Jom ha-Acmaut – 69

1 máj

Csalódni fog az az olvasó, aki szokványos ünnepi megemlékezésre számít. A rendhagyó megközelítésnek azonban oka van!

Ha semmi másban, abban talán egyetértés lesz köztünk, hogy a tavasz az egyén életében is a megújulás jelképe. A hosszúra nyúlt tél, a kényszerű bezártság és a színek hiánya után,- talán nem túlzás azt állítani – hogy az első rügyek, az első fűszálak megjelenése, szinte mindenkiben az új élet reményét villantja fel. És talán az sem véletlen, hogy a nagy forradalmak kirobbanásának zöme is a tavaszi hónapokra tehető…

Mielőtt ezen gondolatmenetet folytatnám, néhány dolog tisztázásra szorul. Ezek közül az első és – véleményem szerint – legfontosabb, eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a zsidó élet és a vallás gyakorlása elválaszthatatlan. A zsidó ember mindennapi életét átszövik a vallás megszabta törvények melyek sokaknál a hagymánytiszteletben nyilvánulnak meg. Ismét leírom, amit már számos alkalommal kifejtettem: zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. De akár a vallásos életet  választja, akár a kulturális megközelítést, tegye azt meggyőződésből!

Éppen ezért,  szétszórattatásban élő zsidónak el kellene gondolkoznia azon, hogy érdemes-e beállni az Izrael legitimitását megkérdőjelezők táborába? Már csak azért is, mert – elnézve a nemzetközi helyzet alakulását – nem tudhatja, hogy mikor lesz szüksége az állam segítő kezére. Az izraelbe alijázottaknak pedig nincs ehhez erkölcsi alapja , ugyanis ha összevetjük, hogy egy részük mit is tett le az ország asztalára azzal, amit Izraeltől – előlegben –  kapott – a mérleg serpenyője az ország  javára billen. Ha mégis a hazugság-gépezet oldalát – az idegen érdekek képviseletét –  választja, ne csodálkozzon, ha szembe találja magát azzal a többséggel,a kik számára  ”אין לי ארץ אחרת”, (ejn li erec aheret) vagyis akik Izraelt tekintik egyedüli hazájuknak.

Természetesen ez nem vonatkozik arra a törpe, – ugyanakkor nagyhangú – kisebbségre, akik egy fenékkel két lovat ülnek meg és születési országukból csakúgy, mint a választottból kizárólag a számukra előnyöset hajlandók tolerálni.

Visszatérve a tavaszi ünnepekhez,  tudni kell, hogy Izraelben az egyetlen állami ünnep Jom ha-Acmaut, vagyis a Függetlenség Napja. De ki lehet független? Csak aki szabad! És ezzel mindjárt elérkeztem mondandóm lényegi részéhez, ahhoz, hogy a zsidó lét (nem a vallás) nem választható szét teljesen állami és felekezeti szférára. Tovább megyek, még az emléknapok is beleolvadnak a nagy egészbe.

Mert mit is ünneplünk Peszachkor? – Az egyiptomi rabszolgaságból történt megszabadulásunkat!

Peszach elmúltával a vészkorszak áldozataira és hőseire emlékezünk, mely időszak – némi beleérzéssel – megfelel a negyven évig tartó sivatagi vándorlásnak. Ennek a kornak is voltak áldozatai, akik nem léphettek Izrael földjére.A függetlenség kivívása már a sivatagban kezdetét vette, az aranyborjú elutasításával. Azok akik elutasították, a törvény által néppé kovácsolódtak (erről szól Savuot ünnepe).

Nem véletlenül mondom, hogy a diaszpórában született, Izraelt hazájának választó zsidó kétszer ünnepli függetlenségét: egyszer Peszachkor, egyszer Jom ha-Acmautkor!

Ezt a levezetést az Izraelben születettek, akiknek természetes, hogy emelt fővel járhatnak saját hazájukban, akik a saját himnuszuknak tisztelegnek, akiknek saját hadserege… van, kevésbé értékelik, mint azok, akiknek az életük hátrahagyott részében ez nem adatott meg.

Szó nincs arról, hogy Izraelben ne lennének megoldásra váró társadalmi problémák. Vannak és azokat meg is kell oldani. Csakhogy ezeket a problémákat mindig az egészhez viszonyítva az ország speciális helyzetét figyelembe véve érdemes szemlélni…

Ami fentebbi – az idegen érdekeket szolgáló – megállapításomat illeti, azzal sem a vélemény-nyilvánítás ténye háborít fel. Demokratikus országban élünk, ahol ez a szólásszabadság része. Amennyiben egy kisebb-nagyobb csoport elégedetlenségének akar hangot adni, tegye. Szerveződjön, agitáljon, szerezzen magának annyi támogatót, amennyi a változás realizálásához elegendő. A saját erőből felmutatott eredmény előtt még akkor is fejet hajtok, ha nem értek vele egyet.

Azt viszont visszautasítom, hogy a többséggel szembemenve, külföldről fizetett provokátorok tegyék ezt úgy, hogy aknamunkájukhoz az “erkölcsi” támogatást is külhonból szerezzék.

Az ilyen csoportosulások még véletlenül se nevezzék magukat “civil” szervezetnek még akkor sem, ha propaganda munkájuk során gondosan elhallgatják azt a tényt, hogy országon belüli támogatottságuk a nullával konveniál, hogy idegen államok, magánszemélyek támogatásából tartják fenn magukat.

És ne döngesse mellét egyetlen sajtómunkás sem, azzal érvelve, hogy objektív tájékoztatást nyújt, mert a konzekvensen egyetlen forrásból származó “híradása” nem más, mint politikai állásfoglalás. Ugyan ez vonatkozik arra is, aki kontroll nélkül terjeszti azt.

Ellenkezne a demokrácia alapelveivel ezen csoportosulások elhallgattatása. (Elég, ha a magukat ellenzékinek nevezők – meggyőződésem szerint anarchisták – vélik úgy, hogy náluk a bölcsek köve és aki nem azt a követ fújja, az minimum és nagyon árnyalt fogalmazásban “alulképzett”.)

A megoldást szoros gazdasági elszámoltalásukban látom. Aztán lássuk,meddig is tart az a lelkesedés a pénzcsap elapadását követően?

Vannak országok, melyeknek úgy a kormánya, mint állampolgárai határozott fellépést tanúsítanak, amennyiben úgy érzik, hogy a külvilág bele kíván avatkozni a belügyeikbe. Nem is értem, hogy ugyan ezen országok milyen alapon formálnak jogot arra, hogy amit kifogásolnak magukkal szemben,  azt szabadon gyakorolják más, független ország esetében..

Hogy csak egy példát említsek: a demokrácia nyújtotta véleményalkotás kereteit bőven túllépi az, aki hivatalos delegálását az állam belügyeibe történő aktív beavatkozásra használja. A kulturális attasé megbízatása a küldő ország  kulturális értékeinek a fogadó országban történő népszerűsítése és semmi több!

Végezetül pedig hadd térjek ki egy olyan jelenségre, amit egyszerűen visszautasítok!

Tiszteletreméltó és jó érzéssel eltöltő jelenség, amikor a diaszpóra zsidósága a világ minden pontján megemlékezik a Függetlenségi Napról.

Az viszont, hogy Izrael képviseletére egy Izraelben élő, Izraelt nyilvánosan és rendszeresen kioktató, nem zsidót hívjanak meg, olyant, aki a Holocaust emléknap előestéjén, Izrael földjén, közterületen – még akkor is, ha ezt elvbarátai körében teszi – nagy arccal kijelenteni, hogy “nem lehet a hetven évvel ezelőtti dolgokra hivatkozva egy államot ideologizálni.” Mindezt megfejeli azzal, hogy (utalva az izraeli-arab ellentétre) “nem falakat, hanem hidat kell építeni…”.

Ez egyszerűen a saját magukkal szembeni igénytelenség – és nem utolsó sorban – Izrael állam megcsúfolása!!!

30/04/2017

Az ünnepről itt.

 

Jom ha-Zikaron (ד’ באייר)

29 ápr

Ijjár hó negyedik napja az Izraelért elesett fegyveresek és a terror áldozatainak emléknapja. (Polgári időszámítás szerint az idén április 30.)

Vasárnap kerül felavatásra a jeruzsálemi Herzl-hegyen az új 18 méter magas emlékcsarnok, melynek 23.544 téglája egy-egy nevet tartalmaz.

https://www.facebook.com/MODIsrael/videos/1377392868966628/

Az elmúlt egy év alatt a fegyveres alakulatok tagja közül 60 fő vesztette életét, terrorcselekmény áldozatává vált 11 polgári személy és ezzel számuk 23.544-re emelkedett.

9.157 szülő gyászolja elvesztett gyermekét, 4.881 katonaözvegy és 1.843 árva (30 éves korig) emlékezik férjre/feleségre, apára/anyára. Rajtuk kívül több ezerre tehető a 30 éven felüli árva, illetve gyerekét vesztett szülő.

Izrael állam megalapítása óta 3.117 fő terrorcselekmény áldozata lett, köztük 122 külföldi állampolgár (a legutóbbi az idén Peszachkor Jeruzsálemben, a villamoson megkéselt brit egyetemista lány). A terror áldozatai után 3.117 árva maradt, közülük 109 mindkét szülőjét elveszítette. Az özvegyek száma 826, a velünk élő gyászoló szülők száma 939.

Vasárnap este 20:00 órakor országszerte megszólalnak az emlékezés szirénái és kezdetét veszik a helyi megemlékezések.

Másnap délelőtt 11:00-kor két perces szirénaszóval tisztelgünk mindazok előtt, akik Izraelért áldozták életüket, majd ezt követően kerül sor a központi megemlékezésre.

Izraelben az 52 katonai temető, Kiryat Smonától Eilatig a köztemetőkben lévő több száz katonai parcella és a különböző települések több ezer katona-sírjának karbantartása, gondozása a Honvédelmi Minisztérium feladatkörébe tartozik.

Az emléknapon katonák ivóvízet osztanak a sírkertbe látogatóknak, számolatlanul állnak virágcsokrok a tiszteletüket leróni kívánók rendelkezésére és még arra is kedvesen megkérik az érkezőket, hogy – amennyiben nem érintettek – a megemlékezés virágait olyan sírra helyezzék, amelyen a legkevesebbet találnak… az ott nyugvónak ugyanis nincsenek hozzátartozói.

 יהי זכרם ברוך!!!

Emlékük legyen áldott!!!

28/04/2017

Gondolatok a Holocaust emléknap kapcsán…

23 ápr

Néhány óra múlva Izraelben kezdetét veszi a szokásos – a Holocaust áldozatainak emlékére rendezett – megemlékezés.

A dátum adott, כ”ז בניסן, (polgári időszámítás szerint az idén április 24.) a varsói gettólázadás kezdete.

Az emléknapok, ünnepek és általában a központilag szervezett megemlékezések előnye, hogy üzenete a széles tömegekhez eljut. Hátránya viszont, hogy az évek – és adott esetben már több, mint hét évtizedről lévén szó – múlásával személytelenné válnak, a szervezők nagy többsége patentokból dolgozik. Ugyanakkor abban is van valami, hogy ennyi év elteltével a témában újat mondani már szinte lehetetlen.

Az európai zsidóság sorsa csak nüanszokban tér el egymástól és ez vonatkozik a vészkorszakot megelőző, a háború alatti és – ne szépítsünk – a felszabadulás utáni időszakra egyaránt.

Teljesen mindegy, hogy valaki Budapesten, Bukarestben, netalán Krakkóban született a történés menete azonos volt és koránt sem a deportálásokkal kezdődött.

Természetesen ma – Izrael létének köszönhetően – a deportálás veszélye nem áll fenn, ennyire egyetlen ország vezetése sem vállalja a nyílt antiszemtizmus bélyegét…Ugyanakkor még ma is keveset tesz az antiszemitizmus megfékezésére. Nem, nem törvények kellenek ehhez, nem büntetés, hanem OKTATÁS!!!

Hiába is próbálják szépíteni, hiába a politikusok megnyerő szónoklata, az antiszemitizmus Európában virágkorát éli. Attól, hogy megpróbálják ráhúzni az “Izrael jogos bírálata” címet, még antiszemitizmus marad a javából.

Részemről az idei emléknap világnak küldött üzenete nagyon egyszerű: Ne hazudják el a történelmet! Ne akarják szépíteni a valóságot, mert a tények makacs dolgok és vegyék tudomásul, hogy a vészkorszak borzalamainak leghitelesebb dokumentumait  a náci Németország, a német precizitás örökítette az utókorra.

Minden egyes ártalanul kioltott élet eggyel több az elfogadhatónál, de kéretik nem összemosni a “végső megoldás” (jegyzőkönyvezett) elméletét sem a kommunista idők atrocitásaival, sem a muzulmán menekülttáborokban élők helyzetét a koncentrációs lágerek és megsemmisítő táborok lakóinak helyzetével.

A Holocaust egyedisége a szisztematikusan kidolgozott és ipari méretekben végrehajtott gyilkosságokban rejlik.

Fejet hajtva a hat millió ártatlan emléke előtt, יהי זכרם ברוך,  a mai napon azt kívánom, hogy a világon soha, sehol, senkivel még hasonló se fordulhasson elő!

23/04/2017

Korábbi, azonos tárgyú írások:

  1. https://leharblog.wordpress.com/2012/01/27/holocaust-emleknap-%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94/

  2. https://leharblog.wordpress.com/2013/04/06/%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94-holocaust-emleknap/

  3. https://leharblog.wordpress.com/2011/11/23/hholocaust-revizionistak-es-a-tenyek/

A Haaretz és az ásóbéka…

13 ápr

Van Izraelben egy napilap, mely szégyenszemre a Haaretz nevet bitorolja. Olvasottsága folyamatosan csökken, jelenleg az összes papír alapú sajtótermék 4%-át teszi ki (szemben a Yediot Ahronotl, illetve az Israel ha-Yom olvasotságával, mely 35-39 százalékos – attól függően,hogy a hét közbeni v. a hétvégi eladást nézzük.

Már az is megkérdőjelezhető, hogy az újság miből tartja fenn magát, hiszen az internetes cikkekhez való hozzáférés fizetős. Ami azt jelenti, hogy a címen és egy pár soros összefoglalón kívül, csak a nagyon elszántak, illetve – gondolom én – a külföldi hírügynökségek ollóznak belőle. (Bár sokszor – olvasva az Izraellel kapcsolatos nemzetközi híreket, figyelve annak valóságtartalmára – felmerül a gyanú, hogy a hírügynökségi tudósítók sok esetben megelégszenek a hangzatos címmel és a szélsőbalos szájíz szerinti összefoglalóval.)

Ennyi az előzmény és most jöjjön az, amiért tulajdonképpen klaviatúrát ragadtam.

Ebben a lapban megjelent egy rövid írás, melynek lényege nem több és nem kevesebb, minthogy a “dati-leumi (vallásos cionisták, kötött kipások) lényegesen veszélyesebbek, mint a Hezbollah nevű terrorszervezet”. A szösszenetet Yoszi Klein, a ‘48-ban Kfar-Szabán született újságíró neve fémjelzi.

Pár mondatot még idéznék “gyöngyszeméből”, hogy az olvasó is érzékelje részben az elvakultságot, részben a primitívséget, ami az írásból kiviláglik. (Bár, az sem lehetetlen, hogy a szélsőbal tehetetlen dühe munkál a szerzőben. Az a fajta düh, ami mögött más nincs, csak “az a demokrácia, amit én annak tartok”.)

A vallásos cionisták szerint az arabokat meg szabad ölni, őket viszont nem. Hogy mit akarnak? Uralmuk alá vonni az országot és megtisztítani az araboktól. De ha kérdezitek őket, letagadják. Tudják, hogy ezt még korai lenne bevallani. Ne higgyetek a cáfolatuknak, a vallásos cionisták szélsőséges nacionalisták, jámbor tiszteletbe burkolva. Háborút vívnak az oktatási rendszerben, erősítik a hadsereget és el akarják lehetetleníteni a legfelsőbb bíróságot. És ők már úton vannak.

Nagyjából ez az a szint, ami már az ásóbéka talpa alatt három centivel található, innen már – külső segítséggel sem – nem lehet lejjebb süllyedni… és úgy tűnik, hogy ez nem csak Izrael többségi állampolgárainál, de már a politikai vezetésnél is kivágta a biztosítékot.

Erre utalnak az – egyéni habitust tükröző – egymás után megjelenő nyilatkozatok is.

Egyetlen párt – a Merec – amelyik nem ítélte el sem a cikk szerzőjét, sem az azt megjelentető újságot. Bár tény, hogy – eddig – ki sem álltak mellette.

Yair Lapid, a Yes Atid párt vezetője egyenesen antiszemitának minősítette az írást, Binjamin Netanjahu miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy átlépték a piros vonalat. Lieberman, belbiztonsági miniszter egyenesen felszólította Izrael lakosságát az újság mellőzésére, valamint megállapodott a vezérkari főnökkel, hogy katonai bázisokra történő megrendelést azonnali hatállyal sztornózzák.

Az egész ügy – bár a ha-Áretz lejtmenetét figyelve nem meglepő – belém fojtotta a szót.

Nem is kívánom túlragozni, csak egyetlen megjegyzésem van: Remélem is, hogy a dati-leumi, a vallásos cionista izraeli veszélyesebb a Hezbollahnál. Ugyanis egy támadás esetén jelentős részben  az ő soraikból kerül ki a haza védelmi ereje… És ők a hazával együtt meg fogják védeni az ilyen “kisjózsik” hátsó felét is.

13/04/2017

Ketyeg az gázai időzített bomba…

22 Már

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Arccal kelet felé…

26 feb

16681516_10154403896932076_2925336571538721551_n

Binjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök Szingapúrban és Ausztráliában tett hivatalos látogatását nem hozta szalagcímekkel a világsajtó. Az izraeli hírközlés is csak a kiemelt protokoll hírek szintjén foglalkozott az eseményekkel. Pedig érdemes egy pillantást vetni úgy a látogatásokra, mint azok hátterére.

Izrael és Szingapúr már eddig is elég közeli kapcsolatai ez idáig többnyire az árnyékban maradtak. Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök 2016 áprilisi, hivatalos izraeli látogatása során azonban a két ország együttműködésének szorossága.nyilvánosságra került, amit  Netanjahu jelenlegi látogatása során Li miniszterelnök megerősített azzal, hogy nyíltan is elismerte, a szingapúri hadsereg megszervezését Izrael végezte.

Kapcsolatunk  biztonsági és gazdasági téren – a kölcsönös érdekek mentén –  is egyre szorosabb, amit az országok némileg hasonló helyzete is indokolttá tesz, ugyanis Szingapúrt is túlnyomó részt muzulmán országok veszik körül.

Izrael már egy ideje igyekszik kiszélesíteni kapcsolatait az ázsiai országokkal, elsősorban gazdasági érdekek mentén és Szingapúr, mint a körzet egyik pénzügyi központja, nagy segítséget adhat ebben. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Binjamin Netanjahu egy hónap múlva Kínába látogat, és július hónap folyamán az indiai miniszterelnököt várjuk Izraelbe.)

A repülőút Izrael és Szingapúr között körülbelül 13 óra és ugyanennyi az út Szingapúrtól Sydneyig. A távolság azonban Szingapúr és Ausztrália között ennél sokkal nagyobb. Míg Szingapúr egy parányi ország, ahol az élet minden területét óraműnyi pontossággal megtervezték, így biztosítva a kiegyensúlyozottságot és magas életszínvonalat a lakosságnak, (nyugati értelemben vett emberi jogokról és szólásszabadságról nem beszélhetünk) Addig a földrésznyi méretű Ausztráliában jó, ha a polgárok az ország területének 1-2 százalékát ismerik. A két állam felfogása is fényévnyi távolságra van egymástól.

Amíg Szingapúr és Izrael esetében elsősorban a földrajzi és stratégiai helyzet hasonlósága vezetett a kapcsolat erősítéséhez, addig Ausztrália esetében ez elsősorban gazdasági megfontolásoknak köszönhető.

Ausztrália viszonylagos gazdasági stabilitásnak örvend és a körzet egyik vezető gazdasági hatalma. Ezt  jelentős mértékben a Kínába irányuló nyersanyag exportnak köszönheti. Ha azonban Kína egy napon úgy dönt, hogy bármilyen okból is, de csökkenti, vagy megszünteti a nyersanyag importot, Ausztrália komoly gazdasági nehézségek elé nézhet.  

Ezért kézenfekvő Ausztrália számára, hogy a cyber és hi tec technológia területén vezető hatalomnak számító Izraellel fűzze szorosabbra gazdasági kapcsolatait.

Érdemes megjegyezni, hogy Ausztrália a világon két központot hozott létre, amely fejlett technológiák felkutatásával és adaptálásával foglalkozik. Az egyik New Yorkban, a másik Izraelben működik.

Ezen túlmenően Ausztrália építeni kíván Izraelnek a terror ellenes harc terén szerzett tapasztalatára.

Kép forrása: https://www.facebook.com/Netanyahu/?fref=ts

26/02/2017

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

%d blogger ezt kedveli: