccs veszélye. Ennek oka, hogy a civil lakosság politikai öntudata igen magas, ami nem tűrné a katonai diktatúra korlátait.

Ezzel a hadsereg vezetői is tisztában vannak, ugyanakkor nem tekintik oknak befolyásukról való lemondáshoz.

 

2013. április 29.

 

Képek forrása: Google   

 

%d blogger ezt kedveli: