Izrael választ

7 dec

A dátum már tudott: 2015. március 17.

Ez a választás legalább annyira elkerülhető lett volna,mint amennyire elkerülhetetlenné vált. Nem, nem vagyok skizofrén, a helyzet ennyire ellentmondásos. A jelenlegi  kolalíció a megalakulás pillanatában előre vetítette a szakadás lehetőségét, de a látványos robbanás még így is elkerülhető lett volna, ha az egyes koalíciós pártokon belül nincs széthúzás és ha a vezetők legalább részben hajlandóságot mutatnak az önmegvalóstítás háttérbe szorítására a koalíciós együttműködés érdekében.

Ennek hiányában a kormány az utóbbi időben egyre inkább egy,  a kelleténél több ló vontatta szekérhez hasonlított, melyet a lovak ráadásul különböző irányba húztak. Végül is a szekér szakító szilárdsága nem állta a próbát, de ehhez kellett a “klasszikus” utolsó csepp.

Ez az utolsó csepp akkor került a pohárba, amikor Jaír Lapid pénzügyminiszter az ultra- ortodox(!!!) pártokat környékezte meg, hogy segítségükkel váltsa le Netanjahut.

Hogy ezek után mi várható a választásokon, az természetesen csak a mára érvényes, mert Izrael az az ország, ahol mindig történik valami, ami akár gyökeresen is megváltoztathatja a helyzetet.

Az országnak természetesen az lenne jó, ha egy nagy párt vezetésével erős koalaíció jönne létre. Ebből a szempontból a jobb oldalon a Likud jöhet számításba. Bal oldalon a Munkapárt (Avoda) lenne predesztinált, viszont ez a párt már jó ideje leszálló ágban van. A közelmúltban ugyan volt egy rövid felfelé ívelő szakasza, amikor is Sheli Yehimovics pártelnök a klasszikus szodiáldemokrata értékek mentén próbálta megújítani a pártot, de őt néhány piszkos trükk segítségével leváltották. Helyét “Buzsi” Herczog foglalta el, a se nem hús, se nem hal, abszolút szürke személyiség, aki még kötéllel sem tudna tömegeket magával ragadni. (Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy nevetségesen hangzik, hogy a Munkapárt vezetője az ország egyik, ha nem leggazdagabb embere, Izrael legnagyobb ügyvédi irodájának tulajdonosa. Az ilyenre mondják mifelénk, hogy “kőgazdag”.

Ha a tájékozatlan olvasó hírügynökségek által előszeretettel citált izraeli sajtóra támaszkodik, akkor az derül ki számára, hogy Netanjahura a biztos vereség vár. Már csak azért is, mert az egyik sajtómunkás már ki is adta a jelszót: “Bárki, csak ne Netanjahu!”

Ezzel szemben a valóság az, hogy az izraeli társadalom – és különösen a fiatalok – jobbra tart. Hogy mennyire jobbra, az majd a választások után kiderül. (Erre egy jellemző adalék, hogy az utolsó választás során az első szavazók egy jó része a Hazánk Izrael (Israel Béténu) pártra szavazott, amely addig a volt Szovjetunióból bevándoroltak biztos szavazataiból “élt”.)

A választások kimenetelével kapcsolatban van egy nagyon nem elhanyagolható kérdés és ez a választási pártfinanszírozás kérdése. Az utóbbi választások során már voltak e kérdés körül kisebb-nagyobb problémák, de most – amikor a kampány még el sem kezdődött – felmerült az az eddig még nem igazolt gyanú, hogy a Munkapártot közvetett módon a New Israel Fund támogatja. Ahhoz, hogy értsük ennek pikantériáját, tudnunk kell, mi is ez az alapítvány.

A New Israel Fund (NIF), héberül הקרן החדשה לישראל (ha-keren  ha-hadasa l’Israel) egy amerikai bejegyzésű, de Izraelben működő  non-profit szervezet, mely 1979-ben alakult. Ideológiájának fő irányvonala a “demokratikus változások elérése Izraelben”,  “társadalmi igazságosság és egyenlőség minden izraeli számára”, a “társadalmi és gazdasági különbségek elítélése az izraeli társadalmon belül,  különös tekintettel zsidók és arabok viszonylatában”.

A hangzatos ideológia mögött azonban Izraelnek a külvilág szemében történő teljes lejáratása rejlik, amihez az izraeli média egy része és egyéb, szélsőbaloldali, már-már anarchista szervezetek nyújtanak segédkezet, de nem hiányzik a sorból a “Rabbik az Emberi Jogokért” elnevezésű csoportosulás sem.

Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

A Ynet-en, a ha-Árezt, melyből az előbbi  ami a második legolvasottabb internetes újságunk, a másodikat már csak a külföldi hírügynökségek jegyzik,  napokig olyan folyamatosan  olyan aktivistákkal készítenek interjúkkal bombázza az olvasókat, melyek az emberek érzelmeit veszik célba, megfűszerezve a miniszterelnök magánéletében való vájkálással és olyan személyére szóló vádaskodásokkal, melyek a bíróság előtt eddig egytől egyig koholt vádnak bizonyultak.

A szervezők a Facebook-ot is igénybe veszik, hamis nézeteik mind szélesebb körben történő terjesztése érdekében. Megtalálható közöttük a “B’tselem”,  a “Békét most” és egyéb újsütetű csoportosulások is, de mindegyik mögött valamilyen formában a NIF áll.

Legfrisebb szerveződésük az “Ifjúság a Negevért”, melyet kevesebb, mint egy ével hoztak létre, ők kifejezetten a nacionalista, szélsőséges  palesztin identitás támogatói.

Az összes résztvevőre jellemző, hogy támogatnak minden Izrael ellenes megmozdulást. Ők azok, akik részt vesznek a palesztinok Nakba felvonulásain, ők azok, akik videó felvevővel látják el a palesztinokat és arra biztatják, hogy minden rendőri-katonai intézkedést vegyenek filmre. Mindezt úgy, hogy közben csak a vak (meg aki nem akarja) nem látja, hogy kifejezetten provokálnak. Ez abból is nyilvánvaló, hogy sokszor előbb vannak jelen és számukat tekintve lényegesen többen,mint egy-egy tüntetés résztvevői, hogy a videót készítő arabok között mindig ugyan azok az arcok tűnnek fel, köztük néhány tizenéves gyerek is. Ez utóbbiak azok, akik köpködik, fizikailag bántalmazzák a fegyveres testület tagjait, a többiek háttérben, csőre töltött fényképező masinával azt a pillanatot várják,a mikor valakinél “elszakad a cérna” – mert azt azonnal filmre lehet venni és teríteni a nagyvilágban. Módszerükhöz kiterjedt és azonnal működésbe lépő háttér kapacitással rendelkeznek, hiszen a filmek, fotók vágva kerülnek nyilvánosságra, gondosan kivágva a provokáció tényét.

Ezek a szervezetek Izraelt folyamatosan rasszista, apartheid államnak állítják be és úgy az ENSZ-ben, mint az EU-ban  nemzetközi beavatkozást sürgetnek.

A New Izrael Fund bevétele különböző nyugati országoktól származik, (arról nincs tudomásom, hogy  izraeli szervezet anyagilag támogatná őket, hacsak tagdíj formájában nem) legaktívabb adományozójuk, Norvégia, Svájc, Hollandia…

A NIF 2012-ben 104.110$ támogatásban részesítette a “Rabbik az Emberi Jogokért” szervezetet, ugyanebben a évben az “Együttélési Fórum”-nak  45.532$ támogatást biztosítottak, akik a svájci külügyminisztériumtól további 109.279$ bevételre tettek szert.

Az “ADALA” = Arab Kisebbségi Jogok Központja Izraelben a NIF-től 356.991$-t, míg különböző külföldi állami szervezetektől 1.948.549 $-t kapott.

A szervezetnek és a hozzá kapcsolódó különféle csoprotosulásoknak már az ideológiája is sántít. Mondom ezt azért, mert Izrael számos hibája ellenére, a térség egyetlen demokráciája, ahol vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki választó és egyben választható is. A köztünk élő arabok semmilyen tekintetben nem szenvednek hátrányt, ennek élő bizonyítéka, azok az arab parlamenti képviselők, akik diplomájukat izraeli egyetemen szerezték és annak ellenére, hogy számos Izrael ellenes megmozdulás szervezői, vagy résztvevői, a mai napig a képviselők soraiban találhatók.

Végezetül azt sem hallgathatom el, hogy az utóbbi időszak magyar alijája kapcsán erős a gyanú, hogy jó néhányan élvezik a fenti alapítvány támogatását úgy politikai tevékenységük, mint tanulmányaik során.

07/12/2014

Az elsőszámú közellenség…

19 nov

A történelemben nincsenek véletlenek!

A történések precíziós pontossággal egymásba illeszthetők, az ok-okozati összefüggés az érdeklődő olvasó számára egyértelműen nyomon követhető.

Bár ebben az írásban nem foglalkozom aktuálpolitikai kérdésekkel, reményeim szerint a gondolatmenet végére a napi eseményekkel való összefüggés világossá válik.
Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk a történelemben, egészen a Szovjetunió széthullásáig. Akkor ugyanis azt hihettük, hogy egy történelmi folyamat végéhez értünk és a világ a nagyhatalmi erőegyensúly, a “Pax Americana”útjára, a demokrácia, a nyitott piacgazdaság és a globalizáció útjára lép. Tévedtünk, nem így történt.

Ennek első jele a történelem legnagyobb terrortámadása  New York-i ikertorony ellen, 2001. szeptember 11-én. Még ez után a szörnyű tragédia után is úgy tűnt, hogy az élet visszatér a rendes kerékvágásba és ennek megfelelően elég későn ébredtünk rá, hogy ez is optikai csalódás.

Az Oszama bin Láden vezette al-Kaida igen nagy mértékben megváltoztatta az amerikai életérzést, de ami még ennél is fontosabb, a szunniták tudatában végbement változás.

Nemrégiben Obama elnök háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, amit a civilizációk civilizációk összeütközésével magyarázott. Ez már a sorban a harmadik tévedés, mert úgy az Egyesült Államok, mint talán az egész nyugati demokratikus világ legalább 13 éve harcot folytat a radikális iszlám ellen.

A jelenlegi válság gyökereit keresve – bár ezek időben és térben egymástól távol esnek – a kronológiai sorrendet felállítva bizton állítható, hogy nem egymástól függetlenek.

Az első 1979-ben történt, amikor Iránban Khommeini megbuktatta a sah rendszerét és létrehozott egy olyan iszlám államot, amelyet vallási vezetők irányítanak. Ez a történelmi esemény ragadta ki a síitákat a passzivitásból és az elnyomott kisebbségi létből a muzulmán világon belül. Rávilágított arra,  hogy az iszlám törvényei szerint is lehet egy államot irányítani.  A sikereket a síiták érdekeinek elősegítésére használták az egész Közel-Keleten, ami Libanonban teljes sikerrel járt.

Az irániak kettős játszmába fogtak. Egyrészt a síita terrort fejlesztették fel nagy mértékben (Hezbollah), másrészt a szunnitát (Hamasz és Iszlám Dzsihád).Ezt követte a második esemény, amikor is Afganisztánban a szunnita szélsőségesek szembe kerültek az ateista nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Felfogásuk szerint a SZU Afganisztánból történt kiszorítása vezetett a Szovjetunió széthullásához.  Ez a siker még egy lökést adott ahhoz meggyőződésükhöz, hogy a radikális szunnita iszlám legyőzhetetlen. És ez vezetett az  al-Kaida megalapításához Szaudiában, majd  Afganisztánba történt áttelepüléséhez és végül –  mint a fennmaradt egyetlen nagyhatalom –  az USA elleni harcához.

Ennek kicsúcsosodása volt szeptember 11. Ekkor hirdette meg az Egyesült Államok a szunnita terror elleni általános támadást, illetve az afganisztáni és iraki katonai fellépést.

Sorrendben a harmadik állomása az u.n. arab tavasz, mely felszámolta az első világháború után a kolonialisták által kialakított helyzetet. A térség totalitárius államaival szemben előtérbe kerültek a régi erők, úgy mint a család, a törzs, a népcsoport és a vallás. A régi, behatárolható államformák gyakorlatilag megszűntek, helyükre a fent felsorolt erőközpontok léptek, ami nagyon jól látható Líbia, Szíria és Irak esetében. És még azokban az államokban is, amelyek egybe maradtak –  és vezetésük továbbra is diktatórikus – kénytelenek figyelembe venni ezen régi-új hatásokat.


A fenti eseménysorhoz  alapvetően helyi hatású változások is csatlakoztak.  Az első ilyen változás Irak esetében történt, ahol az USA megbuktatta a világ egyik legerősebb kezű arab diktátorát, ami Irak széteséséhez vezetett.  A másik alapvető változás bár három különböző helyszínen történt, lényegét tekintve azonos végeredménnyel járt. Úgy a palesztinoknál, mint Egyiptomban és Törökországban, a szabad választások az iszlám győzelmét hozták.

Az eddig ismertetettek világosan mutatják, hogy a politikai iszlám megerősödése nem tekinthető múló epizódnak és nem is helyi jelenség, hanem szerteágazó, mély gyökerekkel rendelkezik az arab-muzulmán világban.

Egyiptomban – valószinűleg török tapasztalatokból kiindulva – a tábornokok ellenforradalmat hajtottak végre. A törökországi változások az Attatürk indította történelmi kísérlet – az iszlám állam szekuláris módon történő szerveződése – végét jelentik.

Az események gyors lefolyását és egyben a radikális iszlám erejének növelését olyan miniállam is elősegíti, mint Katar, mely korlátlan pénzügyi lehetőségeivel terrorszervezeteket támogat (ISIS, Hamasz, Muzulmán Testvérek), valamint a tulajdonában lévő al-Dzsazira televíziós hálózat útján a mérsékelt elők hatalmát igyekszik megingatni.

A terror másik jelentős támogatója ma Törökország, amely az ISIS által megszállt olajmezőkből származó nyers olajat fél áron felvásárolja, finomítja, majd Európában világpiaci áron adja tovább. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azok az európai országok, melyek ebből a forrásból jutnak olajhoz, ha a felszínen el is ítélik a terrort, maguk is jelentősen hozzájárulnak annak terjedéséhez.)

Összegezve, az “arab tavasz”  hozadékaként az “utca ereje” növekedett.  

Az eseményeket jelentősen befolyásolja az a tény, hogy ma nincs egyetlen olyan nemzetközi erő sem, amely a történéseket szankció útján, vagy akár erő alkalmazásával mederben tudná tartani.

Az ENSZ gyakorlatban teljes csődöt mondott, ma a világon senki sem veszi komolyan. Európa pedig elsősorban önmagával van elfoglalva. Hiányzik a szándék, a lehetőség, valamint a politikai felépítmény ahhoz, hogy egy jelentősebb politikai döntés szülessen, amit végrehajtás is követ. Következik ez abból, hogy az EU egyes tagállamai nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maga az Európai Unió.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint napjaink egyetlen szuperhatalma, nem érzi szükségét a “nagyhatalmi egyensúly” stabilan tartására, ezért igyekszik csökkenteni a közel-keleti kötelezettség-vállalásainak mértékét.

Mindez együttesen eredményezi, hogy nincs olyan külső erő, amely megakadályozná a radikális erők élre törését a Közel-Keleten.

Ez a háborgó tenger veszi körül Izraelt, amelynek határai mentén a Közel-Kelet legszélsőségesebb erői találhatóak.

A szélsőséges iszlám képviselői (szalafisták)  a Szináj félszigeten, a Muzulmán Testvérek leányvállalata a Hamasz, Gázában és bizonyos mértékben Júdea-Szamáriában. Libanonban az irániak által életre hívott,  a világ jelenleg legerősebb terrorszervezete, amely fejlett katonai erővel rendelkezik, a Hizbollah. Szíriában a  megszámlálhatatlan szélsőséges csoport, élükön az ISIS-szel.

A köztük lévő különbségek ellenére minden radikális erőnek van egy közös alapelve, mindannyian hiszik, hogy az iszlámnak kell uralkodnia a világ felett.  A vita tárgya – nem egyszer a halálig – hogy az iszlám melyik ágának.

Az egyetlen, amiben teljesen egységesek, az Izrael gyűlölete. Még a legszélsőségesebb vitákat is hajlandók félre tenni, ha Izrael elleni fellépésről van szó. Izraelre úgy tekintenek ebben a térségben, mint idegen testre.  Mint egy másik világ előretolt bázisára, amely ellenséges, liberális és demokrata. Mint az USA és a Nyugat kinyújtott karjára.

És az igazság az, hogy Izrael valóban ez! És ezért nem ártana a nagyvilágnak szem előtt tartania, hogy ebben a kegyetlen környezetben az ellenség a 21. század fegyvereit használva a 7. századba igyekszik visszarántani a világot. Nem ártana szem előtt tartania, hogy Izrael nem engedhet az erőből és az elszántságból. Nem ártana szem előtt tartania,  hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie és nem kevés vérnek elfolynia, amíg a nyugati normák alkalmazhatóak lesznek a közel-keleti térségre. Lehetőleg katasztrófa előidézése nélkül.

Éppen ezért rendkívüli jelentőségű az Obama elnök által meghirdetett ISIS elleni  háború, amely megfékezheti e szélsőséges terrorszervezet előretörését, még ha a megsemmisítéséhez kevés is. Azonban tilos, hogy ez a szélsőséges szervezet a különleges kegyetlenségével elvonja a figyelmet a többi iszlám radikális erőkről.

Izraelre, de véleményem szerint az egész világra nézve is,  Irán veszélyesebb, mint az ISIS. Ha Irán valamilyen módon nukleáris fegyverhez jut, még nagyobb támogatást fog nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek mindent és mindenkit készek megölni, aki az útjukban áll. Ez ugyan csak jövőbeli veszély, azonban úgy tűnik, hogy a világ figyelmét elkerüli (szándékosan v. sem) hogy Irán elsősorban a nyugat ellen harcol, Izrael csak a “spanyolfal” szerepét játssza.

Végezetül pár szót a káoszelméletről, amely kimondja, hogy bármennyi és bármennyire is pontos információval rendelkezünk egy folyamat elindításához, nem számítható ki pontosan annak végeredménye. Ha az elméletet konkrétan az ISIS-re adaptáljuk, elmondható: Az ISIS ellen létrehozott külső koalíció elképzelhető, hogy képes a szervezet gyengítésére, (felszámolására véleményem szerint nem) de a láncolat végeredménye nem kiszámítható. (Ugyan ez vonatkozik a többi terrorszervezetre is.)

Ezért Izraelnek – mivel gyakorlatilag még a szövetségeseire sem számíthat teljes mértékben, ami a terror nem egységes megítéléséből adódik – rendkívül óvatosan kell eljárnia, minden lépését számos oldalról mérlegelve.

Különösen fontos ez azért, mert Izrael kicsi állam és ebben a szövevényes helyzetben a számára lehetőleg legkisebb veszélyt jelentő lépéseket kell megtalálnia.

 

19/11/2014

USA – Izrael, idegháború

4 nov

Amerikában ma kezdődnek a szenátusi és képviselőházi választások, ami nem sok jóval kecsegteti Obamát és ezzel nyilván ő maga is tisztában van.

Ha csak nagy vonalakban nézzük át eddigi elnöki tevékenységét, külpolitikájával kapcsolatban mindenképpen elmondható, hogy ahova betette lábát, nemhogy eredményt nem tudott felmutatni, de ott kő kövön nem maradt.

Így volt ez az “arab tavasz” esetében, amikor is demokráciát akart exportálni olyan területre, ahol a lakosság még fogalmi szinten sem ismeri a kifejezést, nemhogy gyakorolni tudná. A sor folytatható, hiszen a politika iránt valamennyire is érdeklődő pontosan tájékozott az Egyiptomban történtekről, ismeri a szíriai polgárháború részleteit, líbiai, az iraki és az ukrajnai történéseket… Mindezeken felül tudja, hogy Obama a Nobel békedíj birtokosa.

Nos, fentiek ismeretében nem meglepő, ha Obama csalódott és forr benne a düh. A düh, mely Jeffry Goldberg – Obama házi szerzője- által napvilágot látott. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy “sajnálatos véletlenek összejátszása” annak a vezető amerikai politikusnak az idézése, aki útszéli hangnemben, melyek között a “gyáva szarházi” is szerepelt, beszélt  Binjamin Netanjahu izraeli  miniszterelnökről. Bár meglepő, hogy a nemzetközi érintkezésben ennyire szokatlan hangnemet használjon valaki, Obama elnök első kadenciájának talán a felénél, maga sem volt sokkal diplomatikusabb, amikor a volt francia elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalása során, a “véletlenül” bekapcsolva felejtett mikrofonon adta tudtára Netanjahunak, hogy mennyire elege van belőle.

Mivel Obama gyakorlatilag az izraeli-palesztin konfliktusban is kudarcot vallott, nem véletlen,  hogy dühét Izraelre, illetve személyesen Izrael miniszterelnökére zúdítja.

 

Netanyahu obama israel

“szerelem” első látásra

a_Saudi_Arabia_WHRE445886.jpg_wh

barátok között

Nagyon pitiáner dolog, különösen annak fényében, hogy Obama Roosvelt elnököt tekinti mintaképének, akinek az volt a véleménye, hogy nem a harcias kijelentések, hanem a csendes és következetes diplomácia hoz eredményt. És aki többek között azt is mondta, hogy: “Beszélj tisztelettel, de a bot mindig a kezedben legyen. Ne fenyegetőzz, ha valójában nem is akarsz cselekedni.”

Gondolom, nem titok, hogy Obama saját hazájában sem örvend különösebb népszerűségnek. Ezt elsősorban az egyetlen sikerként elkönyvelhető – bár igen kérdéses ez a siker – egészségügyi törvény bevezetésének köszönheti. Ezt ugyanis nem a törvényhozáson keresztül, hanem elnöki rendelettel érte el, ami számos amerikai szemében a demokráciájuk játékszabályainak megsértését jelenti.

De térjünk vissza a külpolitikájára, ezen belül is – a számomra testközelire, az Izraellel kapcsolatosra és mindjárt tisztul is a diplomáciai fiaskó képe.

Obama – talán nem is alaptalanul – úgy ítéli meg, hogy Izraelben belátható időn belül választások lesznek, azzal azonban elszámította magát, hogy annak eredményét Netanjahu nyilvános lejáratásával befolyásolni tudja.

Világos, hogy ezt a durva kijelentést a Jeruzsálemben tervezett építkezések bejelentése váltotta ki. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a bejelentés időzítése megfelelő időpontban történt-e? Ezen házon belül is vita folyik. Viszont a Fehér Ház durva kirohanása egyértelműen Netanjahu támogatottságát növelte. Az izraeli társadalom régi hagyománya, hogy külső támadással szemben mindig összezár. Csakúgy, mint Noé bárkájában a békésen megférő állatok, melyek a természetben egymás ellenségei.

Természetesen a tervezett építkezések bejelentése csak az egyik ok, úgy is lehet mondani, hogy fűszál, amibe Obama belekapaszkodott, hogy elterelje a figyelmet egy sokkal súlyosabb és nem csak Izraelt érintő problémáról. Ez nem más, mint az Iránnal történő egyezmény, melynek tető alá hozását Amerika és Európa is szinte minden áron véghez akarja vinni. Ebben még a NAÜ felvetését is figyelmen kívül hagyják és azzal sem törődnek, hogy Irán az atomfegyver előállításának képességét megőrzi.

A jeruzsálemi építkezésekkel kapcsolatban Binjamin Netanjahu sem maradt adós és egyértelműsítette, hogy: Többé nem fordul elő, hogy csukott szemmel adunk át területet, aztán reméljük a legjobbakat. Megtettük ezt Libanonnal és a köszönet több ezer rakéta volt.

Megtettük ezt a Gázai övezettel és cserébe megkaptuk a Hamaszt , valamint 15 ezer rakétatámadást.

Ezt nem fogjuk megismételni. A Zsidó Állam elismerését és sziklaszilárd biztonsági egyezményt akarunk.

Meggyőződésem, hogy a napokban nyilvánosságra került hír, miszerint Izrael egy hónapon belül, egyedül is megtámadja az iráni atomlétesítményeket, szintén az idegháború része.

El kell ismerni, hogy nem lehet könnyű manapság Obamának lenni. Az amerikai elnökhöz 2008-ban szinte messianisztikus reményeket fűztek és mára nem csak hazájában, de a világ nagy részén is népszerűtlenné vált olyannyira, hogy feltételezhető, a választások után – az amerikai politikai zsargonnal élve – “béna kacsává” válik.

Nem lesz könnyű még két évet úgy hivatalban maradnia, hogy mind a képviselőházban, mind a kongresszusban republikánus többséggel kell együtt dolgoznia. Mindezt azok után, hogy 2008-ban – a háta mögött nagy szenátusi többséggel – felvázolt egy olyan világot, ahol mindenki szerető testvér,  ahol nincsenek háborúk, különösen vallási háborúk nincsenek, a Közel-Keleten a tankok csövében a békegalamb olajágból rak fészket…

Szó se róla, elképzelésnek mindez gyönyörű, csakhogy a világ nem alkalmazkodott ehhez a teóriához és ezt Obama rossz néven vette. Személyes üggyé tette azt, ami az érdekek szférájába tartozik. Mert az igaz, hogy Omaba az  Egyesült Államok elnöke, de a Fehér Ház nem azonos Amerikával.

Ez azonban nem változtat azon a tényen, amit Goldberg cikke is sejtetni enged – nem nézünk túl kellemes két évnek elébe, bár ez valószinűleg inkább szavakban, mint tettekben nyilvánul majd meg.

Tulajdonképpen azt hiszem, hogy Obama nem annyira “béna kacsa”, mint inkább “sebesült oroszlán” – akitől ajánlatos óvakodni.

03/11/2014  


ENSZ szervezet a terror szolgálatában…

31 aug

A témában járatosabb olvasók nyilván sejtik, hogy az alábbiakban az UNRWA-ról lesz szó.

Mielőtt azonban belevágnék, el kell mondjam, sokáig töprengtem, hogy a cím után kérdő- vagy felkiáltójelet tegyek-e? Végül úgy döntöttem, helyesebb ezt az olvasóra bízni.

Az UNRWA-t 1949-ben az ENSZ hozta létre azzal a céllal, hogy a ‘48-as függetlenségi háború mintegy 6-700 ezer palesztin menekültjének segélyezését – amelyre valóban szükségük is volt – felkarolja, szervezett keretek között támogassa. Feladata közé tartozott, hogy a menekültek néhány éven belül letelepedhessenek és a befogadó közösség teljes jogú tagjává válhassanak.

Ez a folyamat gyakorlatilag az ‘50-es évek közepére befejeződött, amikorra is a legtöbb menekült állandó házakban lakott – Gázát is beleértve.

1953-ban az ENSZ akkori főtitkára, a svéd Dag Hammarskjöld, arra a megállapításra jutott, hogy mivel nincsenek többé menekültek, , az UNRWA-ra sincs többé szükség. A menekültek végleges letelepítése nagyszabású tervet dolgozott ki és ehhez 300 millió dolláros költségvetést hozott létre. Mivel mindenki úgy gondolta, hogy az UNRWA története befejeződött, a szervezetet nem rendelték alá az időközben életre hívott Menekültügyi Főbiztosságnak.

dag-hammarskjold-portrait

Dag Hammarskjöld*

 

Az Arab Liga azonban megtorpedózta Hammarskjöld tervét, mert rájött, hogy a hazatérési jog melegen tartása kiváló fegyver Izrael ellen.

Innentől datálódik az UNRWA  kissé félresiklott története, amely az idők folyamán a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb szervezetévé nőtte ki magát és amely a palesztinok legnagyobb munkaadója.

A szervezet ma már a menekültek második-harmadik generációjának ad ki menekült igazolványt és van olyan megbízható forrás, mely rávilágít arra, hogy a palesztinok között nem fordul elő haláleset, melynek következtében számuk egyre nő.
(Megjegyzem, hogy ezen az alapon az arab országokból elűzött mintegy 850 ezer zsidó – és azok leszármazottai – is jogosult lenne a menekült státuszra, ami nem adatott meg nekik. Erről itt.)

Mivel az UNRWA volt az első nemzetközi segélyszervezet, melyet az ENSZ alapított és mivel az ENSZ az alapítás idején még szintén gyerekcipőben járt, az alapszabálya meglehetősen semmitmondó, gyakorlatilag konkrétum nélküli. A szervezetnek nincs igazgató tanácsa, nincs belső pénzügy ellenőrzése. Bár hivatalosan az ENSZ szervezeteként van bejegyezve, a valóságban, jogilag nem is lehetne az ENSZ hivatalos szervezete, miután mind a 30 ezer dolgozója palesztin.

Fentiekől következik, hogy a különböző szinteken az egyszemélyi vezetés érvényesül. Erre jó példa, hogy az UNRWA egymillió dollár értékű nyugdíj alapja – mely6 svájci bankokban van elhelyezve – sorsáról egyetlen személy, az UNRWA főtitkára dönt.

A szervezet mára teljesen önjáróvá vált, befolyást senki nem tud (talán nem is akar) gyakorolni rá.

Az UNRWA óriási vagyonra tett szert, ugyanis minden menekülttábor területe, az iskolák, a kórházak, a rendelőintézetek a tulajdonában vannak.  (Itt jegyzem meg, hogy  Jeruzsálem egy nagyon értékes területén több ezer dunámnyi telket birtokolnak, ahol összesen, ha egy tucatnyi tisztviselő teng-leng.)

Működésük hozadéka, a menekült igazolvány a palesztinok körében társadalmi státuszt jelent, ugyanis az igazolvány tulajdonosa ingyenes oktatásra, orvosi ellátásra jogosult, valamint meghatározott – szintén ingyenes – élelmiszer adagra. Ezen kívül a menekült táborokban épített házak tulajdonjoga is az övék, így azt szabadon adhatják-vehetik. Ennek következtében nem kevés menekülttábor lakónak ma már leszármazási jogon semmi köze a menekültekhez.

Nem árt tudni, hogy a Gázában üzemeltetett oktatási intézményeikben a Hamasz tankönyveiből oktatnak.

Az UNRWA legnagyobb anyagi támogatói az USA, az EU, Kanada, Japán és Ausztrália. Tudni kell azt is, hogy a támogatást tulajdonképpen a Palesztin Hatóság elől halásszák el és bár elég rossz néven veszik, mégsem tudnak fellépni nyíltan az UNRWA ellen, hiszen az náluk sokkal régebbi szervezet, mely nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

1993-ban volt ugyan egy nemzetközi kísérlet arra nézve, hogy az UNRWA egész tevékenységét átadják a Palesztin Hatóságnak, de a második intifáda kitörésével ez feledésbe merült.

 

Nézzük meg egy kicsit közelebbről az UNRWA gázai móködését:

Többekben felmerült a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy az ENSZ iskolák fegyver és rakéta raktárként szolgálnak, hogy ENSZ rendelőintézetet aláaknáznak és az izraeli katonákra robbantják, hogy ENSZ iskolákból, vagy falszomszédságukból rakétákat lőnek izraeli területre?

A válasz viszonylag egyszerű: Az UNRWA alkalmazottainak jelentős része a Hamasz aktív tagja.

A 2012 szeptemberében tartott szakszervezeti szövetségi választásokon a 11.500 szavazó dolgozó az u.n. szakmai listára voksolt, melynek listavezetője az egyik Hamasz vezér,  Suhail al-Hindi. A tanárszakszervezet vezetőségének mind a 11 tagja egyben Hamasz tag is, de például a Rafiah-i UNRWA iskola igazgatója és tanára – Awad al-Kik (Abu Mohamed) –  az iszlám dzsihád fegyverüzemeinek főmérnöke is volt. Ő egy izraeli támadás során vesztette életét, amikor is az egyik fegyvergyárat találat érte.

Ha figyelembe vesszük, hogy az UNRWA-nál jelenleg öt millió menekült palesztin van nyilvántartva, amivel a menekült státuszt gyakorlatilag örökkévalóvá teszik, megállapítható, hogy a szervezet a legfőbb legitimálója a visszatérési jognak és egyik akadálya a megegyezésnek.

Bár nyilatkozataiban semlegességét hangoztatja, a valóságban kizárólag a palesztinok érdekeit védi és túl ezen, mára legalább is gyanusítható egy terrorszervezettel való szoros együttműködéssel.

 

A végére pedig egy pozitív példa, igaz, nem az UNRWA tevékenységi területéről:

1948-ban Irakba is menekültek palesztinok, ahol többé-kevésbé normális bánásmódban részesültek, tőlük nem is igen lehetett hallani a hazatérésről.

Szaddam bukása utáni felfordulásban néhány ezer leszármazott a szíriai határ mentére menekült, egy letelepedésre alkalmatlan, kietlen területre. Szerencséjükre ez a terület nem az UNRWA, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hatáskörébe tartozik, akik viszonylag rövid idő alatt elintézték, hogy Chile befogadja őket. Chilében jelenleg közel 350 ezer menekült él.


2014. augusztus 31.

* Kép forrása: Google

“Új” antiszemiták

21 aug

Nehezen emészthető, hogy az utca emberétől, a világ vezető politikusain át, a különböző ideológiákat képviselő pártkatonákig, az emberi jogokért protestáló szervezeteket is magába foglaló, a zsidó gyökerekkel rendelkező “megmondó” emberekig bezárólag, ha Izrael kerül szóba, agyukra vörös lepel hull és értelem helyett az érzelmeik kerülnek előtérbe.

Gyanítom, hogy ennek oka nem tájékozatlanságból ered, inkább a tömegeknek való megfelelni akarás, annak a tömegnek, melynek gondolkodását pont a fentebb említettek formálták/formálják.

Ez a 22-es csapdája!

Van a tömeg, amely háborog a rossz életkörülmények miatt és van a “hatalom”, mely burkolt, vagy kevésbé burkolt formában elhiteti, hogy ezért a zsidók a felelősek. Régi, bevált patent, minden korban, minden politikai berendezkedés esetén bátran elhőhúzható. Mikor a kisember úgy gondolja, hogy tenni kellene valamit a “mocskos zsidók” ellen és ez utcai atrocitásokban, vallási helyek és temetők rongálásában manifesztálódik – többnyire hallgatás övezi, esetleg látszatintézkedések sorozata.

Azt mégsem mondhatja egyetlen hatalom sem, hogy “emberek, hisz ez nem igaz, hazudtunk, amikor erre hivatkoztunk, ahelyett, hogy saját impotenciánkkal magyaráztuk volna a gazdasági helyzet milyenségét”…

Ez az a pillanat, amikor minden rendszer nagy hasznát veszi a széles körben elismert publicistáknak csakúgy, mint a “futottak még” sajtómunkások széles táborának.

Ma, az internet korában,  amikor a világ eseményei valós időben, több megközelítésben is, szinte élőben követhetők, nehéz elfogadni az agytekervények teljes mellőzését, helyette bőszen bólogatni a valamilyen érdeket – sok esetben csak saját tájékozatlanságát – követő, “megmondó emberek” sulykolta félinformációk halmazát.

Időnként döbbenetes dolgok kerülnek be a köztudatba és a hangsebességnél is gyorsabban találnak “értő” fülekre.

(Nem szándékom kitérni az Izrael és a gázai terrorszervezetek között jelenleg folyó háborúskodás okaira, a terrorszervezet céljára – megtettem ezt az Tűzszünet, vagy amit akartok c. blogbejegyzésemben.)

Olvasom egy francia lány (nem muzulmán) posztját, amely arról szól,  hogy “A három zsidó fiatalt – gazdasági okokból – zsidók ölték meg.”

Szerzője az egyik német TV állomás tudósításából kombinál, mely azt állítja, hogy az izraeli biztonsági szervek eltitkolják az igazságot. Az írás lényege, hogy a gyilkosok – akik természetesen nem palesztinok – szolgáltatták az ürügyet a Cahal gázai akciójához.

Ez a hír rekordsebességgel terjed a hálón és annak ellenére, hogy az elkövetők egyike kézre került, hogy mára a Hamasz is elismerte, az emberrablás és gyilkosság az ő megrendelésükre történt. – Lényegtelen, senkit nem érdekel.

Ez is tökéletes példája annak, hogy amennyiben Izraelt akarjuk vádolni, akár hazudhatunk is.

Egy másik gyöngyszem, a magát “ifjú francia forradalmárok”-nak nevező csoport az interneten keresztül uszít zsidók megtámadására. A felhíváshoz 32 francia zsidó fényképét és lakcímét mellékeli.

Ennyi talán elég is, bár lehetne folytatni a sort a Dávid csillagot viselő norvég hölgy brutális megverésével, azzal, hogy egyes európai országokban a hagyományos zsidó viselet sem ajánlott.

Annak ellenére, hogy ma Európa szerves egység, a keleti és nyugati tömb között, zsidó kérdésben, a határvonal élesen meghúzható.

Erről már korábban kifejtettem álláspontomat úgy Magyarország, mint általában Európa vonatkozásában.

Az írások itt és itt elérhetők.

Úgy érzem, hogy gondolataimat egyik esetben sem kell revideálnom, viszont szükségesnek tartok néhány kiegészítést.

Az első, hogy a volt szocialista tömb országaiban a mai napig a klasszikus antiszemitizmus virágzik, mely egy részről mindenért a zsidókat okolja és olyan patentok mentén kommunikál, amelyért a vészkorszakot megelőző idők antiszemitái is pirulnának. Nem elég, hogy fennen hangoztatja, miszerint Hitler félmunkát végzett és ha rajta múlna az összes zsidót hazaküldené. Haza Izraelbe, mely országnak még a létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Teszi ezt úgy, hogy még csak bele sem pirul. Talán, ha belegondolna a szavak puszta értelmébe, (L. cionizmus, cionista rezsim, globális tőke…) a tudatlanságát okkal szégyellhetné.

A nyugat-európai országokban kicsit más a helyzet. Ott az antiszemita/anticionista hangadók elsősorban a  nagyszámú muzulmán bevándorlók köréből kerülnek ki, hozzájuk csapódik a helyi lakosság erre fogékony rétege.

A kétfajta antiszemitizmus/anticionizmus szószólói közösek abban, hogy a forgatókönyvet előre megírták, a részletek nem számítanak. Szinte kikérik maguknak, hogy tényekkel megzavarják egysíku gondokodásukat. Közösek abban is, hogy – ellentétben több arab országgal – a Hamasz nem terrorszervezet és gond nélkül átsiklanak Izrael polgári lakosságának mintegy 14 éve tartó terrorizálása felett. Egységesek abban is, hogy “egy zsidó mindenre képes” és ennek érdekében a legprimitívebb hazugságtól sem riadnak vissza.

Viszont van valami, amiben tökéletesen igazuk van, ami létük mozgatórugója: Európában kizárólag a zsidók egyetemes gyűlölete képes összehozni a muzulmánok, a szélsőjobb és a radikális baloldal közötti koalíciót.

Ennek köszönhető, hogy Európa kormányai átsiklanak az európai utcákon egyre gyakoribb, sokszor erőszakba torkolló történések felett.

Figyelmes szemlélőnek szemet kell szúrjon, hogy a tüntetések jelszava “halál a zsidókra”, “gázba a zsidókkal”… nem Izrael, hanem a helyi zsidó közösség tagjai ellen irányul, csakúgy, mint a fizikai atrocitások.

Ennek ismeretében leszögezhető, hogy  Gáza csak ürügy az antiszemita szellem palackból történő kiengedésére.

Mondom ezt azért, mert nem tapasztalom, hogy Európában tömegtüntetésen ítélnék el Aszadot a 200 ezer halott miatt, vagy ugyan úgy felháborodnának az Iszlám Állam Irakban jól dokumentált tömeggyilkossága miatt, de akár Ukrajna 2000 polgári áldozata miatt is…

Van egy tippem: Az elkövetők egyike sem zsidó!

Ha Európa csak egy percre megállna és elgondolkodna, akkor kénytelen lenne beismerni, hogy Izrael nem a gázai arabok, hanem a radikális iszlám és a terror ellen harcol, hogy Izrael nem a probléma, hanem a megoldás része!


2014. augusztus 21.

Tűzszünet, vagy amit akartok…

4 aug

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

- Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

- A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.

 

 

Útközben…

20 júl

Többször belekezdtem, hogy a legutóbbi “béketárgyalások” ismételt kudarcáról, azok miértjéről írjak, de közbe jött a gyilkossággal végződött hármas emberrablás és mindkettőt felülírja a jelenleg zajló katonai akció.

Ez utóbbi minden mozzanatáról bőséges információt nyújtanak a médiák, mely információk részben az alapvető tájékozottság hiányát tükrözik, amelyhez egyes orgánumoknál még az eleve alaphangot megadó Izrael ellenesség (lánykori nevén: antiszemitizmus) is társul.

 

Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

 

A jelenlegi helyzet kialakulásához egyértelműen a Fatah és a Hamasz által létrehozott egységkormány vezetett.

Sokan helyeselték ezt a szövetséget, mondván, hogy a “béketárgyalások”-hoz vezető egyetlen utat jelenti. Már ez a feltevés is hibás, mert a Hamasz alapszabálya eleve kizár minden megegyezést Izraellel és egyetlen, mondhatni fő céljának nem csak az ország eltörlését tekinti, de zsidómentes övezetet is vizionál a térségben. Ugyanakkor a Fatah-ot képviselő Mahmud Abbasz (közismert nevén Abu Mázen) tárgyalópartnerünk a béke elérésében.

Ilyen felállás mellett miért is jött létre az egységkormány?

A Hamasz részéről mindenképpen gazdasági okokból. Kiürült a pénztár, terrorakciókba kezdett, ezzel provokálva Izraelt a válaszlépésre, majd telesírta a világot, hogy az ujjáépítéshez támogatókat találjon. Három hónapja nem tudott fizetést adni az tisztségviselőknek, ugyanis a katari átutalások nem érkeztek meg.

Mahmud Abbasz vállalta, hogy  – belső legitimációja érdekében –  (mandátuma 10 éve lejárt) több, mint 40 ezer tisztségviselő bérét állja. Úgy gondolkozott, hogy ezzel a lépéssel a külvilág felé is a legitim békepartner szerepében tetszeleghet és az ENSZ segítségével – tárgyalások nélkül – eljuthat az államalapításig.

Tervét meghiúsította a gyilkossággal végződött hármas emberrablás, amely már csak azért is kellemetlen volt számára, mert az eset a Palesztin Hatóság  területén történt. Ilyen körülmények között, a külvilág felé nem vállalhatta, hogy az emberrablást, mint legitim lépést jóváhagy, ezért azt nyilvánosan  elítélte és elkezdett kihátrálni a koalícióból.

Így a Hamasz számára tulajdonképpen sikertelenül végződött emberrablás és gyilkosság után változatlanul ott áll fillér nélkül.

Ennek ellenére, először csak a dzsihádlistáknak “engedélyezte” a rakéták indítását Izrael civil lakossága ellen, majd később ő is csatlakozott. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra: Az arab világ felé megerősíteni legitim vezetői szerepét, közben Izraeltől engedményeket kicsikarni.

Számítása nem jött be, ugyanis Izrael két napig még csak nem is válaszolt, az egyedüli védő intézkedés a kipát barzelek (vaskupola rendszer) csatasorba állítása volt, a rakétaeső kivédésére.

A rakéta elhárító pajzs az ismételt rakétázások megindítása óta, amikor is a Hamasz 9 ezer rakétával rendelkezett, elfogott három ezret. Ezer becsapódott. Ebből 8% valamilyen célba talált, a többi u.n. nyitott területen ért földet. Azóta, a mai napig még száz rakétát indított izraeli területre. Megjegyzendő, hogy a rakétaelhárító rendszer 95%-os hatásfokkal üzemel és egy rakéta ára 50 ezer shekel.

 

Az “öntött ólom” nevű katonai akció során (2009) a rakéták legnagyobb részét a Hamasz nyitott területről indította, míg jelenleg – a katyusák kivételével – lakóházak, közintézmények közé telepített kilövő silókból. A silókat összekötő kiszolgáló alagutak pedig a házak alatt húzódnak. Ebből egyértelműen látszik, hogy az övezetbe bejuttatott építőanyag jó része ezek építésére, illetve a Hamasz vezetők bunkereinek kialakíátsára szoltált. Ez utóbbiak is lakóházak alatt találhatók és azt is tudni lehet, hogy a Hamasz vezetők a gázai Shifa kórház alatt bujkálnak.

A katonai akció alatt eddig három, pár óra időtatamú tűzszünet lépett életbe. Mindhárom abból a célból, hogy a civil lakosság részére a humanitárius okokból indokolt élelmiszer, egyéb fogyasztási cikkek az övezetbe kerüljenek. Izrael mindhárom esetben tartotta magát a megállapodáshoz azzal, hogy amennyiben a Hamasz azt megszegi, részünkről is tárgytalan. Mindhárom alkalommal megszegte!

 

Mint ilyen esetekben szokásos, különböző országok érzik az elhivatottságot a tűzszünet tető alá hozására. Legutóbb Katar, Törökország és az USA jelentkezett, de az egyetlen, aki ennek érvényt is tud szerezni, az Egyiptom. Ők ennek eleget is tettek – volna, de a Hamasz a feltételekre oda sem figyelve, csípőből elutasította. Majd egy 10 pontos diktátumot nyújtott be, melyben a tűzszünet realizálásának feltételeként  olyan követelésekkel lépett fel, amit Egyiptom  (de más, józanul gondolkodó állam sem) nem tud és nem is akar teljesíteni. Szerepelt a követelések között az egyiptomi határok megnyitása személy -és áruforgalom előtt, repülőtér építése a gázai övezetben…

Mindezt úgy, hogy Egyiptom nem csak a határt zárta le hermetikusan, de az összes csempész alagutat is felszámolta – vagy berobbantotta, vagy vízzel árasztotta el.

A tűzszünet közvetítésében vállalt szerepének visszautasítását már csak azért sem fogja elfelejteni, mert a keleti ember számára a kavodot, a “tiszteletet” nem megadni, nagyobb sértés a hátbatámadásnál is. Nem beszélve arról, hogy a körzeti hegemóniát tekintve Törökország riválisa. (A törököket az USA akarta behozni a játékba.)

Izraelnek és Egyiptomnak közös érdeke, hogy egyikük se kényszerüljön felügyeletet gyakorolni a gázai övezet fölött. Egy meggyengült Hamasz az érdek, aki továbbra is irányítja Gázát, ugyanis a Hamasz eltörlése után csak a dzsihád, vagy még rosszabb jöhet. Nem szabad elfeledkezni, hogy az ISIS már most is Jordánia határait döngeti.

Természetesen a civil áldozat mindkét oldalon áldozat. Ha Izrael nem így gondolná, akkor a légi akciót nem egészítette volna ki szárazföldivel. Erre elsősorban azért van szükség, – bár ez a részünkről is súlyos emberveszteséggel jár  – mert gyakorlatilag egész Gáza és Izrael határán alagútrendszer húzódik, melynek felderítése csak lépésről lépésre lehetséges. Ezek az alagutak szolgálnak az emberrablások lebonyolítására. A szombaton meghalt két katonánk (ז”ל) is ennek esett áldozatul, amikor az egyik ilyen alagútból kibújó terroristák tüzet nyitottak a dzsipjükre. Miután a terroristákat likvidálták, testükön több pár bilincset és altató injekciókat találtak.

Nem kívánom részleteiben ismertetni, – mert mindenki tisztában van vele – hogy a világ mely részein folynak jelenleg is, évek óta húzódó katonai villongások, csak némi fejcsóválással veszem tudomásul, hogy a “művelt” Nyugatot egyedül Izrael védekezése zavarja, holott például Szíriában naponta többen halnak meg, mint Gázában a katonai akció kezdete óta összesen.

 

Amit viszont nyomatékosítani szeretnék az az, hogy Izrael a nemzetközi jogon- a civil lakosság védelme háborús helyzetben – magasan felül emelkedett azzal, hogy a polgári lakosság védelme érdekében figyelmeztető röplapokat szór le, hangosbeszélőn keresztül jelzi, mikor, melyik körzetben végez légi akciót. Ezen túlmenően a célpont lerombolása előtt figyelmeztető lövéseket ad le és 15 perc várakozási idő után hajtja végre az akciót.

Ehhez a körültekintéshez a nemzetközi hadijognak még fel kell nőnie!

 

És a végére hagytam a humanitárius segítségnyújtásnak azt az elemét, amelyet szintén nem tárgyal a nemzetközi hadijog. Nevezetesen azt, hogy a mai napon Izrael tábori kórházat állított fel  Erez határátkelőnél, Gáza civil lakosságának orvosi ellátására. Ezzel nem kis mértékben veszélyeztetve az ott tevékenykedő orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet testi épségét.

 

2014. július 20.

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 58 követőhöz

%d blogger ezt szereti: