Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010.

15 Júl

Az alábbiakban megpróbálok át -és betekintést nyújtani olyan hivatalos és félhivatalos információk felhasználásával, melyek vagy egyáltalán nem, vagy csak szövegkörnyezetből kiragadva, egy-egy mondat erejéig láttak napvilágot,  jutottak el az érdeklődők széles csoportjához és természetesen fenntartom magamnak azt a jogot, hogy ezek alapján, hozzáadva saját tapasztalataimat, magam is állást foglaljak a kérdésben.

Sem ebben, sem további  bejegyzéseimben nem kívánok elébe menni a tárgyalásoknak, még csak jóslatokba sem bocsátkozom annak eredményét, főleg időbeli elhúzódását illetően, inkább – a teljes részletesség igénye nélkül – felelevenítenék néhány, általam fontosnak ítélt momentumot, aminek figyelmen kívül hagyása a jelen tárgyalások realitását megkérdőjelezi.
Nem áll szándékomban továbbá a tárgyalások indító napját megelőző valamennyi történést feleleveníteni és időrendiségre is csak abban az esetben törekszem, ha valahol ok-okozati összefüggést vélek felfedezni.

A sorozat első részében – mivel ez a tárgyalások megkezdésének egyik alapját képezte – az építkezési moratórium hátterével, az ezzel kapcsolatos félinformációk korrigálásával, kiegészítésével foglalkoznék.

2010. szeptember 2-a fontos lépés az arab-izraeli történelem szempontjából, de mondhatom azt is, hogy a közel-keleti térség, vagy akár az egész világ szempontjából is.
Persze nem akarok nagyképűen fogalmazni, nem várhatom el, hogy mindenki, akár több ezer kilométerre élve, ugyan olyan intenzitással figyelje az eseményeket, mint a közvetlenül érintettek. Ugyanakkor, – ezt mutatja a tapasztalat – a politika iránt csak kicsit is érdeklődők figyelemmel kísérik az eseményeket, arról véleményt nyilvánítanak, prognosztizálják a lehetséges fejleményeket…

Úgy gondoltam, hogy a tárgyalások újraindítása  megfelelő alkalmat nyújt az eddigiek rövid áttekintésére, a sikerek és kudarcok elemzésére egyaránt.  A gondolatot elvetettem részben, mert ezekről részletes és többségében objektív tájékoztatást nyújtó anyag a világhálón korlátlanul hozzáférhető, részben pedig a jelenlegi tárgyalás-sorozat az eddigiekhez szinte semmiben sem hasonlítható. Előzőekhez járul még az a pár napos tapasztalat is, hogy a “puhatolózás” időszakában, a találkozó első óráiban elhangzott félmondatokból többen messzemenő következtetést vontak le annak kimenetelét illetően. (Az előzetes “ítélethirdetés” nem térségfüggő, a vélemények Izraelen belül is megoszlanak e tekinetben.)

Azt azonban el kell mondni, hogy sem arab, sem izraeli részről messze nem kíséri olyan érdeklődés a jelen tárgyalást, mint az eddigieket. Ebben az utca emberének fásulstága nagy mértékben szerepet játszik, ami mindkét oldalra jellemző.

A közbeszéd úgy fogalmaz, hogy a tárgyalások újraindításának lehetünk tanúi, én inkább azt mondanám, egy olyan tárgyalás kezdetének lehetünk tanúi,  amilyenre eddig nem volt példa. Nem csak azért, mert ez a folyamat közvetítők nélkül, a két érintett fél közvetlen tárgyalásait feltételezi, de azért is, mert Izrael állam, történelme során először, nem “területet békéért” elv alapján készül megegyezésre jutni az arab lakosságot képviselő Palesztin Felszabadítási Szervezettel, hanem  terület ellenében saját biztonságának garantálását tekinti elsődleges szempontnak. És az a politikus vesse ránk az első követ, aki a saját országával, népével kapcsolatban másként gondolkodik.

Mindenek előtt arra szeretnék rámutatni, hogy tévedés az arab-zsidó viszályt Izrael állam létrejöttével egy időpontra tenni, hiszen ez a viszály nem 62 éve kezdődött, ennek gyökerei több, mint 100 évvel megelőzik az államalapítást. Továbbá nem áll szándékomban hivatkozni az ősi zsidó földre-hazára sem, a jelen helyzetben ezt másodlagos kérdésnek tartom,  ami kizárólag érzelmi szereppel bír.
Jelen állás szerint arról van szó, hogy egy Palesztina nevű földterületen két meghatározó  (és több kisebb) népcsoport élt évezredeken keresztül, akik a mindenkori korszellemnek megfelelően a kezdetektől hadban álltak egymással, mignem a II. Világháborút követően –  a szisztematikus zsidóírtás és az ezzel kapcsolatosan feléledt európai lelkiismeret hatására – megalakult Izrael állam. (Hogy miért pont Palesztinában és miért nem pl. Ugandában, arról most nem kívánok vitát nyitni.)
Az ENSZ 1947. évi határozata, melynek végrehajtása 1948. május 14-ei hatállyal lépett életbe, Palesztinát arab és zsidó részre osztotta – ekkor a palesztinok létszáma a területen kb. 1/3-dal volt több, mint a zsidóké és nem szabad elfelejteni, hogy a terület felosztás létszámarányosan történt.
Mivel az Arab Liga már a tervezés stádiumában sem fogadta el a zsidó állam létrejöttét és azt az ENSZ-beli szavazás alkalmával meg is vétózta, a fejlemények további alakulása nem volt kétséges. Az arab országok azonban nem számoltak azzal, hogy a még az állam alapítás előtt megkezdett és a zsidó települések ellen irányuló támadásai az itt élő zsidóságot nemhogy gyengítették volna, de erkölcsileg mindenképpen erősítették azt a meggyőződést, hogy a hazát meg kell védeni. Ugyan ebben az időben az arab országokban élő zsidók elleni pogromok szintén a zsidó összefogást  és az ott élők nagyarányú kivándorlását eredményezték.
Az állam még meg sem alakult, mikor egymást érték a zsidó települések, közintézmények elleni palesztin támadások, amik csak fokozódtak az angol parlament azon bejelentésével, hogy a térség mandátum jellege megszűnt, majd kulminálódott az állam kikiáltását követő össztűzben, ami  6 arab ország egyidejű, Izrael ellenes háborújával kezdődött.

Hogy az alapoknál kezdjem és mégis mihamarabb rátérhessek a mai valóságra, egyrészt azt kell mondanom, hogy mindenkivel a “saját nyelvén” kell beszélni, hisz abból ért legjobban. Másrészt, hogy el kell felejteni azt a téveszmét, miszerint a mai Izrael területe palesztin föld volt. Palesztina volt a földdarab  neve, de ez sem többet, sem kevesebbet nem jelent annál, mintha azt mondanám, hogy a Nagyalföld, ahol éltek ilyenek is, meg olyanok is.

Régebben is kifejtettem azon nézetemet, hogy komoly hátráltató tényezőnek tartom az izraeli-palesztin párbeszédbe való külső beavatkozást, különös tekintettel a határidőre történő rendezéssel kapcsolatos elképzeléseket. Nem beszélve a mindenáron való jólértesültség látszatát keltve a hírközlésben  sokszor jól hangzó, de valójában jelentéktelen epizód felröppentését, amibe aztán szimpátia és ellenszenv alapon mindenki azt magyaráz bele, amit akar.

Érthetetlen számomra az a felfogás, ami szerint Izrael területét sokan, sokszor egy tortának tekintik, aminek felszeleteléséhez csak egy éles kés szükségeltetik. Mindazok, akik így gondolkoznak, figyelmen kívül hagyják, hogy itt is emberek élnek úgy zsidó, mint palesztin oldalon, akiknek a területmódosítás után is biztosítani kell a szabad közlekedést – ehhez , többek között utakat, azokról leágazásokat, felüljárókat stb. kell kialakítani. És akkor még nem beszéltem az egyéb “kiszolgáló” létesítményekről, vagy az olyan, szintén bagatellnek tűnő átszervezésről, mint  a tömegközlekedési útvonalak módosítása…
A  témával csak elméleti szinten,  mintegy kívülállóként foglalkozók – akik több esetben csakúgy, mint a laikus tömeg – “megvétózhatatlan” javaslattétellel is élnek, fentieket vagy meg sem említik, vagy jelentőségűket elbagatellizálják.

Itt van mindjárt az építkezések kérdése, amelyek időleges leállítása nemcsak palesztin részről, de a közvetítő USA és Egyiptom részéről  is, a tárgyalások felújításának alapvető pontjaként szerepelt.
Amennyiben az előkészítés megfelelő körültekintéssel történik és az USA nem sürgeti, hogy a felek még szeptember 26-a előtt (ekkor jár le az építési tilalom) asztalhoz üljenek, módjuk lett volna meggyőződni, hogy amiről az arab sajtó és maga Mahmud Abbasz is beszél – nevezetesen, hogy az építkezések továbbra is folynak – nem felel meg a valóságnak. A Palesztin Hatóság pontosan tisztában van azzal, hogy Izrael a területeken már hosszú idő óta nem kezdett új építkezésbe és kizárólag a már meglévő telepek határain belül, a zöld terület rovására próbál az ott élőknek viszonylag megfelelő életfeltételeket biztosítani.
A viszonylag megfelelő kifejezésre talán jó az alábbi, kiragadott példa:
Ez előtt több, mint 30 évvel alapított település “iskolájának” (könnyűszerkezetes karaván) induló tanuló létszáma 15 fő volt, két osztály, korcsoportonként összevonva. Idővel az iskolás korú gyerekek száma növekedett és elkészült egy nyolc osztályt magába foglaló kő épület. Később az iskola udvarán ismételten karavánokat helyeztek el, s amikor már azt is kinőtték, a főépületre emeletet húztak. Az idei tanévben az iskolához csatolták a szomszédos óvoda két helyiségét, és az udvarra még négy osztály számára új épületet emeltek. A jelenlegi tanulói létszám 700, a pedagógusok száma 100 fölött van.
Megjegyzem, hogy az oktatási és egészségügyi hatóságok által az egy főre előírt alapterület ilyen körülmények között messze nem biztosítható.
Hasonló a helyzet orvosi rendelők és egyéb szolgáltató egységek viszonylatában is.
Itt kell leszögeznem, hogy az adott település 30 év alatt egyetlen cm2-rel sem növele területét.
Az építkezés befagyasztása az ilyen jellegű beruházásokra vonatkozott, és talán érthető,  hogy ez az állapot a végtelenségig nem tartható fent.

Tíz hónappal ez előtt, amikor kormányunk bejelentette az építkezések befagyasztását, még a legoptimistább emberek sem gondolták, hogy ez átmeneti lépés. Mindannyian el voltunk készülve arra, hogy a befagyasztás egy folyamat kezdete és annak feloldása legfeljebb részben fog megtörténni, nyilvánvalóan olyan településeken, melyek egy esetleges megegyezés után is Izrael területét képezik.

Az ehhez a témához kapcsolódó MTI hír az alábbi link megnyitásával olvashatóvá válik:

http://nol.hu/kulfold/13_ezer_uj_lakast_epitenenek_a_zsido_telepesek

Nézzük, mi maradt ki a tudósításból – csak a lényeg!

A cikk 13 ezer lakásról beszél, melyeknek kivitelezése a 10 hónapos építési tilalom után (szeptember 26.) kezdődne – amennyiben a kormány nem hosszabbítja meg ezen tilalmat. Az informátor a Shalom Achsav – Békét Most elnevezésű tömörülés (mely a szélsőbalnál is szélsőbb bal beállítottságáról valamint arról nevezetes, hogy vezetőségén kívül az országos támogatottsága alig éri el a 100 főt).

Nem tudom megítélni, hogy az informátor csúsztat-e, vagy fordítási hiba, esetleg újságírói fantázia eredménye-e az a megállapítás, hogy “2066 lakás építését már korábban engedélyezték, ezek alapjai már állnak”. A tudatos félrevezetés, vagy a felületes fordítás a téma lényegét tekintve érdektelen, viszont a tényszerű tájékoztatás megkívánja, hogy elmondjam – azokat  a lakó- és középületeket,  melyek az építési tilalom előtt a befejezett alapozás stádiumában voltak a befagyasztás nem érintette, azok építését nem kellett leállítani.  Azok az építtetők viszont, akiknek érvényes építési engedélyük ugyan van, de a befagyasztás előtt nem jutottak el az alapok befejezéséig, várniuk kell a tilalom feloldásáig.
Az építési tilalommal sújtott tulajdonosok a rendeletet kijátszani nem tudták,  – ezért  hamis a  feltüntetett fotó aláírása – amit az MTI-nek információval szolgáló tömörülés mindenkinél jobban kell, hogy tudjon, hiszen a megkezdett építkezéseket  a moratórium életbe lépése előtt hivatalos szervek  lefotózták, majd a nap bármely órájában – szombatot is beleértve – gyalogosan, illetve helikopterről ellenőrizték a kérdéses területeket, és ahol gyanú merült fel arra nézve, hogy az építkező megszegi a moratóriumot, vizsgálatot rendeltek el – amennyiben szükség volt rá, úgy az építkezést nem csak leállították, de a tilalom alatt készült alapokat szét is rombolták.

Mindehhez még azt tenném hozzá,  hogy a bankhitel igénylésekor nem csak annak visszafizetését kell garantálni, de a hitel folyósításának feltétele az érvényes építési engedély is! A  banki szerződésben nem szerepel, hogy mikor indul az építkezés és mikorra várható annak befejezése, ellenben ha pl. autusztus 31-én a szerződést mindkét fél aláírásával hitelesítette, úgy szeptember 1-jén az első törlesztő részlet levonásra kerül!!!
Az már csak mellékkörülmény, hogy a felvett kölcsön egy jó része – adott esetben 10 hónapig – lakásbérlésre fordítódik.

Végezetül egy megjegyzés a “közvetlen tárgyalások” kifejezésre. A béke-kísérlet közvetlen annyiban, hogy a két érintett fél egyazon tárgyalóasztal mellett foglal helyet, viszont közvetett annyiban, hogy a “békéltető” országok képviselői ezen folyamatosan, igen magas politikusi szinten  képviseltetik magukat. Ebben semmi kivetnivalót nem találok, abban viszont annál inkább, hogy miután előzetes megállapodás született arra nézve, miszerint a sajtó képviselői a megbeszélésekről csak szűkszavú tájékoztatást kapnak, Clinton asszony rendre nyilatkozik az éppen aktuális fejleményekről. Mivel ezideig bombasztikus előrelépés nem történt, ez csak különféle találgatásokra ad alkalmat.
Az Egyesült Államok részéről van azonban egy sokkal álságosabb pressziógyakorlás is Izrael felé, ami nem más, mint az építési moratórium fenntartásának szorgalmazása – “legalább a tárgyalások idejére”!
Mivel úgy gondolom, hogy úgy Netanjahu, mint  Abu Mázen konkrét elképzelésekkel érkezett a tárgyalásokra és mindkettőjüket elég rutinos politikusnak tartom ahhoz, hogy a kezdetekkor ne terítsék ki az adu ászt, felesleges mesterségesen olajat önteni a tűzre, hergelni úgy a zsidó, mint a palesztin népet egy olyan mondvacsinált problémával, amiről úgy az USA, mint a palesztinok pontosan tudják az igazságot.
Álságosnak tartom továbbá azért is, mert ebből a megnyilatkozásból egyértelműen az tűnik ki, hogy a térség tartós békéje sokkal kevésbé fontos Amerika számára, mint az, hogy ez a béke záros határidőn belül megköttessen. A helyzet kísértetiesen emlékeztet Izrael állam megalakulására és az azt követő, máig is tartó ENSZ intézkedések milyenségére.

Békét lehet kötni úgy is, hogy valakikre ráerőltetik, de úgy is, hogy az emberek fejében megy végbe átalakulás.
Jó példa erre az elmúlt éjszaka történése, amit megkísérlek a lehető legrövidebben ecsetelni.
Azt hiszem, nem szorul külön magyarázatra, hogy mit jelent zsidó ember számára Jom Kipur! Mindannyian a zsinagógában, mivel azonban a női karzatról rálátás nyílik a férfiaknak kijelölt helyre, látom, hogy a térség különleges mentőosztagának (orvosok, ápolók, barlangi -és vizimentők) tagja, aki egyébként civilben szakképzett mentőtiszt, ledobja imasálját és elhagyja a templomot. Az csak a reggeli imánál derült ki, hova és miért hívták? Két palesztin a Holt-tengeren csónakázva észlelte, hogy víz szivárog a ladikba. Félve az elsüllyedéstől, a vízben kerestek menedéket, egyikük szerencsésen partot is ért, a másikat azonban nem találták, ezért a használaton kívüli katonai radarállomás személyzetét riasztották. A több órás kutatás eredményesnek bizonyult és az időközben helyszínre érkező katonai helikopter a férfit kórházba szállította. Sajnos a sok órás, koncentrált sóoldatban való tartózkodás olyan károsodást okozott, hogy az illető a kórházban elhunyt.
Az eseménynek népes palesztin nézőközönsége volt, akik a sikeres mentést követően nem győztek hálálkodni a mentésben résztvevő zsidóknak, kifejezve eismerésüket azért, hogy az életmentés felülírta az ünnepet!

Ugyanakkor az iráni elnök Jom Kipur napján tett damaszkuszi látogatásán elhangzott beszédének sarkalatos pontját képezte a következő mondat: Izraelnek nincs helye ezen a területen!

2 hozzászólás to “Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010.”

  1. Gavriel 2014. július 15. kedd - 08:33 #

    A palesztin fél nem érdekelt egy békében mert:
    – Területi igényei kiterjednek egész Izrael területére. Amennyiben egy béketárgyalás sikeres lenne úgy legitim módon lemondanának igényeik jelentős részéről. Erre pedig nem hajlandók.
    – Alapvető céljuk Izrael megsemmisítése. Ebben sem a Fatah sem a Hamasz között nincs különbség. Módszerben van különbség ami taktikai kérdés miközben stratégiai célkitűzések azonban azonosak.
    – Megszerezni és nem megkapni akarja az országot (már amennyiben akar országot)

    Lényegét tekintve minden tárgyalás parasztvakítás. Palesztin részről időhúzás és kudarc esetén minden felelősség áthárítása Izraelre.

    Szerintem a kivezető út az egyoldalú szétválás úgy, hogy az “A” és “B” zónát egyesítve, körbezárva őket, blokkolni a fegyverbeszállítást, Ultimátumot adni nekik az adósságaik kifizetésére. Aztán mehetnek panaszra az ENSZ-be vagy Ashtonhoz.

    • leharisrael 2014. július 15. kedd - 12:26 #

      Igen, Gavriel! A soron következő írások remélem alátámasztják más olvasóknál is, hogy mennyire igazad van.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: