Tűzszünet, vagy amit akartok…

4 aug

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

– Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

– A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.

 

 

73 hozzászólás to “Tűzszünet, vagy amit akartok…”

  1. Éva Benay 2014. augusztus 4. hétfő - 21:48 #

    Egyet kihagytál! A szintén Izraelnek felrótt áramkimaradásokat Gázában. Aminek az oka az, hogy Gázából kilőtt rakéták kétszer is megrongálták a Gázába menő magasfeszültségű vezetéket, és mert a területet a Hamasz folyamatosan tűz alatt tartotta, így a javítás, hosszú ideig nem volt lehetséges.

    • leharisrael 2014. augusztus 4. hétfő - 22:19 #

      Köszönöm a kiegészítést, ezen tényleg átsiklottam.

  2. Chiyori (@chiyori123) 2014. augusztus 4. hétfő - 21:49 #

    Remélem sikerül fölszámolni ezeket a terror alagutakat.

  3. George Harsanyi 2014. augusztus 4. hétfő - 21:54 #

    Az a furcsa kérdésem lenne kiváló cikkedhez, hogy miként volt lehetséges hogy az izráeli hírszerzés korábban nem tudott egy ilyen nagyméretű építkezésről? A lakosság nyilván tudott róla, mivel számos vagy legtöbb lejárat nem a mezőről indult hanem vagy intézményekből vagy privát házakból. Az nem létezik, hogy ez az építkezés nem hagyott jeleket. Az előre gyártott beton elemek, a földmozgatás és szállítása? A korszerű eszközök jelenléte és az összes többi tényező?

    • leharisrael 2014. augusztus 4. hétfő - 22:26 #

      Rátapintottál a lényegre! Arról tudtunk, hogy Gázában vannak ilyen alagutak, Egyiptom felé használták, csempészésre. Gondolom, amikor Egyiptom berobbantotta a kijáratokat, kevéssé tulajdonítottunk neki jelentőséget.
      Az alagutak elég mélyen a föld alatt vannak, de ezzel együtt gondolom és remélem is, hogy ha véget ér ez az őrület, az illetékeseknek választ kell adniuk erre a kérdésre.

  4. Hiryu2.0 2014. augusztus 4. hétfő - 21:55 #

    Köszönöm, adtam tovább…. Többek között olyannak is aki a magyar mediában “szakért” rendszeresen…

    • leharisrael 2014. augusztus 4. hétfő - 22:27 #

      Jó lenne tudni, hogy ki ez a “szakértő”, esetleg szakértése helyén is tudnám cáfolni – ha kell.

  5. izraeli 2014. augusztus 5. kedd - 13:39 #

    Lehar, haboztam, hogy elkuldjem e ezt a nyilt levelet-amelyet Braziliabol
    ir a zsido Sergio Simon- Ranianak- Jordania kiralynojenek.
    A kiralyno- termeszetesen- a gazai human szerencsetlensegrol
    beszel- erre kapja a valaszt.
    Tobbek kozott- teritekre kerul Huszein kiraly veres harca a Fekete Szeptember
    palesztin szervezet ellen, a tobbi arab allam,amely “veglegesitette”
    a “palesztin” problemat- szemben Izraellel- amely- minden problemaja
    mellett befogadta- es talpra allitotta- az arab orszagokbol minden nelkul
    kiuzott zsidokat,

    A level- a nehany PORTUGAL nyelven irt sor utan- ANGOLUL folytatodik.
    Tobbsegetek meg fogja erteni.

    http://blog.webjudaica.com.br/2014/07/carta-dr-sergio-simon-para-rainha-da-jordania-em-ingles

  6. Eldrad 2014. augusztus 5. kedd - 18:02 #

    Izraeli, Lehar, mindenki:
    .
    – Tök mindegy, ki milyen tényfeltáró/ tájékoztató írást küld BÁRMELYIK muzulmán állam vezéreinek. Azok úgysem tesznek mást, mint rikácsolják tovább dühöngő őrületüket a szadista, kegyetlen, kannibál, náci izraeli katonákról (meg úgy általában a népirtó Izraelről), és a szegény, békés, semmi rosszat nem tevő “palesztinokról”. Még akkor is így tesznek, ha közben – ahogy korábban írtam – éppen részegre issza magát örömében az adott arab király az izraeli iszlámnáciellenes harcok láttán.
    .
    De az izraeli töketlenkedés tényleg érthetetlen. Oda lett 62 katona, alagutak lerombolva, de az iszlamista dühöngő ott van, változatlanul. Kövér disznó megélhetési terrorvezéreik továbbra is ott henteregnek a nemzetközi segélyek lenyúlásából, és szervezett bűnözői tevékenységekből származó dollártízmillióikon. A terrorgeng szerkezete sértetlen. A lakosság egyre jobban beőrjítve. Rakéták továbbra is jönnek, irán Izraelen röhög, ezt a tehetetlenséget látva, Izrael elrettentő ereje pedig hiába létező valóság, lényegében kiment a köztudatból is.
    .
    Pedig minden eszköz adott, hogy végleg leszámoljanak a hamasszal, ahogy összes terrorvezérük kilövésére is adott minden eszköz. Ehhez képest, sz alagutak lerombolását leszámítva, sehol semmi, egy hatalmas nagy nulla az egész.
    .
    Ezért halt meg 62 katona? Ezért költöttek el több százmillió dollárt erre a hadjáratra? B…ssza meg, hát amikor ’68- ban Karamehből (Jordán területen lévő terrortelepülés) arafat bandái rajtaütöttek izraeli civileken, Dajanék porig rombolták az egész várost, a PFSZ- t örökre elűzték onnan, pedig akkor még Izrael ereje sehol nem volt a maihoz képest, összehasonlítva az arabokkal. És ott volt a szovjet blokk is, mely folyamatos, halálos geostratégiai fenyegetés volt Izraelnek.
    .
    Most meg, totál nyerő geostratégiai helyzetben, fényévekkel az összes ellenfelük előtt minden szempontból, katonailag, gazdaságilag, mindenhogy a világ egyik legerősebb országa. Ehhez képest, rajtuk röhög a teljes iszlámnáci világ, a hadjárat abbamaradt, mielőtt komolyabban elkezdődhetett volna, az elrettentő erő pedig hiába létezik, vicc tárgya.
    .
    Szóval, mi a kékkupakos lóbroki van ott?

    • leharisrael 2014. augusztus 6. szerda - 14:16 #

      Eldrad

      Tárgyszerűen neked igazad van és sokan vannak Izraelben is ezen az állásponton.
      Tény, hogy Gáza teljes elfoglalásához pár nap elegendő lett volna, de…
      Izrael gazdasági potenciálja ellenére, méretei miatt, és főleg, mert a zsidók állama, állandóan kénytelen a nagyvilág véleményére is kacsintgatni.
      Állandóan azt kell mérlegelnie, hogy hogyan tudja a legtöbbet kihozni egy adott esetből – lehetőleg a legkisebb PR-es veszteséggel.

    • Walla! 2014. augusztus 6. szerda - 20:13 #

      Szerintem Izrael geostratégiailag manapság sincs olyan túl jó helyzetben. Igaz; haderejének technológiai színvonala az izraeli gazdaság és technológia/tudomány fejlődésével párhuzamosan fejlődött
      a világ élvonalában lévők közé.

      De; a Közel-Kelet nagy része ugyanúgy nem ismeri el Izrael legitimitását, mint évtizedekkel ezelőtt, sőt ha lehet még romlott is a helyzet 1979 óta amikor is Izrael egyik stratégiai partneréből egyik legádázabb ellensége lett ( legalábbis ami az iráni vezetést illeti, az irániak többsége egyáltalán nem támogatja az ottani rezsimet és kevésbé ellenségesek mint az arab világ nagyobb része ).

      Ráadásul míg, a 60-as, 70-es, 80-as években a szovjet/kínai/el nem kötelezett blokkból származott az Izrael elleni terror infrastrukturális, anyagi és morális támogatásnának nagyobb része ( bár a nyugat barát arab rezsimek a szaúdiakkal az élen akkor sem voltak kevésbé Izrael ellenesek, antiszemiták ); addig manapság ez már az EU, USA alig leplezett támogatásával történik. Nota bene a britek már az első arab-izraeli háborúban is az arabokat ( pl. jordániai Arab Légió ) támogatták, az állam kikiáltása előtti időkről nem is beszélve…

      Néhány példa: Oslo és az ennek eredményeként létrejövő “Palesztin Autonómia” a nyugati országok kreálmánya, miután a PFSZ a nyugat ( és a nyugat-barát arab államok ) kliense lett. Felesleges ragozni “Oslo”-nak a következményeit Izraelre nézve.

      A Muszlim Testvériségből kinőtt Hámász honnan kapja támogatásának nagy részét? Részben az iráni rezsimtől – főleg a hadi eszközök, mint a rakéták – , de a pénzügyi támogatás bizony szerte széjjel jön a nyugat-barát petro-dollárokon élősködő fél-feudális ( amilyen az iráni rezsim is csak ők nem “nyugat-barátok”, bár a sirte-i beduin Colonel Ghaddafi példája ragadós lehet… ) rezsimekből . Khaled Mashal Hámász vezér merrefelé is tengeti napjait az Izrael elleni dzsihád menedzselésével, távol a háború zajától… ? Qatar-ban… …amely az amerikai légierő perzsa öböl-beli műveleti központjának ad otthont, amellett, hogy a nyugat szoros gazdasági, politikai partnere. Tekintetbe véve, a petro-dollárokból bőségesen finanszírozott lobbi és PR tevékenységét ( amelynek pl. az Al-Jazeera Network is része ), már szinte minden érthető amikor az Izrael-Hámász konfliktus legújabb fellángolása közben a pro-palesztin, pro-Hámász arcátlan népbutítás és Izrael elleni hangulatkeltés folyik a nyugati médiából. Miközben a nyugati vezetők “színe-java” teljes nyíltsággal rágalmazza Izraelt háborús bűnök elkövetésével. Aztán ezek a nagy humanisták éppúgy hallgatnak a Hámász áldásos “népjóléti” tevékenységéről ahogyan egyéb, még súlyosabb tömeggyilkos konfliktusokról is. Hát ez a “szép új világ” amelyben Izrael geostratégiai helyzetét elemezni lehet… Szerintem amíg a világgazdaság petróleum-függő korszaka nem áldoz le, addig csak fokozódó romlásra lehet számítani a közel-keleti helyzetben éppúgy mint más területeken ( gazdaság, ökológia stb. ).

  7. Eldrad 2014. augusztus 6. szerda - 17:05 #

    Lehar:
    .
    “… állandóan kénytelen a nagyvilág véleményére is kacsintgatni…”
    .
    – Minek?
    .
    Mondtam már, kimondottan rossz stratégiai helyzetben, az ötvenes- hatvanas- hetvenes években falvakat robbantottak szét, ellenséges városokban utcákat tettek háborús övezetekké. Ellenséges államoknak dolgozó tudósokat öltek meg, vagy kergettek világgá. Akkora felforgató tevékenységet műveltek arab haderőkben, hogy azok félig belerokkantak. Városokat zúztak le, ha ezen helyekről támadás vagy fenyegetés érte őket. Ezek közül több teljesen nyílt katonai akció volt.
    .
    Most meg, soha nem látott lehetőségeik ÉS stratégiai helyzetük van, ehhez képest, lásd fentebb, mi van. Töketlenkedés, de olyan, hogy erre nincs mentség.
    .
    Hol van Dayan, Bar- Lev, Rabin, Saron, Tolkovszkij, Shomron, Gavish, Ben Ari, Narkiz, Yoffe, stb, stb, stb. szelleme?

    • leharisrael 2014. augusztus 6. szerda - 19:16 #

      Eldrad

      Az egy más világ volt, ma ez már nem működik. De hidd el, értelek és megértelek. Csakhogy min nem vagyunk Oroszország – ők ezt egyszerűen megoldanák. De ne feledd, nekik vannak természeti kincseik. Ha őket bojkottálják, legfeljebb megrántják a vállukat…

  8. Eldrad 2014. augusztus 6. szerda - 17:33 #

    És ezek után rossz elgondolni, mi lenne, ha egy összevont iráni- faszbollah- tömegtámadás érné Izraelt. Akkor mi lenne, akkor is a ” nagyvilág véleményére kacsintgatnának”, mielőtt odavernének akkorát, hogy abból többet egyik se tudjon a mai formájában felkelni?
    .
    Nem mintha ezt a kettőt akár egyszerre is ne tudnák napok alatt porrá verni, de ehhez akarniuk kellene keményen odavágni, és addig menni, míg be nem fejezik a hadjáratot, függetlenül attól, mit ordítozik a “világ közvéleménye”.
    .
    Baj lesz még ebből a töketlenkedésből, én mondom. Óriási csalódás volt ez a hadjárat.

  9. Walla! 2014. augusztus 6. szerda - 21:21 #

    Igen; ez valóban így van, a Hámász-féle fasiszta, terror/maffiózó bandával való tehetetlenség egy szégyen az évtizedekkel ezelőtti fényes győzelmeket sorra arató Cáhál-t figyelembe véve.Tényleg nem azért kellene annyi katonát veszíteni, hogy aztán ugyanez az őrület ott folytatódjon ahol abba maradt.

    Szerintem a Gázai-övezet tartós visszafoglalása lenne az egyetlen hatásos opció ( már ha nem a jelenlegi újra és újra kiújuló harcokat akarjuk, no meg a petróleum bizniszben érdekelt és többnyire antiszemita “világ közvéleményének” való hízelgést ) ; az egyiptomi határ menti partszakasz dűnéi között elterülő Gush Katif és a másik pár ( az övezet középső és északi részén ) aprócska izraeli település újra létesítésével együtt. A településeket annektálni is kellene, akárcsak annak idején a Golánt és Kelet- Jeruzsálemet.

    Az övezet fennmaradó nagyjából 80%-án pedig egy izraeli fennhatóság alatti ( hangsúlyozottan nem “palesztin” elnevezésű ) autonómiát, amelyben a Hámász és egyéb dzsihádista csoportok, ( de a PFSZ se ) labdába se rúghatnának, tekintve, hogy izraeli biztonsági ellenőrzés alatt lenne. Fegyveres arab testület nem működhetne az övezetben, legfeljebb fegyvertelen közterületőrség, közlekedési felügyelet, mentők, tűzoltóság stb; tehát ez NEM a jelenlegi “Palesztin Autonómia” oslo-i sémáján alapulna. Ezzel párhuzamosan lehetne a terület gazdasági, szociális helyzetének javításával törődni, fokozatosan enyhítve az övezetet érintő korlátozásokat. Persze mindez hosszú évek fáradságos és nemzetközi ellenállásba ütköző munkája lenne. Viszont jobban járna vele Izrael és Gáza is.

    Judeát, Szamáriát pedig egészében annektálni kellene, vagy rövid távon, legalább Naftali Bennett-ék javaslatának megfelelően a “C”, azaz jelenleg is teljes izraeli fennhatóságú területeket. Tehát itt alapvetően az izraeli mérsékelt jobboldallal értek egyet ( de NEM a Kach-féle arab – s talán demokrácia – ellenes, rasszista, demagóg szélsőjobbal; Baruch Marzel, Ben Ari, “tag mehir” stb.. ), noha más kérdésekben baloldali/liberális beállítottságú vagyok.

  10. Eldrad 2014. augusztus 7. csütörtök - 00:17 #

    Walla:
    .
    “…Szerintem Izrael geostratégiailag manapság sincs olyan túl jó helyzetben…”
    .
    – Dehogynem.
    .
    A legveszettebb, legerősebb terrortámogató diktatúra, a Szovjetunió oda van. A “mérsékelt” arab diktatúrák vezérei – azon kívül, hogy teli (na jó, nem is annyira teli) pofával szidják Izraelt, éppen hogy csak meg nem éljenzik, mikor lever valamilyen globális vagy helyi terrorcélpontot. Szaudia, Qatar pénzei közvetve valóban eljutnak iszlámnáci terrorbandákhoz, DE katonai- titkosszolgálati együttműködés van pl. Szaudia és Izrael között. USA, ÉNY- Európa retorikailag ellenük van, de a jelentős katonai- gazdasági kapcsolatok nem sérültek, nem is fognak, ennek ezer oka van.
    .
    Irán nem érdekes, ha a CAHAL használná erejét töketlenkedés helyett, Irán pofozózsáknak is kevés volna.
    .
    Délkelet- ázsiai ÉS indiai katonai- politikai- gazdasági kapcsolataik kitűnőek (ez korábban nem volt szinte egyáltalán). Még Kínával is rendben vannak.
    .
    Szóval, geostratégiailag nagyon is jók.

    • Walla! 2014. augusztus 7. csütörtök - 10:35 #

      Ami a szaúdiakkal való együttműködést illeti, az legfeljebb csak azért van mert királyi házuk és feudális, klerikális uralkodó osztályuk fosik mindenkitől – jelenleg legfőképpen teheráni riválisaitól és annak klienseitől, a szunnita-síta acsarkodásnak megfelelően – aki veszélyezteti a hatalmukat. Tehát ez az ellenségem ellensége a barátom típusú érdekviszony; nem tenném fel rájuk mindenem. Arról nem beszélve, hogy ezek a rezsimek önmagukban a probléma részei: nincs valami sok kontribúciójuk a gazdasági, társadalmi fejlődéshez amely megváltoztathatná a Közel-Keletet egy emberibb irányba. A nyugat pedig egyértelműen ezeknek a rezsimeknek a pártfogója nyilvánvaló gazdasági, politikai okokból. Ami meg az iráni rezsimet illeti; ha a Hámász banda képes fél Izraelt folyamatos légiriadóban ( ha a kipát bárzel nem volna katasztrofális lenne a helyzet ) tartani – nagyrészt az izraeli tétovaság miatt – akkor egy az irániakkal való nyílt konfliktus sem ígérne sok jót. Mindenesetre a Hámászt fel kellene számolni ( a Gázai-övezettel kapcsolatos fentebbi bejegyzésemben leírt elképzeléssel összhangban ), az iráni rezsimet pedig nyomás alatt tartani, hogy mielőbb megbukjon. Tehát szerintem nem egyértelmű, hogy mennyiben jobb manapság Izrael geostratégiai helyzete ( a térség nagy része “lángokban áll”: Szíria, Irak; de Líbia és Egyiptom s talán még Libanon is eléggé instabil ) bár kétségtelen, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tekintetében sok fejlődés volt az utóbbi évtizedekben.

      • Walla! 2014. augusztus 7. csütörtök - 10:49 #

        Az egykori SZU-t illetően, az ötvenes és nyolcvanas évek közötti, nagyrészt a SZU által támogatott egyiptomi, szíriai, iraki harapófogó és a PFSZ-terror, a libanoni polgárháborúval együtt valóban sok tekintetben rosszabb volt. Manapság viszont a térség egyre nagyobb méreteket öltő instabilitása és a nemzetközi diplomácia tendenciózus Izrael-ellenessége se fest sokkal rózsásabb képet.

  11. Eldrad 2014. augusztus 7. csütörtök - 00:32 #

    Lehar:
    .
    “…nekik – oroszoknak – vannak természeti kincseik. Ha őket bojkottálják, legfeljebb megrántják a vállukat…”
    .
    – Azért ez nem így van. Nézd csak:
    .
    A természeti kincs lófüttyöt se ér, ha nincs meg hozzá a megfelelő piac, márpedig az orosz belső piacból ugyan egy kanyi vasa sincs nekik. Ha oda lesz a külső piac, a muszkáknak meszeltek. Kitermelésük, feldolgozókapacitásuk, infrastrukturájuk elavult, nagyarányú korszerűsítéshez pedig hatalmas külföldi tőke kellene – na, az, ami most nem lesz sokáig. Mindezek nélkül az ásványkincsek kutyagumit se érnek.
    .
    Mindezeket figyelembe véve, ezt nem tudják elintézni egy vállrándítással. Ne vicceljünk már, a Krímet nem képesek talpra állítani, nem hogy stratégiai ipari ágazatokat újjáépíteni… (a Krímmel nagyon ráfáztak, ha érdekel, leírom, miért).
    .
    Attól pedig megint csak nem kell tartani, hogy a stratégiai gazdasági partnerei bojkottálják Izraelt, ennek rengeteg oka van, miért nem. Szóval, ez nem valós veszély.
    .
    Ami pedig a “más világot”, meg a kinek tartozik Izrael elszámolással (főleg, ha a létét fenyegetik) – dolgot illeti:
    .
    1, Igen, az más világ volt, sokkal rosszabb helyzetben volt Izrael, mégis, sokkal többet tett.
    .
    2, Abády Ervin szavaival: “Izráel népe csak hősi halottainak és ama hatmillió legyilkolt, senki által meg nem védett emlékének tartozik felelősséggel” – Csodák hat napja, 248. oldal, Memocomplex kiadó, 1991.
    .
    A realitásokat és az ésszerűséget figyelembe véve, ezt kellene betartani ma is.

    • leharisrael 2014. augusztus 7. csütörtök - 08:36 #

      Abádyt én is szoktam idézni! :)
      Figyelj arra, mi történik most a diplomáciában. Szerintem most van az a pillanat, amikor az ENSZ-nek, az USA-nak és Európának is az orra alá lehet dörgölni az évtizedes disznóságait. Ha nyilvánosságra hozzák mindazt a bizonyítékot, ami a katonák kezében van, többet érünk el, mintha folytatjuk a harcot. :)

      • Azriel Berkovits 2014. augusztus 15. péntek - 21:20 #

        És azt gondolod, hogy ez mrgváltoztatja a viselkedésüket velünk szemben?

      • leharisrael 2014. augusztus 17. vasárnap - 21:42 #

        Mire gondolsz?

  12. Eldrad 2014. augusztus 7. csütörtök - 00:40 #

    Na és ennek tudatában meddig akarnak még töketlenkedni?
    .
    http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4555803,00.html
    .
    ???

    • leharisrael 2014. augusztus 7. csütörtök - 08:38 #

      O.K. – ha igaz, hogy pénteken újra kezdik, akkor természetesen nincs tovább tárgyalás. A katonaság készenlétben van…

  13. Eldrad 2014. augusztus 7. csütörtök - 01:06 #

    Telitalálat, kár, hogy izraelieken, és az irántuk komolyan érdeklődőkön kívül ez senkihez nem jut el, a mondanivalóját meg végképp nem érti a “nemzetközi miatököm”:
    .

    http://www.israelnationalnews.com/More/Album.aspx/1/68592#.U-KXxaMi4wo
    .
    :)

    • leharisrael 2014. augusztus 7. csütörtök - 08:40 #

      Ez egyre inkább eljut a széles népréteghez. A FB-on ennél különbek is keringenek. Beleértve a “többszörhasználatos” halottak fotóit, meg a fotózáshoz “átrendezett” halottak képeit.

  14. Eldrad 2014. augusztus 8. péntek - 17:02 #

    Na, vége a legutóbbi kamu “tűzszünetnek”. A gázai iszlámnácik jobban meg vannak őrülve, mint bármikor. Képtelenség rájuk bármivel is hatni, az őrjöngés folytatódik.
    .
    Izrael pedig továbbra sem lő komolyan vissza, pedig az általam korábban említett Arányosság Elve szerint a nemzetközi hadijog szerint is most már felperzselhetnék Gáza keleti régióit.
    .
    Ehhez képest, sehol semmi érdemleges válaszcsapás.
    .
    Mi lesz ebből…

    • leharisrael 2014. augusztus 8. péntek - 18:20 #

      Ígérni azt ígérték, hogy ezt a tűzszünet megszegést megemlegetik. Gondolom, ismét bemegyünk…
      Nem látok tisztán, csak azt tudom, hogy ha Obama kiadta a kilövési parancsot az ISIS-re, nincs joga kétségbe vonni a mi jogunkat a Hamasszal szembeni védekezésre.

  15. emilke 2014. augusztus 8. péntek - 21:03 #

    Eldradnak tökéletesen igaza van. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gázai vezetéssel nem lehet megegyezni, minden megállapodást már a megkötés előtt megszegnek.
    Gázát el kell foglalni és a gázai vezetőket , hát istenem, ha nem lehet elfogni őket, akkor menekülés közben …
    Mit is akartam mondani? Alzheimer úr nem tudja véletlenül?
    Nem lehet permanens háborút folytatni és mindig eljátszani a hülye szerepét. Nem érdekes, hogy mit szól a “világ”.Ez a félévenkénti játék unalmas.

    • leharisrael 2014. augusztus 9. szombat - 21:11 #

      Emilke, Gázát nem szabad újra elfoglalni. Az igaz, hogy Sharonnak nem kellett volna ész nélkül kijönnie. Ez az egész csődtömeg onnan ered. :(

      • emilke 2014. augusztus 10. vasárnap - 16:02 #

        Miért?

      • leharisrael 2014. augusztus 10. vasárnap - 17:13 #

        Azért Emilke, mert akkor nekünk kell gondoskodni erről a csődtömegről. Akkor nem mondhatjuk, hogy nem engedjük át őket dolgozni… és kezdődnek a gyilkosságok, robbantások.
        Tudod, a történelem már igazolta, hogy Gázába könnyű bemenni, de a kijövetel (mármint élve) nagyon nehéz.

  16. Eldrad 2014. augusztus 8. péntek - 22:02 #

    Bemennek, megint, minek? Egyféle “bemenésnek” volna értelme:
    .
    – ha az összes hamasz- és egyéb iszlámnáci vezért levadásznák, legyenek azok bárhol a világon (igen, az összeset, kivétel nélkül) , ÉS
    .
    – a kis létszámban, önállóan tevékenykedő elitkommandók tevékenységét nagyarányban fokozni, mert a gázai terrorcélpontok ellen a reguláris haderő nem eredményes jelen felhatalmazásával.
    .
    Kár, hogy ebből SEMMI NEM FOG MEGVALÓSULNI.
    .
    A reguláris hadsereg egyféleképpen lehetne ott eredményes, ha gáza felperzselésére kapna parancsot. Ehhez viszont alighanem atombombát kellene az iszlámnáciknak robbantania Izraelben, vagy egyéb, tömegpusztulást okozó eszközt bevetniük… ilyenjük meg nincs.
    .
    Szóval, marad a töketlenkedés – szerintem.

    • leharisrael 2014. augusztus 9. szombat - 21:17 #

      Eldrad!
      Egyre inkább nem tudok vitába szállni veled. Magánemberként én is ugyan ezeket érzem és nagyon együtt érzek a déli területen lakókkal, akik végre sok év után egy kis csöndet szeretnének.
      Próbálom értelmezni a dolgokat abból a nagyon kevés információból, amit nem a sajtó – mert ők ontják – hanem hivatalos források csöpögtetnek. Jó lenne többet tudni a egyiptomi tárgyalásokról (mondom, nem amit a sajtó megszellőztet)…
      Még mindig ésszerű magyarázatot keresek, de egyre kevésbé találok mentséget.

  17. Eldrad 2014. augusztus 9. szombat - 10:53 #

    Milyen érdekes, hogy a “szabad világ közvéleményét” az ilyenek egyáltalán nem érdeklik:
    .
    http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4556422,00.html
    .
    Sem az, amit a Worshippers of death cikk ír, sem az ezernyi filmfelvétel, bizonyíték az iszlámnáci “hadviselésről”.

    Helyette tolják az eszeveszett baromságaikat, hogy a “palesztin nép” igazságos szabadságharca a náci, megszálló izrael ellen, free gaza, stb.
    .
    Lehar, meg kell érteni, hogy az extrém jóléttől és semmittevéstől ellustult és elhülyült északnyugat- európai és egyéb jóléti társadalmak egyszerűen képtelek felfogni az ilyen bizonyítékokat. Nekik az egészből annyi jön le, hogy az “erős báncsa a gyengét”, meg hogy “mindig a gyengébbnek van igaza”. Bár, ezzel az analógiával nem értem, miért nem hőbörögnek tömegek mondjuk az orosz disznóságok ellen, vagy amikor szaddam a saját népét irtotta 1988- tól a kilencvenes évek végéig… de rengeteg példa van még.
    .
    Hacsak nem a többnyire immár tudat alatti, de 2000 éve beléjük nevelt zsidógyűlölet teszi mindezt. Ez viszont lehet magyarázat.
    .
    Én mondom, a “világ közvéleményét” figyelmen kívül hagyva, fel kellene perzselni gáza keleti régióját. Ha még így is tovább őrjöngenek, a közép- területeket is, és így tovább.
    .
    Hogy mi van, akkor majd biztosan jól megszankcionálják Izraelt?
    1, mondtam már, a stratégiai ipari- kereskedelmi kapcsolatok nem gondolom, hogy sérülnének,
    2, ha mégis (valószinűtlen), akkor Izraelnek újra kell értelmeznie helyét a világban, és totális (ismétlem, TOTÁLIS) nyitást kell végrehajtani a délkelet- közép- és nyugat ázsiai, indiai piacok felé. Ez pedig jó nagy.
    .
    Ezek ugyanis valamiért nem aggódnak a “palesztinok jogai” miatt. Sem Kína, sem India, sem Thaiföld, sem Közép- Ázsia, sem Japán, sem a Fülöp- Szigetek, sem Malayzia, sem az összes többi. Jaj de érdekes…talán csak nem azért, mert ezen az országokban (Japánt leszámítva) teljes erővel tombol az iszlámnáci tömeggyilkos terror, eképp pontosan tudják, kik ellen is harcol (na jó, mostanában csak harcolgat) Izrael?
    .
    ?

  18. Eldrad 2014. augusztus 9. szombat - 23:10 #

    Nem, és nem… ilyen nincs és mégis van:
    .
    http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/183871#.U-Zwr6Mi4wp
    .
    Már megint alkudozás. Már megint felajánlás. Mi van, Izrael vezérbandája végleg kezd megőrülni? Alkudozni, ezekkel a szubhumánokkal? És tök mindegy, mi az alku tárgya. A lényeg az ALKUDOZÁS, meg hogy egyáltalán még próbálnak kommunikálni az iszlámnácikkal.
    .
    Meddig megy még ez a kínlódás? Azt hittem, annál nincs lejjebb, amikor kiadták a shamir kuntar nevezetű szörnyeteget a faszbollahnak. Erre tessék, a kb. egymillió shamir kuntarral tele lévő gázával meg már megint alkudozni akarnak.
    .
    Ez bizony önpusztítás, barátaim. És egyre tébolyítóbb, mivel volna megoldás. Fentebb írtam, mi.

  19. Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 01:26 #

    Eldrad:

    Szlichá; a Hámász “módszereivel” tisztában vagyunk, de ez a felperzselés mit tesz…? Válogatás nélkül emberek tíz vagy százezreit elevenen elégetni…? Szerény hadtörténeti ismereteim szerint, az utóbbi 66 évben, a jelenleginél sokkal súlyosabb helyzetekben is megoldotta Izrael az önvédelmét mondjuk Kairó, Damaszkusz vagy Beirut “felperzselése” nélkül is. Akkor ezek szerint Izrael mindig is “töketlenkedő” volt… És mi az, hogy a “keleti régióját”…? Miért nem mindjárt az egészet? ÉK – DNY irányban egy kb. 40 km hosszú, 6-10 km széles, alig budapestnyi földsáv az egész… Vagy nem is felperzselni, inkább száddámi stílusban némi VX, szarin stb. és el van intézve… Nem? Ha már Száddám, akkor esetleg az izraeli demokráciát is fel lehetne számolni; az csak elkényeztetett, puhapöcsűeknek való mint az ény.- európaiak; és amúgy sem eléggé hatékony államszervezési forma, a Magyar Nemzet Lángesze is megmondta idei posványosi beszédében ( norvégalap!!! ). Persze dilemmát okozhat, hogy katonai junta legyen, vagy esetleg iráni mintára kinevezze önmagát a Főrabbinátus, a hatalmi ágakat egy kézben összefogó Legfelsőbb Szánhedrinné… Majd a Chábád bölcsen megmondja a tutit, mint mindig; kár, hogy Izraelben nem hallgatnak rá úgy, mint Orbánisztánban, vagy Putyinisztánban… Bár mindegy is; Izraelnek ekkor már ellenségekre se lenne szüksége ahhoz, hogy ki legyen csinálva…

    A kis provokálás után, egy szó mint száz; a jelenlegi Netanjahu kabinet, nem szánta el magát a Gázai-övezetbe való bevonulásra és a Hámász felszámolására; ez szerintem is helytelen döntés. Inkább be kellene vonulni ( több tíz – talán 40 – 60 – 80 ezer fős haderő állomásoztatásával ) a Hámászt és a többi “palesztin”, “dzsihádista” szervezetet felszámolni maradéktalanul a fegyverarzenáljukkal/alagutakkal stb. együtt; és vagy a külföld támogatásával, vagy anélkül, valami Hámász utáni jövőképet felvázolni a Gázai – övezettel kapcsolatban ( nem ismételném az egyik ezzel kapcsolatos fentebbi bejegyzésemet ). Az meg megint egy más kérdés, hogy miért van az, hogy a Hámász, és a többi iszlámista szervezet valahogy, mindig a nyugat által megtömött perzsa öböl-beli pénzeszsákokból táplálkozik… Jelen esetben főleg a teljes mellszélességgel nyugat barát Qatar-i Emírség ( Khaled Mashal is ott tölti ínséges száműzetését ) jön szóba, amely a lobbi és PR tevékenységre petro-dollárokat nem sajnálva, a gázai mellett a média és PR fronton is megtámogatja hámászos klienseit ( fentebbi bejegyzéseim ) … Akkor meg mit csodálkozunk, az EU-s, vagy amerikai Izraelt elítélő nyilatkozatokon; a manipulatív, félrevezető média-beli tudósításokon, vagy mondjuk a Párizsban zsinagógát megtámadó feluszított csőcseléken… Addig már a legtöbb ember intelligenciája nem jut el ( és részben emiatt, no meg az antiszemitizmus miatt is áll úgy a “közvélemény” Izraelhez, ahogyan áll ) hogy belássa, ha pénzzel tömi ( már egy tankolással is, de akár a villanykapcsoló felkapcsolásával, vagy egyszerűen élelmiszer vásárlással is – KŐOLAJFÜGGŐ gazdaság; tehát egyénileg vajmi keveset tehet ellene bárki… ) azokat a mélységesen elmaradott, feudális, klerikális, ultrareakciós rezsimeket ( csakhogy a kőolaj és az egyéb érdekelt lobbik képviselői mind lakjanak jól ) és ez még sunyi, machiavellianista geopolitikai szarkavarással is párosul; abból ilyen dolgok jönnek ki amelyeket a Közel-Kelettel kapcsolatban úgy nagyjából az Ottomán – birodalom összeomlása óta “élvezhetünk”.

  20. Eldrad 2014. augusztus 10. vasárnap - 11:13 #

    Walla:
    .
    – Azt hittem, már megbeszéltük, mi az eltérés a töketlenkedés és a stratégiailag működő egyetlen megoldás között. Ezt meg én nem ismétlem meg.
    .
    Pusztítás:
    .
    “..inkább száddámi stílusban némi VX, szarin stb. és el van intézve…”
    .
    – Szaddamot és országát senki nem fenyegette rikácsolva (vagy bárhogy) kiirtással, felszámolással. Városaikat nem rakétázták elmebeteg majmok folyamatosan. Lakosságát – saját népvezéreiken kívül – senki nem pusztította, terrorizálta.
    Az észak- iraki kurdok ugyan permanens lázadás állapotában voltak, de soha nem vetemedtek olyan prehumán gaztettekre, mint az iszlámnácik (másrészt, az egymást elkergető- leölő iraki diktátorok gyakorlatilag kiprovokálták a kurd lázadást, pedig nem kellett volna így lennie, az a helyzet menthető lett volna).
    .
    Ha megnézed, kik ellen és milyen alkalmakkor vetett be szaddam mérgesgázt, látható, hogy semmiféle indok nem volt rá. Sem taktikai, sem stratégiai, és egyáltalán nem hozta a várható eredményt sem, szóval, az “Arányosság elve” (figyelem, ez KATONAI FOGALOM, korábban leírtam, mit jelet!!!) sem jöhet szóba.
    .
    Gáza délkeleti részének letarolása viszont az egyetlen hatásos megoldás, ezer oka lenne, párat leírtam korábban. Azért délkeleti, mert ezzel lehetne egy biztonsági zónát létre hozni. Ráadásul, a hely és a fenyegető veszély jellege miatt az arányosság elve (megint csak, katonai fogalom, nem a teljesen félreértelmezett civil hülyeség) még indokolná is.
    .
    Ismétlem: nem tetszik, rémes dolog, de ez az egyetlen hatásos módszer.
    .
    “…több tíz – talán 40 – 60 – 80 ezer fős haderő állomásoztatásával…”
    .
    – Nem lehetséges, belerokkanna az izraeli költségvetés. A CAHAL állandó létszáma összesen 170.000 fő (háborús tevékenység esetén behívott tartalékosok nem tartoznak ide), ebből nem lehet lekötni csak gázában több tízezret. Főleg, hogy ez sem hozná a várt eredményt.
    .
    “…a jelenleginél sokkal súlyosabb helyzetekben is megoldotta Izrael az önvédelmét mondjuk Kairó, Damaszkusz vagy Beirut “felperzselése” nélkül is…”
    .
    – Ez félrebeszélés. Az arabnáci rezsimek haderejének megsemmisítése, az onnan jövő katonai fenyegetés felszámolása lehetséges volt a városaik elpusztítása nélkül is. Hogy jön ez a marhaság ide?
    .
    Bejrut más kérdés, ott bizony a város maradékát lezúzták elég rendesen 82- ben, már ami az akkor már 7 éve tartó libanoni belháború miatt még megmaradt belőle. Na, de ott már tipikus iszlámnáci módszerekkel néztek szembe, kb. olyanokkal amit a hamasz meg a faszbollah művel most is
    (saját civil veszteségeik maximalizálása, civil célpontjaik minél nagyobb pusztításnak való kitétele, civilek élő pajzsként használata, civil célpontok közé katonai célpontok betelepítése, harcoló személyek meg nem különböztetése a civilektől, stb).
    .
    Ott az egyetlen megfelelő, és eredményes stratégia pont az volt, amit a CAHAL akkor művelt. Elég baj az.
    .
    “…esetleg az izraeli demokráciát is fel lehetne számolni…”
    .
    – Az iszlámnácik egyik célja kb. ez.
    .
    “… az csak elkényeztetett, puhapöcsűeknek való mint az ény.- európaiak; és amúgy sem eléggé hatékony államszervezési forma…”
    .
    – A leghatékonyabb, amit eddig ember kitalált. De a demokrácia nem egyenlő az agyhalott, önpusztító, deviáns ultraliberalizmussal (figyelem, NEM a liberalizmussal, hanem az ultraliberalizmussal!!!).
    .
    ÉNY- EU pedig valóban önmagát nyírja ki éppen, a finneket és Izlandot leszámítva (mindkettőnél más ok miatt nem teszi ezt). A dánok már elkéstek a szigorítással, ami pár éve következett be, és ha nem lépnek fel a tömeges belső ellenséggel szemben (nem fognak), akkor történelmi távlatban nekik is meszeltek.
    .
    A demokrácia pedig nem puhapöcsöknek való. Az más kérdés, hogy a túlzott jólét produkálhat olyan bizarr jelenségeket, ami az adott társadalom elhülyüléséhez vezet, kiiktatja a minimális önvédelmi reflexeket és veszélyérzetet is, és végül a társadalom szétesését eredményezi. Ha már É- ny Európa, akkor megint csak a finnek, mint kitűnő ellenpélda – hogy a jólét nem feltétlenül kell, hogy mindezzel együtt járjon. De a legtöbb esetben ezzel jár együtt, hát ez van.
    .
    És ha kérhetem, ne forgasd ki a szavaim, valamint ne menjünk már vissza többször kitárgyalt témákhoz.

    • Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 12:59 #

      Ez a felperzselés eléggé tágan értelmezhető; nem kell nagyon kiforgatni. ráadásul még mindig nem derült ki a fentiekből, hogy milyen egyértelmű taktikai, stratégia értelme van. A száddámi példával csak provokáltam, persze hogy nem volt semmi mentségük azokra a hitleri időket idéző bűntettekre amelyeket ( Nyugat és Kelet hallgatólagos asszisztálásával ) elkövettek. Civilek elleni tömeges megtorlással katonai objektívát nem nagyon lehet elérni sehol, az Iránnal való háborút is elbukták. ( Politikai viszont igen, ha száddámi, hitleri, pol-pot-i stb. politikát folytatnak. )

      Azt írod, biztonsági zónát kellene létrehozni. Ehhez talán nem kell lángtengerbe borítani diszkriminálatlanul egész városrészeket; el is lehet dózerolni, vagy lebombázni, berobbantani ( mint eddig ) azt amit kilövő állásnak, raktárnak, alagút ki/be járatnak stb. használnak.

      Amúgy így is úgy is újjáépítik, és egy pár km-nyi “biztonsági zóna”, amikor az egész terület egy alig budapestnyi nagyságú,szerintem nem sokat, oszt vagy szoroz, a rakéták hatótávolságát figyelembe véve meg pláne nem. Pl. a dél-libanon-i biztonsági zóna volt legalább akkora mint az egész Gázai-övezet; ami annál kisebb, ér egyáltalán valamit?

      Tehát szerintem a terület ellenőrzése nélkül marad a jelenlegi helyzet, ahol az iszlám-fasiszta Hámász-maffia tartja túszként Gázát és a rakétatámadások, válaszcsapások váltakozása; hacsak nem vetnek be népirtó módszereket amelynek az eredményképpen százezer számra megölik és/vagy elűzik ( Egyiptomba ) a gázai lakosságot, de még akkor is a Hámász lenne az aki utoljára távozna. Ha Libanonból ’82/83-ban el tudták űzni a PFSZ-t és Dél-Libanon 18 évig tartó ellenőrzésébe sem rokkant bele Izrael ( amikor ezzel párhuzamosan ’94 előtt még az egész Júdea/Szamária/Gáza régió ellenőrzése is ott volt ), akkor most is fel lehetne számolni a Hámászt.

      Egy izraeli ellenőrzés esetén legfeljebb csak egy a 80-as évek végihez hasonló, szervezetlen kő meg molotov koktél dobálós ( felső és közép vezetőitől amúgy is megfosztott ) Hámász lenne, amely egy kis különbség a jelenlegi állig felfegyverzetthez képest. A 40-80 ezer katonára ( csak hasra ütésszerű becslés, állítólag kb. 30 ezernyi fegyverese van a Hámásznak ) pedig csak eleinte volna szükség, az övezet demilitarizálásával jóval kisebb létszámú izraeli erő is elég volna.
      Arról nem is beszélve, hogy egy teljesen lefegyverzett, Izrael által ellenőrzött Gázában volna lehetőség egy gazdasági, szociális újjáépítésre ( illetve a 2005-ben lerombolt izraeli települések újjáépítésére, amelyek a “közhiedelemmel” ellentétben nem voltak a béke akadályai ), az övezetet érintő korlátozások fokozatos enyhítésére. Talán a gázaiak is élnének már végre normális életet, a jelenlegi helyett ahol a Hámász túszaiként kényszerülnek Izrael ellen dzsihádozni, még ha beledöglenek is. Persze nagy többségükben Izraelt nyilván nem szívlelik ( sok évtizedes manipulálás, uszítás, illetve a “nemzetközi közösség” által mesterségesen fenntartott ’48-ból eredő menekültprobléma miatt ), de talán azért nem akarják az életüket mindenáron eldobni a “szent háború” miatt.

      Nyilván az egésznek külpolitikai akadálya van; elsősorban Amerika és Európa amely a jelenlegi helyzethez vezető 2005-ös gázai kivonulást Izraelből kizsarolta, nyilván húzná a száját.

      • leharisrael 2014. augusztus 10. vasárnap - 14:16 #

        Walla! A felperzselés értelmezése roppant egyszerű. Szőnyegbombázásról hallottál?

  21. Eldrad 2014. augusztus 10. vasárnap - 11:56 #

    Újabb rémes hírcsomag, egyben újabb bizonyíték az izraeli fegyveres erők és a vezetők érthetetlen töketlenkedésére:
    .
    http://www.atv.hu/kulfold/20140810-francia-kapcsolatok-haborus-cel-az-europai-zsidosag-terrorizalasa
    .
    – Ilyen dolgokért a hatvanas, hetvenes években a Moszad vagy az AMAN már rég megindította volna a vezérek célzott megsemmisítésére ÉS a terrorfinanszírozó- háborús uszító államok destabilizálására irányuló titkosszolgálati akciókat.
    .
    Most meg, tétlenül nézik ezt a gyalázatot – sok éve, mert ez nem most kezdődött.

  22. Eldrad 2014. augusztus 10. vasárnap - 12:07 #

    És még ez:
    .
    http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/183884
    .
    – Jó lenne, ha Izrael összeszedné magát, mert ez immár egy ellenséges iszlámnáci állam – és a legerősebb az összes ilyen közül. Ha gázát nem képesek lenyomni, garantált, hogy a török provokációk soha nem látott méreteket fognak elérni, ami akár nyílt háborús tevékenységbe is átmehet.
    .
    Az már csak ráadás, hogy Izrael és Ciprus jövőre tervezi a TAMAR és a Leviatan gázmezők teljes kapacitással való működtetését, ami, mint tudjuk a török iszlámnáciknak egy hatalmas övön aluli ütés (nem mintha a törököknek bármi köze is lenne ezekhez a gázmezőkhöz, de attól még valamiért azt hiszik, hogy az az “övék”).
    .
    A pótcselekvések ideje ezennel végleg lejárt, kérdés, ezt a vezérek mikor kezdik Izraelben komolyan venni.

    • leharisrael 2014. augusztus 10. vasárnap - 12:52 #

      Azt hiszem, Izrael mindent megtett, hogy tárgyalásos alapon érjen el hosszabb távú tűzszünetet. Nem ment, s Bibi bejelentette, hogy “tűz alatt nincs tárgyalás”. A katonai akció addig tart, amíg nem érjük el Izrael biztonságának hosszú távon történő biztosítását. (Egyébként a terror vezetők hullanak.)

    • Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 13:32 #

      Kár, hogy a Nyugat támogatásával tart Észak-Ciprus négy évtizede tartó török megszállása. De a brit uraságok is takarodhatnának a jó bús bánatos francba ( Akrotiri & Dhekelia “brit szuverén” területek – radarállomás és haditengerészeti támaszpont). Ha nem tévedek a NATO tag Törökország, még az EU-val is csatlakozási tárgyalásokat kezdhetett, úgy, hogy még csak el sem ismeri egyik tagállamát, a Ciprusi Köztársaságot…

      Izrael és Ciprus két hasonló helyzetben lévő, hasonló adottságokkal rendelkező ország, amelyek természetes, hogy szoros baráti kapcsolatban legyenek. Amúgy szerintem Izraelnek az EU és az USA szemétkedéseit egy mediterrán együttműködés szorgalmazásával kellene ellensúlyoznia; az európai mediterrán országok egyáltalán nem haszonélvezői az eurózónának és általában véve annak, hogy a germán-angol uraságok Európa perifériáján akarják tartani őket.

  23. csibacsi 2014. augusztus 10. vasárnap - 15:14 #

    A szamok nem hazudnak, es a gazai problema gyokere is a szamokban manifesztalt.
    Hasonlokepen a vilaghaboru utani Magyarorszag, vagy eppen a nurnbergi per nacitlanitasi kiserlete szinten a szamok es aranyok tenye miatt valt eredmenytelen probalkozassa.
    Mikor rakosi felebredt a moszkvai almabol es radobbent, hogy a lakossag tobbsege orommel lett a fasizmus tamogatoja, a szamonkerest lelassitotta, majd teljesen leallitotta.
    .
    Ugyanilyen okbol a Hamas tenyleges felszamolasa is egy illuzio. A lakmusz teszt nyilvanos volt: a gazai szavazok tobbsege a Hamasra szavazott a moderaltabb gyilkosok helyett. A “palesztin” maganember a kigyo ketagu nyelvevel beszel. Ha nyugati ujsagiroval szembesul, hofeher beke galambba valtozik. Ha az Al Jazira kerdezi, “halal a zsidokra” a valasza. Persze, a szivukben valoban bekere vagynak, de Izrael elpusztitasa az elofelteteluk.
    .
    Ez nagyjabol korvonalazza a dilemmat. Az izraeli vezetes bolcsen elvetette azt a megoldast, amit en es valoszinuleg sokan masok szivesen latnank: a szonyegbombazast es hasonlo nepirtasnak minosulo akciokat. Ez a dontes nem a vilag kozvelemenyenek a nyomasa alatt szuletett, hanem azert, mert Izrael olyan magas etikai elvarast tamaszt onmagaval szemben, amire a tortenelem soran eddig egyetlen haboruban allo orszag sem volt kepes.
    .
    Ennek a moralis kivalosagnak a fenntartasa hatalmas aron valosul meg, amit a zsido allam legkivalobbjai veruk ontasaval es eletuk felaldozasaval fizetnek meg, fenntartva azt az idealt, amit Izrael a megalapitasa ota kepvisel.
    .
    Bizom az izraeli vezetes bolcsessegeben, az orszag es a CHL erejeben, es a Jo Istenben akarataban, szivbol ohajtva, hogy ez a konfliktus is Izrael gyozelmevel vegzodjon. A Jo Isten ovja es aldja meg Izrael Allamot, a vezetoit, a harcolo es keszenletben allo katonait es az allampolgarait akik az ostromallapotban is teljes hittel es batorsaggal allnak ki a harcolo fiaik es lanyaik mellett.

    • Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 20:14 #

      Gázában demokratikus, fair választáson került hatalomra a Hámász…? Legfeljebb annyira mint Vitéz Feltsúthy Orbán Viktor 2014 áprilisban, vagy mint ma a törökországi elvbarátja fog újabb ciklust nyerni…
      Nyilván van számottevő támogatottsága a Hámásznak, de egy bizonyos ponton túl ez relatív, tekintve hogy az egész nyomorgó övezetet túszként a kezében tartva nem igen vannak olyanok, akik nyíltan szembe mernének vele fordulni. Ez egy terrorista bűnszervezet amelyet fel kellene számolni. Ez az egész gázai helyzet önmagában mutatja a nemzetközi politika embertelenségét, cinizmusát. A Gázai-övezetet vissza kellene foglalni, lefegyverezni, amely után már nem kellene, hogy a terület ellenőrzés alatt tartása lehetetlenség legyen.

      • leharisrael 2014. augusztus 10. vasárnap - 21:20 #

        Gázában a Hamasz demokratikus úton – méghozzá nemzetközi felügyelet mellett – lett megválasztva. Gáza lakossága úgy szavazott a Hamaszra, hogy ismerte céljait, programjában első helyen (talán az egyetlen programpont) Izrael eltörlése, a zsidók térségből történő kiűzése volt. (Olvasod te a bejegyzést v. csak kommentelsz?)

        És köszönöm, ne akard mindenáron ránk tukmálin Gázát. Gázából ki kellett jönnünk – az más kérdés, hogy nem úgy, ahogy ezt Sharon csinálta.
        Visszamenni, elfoglalni kész öngyilkosság úgy gazdasági, mint fizikai értelemben.

  24. Eldrad 2014. augusztus 10. vasárnap - 15:28 #

    Lehar:
    .
    “..Egyébként a terror vezetők hullanak…”
    .
    – Tényleg? De jó, akkor miért él még mindig a teljes, hedonista, maffiózó hamasz- fővezérkar?
    .
    Attól, hogy a helyi bandavezérek közül kilőnek párat, a hamasz- struktúra teljesen érintetlen marad. Ez már messze nem arról szól, hogy pár helyi féleszűt ki kell lőni. Itt már lefújt döglegyekként kellene hullania a teljes hamasz, faszbollah, és egyéb, helyi iszlámnáci fővezéreknek, sajtófelelősöknek, mindenkinek, aki a helyi utcai huligánbanda vezérénél több. Ahogy ezek iraki, szíriai, akármilyen megfelelőinek ugyanigy kellene hullani.
    .
    És hol van az ellenséges államokkal, a közvetlen terrortámogatókkal szembeni felforgató tevékenység? 1967 iskolapélda erre (is). Akkor a szír és az egyiptomi reguláris haderőket részben azért sikerült tönkreverni napok alatt, mert a fővezéri banda egyszerűen meg volt rottyanva, a Moszad akkora felforgató tevékenységet végzett a megelőző években nekik.
    .
    Most meg, az iráni, szudáni (és most már a török) állatemberek egyaránt zavartalanul ülik a tort szemétdombjaikon.
    .
    Amíg ezek ott vannak, addig ez egy permanens, életveszélyes fenyegetés Izraelnek.

    • leharisrael 2014. augusztus 10. vasárnap - 17:09 #

      A Katarban lévőkhöz nem lehet hozzáférni. :(
      A vezérkari főnök megmondta, hogy sehol nincsenek biztonságban… előbb, utóbb ki fognak bújni a rejtekhelyről.

  25. Eldrad 2014. augusztus 10. vasárnap - 15:41 #

    Walla:
    .
    “..Izrael és Ciprus két hasonló helyzetben lévő, hasonló adottságokkal rendelkező ország, amelyek természetes, hogy szoros baráti kapcsolatban legyenek…”
    .
    – Igazából Ciprus jó példa, mennyire jól együtt lehet Izraellel működni. A tengeri gázmezőket együtt építették ki, együtt üzemeltetik, és együtt lesz hatalmas hasznuk mindebből. A természetes meg az lenne, ha ugyanígy együttműködne velük Libanon, Töröko, Egyiptom, Jordánia, bárki. Persze erre annyi az esély, mint léghajóval felmenni a Holdra.
    .
    “…Izraelnek az EU és az USA szemétkedéseit egy mediterrán együttműködés szorgalmazásával kellene ellensúlyoznia…”
    .
    – Azzal, meg amit korábban írtam, sokkal jobban bele kellene húzni az indiai, a közép- és délkelet- ázsiai piacokra. Az iszlámnnáci- tenyésztő EU-t meg egye meg a fene, ha mindenáron ezt akarják.
    .
    “…az európai mediterrán országok egyáltalán nem haszonélvezői az eurózónának…”
    .
    – Ez téves. Ugyanúgy kapják ők is a fejlesztési hozzájárulásokat, ugyanúgy vámmentesség, meg szabad munkaerő- áramlás van, stb (portugál munkatársaim ennek nagyon örülnek is, hidd el). Arról pedig nem az EU tehet, hogy pl. a görögök több, mint 10 élve úgy elqrták a gazdaságukat, hogy azt egy emberöltő alatt nem heverik ki. Vigyázzunk az ilyen kijelentésekkel.

  26. Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 19:41 #

    Eldrad,
    2014. augusztus 10. 15:41:

    Bár a témához nem kapcsolódik szorosan, ami az EU és a mediterrán országok, vagy akár Kelet-Európa viszonyát illeti, a dolog ennél bonyolultabb mint írod. Nem a fejlesztési támogatásokra, vagy a személyek, áruk stb. szabad mozgására gondoltam, hanem arra hogy az eurózónabeli tagsághoz megkövetelt monetáris és fiskális politikai feltételek, úgy vannak kitalálva, hogy azok – bármennyi fejlesztési segély ellenére is – konzerválják a fejlett “centrumbeli” ( Németorsz./Franciaorsz. Benelux -államok, Ausztria, Finnország ) és a periféria ( mediterrán országok, kelet-közép európaiak, Írország határeset ) közötti fejlettségbeli különbséget – épp ellentétesen az EU támogatások formálisan deklarált céljával. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, egyszerűen nem való ugyanaz az árfolyam és költségvetési politika különböző fejlettségű ( a szegényebbeknek az euró felülértékelt a gazdagabbaknak esetleg alulértékelt ) országoknak; márpedig az eurózónában lényegében a német Bundessbank igényei szerint szabják meg a tagországok monetáris és fiskális politikáját amely az amúgy is fejlett Németországnak biztosít utcahossznyi versenyelőnyt . Nem véletlenül vonakodik egy sor EU tagország csatlakozni az euró övezethez. Ha érdekel érdemes a kiváló közgazdász/pénzügyi szakértő Róna Péter elemzéseit meghallgatni a témában.

    Mindenesetre ezért gondoltam hogy Izraelnek ösztönöznie kellene a mediterrán régióbeli országoknak az eurózónával ( nem feltétlenül az EU-val ) való szakítást és egy szorosabb együttműködést kialakítani minden területen, amelyhez ( ez már utópisztikusan hangzik de nem teljesen lehetetlen ) egyszer, valamikor csatlakozhatnának a Közel-Kelet és Észak-Afrika országai is Marokkótól Iránig, ha megjönne a józan eszük, demokratizálódnának és elismernék Izraelt. Így egy az EU-val, Amerikával, Oroszországgal, Kínával egy súlycsoportba tartozó politikai-gazdasági tömböt alkothatnának azok a területek, amelyek valaha a Földközi-tenger medencéjében és a Közel-Keleten a nyugati civilizáció bölcsőjét alkották. De ehhez alapvetően túl kellene lépniük a petróleum ( és a nagyhatalmi ) függőségen és modernizálni a gazdaságukat. Szerintem Ciprus és Izrael ( amely amúgy is messze a legfejlettebb a térségben ) is azzal nyerné a legtöbbet ha a kőolaj/földgáz bevételei nagy részét pont ezen energiahordozóktól való függőség megszüntetésére használná fel. Csak retorikus kérdésként: mindez érdekében áll Obama, Cameron vagy Putyin bácsinak esetleg Merkel néninek stb….? Ugyan miért is Izraelt buzerálják ( a hagyományos antiszemitizmuson kívül ) az olajsejk pénzeszsákokkal bizniszelő euroatlanti ( talán egy, két kivétellel ) uralkodó rétegek? Ugyanis ha az elmaradott petróleum-bevétel függő országok gazdasági-társadalmi modernizációban Izrael példáját követnék

    és kitörne a közel-keleti béke, az túl sok fontos embernek menne a zsebére és a presztízsére… Mindenesetre szerintem bizonyos társadalmi, gazdasági folyamatokat nem lehet feltartóztatni és ahogyan fogyni fognak a szénhidrogének, ez a jelenlegi közel-keleti politikai-gazdasági szerkezet kártyavárként fog összeomlani. Csak nem mindegy addig mekkora károk keletkeznek.

  27. Walla! 2014. augusztus 10. vasárnap - 19:50 #

    A nem működő youtube videó még egyszeri nekifutásra:

  28. Eldrad 2014. augusztus 11. hétfő - 12:19 #

    Íme, kitűnő példa a “szabad világ” idiotizmusára. Kezdve a hétköznapi emberektől a vezérekig:
    .
    http://www.atv.hu/videok/video-20140811-eloretor-az-iszlam-allam
    .
    Sehol egy tömegtüntetés, pedig immár keresztény holocaust is zajlik ott. Sehol egy habzó szájú, “igazságlátó”, nemzetközi, hangos újságíró. A vezérpolitikusok max. “humanitárius akciókban” gondolkodnak (WTF??? katonai támogatás nélkül???). Sehol egy fogyatékos, brit parlamenti képviselő, amelyik “iszlamista- mentes zónává” nyilvánítani az általa képviselt területet, várost.
    .
    És sehol nincsenek még az amerikai. brit, francia, olasz, izraeli (IGEN!!!), német, thai, stb. elitkommandók sem arrafelé, akik az egyedüli fegyveres alakulatok, akik – megfelelő felhatalmazással – eredményesen tudnák kezelni ezt a problémát.
    .
    Több tízezer szadista kannibál tombol, és a “szabad világ” tudatáig ez nem nagyon jut el, vagy ha igen, nem jön le nekik, mi ez. Még Izraelnek sem, pedig a Sayeret kommandóknak már régen bent kellene lenniük, és irtani ezeket az emberevő szubhumánokat.

    • leharisrael 2014. augusztus 11. hétfő - 19:49 #

      A “szabad világ” még el van foglalva Izraellel, Gázával.
      Más. Nem hiszem, hogy mindent nagydobra kell verni.

    • leharisrael 2014. augusztus 11. hétfő - 19:56 #

      A “szabad világ” Izraellel és Gázával van elfoglalva.
      Más: Nem kell mindent nagydobra verni.

  29. Eldrad 2014. augusztus 11. hétfő - 14:26 #

    Érdekelne, ebből mikor lesz vezető világhír:
    .
    http://www.atv.hu/videok/video-20140811-eloretor-az-iszlam-allam
    .
    – Természetesen ez egy “Rethorical question” volt, mert a válasz: soha. Pedig ha Izrael mindent megtenne, hogy az ilyen, meg a hasonló híreket minél jobban tolja a nagy híradóknak, talán az iszlámnácik végre pofára esnének. Túl nagy erőfeszítést nem igényelne az ilyen hírek összegyűjtése,m hiszen a Second Draft tele van velük. DE hát a PR Izraelben soha nem működött, ez egy másik rejtély, miért. Ha jól emlékszek, erről már írtunk itt bővebben.

    • leharisrael 2014. augusztus 11. hétfő - 19:48 #

      Igen, ez egy lerágott csont, bár a legutóbbi napokban látok változást. Persze tudom, hogy hosszú időnek kell eltelnie, amíg ez beérik.

    • leharisrael 2014. augusztus 11. hétfő - 19:58 #

      Igen, ez már lerágott csont.
      Kiváncsi vagyok, hogy a sok és különféle bizonyítékot, amit most Gázában összeszedtek, milyen formában fogják adagolni. Védekezésre használják,mint eddig, vagy elsőnek lépnek?

  30. Eldrad 2014. augusztus 11. hétfő - 14:44 #

    Hahaha-aha, háhá…!!!
    .
    – Nézzétek a fogyatékos gyökér milyen ajándékot kapott, :)
    .
    http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/183937#.U-idaqMi4wo
    .
    És azt is nézzétek meg, ki volt a főszervező, és MELYIK párt delegáltja, :)))))) Ez a hét legjobb vicce, így előre is, hehe…

  31. Eldrad 2014. augusztus 11. hétfő - 14:46 #

    Walla:
    .
    – Jó az az agrárkulturás videó, kár, hogy a “nemzetközi közkreténeknek” ebből semmi nem jön át.

  32. Attila 2014. augusztus 11. hétfő - 16:25 #

    Gáza nemzetközi felügyelet alá vételéről nincs szó? Vállaljon felelősséget az ensz! Egyébként érdekelne ennek a terrorallat khaled mashalnak a vagyona. Csak mert azon gazdagodik, hogy fiatalok ezreit küldi a halálba. Van erről valami izraeli tényfeltáró film? Kösz

    • leharisrael 2014. augusztus 11. hétfő - 19:55 #

      Az ENSZ a közelünkbe se jöjjön. Különösen az után nem, hogy kiderült, Gázában az UNRWA alkalmazottak között több száz olyan palesztin van, aki egyben a Hamasz tagja is.
      Ha van is ilyen film, nem hiszem, hogy nyilvánosságra hozzák – csak, ha szükség lesz rá.

  33. Eldrad 2014. augusztus 12. kedd - 01:52 #

    “..terrorallat khaled mashalnak a vagyona. Csak mert azon gazdagodik, hogy fiatalok ezreit küldi a halálba…”
    .
    – Abból biztos nem, abból hogy gazdagodna? De az ensz ás egyéb segélyek módszeres lenyúlásából, szervezett bűnözői tevékenységből, más, gazdag palesztinok vagyonának közönséges elrablásából viszont már igen.
    .
    De ez az összes, hozzá hasonló, hízott disznó megélhetési terrorvezérről elmondható, arafattól kezdve az egész mai bandáig.

    • Attila 2014. augusztus 17. vasárnap - 08:59 #

      Terror Mashal fiatal életek ezrein gazdagszik. Ugyanis mivel semmi államigazgatási funkciót nem akar betölteni, egyedül a dzsihad pörgetésével tud hatalmon maradni. Szégyen, hogy az euro-atlanti média nem akarja figyelembe venni az isis és a hamasz közötti közvetlen szálakat! Remélem az izraeli sajtóban jelennek meg ilyen tényfeltárások.

  34. Peragovics Ferenc 2014. augusztus 13. szerda - 16:52 #

    Mi így gondoljuk:
    http://pera-graner.blogspot.hu/2014/08/a-gazai-getto.html

  35. izraeli 2014. augusztus 15. péntek - 18:01 #

    Peragovics Ferencnek- valaszul a clipre-remelem-ert angolul.
    Kik is azok- akik felelosek-” Gaza gettoert”- es mire szamithat
    Europa- amely – nem eloszor- itel el bennunket.

    ://www.youtube.com/watch?v=i08L09V0_sg

    Onok mit tennenek- a helyunkben?

  36. izraeli 2014. augusztus 15. péntek - 18:04 #

    Bocsanat, megprobalom-ujra elkuldeni

    • Peragovics Ferenc 2014. augusztus 17. vasárnap - 18:30 #

      Köszönöm! Nincs kétségem a Hamasz természetéről, blogbejegyzésemben én is használtam a terrorszervezet kifejezést.
      Mit tennénk mi, azt nem tudjuk, hiszen más helyzetben vagyunk.
      A művelt, felvilágosult és demokratikus Európa – elismerem, változó intenzitással – támogatja Izraelt.

  37. aser 2014. augusztus 21. csütörtök - 16:02 #

    Izrael a teljes lefegyverzést is kell,hogy követelje.
    Ellenkező estben,a meglévő gázai fegyvergyárak és a kikötő,Reptér megnyitása hadianyagok,fegyverek és rakéták ezreit fogja eredményezni pár hónap alatt.
    Ha lesz légvédelmük,a polgári repülést is képesek lesznek megbénítani.
    Akkor pedig csak tengeren keresztül lehet kapcsolatot tartani a világgal!
    És akkor már sokkal több áldozattal lehet legyőzni a terroristákat.

Trackbacks/Pingbacks

  1. “Új” antiszemiták | Szombat Online - 2014. augusztus 26. kedd

    […] között jelenleg folyó háborúskodás okaira, a terrorszervezet céljára – megtettem ezt az Tűzszünet, vagy amit akartok… c. […]

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: