Gilád Shalit – avagy egy élet ára

15 okt

Nehéz helyzetben vagyok, mikor ennek az írásnak nekikezdek. Viaskodik bennem a szülő és az állampolgár. Kérdések kérdések hátán és választ, igazán jó választ nem találok. Nem vagyok ezzel egyedül és úgy gondolom mindenki, akinek akár hivatalból foglalkoznia kell az üggyel, akár mint magánember véleményt nyilvánít, nagy a felelőssége. Meg merem kockáztani, hogy ebben az esetben a felelősség súlyát talán egyedül az újságíró társadalom, és általában a tömegtájékoztatásban résztvevők nem mérték fel, vagy ha igen, akkor olyan sajnálatraméltó emberek, akiknek nem szeretnék a helyében lenni, amikor reggel a tükörbe néznek.
Előre bocsátom, hogy írásomból nem hiányzik az egyéni érzelem, ugyanakkor igyekszem a Hamasszal csak annyiban foglalkozni, amennyiben azt az érthetőség feltétlen megköveteli. Amire rá szeretnék világítani, az a már szinte unalomig ismételt megállapítás, hogy az információt utcára vivő, a széles tömegek tájékoztatásában és ezzel együtt saját anyagi jólétének fokozásában érdekelt médiák felelőssége óriási és az internet világában egyre csak nő.
Nagyon röviden, csak emlékeztetőül: Az izraeli-francia állampolgárságú Gilád Shalit 2OO5. júliusában vonult be az izraeli hadseregbe letölteni 3 éves sorkatonai szolgálatát.
Alig kevesebb, mint egy év múlva – 2OO6. június 25-én – a gázai határátkelőnél teljesített őrszolgálata közben egy Hamasz kommandó elrabolta és izraeli területről Gázába(?) szállította.
Mára úgy néz ki, hogy a három és fél éve fogságban lévő katona szabadulása várat magára. Izrael arra az álláspontra jutott, hogy a palesztinok vagy elfogadják, hogy nem engedjük szabadon a terrorizmus egyértelmű szimbólumait, vagy nincs üzlet. (Az üzlet kifejezés valahogy a marhavásárok hangulatát idézi számomra, és semmiképpen sem tartom alkalmasnak emberekkel kapcsolatban.)
Sok idő telt el a fogságba esés és a végső(?) szó kimondása között, amit csak nagy vonalakban érintenék. Amit egyértelműen le lehet szögezni – és ebben az oszág közvéleménye teljesen egységes – a szülőknek igaza van abban, hogy gyereküket minden körülmények között viszont akarják látni!  Hangsúlyozom, hogy ezt a szülők jogosan követelik. Ami viszont semmiképpen nem lett volna megengedhető, az a különböző politikai nézeteket valló pártok, csoportosulások más bőrére történő politikai pecsenyesütögetése, valamint a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak propagandahadjárata a mindenáron való fogolycsere érdekében. Véleményem szerint adott esetben egyedül és kizárólag G.Sh. a fogoly, a palesztin oldalról minden egyes személy bíróság által egy, vagy több életellenes bűncselekmény miatt börtönbüntetését töltő elítélt.
Az eltelt évek alatt megszámlálhatatlanul sok, szinte követhetetlen összetételű tüntetés zajlott szerte a világon, amelyek több szempontból is károsnak bizonyultak.
Károsnak bizonyult azért is, mert amíg az emberrablást követő napon a palesztinok Shalitért cserébe csak a “kis elítélt”-jeiket, vagyis a 18 év alatti rabosított fiatalokat követelték, az országos, majd nemzetközi méretűvé duzzadt tüntetések, űlősztrájkok hatására – ahogy az idő haladt – egyre több és több elítélt szabadon bocsátására tartottak igényt.
Miközben tárgyalás tárgyalást ért, amibe természetesen bevetette magát Sárközy és Obama is, azt a minimális kedvezményt sem tudták elérni, ami minden elítéltnek is kijár, hogy legalább a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői meggyőződhessenek arról, hogy Shalit egyáltalán életben van-e?  Mert, ha őszinték akarunk lenni, valamennyiünkben felmerült a gondolat, hogy úgy járhatunk, mint Regev és Goldwasser esetében, akiknek holttestéért többek között kiadtuk a híres-hírhedt Szamir Kuntart.
Mint említettem, az amnesztiában részesítendők száma egyre nőtt, mígnem elérte a másfél ezret, ami mára lecsökkent közel 9OO-ra. Ez a számháborúsdi a közvélemény élénk odafigyelése közben zajlott, nem múlt el nap, hogy az írott sajtó és azok internetes oldala ne számolt volna be a helyzet állásáról, volt hogy több cikkben is. A hozzászólásokból az derült ki, hogy a közvélemény – az eddigi izraeli gyakorlatot követve, miszerint soha halottat, sebesültet ellenséges területen nem hagytunk – megoszlott, egyre több olyan hangot lehetett hallani, hogy az ár, amit fizetnünk kell, aránytalanul magas. Természetesen mindenki a saját vérmérséklete, vagy érintettsége alapján ítélte meg a helyzetet, volt, aki egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy Gilád szabadonbocsátása érdekében semmi ár nem drága, de egyre nagyobb számban szólaltak meg azok is, akik úgy vélték, hogy amennyiben engedünk a Hamasz követelésének, csak újabb tápot adunk a terrornak. Ez a nézet nem is állt túl messze a Hamasz elképzelésétől, melynek képviselői szájából többször is elhangzott az a kijelentés, hogy nincs azzal semmi baj, ha a katona szabadul, majd fogságba ejtenek másikat.
Ide kívánkozik, bár szorosan nem tartozik a Shalit ügyhöz, de azzal mégis összefügg, hogy az eltelt időszakban nem egy alkalommal fordult elő, hogy egy bázisáról távozott katona nem érkezett meg a szokott időben a szülői házba. Pár óra alatt tisztázódott hollétük, de ez a pár óra elég volt arra, hogy a telefonvonalak, mobilok “égjenek”, SMS üzenetek, felhívások, kérések hangzottak el – a szülők lelkiállapotát mindenki képzelje hozzá. Érzékeny reagálásunkat kihasználva a Hamasz bejelentette, hogy újabb katona került a kezük közé. Ennek a hírnek a kivizsgálása majdnem egy teljes napot vett igénybe, hiszen a hadsereg minden egyes egységénél meg kellett számolni a katonákat. Ez így leírva egyszerű, de gondoljunk bele, hiába tudott X-ről, otthon van eltávozáson, arról meg is kell győződni. A szabályzat viszont nem írja elő, hogy szabadságát a négy fal között köteles eltölteni, tehát addig kell utána kutatni, amíg meg nem lesz. És mindezt ismételni X-szer, amíg a lista nem száz, de ezer százalékig stimmel.
Az, hogy a fölöslegesen túldimenzionált híradások mennyire nem könnyítették a tárgyalások menetét abból is látszik, hogy érdemi előrelépésről csak a német összekötő színrelépésétől beszélhetünk, aki mellesleg a német titkosszolgálat munkatársa és közreműködésének feltétele a teljes diszkréció volt. Ez annyit jelent, hogy sem nevét, sem fényképét a tömegtájékoztatás nem közölhette. Nem mellesleg az ő révén kapta Izrael az első megbízható életjelt Gilád Shalitról, egy pár perces videó formájában.

http://www.youtube.com/watch?v=rUR5HIHkYUs

Izrael úgy döntött, – és ez egyáltalán nem volt egy könnyű döntés – hogy a Shalitért cserébe szabadon engedett elítéltek közül többen nem térhetnek vissza a nyugati partvidékre, nekik vagy Gázába kell távozniuk, vagy más külföldi országba. Ezen kívül a ma is számottevő és egyre növekvő befolyással rendelkező Barguti, aki ötszörös gyilkosságért tölti büntetését, valamint még 3 másik személy nem szabadulhat.

Ekkor a palesztin hatóság helyettes vezetője egy holland újságnak a következőket nyilatkozta: Íme, ezek az Izrael politikáját meghatározó, felelős személyek – minden alkalommal, ahogy közelebb kerülünk a megegyezéshez, ők visszatáncolnak. Megüzentük, (Izraelnek) hogy elítélt hőseinket szabadnak akarjuk tudni! Ezzel nagyjából egy időben az elítéltek is üzenetet küldtek a Hamasznak, minszerint: készek vagyunk hosszú hónapokat börtönben tölteni, de ne engedjünk.

A felelősséggel kezdtem, azzal is fejezem be. Meggyőződésem, hogy amennyiben a Shalit “ügyet” nem övezi nemzetközi és hazai “életmentő” propaganda, ami semmi másra nem volt jó, minthogy a palesztin félben még az eddigieknél is jobban tudatosuljon a zsidók életmentésre irányuló “gyengesége”. Sajnálatos ami történt, sőt, több, mint sajnálatos, a szülők érzései szóval le nem írhatók, mégis azt kell mondanom, hogy a társadalom nem engedheti meg azt a luxust, hogy tudottan gyilkos személyek szabadon tevékenykedjenek izraeli területen.

Ami az elítéltek szabadlábra helyezését illeti, még az is felmerült bennem, hogy a Rabin gyilkos, és ezért jogosan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, Yigal Amir egy palesztinokat érintő amnesztia hallatán mikor fog fellépni saját szabadulása érdekében?

2010. január 17.

3 hozzászólás to “Gilád Shalit – avagy egy élet ára”

  1. aser 2011. október 18. kedd - 09:13 #

    Ha 1027 tömeggyilkos arab kiszabadulhatott,akkor ki kell engedni a Rabin gyilkos Amírt is!
    Hiszen azóta bebizonyosodott,hogy az arabokkal nem lehet békét kötni,ők csak az erő nyelvén értenek.
    Lásd:a Dél-Libanoni és gázai egyoldalú kivonulás utáni háborúk.
    Amír gyilkos,de lehetne neki is kegyelmet adni.Ha az 1027 arab gyilkos megkapta,egy zsidónak is jár!

  2. axio-ma 2011. október 18. kedd - 11:56 #

    Szerintem nem kérdés, hogy a háború kirobban-e vagy sem az arab világ és Izrael között. A kérdés, hogy mi európaiak hova állunk.

    A mai események (Gilad Shalit fogolycsere 2001.10. 18.) csak megerősítettek abban, hogy Bibi azért is hozta meg ezt a nehéz – és az állam számára látszólag negatív- döntést, hogy lássuk, hogy mi az alapvető különbség egy demokratikus ország és a leendő Palesztina alapértékei között.

    Giladot nézve most a CNN-en egy vashiányos, ceruza-sovány, elesett fiatalember, aki egy interjú alatt is többször majdnem elájult… tizedesként nem mondhatnánk, hogy nagy befolyású tetteket hajtott végre. Az elcserélt 1027 rab között az első buszról leszállt emberek keménykötésű, életerőt sugárzó, jórészt életfogytiglanra ítélt terroristák (pl. a Hamasz katonai vezetője).

    Szderótban, Askelonban ma is állandóan bombatámadások alatt élnek az ottani izraeli civilek. A nagycsaládosok külön buszra rakják a gyerekeket az iskolába, mert nem lehet tudni, hogy mikor, melyiket talál el egy rakéta.

    Nem az a kérdés, hogy mégis miért volt a cserére szükség, hanem, hogy mi hogyan látjuk, értékeljük ezt.

    • Negev 2011. október 24. hétfő - 15:07 #

      Szerintem a mieinken kívűl túl sok teret nem kapott, illetve nem tartják fontosnak a foglyok közötti fizikális különbség kihangsúlyozásával rámutatni azon állítások totális csúsztatására, hogy milyen rosszul bánnak az izraeli börtönökben az arabokkal. Míg te fizethetsz a gyereked iskoláztatására, addig ők egyetemet végeznek, hogy még pallérozottabban tudják folytatni az Izrael elleni dolgaikat. Ami meg az EU hozzáállását illeti, nem kérdés, hogy nem lesznek soha konzekvensek!
      1. Már most rengeteg muszlim él európában, ami nem kis etnikai feszültséget okoz az országaik lakosaival! Az indokok gondolom világosak és nem fejteném ki bővebben. Ezért az EU hajlandó nem kevés pénzt is feláldozni, hogy egy esetleges fegyveres konfrontáció esetén ne induljon meg menekültek áradata az EU felé, hogy így növelje az ingyenélők és feszültséget okozók számát.
      2. A magas számú már közöttük élő muszlimok egy fegyveres konfliktus esetén pillanatok alatt kitermelik magukból azokat a szélsőségeseket akik a befogadó ország esetleges számukra nem megfelelő hozzáállása esetén terrorcselekményeket követnek el a befogadó országban. Erre is számos példát tudnánk itt közösen előcitálni a közelmúltból.
      3. Szintén nem elhanyagolható tényező az EU számára az energiahordozókból fakadó kiszolgáltatottsága!

      És még nem kevés olyan dolgot lehetne itt felsorolni, ami hozzájárul ahhoz, hogy még akkor sem képvisel majd a jövőben kőkemény álláspontot az EU, ha egyértelműen az Izrael melletti kiállás lenne csak elfogadható az emberi és demokratikus értékek mellett.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: