Holocaust Emléknap

27 jan

Január 27. –  az ENSZ által meghatározott Holocaust Emléknap. 67 évvel az auschwitzi halálgyár felszabadítása után Világszerte visszaemlékezések zajlanak, melyek célja az emlékezésen túl az emlékeztetés! Aki magyar ajkú, annak Radnóti sorai mindent elmondanak a korról, s benne a kórrol: “Oly korban éltem én…”

túlélők Buchenwaldban  (1945)

Az elmúlt évtizedek alatt olyan dokumentumok láttak napvilágot, melyből a háború utáni nemzedék is megismerhette a félelmet, a szenvedést, a változtathatatlanba való beletörődést. Születtek könyvek, filmek erről a korszakról. Ismerjük belőle a varsói gettó, Szenes Hanna, Anna Frank történetét, a túlélők beszámolói alapján az egyes koncentrációs táborok lakóinak életkörülményeit, megismerhettük a legnagyobb halálgyár Auschwitz-Birkenau munkamódszerét, napi kapacitását stb. A megismerésben legtöbbet mégis a “német precizitás” segített. A foglyok nyilvántartásáról, az elkobzott értékekről, de akár a gyerek- fogkefékről vezetett lista sok mindent elárult a vészkorszak borzalmairól.

cipőhegy a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban (1945)

Sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy a haza az a föld, ahol az ősök nyugszanak. Nem értettem sem akkor, és nem értem ma sem. Ki mondja meg, hol van az én hazám? Ott, ahol születtem, de a sírhantokat egy kezemen meg tudom számolni? Vagy Bécsben, vagy a volt Jugoszlávia területén, ahonnan családom egy része származik? Érsekújvár, ahonnan a felmenőket elhurcolták, Románia, ahol a várossal együtt pusztult a rokonság is. Netalán Auschwitz, ahol nővéreim és anyjuk a gázkamrában végezték, vagy Ukrajna, ahol nagyapámat, mint a Magyar Honvédség ” katonáját” munkaszolgálatosként aknamezőre hajtották?

a magyarországi deportálások térképe

Meggyőződésem, hogy úgy a túlélőknek, mint a háború utáni első, de még a második generációnak is, megvannak a maguk emlékei. Emlékek, amik nem oszthatók meg senkivel, emlékek, amiket egyedül kell cipelni. Van emlékképe annak, aki átélte, de annak is, aki szülők, rokonok nélkül volt kénytelen felnőni, aki soha a száján ki nem ejthette az “édesanyám”, “édesapám” szavakat, aki vér szerinti rokontól soha simogatást nem kapott. Miért jut mindez eszembe? Mert megint elérkezett az idő, a kollektív emlékezés évről-évre ismétlődő ideje. Emlékezünk! Kollektíven! Nem szeretem! A központilag levezényelt megemlékezésen mindig ugyan az a kör hivatott emlékezni, szinte ugyan azokkal a szavakkal, mintegy letudva a kötelességet. Számomra sokkal szívbemarkolóbb, amikor megszólalnak a szirénák, a munka szünetel, a forgalom az utakon leáll. Az autósok az út szélére kormányozzák járműveiket, és a két perces szirénahang alatt főhajtással adóznak az áldozatok emlékének. Ez után, az egész nap folyamán úgy a rádió, mint a televízió széles teret enged a visszaemlékezésnek.

Megszólalnak a túlélők, azok gyerekei és ma már ott vannak az unokák is. Az elmúlt évek valamelyikében történt, hogy három generáció együtt ült a kamerák elé. A nagymama olyan dolgokat elevenített fel, amikről saját lányának – annak többszöri unszolására – sem beszélt. Amikor a 16 éves unokája visszatért az auschwitzi “Az élet menete” látogatásról, átszakadt a gát. A nagymama mesélt, mesélt… És ez így helyes, mondandójának üzenete van, komoly üzenete a háború utáni nemzedéknek!

Mindenki, aki teheti, próbálja szóra bírni a ma már kevés számban körünkben lévőket, tudjon meg egyre többet arról a múltról, arról az időszakról, aminek SOHA visszatérnie nem szabad!

2012. január 27.

Képek forrása: Wikipedia

 

Utolsó frissítés: 26.01.2016

23 hozzászólás to “Holocaust Emléknap”

  1. Lott Györgyi 2012. január 27. péntek - 15:16 #

    Mennyit tudnánk egymásnak mesélni! Egy osztályba jártam az általánosban a közeli zsidó árvaház lánykáival, de nem ők voltak egyedül, akiket barátnőként ismertem a szomszéd házakból. Aztán a gimiben az osztályunk Anna Frank nevét kapta, megemlékezve ott is az iszonyatról. Alig éltem a diplomázás után Budapesten, ahol egyik szülém sem volt igazán honos (egyik Felvidékről, másik Bácskából került oda) kaptam új hazát. Hányszor kérdeztem, hol is a haza igazán? Kérdezem ma is. A szívünkben van, azokkal együtt, akiket szeretünk. Veled együtt drága Lehar.

    • Mirjam 2012. január 28. szombat - 16:26 #

      Kedves Lehár!

      Nagyon elgondolkodtatott ez az írásod. Igen, hol is van a hazám? Mitől is haza egy haza? Mert ott születtünk? Attól, hogy az őseim ott nyugszanak? De sok más sorstársamhoz hasonlóan az én őseim hol nyugszanak? Néhányan Magyarországon. Egy testvérem és apám több rokona hamvait Auswicból vitte valahova a szél.

      De talán közelítsük meg másképp a kérdést: Hol fogadnak be engem szeretettel, hol mondják azt, hogy te ide tartozol, nem mondják azt, hogy te nem vagy ………. (helyettesítsd be, sok országra ráillik), menj el innen, mit keresel te itt?

      Nagyon sokat írhatnék még arról, hogy mit jelentett a háború után néhány évvel született gyerekként, játék közben – amikor nem is gondolták a felnőttek, hogy odafigyelek – hallani azt, hogy a rokonságát mgölték mert zsidó volt. Mit ért egy 4-6 éves gyerek abból, mi az, hogy zsidó? Mit jelent ez a szó, amiről csak annyit tud a kisgyerek, hogy ő is az.
      Csak azt érti, hogy ezért nem szeretik, sőt meg is ölik? Miért is nem olyan ő, mint a többi vele egyidős? És ha a többit nem bántják, akkor őt miért, és miért nem szeretik? Nem rosszabb ő sem, mint a többi.
      Sok felmerült, de megválaszolatlanul maradt kérdés – aminek a megértéséhez évek kellettek – aminek az eredménye egy kisgyerek lelkét megmérgező állandó félelem lett, valami érthetetlentől, valami felfoghatatlantól.

      Akkor hol is van a hazám? Talán ahol a gyerekeim, unokáim már félelem nélkül, emelt fővel, tudatosan vállalhatják a származásukat.

      • leharisrael 2012. január 28. szombat - 20:10 #

        Mirjam,
        ahogy Györgyivel, Veled is sok mindenről lehetne beszélgetni.(Holnap küldök emailt.)
        Utolsó mondatod nagyon igaz. Neked talán még friss az élmény, én tapasztalatból vallom ezt.

    • asher alexander 2012. január 28. szombat - 16:41 #

      liber madele!
      -en is azt hittem bolond fejjel hogy mikor ungvarrol csaladostol magyarorszagra koltoztunk 1941-ben hogy ott uj hazat kapok!!
      aztan a zsidotorvenyek-(akkor mar eletbe volt lepve a 39evi IV.ik TC ugy ket eve-a masodik zsidotorveny)-hamar raebresztettek hogy csoborbol-vodorbe-sot gettokba waggonokba kerultunk!!

      • leharisrael 2012. január 28. szombat - 20:11 #

        Ezzel nem vagy egyedül. Családom is ráfizetett arra, hogy azt vallotta “legyen együtt a család”. Csak ők nem Ungvárról.

    • leharisrael 2012. január 28. szombat - 20:06 #

      Györgyikém, mi “útonjárók” tapasztalatból tudjuk ezt!:))

  2. Valéria 2012. január 28. szombat - 21:45 #

    kedves Lehar

    köszönöm, hogy megemlékeztél. Sajnos muszáj emlékeznünk, mert az ember nem változik.

    üdvözöllek

    Valéria

    • leharisrael 2012. január 29. vasárnap - 08:14 #

      Valika,
      tartozom az ősök emlékének azzal, hogy nem engedem feledésbe menni a múltat.

  3. Mirjam 2012. január 28. szombat - 23:31 #

    Kedves Lehár!
    Igazad van, nekem még friss az élmény, bár az eszem ezt már régóta tudja. De még ott tartok, hogy ha zsidó témáról beszélgetek, akkor lehalkítom a hangom és utána jövök rá, hogy már azt mondok, amit akarok, nem baj, ha mások is meghallják. (itt most eltekintve attól, hogy a környezetemben eddig még nem hallottam magyar szót). Még hat a sok éves beidegződés. Remélem rövid időn belül ez is elmúlik, és lélekben is szabad zsidó leszek. Új érzés, jó érzés.
    A szocializmusban is nagyon vigyázni kellett arra, hogy mit mondok és a mostani erősödő antiszemitizmusban sem volt tanácsos az utcán hangosan ilyen témákról beszélgetni. Tudom, hogy ez gyávaságnak tűnik, de az ellenkezője, pedig a “fejjel a falnak” esete lett volna.

    • leharisrael 2012. január 29. vasárnap - 08:30 #

      Kedves Mirjam!
      Eltelik egy kis idő, amíg ráébred az ember, hogy Izrael – sok hibája ellenére – demokratikus ország, ahol a szabadak nyelvét beszélik! Ezt nagyon szemléletesen írja le Fekete István a Kele c. könyvében, amikor azt mondja, hogy a szabadak világában a fehér fehér, a fekete fekete!:)

  4. izraeli 2012. január 29. vasárnap - 09:41 #

    Kedves Mirjam!
    Orommel udvozollek kozottunk.
    Bar meg tobben kovetnek peldadat. En nalad joval idosebb asszony
    vagyok, aki 16 eves kora ota Izraelben el,es annak dacara, hogy beolvadasom
    sikeres volt, nem felejtettem el{apaim nyelve mellett, melyet eszemmel,de
    FOLEG SZIVEMMEL tanultam} anyanyelvemet sem.
    Tudjuk, sok a nehezseg ami var rad. Probalj HASZNOT huzni belole, hogy nem
    hallasz magyar szot,es lassan probalni megerteni es hasznalni az ivritet.
    Regi tapasztalatombol , a vatikok, akik latjak, hogy uj ola vagy, igyekezni fognak
    lassitani a pergo,hadaro nyelven es segiteni neked.
    Ne felj semmitol!
    Ugy legyen ahogy irtad!
    Az en fiaim es unokaim mar tudatosan,felemelt fejjel vallaljak zsidosagukat.

    • Mirjam 2012. január 29. vasárnap - 12:39 #

      Kedves izraeli!

      Köszönöm üdvözlő és egyben bíztató soraidat. Ezek az írásaimra adott reagálások is megerősítenek döntésem helyességében, nem mintha egy pillanatig is lettek volna kétségeim, de erősítik bennem az idetartozás érzését.
      Nem hiányolom a magyar szót, a már másfél éve itt élő gyermekeim segítségével elboldogulok.
      Már Pesten is tudatosan készültem az új életemre, jártam nyelvtanfolyamra és itt is fogom folytatni a tanulást az ulpánon. Nem úgy megy a tanulás, mint 30-40 évvel ezelőtt, de azért ha lassan is, haladok. Nem adom fel!
      A parkban, ahová a kutyáimat viszem sétálni, sokszor szóba állok emberekkel, felhasználva még elég szegényes ivrit szókincsemet.
      A Magadról írtakból ítélve már nagyon régen itt élhetsz, de még most is teljesen szabályosan és jó helyesírással használod a magyar nyelvet. Ehhez csak gratulálni tudok.
      Ami a magyar zsidók alijához való hozzáállását illeti, hát arról köteteket lehetne írni, így inkább el sem kezdem.

  5. evalajos 2012. január 29. vasárnap - 12:49 #

    Kedves Lehar,
    kerestem a megemlékezéseket, nem nagyon találtam…és pont ide nem néztem…:(
    Emlékeznünk kell, olvasni róla és nem feledni…

    http://www.blogsziget.hu/blogs/evalajos/index.php?pid=6924

    Ha nem akarod, hogy itt legyen, töröld nyugodtan, tudod, nincs harag!

    • leharisrael 2012. január 29. vasárnap - 13:24 #

      Évalajos,

      dehogy törlöm!!! Itt (is) a helye!:))

  6. izraeli 2012. január 29. vasárnap - 15:53 #

    Kedves Mirjam!
    Nagyon erdekel a magyar zsidok aliyahoz valo hozzaallasa.
    Keptelen vagyok megerteni,miert nem latjak hogy a tortenelem
    {bar tevednek!!! neha megismetli onmagat.
    Az en tortenetem olyan, mint a legtobb magyar zsidoe.
    A kulonbseg az, hogy 1956-ban, mikor anyam{aki a “halalmars” es a
    nemet lagerek “vegzettje” volt, meglatta a feliratokat a falakon
    “Icig most nem viszunk Auschwitzig” azt mondta “El innen!”
    Mar nem volt fiatal, de nem felt a munkatol es a kezdeti nehezsegektol.
    Ezert {sajnos,mar nem el} a mai napig halas vagyok neki.
    Lehet,hogy a maiak meg mindeg “magyarazzak a bizonyitvanyukat”?
    Van aki azzal mentegetozik{ne nevess! egy poston lattam} hogy mivel
    o askenaz zsido,egyaltalan a kazaroktol szarmazik es nincs koze a “keleti”
    “valodi” zsidokhoz es a cionistakhoz. Remelem, nem jon el az az ido
    amikor nem fogjak kerdezni.

    • Mirjam 2012. január 29. vasárnap - 16:44 #

      Kedves Izraeli!
      Ha beszélgetnénk a témáról, akkor valószínűleg órákig tudnám mondani. Most megpróbálom rövidre fogni.
      Már saját magamat sem igazán értem, hogy miért csak most jöttünk. (A gyerekeim másfél évvel ezelőtt jöttek ki, én pedig azóta felszámoltam mindent) Igazad lehet, azt hiszem én is “magyaráztam a bizonyítványt” magamnak is. Fiatal lány korom óta vágytam Izraelbe, de az igazi elhatározás valahogy mindíg elmaradt. Beteg, idős édesanyám, sokáig legálisan nem lehetett eljönni, tehát anyukámat nem tudtam volna hozni, otthagyni sem tudtam volna. Aztán egy vegyes házasság, a félelem, amit erősen táplált az is, ahogy a sajtó tálalta az izraeli eseményeket, a kényelmesség, hogy a biztosat feladjam a bizonytalanért. Ez a legtöbb magyar zsidó döntésében, illetve maradásában benne van. Nagyon sokat – még zsidók is – próbáltak mindenképpen lebeszélni erről a lépésről, még akkor is, amikor a gyerekeim már itt éltek.
      Folyamatosan olvastam a neten mindent, ami a zsidósággal és Izraellel foglalkozott. Így akadtam rá a Miért Cion c. honlapra, ahol olvastam egy cikket, ami nagyon elgondolkodtatott. Ez kb. egybe esett azzal, hogy a lányom járt itt egy 10 napos úton. Láttam rajta, hogy nagyon vágyik vissza. Aztán elkezdtünk beszélgetni erről és mondtam nekik, hogy menjetek gyerekek. Akkor már sokkal biztosabbnak láttam itt a jövőjüket, mint Magyarországon. Együtt adtuk be a kérelmet az aliyára, de én még nem döntöttem el, hogy velem mi lesz. Közel a 60-hoz, egészségügyi problémákkal, olyan szakma nélkül, amit itt hasznosítani tudnék, nem volt egyszerű döntés. Aztán minden józan megfontolást félretettem és döntöttem, jövök. Majd kialakul. Nem akarok a gyerekeimre támaszkodni anyagilag, van pár hónapom, hogy kialakítsam a magam életét. Azért írtam le ilyen részletesen, mert ez elég tipikus történet.
      De sokan vannak olyanok is, akik kijönnek túlzott elvárásokkal és rájönnek, hogy nem várja őket a kész, nekik kellene türelemmel megteremteni a megfelelő életkörülményeket, és visszamennek.
      Sokan nem akarják otthagyni a már megteremtett egzisztenciát és mindent újra kezdeni.
      Sokan vannak olyanok is, akik a zsidóságukat egyszerűen egy vallásnak tekintik, amit nem gyakorolnak és egyébként meg magyarnak vallják magukat, behúnyva a szemüket, nehogy észrevegyék, hogy a magyarok nagy százaléka legfeljebb a Nobel díjas zsidókat hajlandó magyarnak tekinteni, sokan még őket sem.
      Azon pedig, amit írtál nem tudok nevetni, inkább sírni kellene.
      Valaki ül a számítógép előtt és írja a hülyeségeket és zsidó létére annyi fáradtságot sem vesz magának, hogy utánanézzen a neten a zsidó történelemnek.
      Hát ennyi “röviden”, de elég hosszúra sikerült így is.

      • leharisrael 2012. január 29. vasárnap - 16:58 #

        Mirjam,
        küldtem emailt.:)

    • leharisrael 2012. január 29. vasárnap - 16:57 #

      Most, hogy Mirjam megosztotta velünk élete történetét, – ami azt hiszem nagyjából minden magyarországi/kelet-európai zsidóra illik – szívesen hallanék az ’56-osok érzéseiről is.
      Én arra emlékszem, akkor öt és fél éves voltam, hogy készen álltunk az útra, de érzelmi okok (nagyszülők stb.) miatt maradtunk.
      A sajátjaimnál ezt az érzelmet háttérbe szorítva, azt mondtam, hogy a kilométerek miatt nem esik szét a család.

  7. izraeli 2012. január 30. hétfő - 10:52 #

    Bevallom, eddig tobb idot toltottem azzal,hogy {mas forumokon}
    probaltam az antiszemita postolokkal vitatkozni,nevetsegesse tenni oket.
    Ebben segitsegemre volt, hogy sokkal tobbet tudok a magyar tortenelemrol
    es irodalomrol mint amit ok valaha is tudni fognak a zsidosagrol es Izraelrol.
    Sajnos, a 2000 eves hazugsag es agymosas meg mindeg mukodik.
    Ma, koszonet Leharnak,Ashernak,Miriamnak es a tobbieknek, jobban erdekel
    mit lehet tenni hogy a magyar zsidok felebredjenek.
    En nagyon kis csavar vagyok ,nem fiatal es technikailag kevesbbe sikeres
    mint a fiatalok.
    Miriam nagyon helyesen fogalmazta meg a nehezsegeket{amelyek mindeg leteztek}.
    Nem tudom,masoknal hogy van,de az en es ferjem csaladja tobb hullamban
    erkeztunk, es a regiek,akik mint fiatalok, a haboru utan erkeztek es resztvettek
    {Palmach, Cahal } , Izrael haboruiban igyekeztek segiteni az ujakat
    Miriam,tudom, hogy nem akarsz gyermekeidre tamaszkodni{en sem} de
    engedj magadnak egy kis turelmi idot.
    A fiatalok mindeg kozvetitok lesznek kozotted es a hivatalok kozott.
    Lehet,hogy a szakmadrol is le kell mondani.
    Talan.mint irtad,azert tertek sokan HAZA??
    Ahogy en latom{bar ez nem tipikus} a videki,mezovarosi,de meg inkabb
    az elcsatolt teruletekrol szarmazo zsidok, akik nagy tobbsege vallasos
    volt, melyebb gyokerekkel kapaszkodnak zsidosagukhoz.
    Jomagam budapesti vagyok,de nagyapam Erdelyben szuletett,parom
    nagy mezovarosbol jott, tehat van nemi tapasztalatom.
    Itt van nehany kerdesem-gondolatom. A mai magyar zsidosag amely
    foleg a kommunizmusban es utana nott fel,nem kotodik a VALLASHOZ.
    Ha MEGBANTJAK MAGYARSAGABAN, lehet, hogy elkezd KERESNI
    es talan itt jon a FELISMERES, a ZSIDO TORTENELEM altal,hogy
    VAN HAZAJUK, es van mire buszkek legyenek.
    Meg egy fontos dolog,amirol Miriam irt, a vegyes hazassagok. Igaz,
    a szivnek nem lehet parancsolni, es az evek egyutt iskolakban,
    egyetemeken megteszik a maguket.Itt nem allitom,hogy mi,zsidok
    tokeletesek vagyunk, de a KOZOS GYOKEREK nagyon fontosak.

    Meg valami, foleg Leharnak .Sulamit Lapid irono, utolso regenyeben
    ואולי לא היו “{Ve Ulaj lo haju} “Talan nem leteztek” az Erdelybol menekult ,haboru elotti es
    utani zsido fiataloknak{szulei},Tel-Aviv epitoinek allit emleket.
    Talan valaki hajlando magyarra forditani?

    • leharisrael 2012. január 30. hétfő - 17:24 #

      Kedves Izraeli!

      Amikor elkezdtem blogolni, a Népszabadság blogfelületét (NolBlog) vettem igénybe. (Egyébként az írásaimat ma is megjelentetem ott is.) Nagyon sok, kifejezetten antiszemita hozzászólást kaptam, amit most nem részleteznék. Lényeg, hogy igyekeztem minden esetben kulturált hangon, de konkrét tényekkel szembesíteni az illetőket. Ezzel párhuzamosan eldöntöttem, hogy messze távol tartom magam a magyarországi belpolitikával, vagy a magyarországi zsidókkal kapcsolatos bejegyzések kommentálásától.
      Ezt nem azért tettem, mert nincs véleményem, csak nem akartam kitenni magam annak a vádnak, hogy “kívülről ugatok” a belügyeikbe úgy, hogy a mai helyzetet csak az internet adta lehetőségeket kihasználva ismerem.
      Viszont még hivatásos újságírókkal is vitába szálltam, ha Izraellel kapcsolatban tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot.
      Ezzel a módszerrel két dolgot értem el – amire büszke vagyok. Egyik, hogy azok olvasnak, akik tényleg érdeklődnek Izrael iránt és hiteles forrásnak tekintenek, a másik, hogy elmaradoztak a zsigeri gyűlölködők.

      Ezért van az, hogy még a saját blogomban sem érintek – hacsak nem történelmi okokból – kifejezetten magyar témát. Úgy gondolom, hogy olvasóimnak csak egy kis része kerül ki a magyarországi zsidók köréből, (nekik megvan a saját hírforrásuk) a többség olyan érdeklődő, aki ismereteit kívánja gyarapítani.

      Az általad említett könyvet nem ismerem, de utána nézek. Bár egyik fiam a könyv-szakmában dolgozik, nem hiszem, hogy fordításra vállalkozna, de soha nem lehet tudni.:))

  8. asher alexander 2012. január 31. kedd - 01:08 #

    lehar!!
    arrol szo se volt hogy “maradjon egyutt a csalad”-vagy sem!!!
    arra a csendorok nem hagytak idot……………….!!!!!
    a nemetek meg meg annyit se!!

    • leharisrael 2012. január 31. kedd - 09:07 #

      Félreértettél! Nem arról beszélek, hogy kik és mire hagytak időt, hanem arra a felfogásra, hogy hamár ez a sorsunk, akkor legyünk együtt, amíg lehet. Csak ezzel magyarázható, hogy Újpest “zsidótlanítása” elől több család is beköltözött rokonokhoz a város közepére. “Aki időt nyer, életet nyer” alapon.

      • asher alexander 2012. január 31. kedd - 19:16 #

        Lehar!!
        hiszed vagy sem,nekunk halovany fogalmunk se volt arrol amit ellenunk elterveltek!!azt nem vertek nagydobra!!!!!
        honnet tudhattuk volna hogy 44-tol az es ugy kovetkezne!?

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: