Ultra-ortodoxok és a katonaság Izraelben

4 márc

 

Az idén már két alkalommal hozta lázba a világot az az izraeli hír, mely az ultra- ortodox  (továbbiakban: haredi) lakosság katonai szolgálatba történő bevonásával kapcsolatos törvény-tervezet vitáját ismerteti.

A távirati irodák pár soros összefoglalója nem alkalmas arra, hogy az olvasót objektíven tájékoztassa  olyan történésről, aminek megléte gyakorlatilag az állammal egyidős és valljuk be, a külvilág számára legfeljebb a “színes” rovatban van helye. Ha másért nem, hát azért, mert kizárólag Izrael belügye. Amennyiben az erről szóló híradás mégis a “külföld” rovatban kap helyet, feltételezhető az ismeretterjesztési szándék, ehhez azonban – meglátásom szerint – a hírközlő szervek munkatársainak, a témában publikáló újságíróknak a tárgyi tudása hagy némi kívánnivalót maga után. Ezért fordulhat elő az általánosítás és még jó, ha “csak” az egész haredi réteget és nem Izrael teljes vallásos zsidó lakosságát érinti a megbélyegzés. Egyes publikációk már odáig mennek a téma fejtegetésében, hogy a hadkötelezettség kiterjesztése csak az első lépés a status quo teljes felszámolásához. Mindezt a jelenlegi kormány  “vívmányának” tekintik és összefüggésbe hozzák azzal a ténnyel, hogy abban hosszú idő óta először nem kaptak helyet a haredi párt képviselői.

Mind szinte minden esetben, amikor a zsidóságot érintő valamely kérdés kerül szóba, vissza kell kanyarodnunk a kezdetekhez. Nem véletlen a vicc a két zsidó találkozásáról, ahol is egyikük felteszi a kérdést: – mi újság felétek? Mire a másik: – azt se  tudom, hol kezdjem? Erre  jön a frappáns és tipikus zsidó válasz: – מברשית (miberesit)  “a kezdetektől” ( ami Mózes – I. könyvére utal)

Teljesen természetes igény volt, hogy a II. Világháború feldúlta Európa, a nagyhírű európai jesivák és növendékeik, tanáraik megsemmisítése arra késztette az újonnan alakult Izrael államot, hogy a maroknyi megmaradtaknak biztosítsa a legzavartalanabb elmélyülést a Tóra és magyarázatainak tanulmányozásában. Röviden, a vallás továbbvitelében. Tehát az egész jesiva “ügy” David Ben-Gurion-nal kezdődött. Az ő idejében született törvényi szabályozás a jesiva növendékek jogállásáról. E törvény  értelmében mentesülnek – többek között – a katonai szolgálat alól, tanulmányi idejük munkaviszonynak számít, erre az időre állami támogatást élveznek a jesivát fenntartó alapítványi hozzájárulások kiegészítése-képpen. Tárgyi időszakban összesen 400(!) fiatalról volt szó, ők az akkori 600 ezer fős zsidó lakosság 0,07%-át jelentették.

A köztes állomásokat nem említve, 2011. év végén a különböző szintű jesivákban tanulók létszáma elérte a138.249 főt. (A haredi lakosság a zsidó népesség 8%-át adja, ami 2010. végén 615.000 főt jelent.)

Az az általánosítás, hogy ezek mindegyike megtagadná a katonai szolgálatot, illetve megkérdőjelezné Izrael állam létjogosultságot, nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert például a Guri haszidok egy jó része eddig is teljesített katonai szolgálatot.

Az ultra-ortodoxia képviselői megtalálhatók úgy a keleti (szefárd) mint az askenáz (elsősorban kelet-európai) és haszid  közösségekben. Ez utóbbiaknál lényegesen nagyobb az előfordulás. Ortodoxnak lenni a vallási előirások szó szeinti betartását jelenti, míg az “ultra” jelző ezek mindenáron való túlteljesítését. Közösségükre jellemző, hogy az állam törvényeit nem, vagy csak annyiban tartják be, amennyit abból a követett rabbijuk jóváhagy. Ebből adódóan még a haredi közösségen belül is lényeges eltérésekkel találkozunk.

A haredi közösségi vezetők “aggodalma” a sorozási kötelezettség kérdésében túlzó és több ponton is sántít. Részben azért, mert ebben a valós számban szerepelnek az izraeli állampolgársággal nem rendelkező növendékek (akikre értelem szerűen nem vonatkozik az állammal szembeni tehervállalás) csakúgy, mint azok, akik esetében nem kétséges a katonai szolgálat vállalása, de a szám tartalmazza a “túlkoros”, illetve “sok gyerekes” jesiva hallgatókat is. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az állam nem rendelkezik arról, – nem is teheti, hiszen a felvevő közeg a katonaság – hogy az érintett korosztály minden egyes tagját ki kell vonni az eddig megszokott élet-keretei közül. Vagyis a sorozás nem egyenlő a bevonulással.

A kül -és belföldön egyaránt elhangzó kijelentés, hogy a jelenlegi kormánykoalíció “haredi ellenes”, nem állja meg a helyét, mert a társadalmi feszültség – tegyük hozzá, jogos feszülstég – feloldására már korábban is történtek lépések, de ezek nem hozták meg a várt eredményt. Többek között ezért is érthetetlen, hogy néhány európai ország és az USA egyes ortodox közössége tiltakozó nagygyűlések keretében mond ítéletet Izrael felett, holott a törvény rájuk nem vonatkozik, mivel a jesiva növndékek “ügye” kizárólag izraeli probléma. Az meg már egyenesen a vicc kategóriájába tartozik, hogy egyes vallási vezetők az izraeli haredi réteget az ország elhagyására szólítják fel.

Nevetséges, mert a katonai kötelezettség ellen fellépő Izraelen kívül élő közösségek tagjai, miután “jól kitüntették” magukat, szépen elvonulnak megkeresni a létfenntartáshoz szükséges pénzmagot. Tehát dolgoznak, jövedelmük után adót fizetnek és minden egyéb területen betartják az adott ország törvényeit.

Ha ez így van, miért okoz gondot pont Izraelben?

Itt megint csak vissza kell térni a háborút megelőző időszakhoz, amikor is az európai, méltán nagy hírnevet szerzett európai jesivák hallgatói az arra legérdemesebbek közül kerültek ki. Egyszerű példa, ami jól tükrözi az akkori helyzetet: A vallási közösségek adományai tették lehetővé egy-egy kiválasztott fiatal számára, hogy élethivatásul a Tóra tanulmányozását válassza. Röviden, tanulmányaikat a közösség fizette és amikor egy ilyen fiatal házasságra lépett, a házassági szerződés egyik pontjaként szerepelt, hogy a leendő após ezt a kötelezettséget átvállalja.

Ezzel szemben Izraelben a jesivák gombamódra szaporodtak és – tisztelet a kivételnek  - az állomány úgy  tanári, mint tanulói szinten, egyes jesivák tekintetében –  felhígult. Ebben a kérdésben, mint szinte minden másban is, az általánosítás nem helyénvaló, mert nem tükrözi a valóságot. Igenis meg kell említeni, hogy vannak minden korosztály számára kiváló jesiváink, de mellettük azokról is szót kell ejteni, amelyek azon kívül, hogy egy bizonyos réteg gyűjtőhelyét képezik,  még a vallási élethez sem járulnak semmivel  hozzá.

Míg az előbbiekből kikerülők felsőfokú intézményekben folytatják tovább tanulmányaikat és végső soron egyformán jól helyt tudnak állni úgy vallási, mint szakmai téren, az utóbbiaknál nem ritka a nyugdíj korú “bocher”, akinek fő ténykedése kimerül az adomány gyűjtésben.

Megjegyzem, hogy vannak Izraelben olyan haredi közösségek, melyek eleve nem ismerik el a modern zsidó államot. Létrehozását nem tartják legitimnek, felfogásuk szerint a Messiás eljövetele, a Templom újbóli felépítése az egyetlen elfogadható út az új államalapításhoz. A jelenleg  tárgyalt közösség azonban nem ebbe a kategóriába tartozik, képviselőik a Kneszetben ülnek.

Konkrétan arról van szó, hogy az államnak, illetve az államon keresztül az adófizető polgároknak elegük lett abból, hogy a haredi világot  élete végéig eltartsa. Egy társadalmon belül vannak jogok és kötelességek. (Megjegyzem, hogy sem ebben, sem más esetekben nem értek egyet azzal, hogy a jogok előbbre valók a kötelességnél.) Demokráciák jellemzője az állampolgárok egyenlő elbírálása, márpedig ennek szerves tartozéka a rájuk rótt kötelességek egyenlő elosztása is.

A katonai behívó, illetve a sorozáson való részvétel  azonban nem haredi ellenes cselekedet még akkor sem, ha vezetőik így  akarják beállítani. Mivel az ultra-ortodox jesivák többségében – ellentétben az u.n. kipa szrugás jesivák döntő többségével – egyszerűen még nyomokban sem képezi a tananyag részét közismereti tárgy, az  ebből és a nyelvtudás hiányából adódó hátrány az ott tanulók munkábaállásának lehetőségét a nullával  teszi egyenlővé. Ez a  tény ismételten csak az adófizetők plusz tehervállalását eredményezi,  mivel ezekben a családokban nem ritka a 8-10 gyerek és mivel Izraelben az alapfokú egészségügyi ellátás alanyi jogon jár, nem csak a “családfő” eltartásáról van szó. Nem beszélve egyéb, a nagycsaládosokat megillető juttatásokról. A haredi társadalmon belüli, a témában érintett csoport gyakorlatilag az államkasszából – és ismétlem, ezzel az adófizető polgárok zsebéből – csak kivesz és a társadalom most jutott el arra a pontra, hogy már nem csak halad ad, de a halfogás mesterségét is igyekszik megtanítani.

Annak ellenére, hogy közülük számosan vannak, akik kenyérkereső foglalkozást űznek, erről  a rétegről összességében mégis elmondható,  hogy a társadalom többi rétegétől szinte teljesen elszigetelten, saját maguk által kialakított gettókban,  elképesztő szegénységben élnek. A többség fő jövedelmi forrása a társadalombiztosítástól (ahova egy fillért nem fizetnek) átutalt családi pótlék és a  jesivától kapott “fizetés”. Ezen felül minden olyan kedvezmény, amely az adófizetőket is megilleti bizonyos számú gyermek felett.

Ismétlem tehát, a katonai kötelezettségvállalás kiterjesztése nemhogy haredi ellenes, de kifejezetten gyerek -és családbarát intézkedés első lépése. Ugyanis az a fiatal, aki bevonul a hadseregbe, egy addig számára teljesen ismeretlen világot fedezhet fel, ahol tanulásra, szakma-szerzésre is lehetősége van. A katonai szolgálat alatt megszerzett tudásával már munkát vállalhat és nem szorul mások adományára…

Itt közbe kell vetnem, hogy a katonai szolgálat nem jelent feltétlen fegyveres szolgálatot, már eddig is bevett szokás, hogy vallásos fiúk (de leginkább a lányok) polgári területen, tevékenykednek.

Tulajdonképpen az állam nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a lépéssel, nem lesz könnyű feladat végrehajtani az elképzelést.

 

2013. július 16.

 

A témával kapcsolatos észrevételeim rögzítésének felfüggesztését a fenti dátum jelzi, mely mellé azt a privát megjegyzést fűztem, hogy “a törvény életbe lépésekor folytatandó”!

 

Bár törvény még nem született, a téma újbóli hírértékét a napokban Jeruzsálemben lezajlott tüntetés adja.
2130220639.jpg

kép forrása:  Google

 

A tüntetés a haredi lakosság sorozása ellen irányult,  amely számomra azért érthetetlen, mert a törvénytervezet jelenlegi formájában az ultra-ortodoxok eddigi életmódjában semmiféle változást nem eredményez. Nagyjából és egészében azt lehet mondani. hogy a törvény kezdeményezői habosítják a semmit!

Ez utóbbit annál is inkább le merem írni, mert egyetlen törvény ezt a problémát nem oldja meg. Árfogó törvényekre van szükség, olyanokra, melyek egyrészt ösztönzőleg hatnak a haredi fiatalokra, amelyek egy elfogadható jövőképet is felvázolnak számukra.

Ezzel együtt a juttatások eddigi rendjén  fokozatosan változtatni kell, de a csökkentésnek mindenképpen az ésszerűség keretein belül kell maradnia. Ennek érdekében az irányelveket nagyon pontosan körül kell határolni és a jesivák működését egyesével vizsgálni szükséges.
A probléma az, hogy a még el sem fogadott törvényt mindkét oldal politikai haszonszerzésre használja és pillanatnyi állás szerint a hozadéka nem kevesebb, mint a vallásos és a vallást nem tartó rétegek egymásnak ugrasztása.

Tény, – mint ahogy azt a bevezető részben is írtam – hogy ilyen számú tömeget egyetlen társadalom sem tud eltartani és erre nem is kötelezhető. Ugyanakkor tény az is, hogy a vallás továbbvitele, hagyományaink átörökítése az ő kezükben van.

 

Egy biztos! A változáshoz hosszú idő szükséges és az, hogy a haredi lakosságra – mégha időlegesen is –  kaftán helyett  katonai mundért húzunk, a fejekben lezajló változást nem segítjük elő.  L.:“ Furkósbottal EURÓPÁBA?”(szerkesztette: Szvák Gyula, 1989. – Új Géniusz). A könyv szemléletesen mutatja be, hogyan próbálta  I. (nagy) Péter cár erőszakkal rákényszeríteni (elsősorban az uralkodó osztályra)  az európai viselkedést, a európai gondolkodást.

Hogy milyen sikerrel, azt most láthatjuk Ukrajnában.

2014. március  4.

 

Drúzok Izraelben

24 feb

Az iszlám gyökerű vallási közösségnek világszerte mintegy másfél millió tagja van, ebből 120 ezer él Izraelben és közülük 118 ezer izraeli állampolgár.

A 10. században Hamza ibn Ali, perzsa misszionárius által Kairóban alapított vallási közösség az iszlám síita szárnyából alakult. Eredetileg Libanonban éltek, onnan települtek át részben Szíriába, részben Izraelbe.

Mivel az eredetileg fanatikus muszlemek tanításait a kalifátus nemcsak, hogy nem fogadta el, de üldözte is, a drúzok kénytelenek voltak Libanon hegyei közé menekülni és feladni missziós tevékenységüket. Ettől az időtől (1043) szigorúan zárt közösségben élnek, tagjai a vallást nem hagyhatják el, idegen a vallásukat nem veheti fel és számukra tilos a közösségen kívüli házasságkötés.

Egynejűségben élnek, viszont a nőnek is joga van a választáshoz csakúgy, mint az esetleges válás kezdeményezéséhez.

Vallási rendszerük a külvilág számára nem hozzáférhető,  szent irataikat is csak a közösség tagjai tanulmányozhatják.

Mélyen hisznek a lélekvándorlásban, de eltérően a buddhizmustól azt tanítják, hogy a lélek csak emberbe költözhet és a lélekvándorlás csak hétszer ismétlődhet.

Arról, hogy a drúz közösség mennyire érintetlenül őrzi genetikai vonalát, az izraeli genetikai központ felméréséből szerezhettünk tudomást. Húsz izraeli drúz faluban végeztek DNS-vizsgálatot, aminek során 310 család vérmintái alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az átörökítés női ágon történik, az azonos DNS-hordozói minden esetben anya-lány vonalon voltak kimutathatók. Zárt világuk egyik jellemzője, hogy a vizsgálatba bevont  310 családban 208 azonos családnévvel találkoztak.

A drúzoknak soha önálló hazájuk nem volt, a mai napig mindenütt kisebbségben élnek, ugyanakkor hitük azt diktálja, hogy a befogadó országhoz feltétlen hűséggel tartoznak. Ők úgy fogalmaznak, hogy “vérszerződésben” állnak a nekik otthont adó nemzettel.

Izraelben a drúzok teljes jogú állampolgárok, nem egy közülük komoly katonai, politikusi pályán szerzett hírnevet közösségének.  Nem számít kivételes esetnek körükben az egyetemi végzettségű, vagy  magasan kvalifikált szakmával rendelkező  személy sem.  Mivel az izraeli hadseregben katonai szolgálatot teljesítenek, leszerelés után szívesen alkalmazzák őket biztonsági őrként az ország egész területén. Ez azzal is együtt jár, hogy  lakóhelyük nem egyszer igen távol esik szolgálati helyüktől. Állomáshelyükön mindenütt biztosítanak számukra lakhatást, ők pedig úgy oldják meg a “családlátogatást”, hogy az egy hónapra előírt óraszámot összevonva dolgozzák le, majd hazautaznak falujukba.

Ugyanakkor, mint érdekesség megemlíthető,  a Golán-fennsíkon élő drúzok kivétel nélküli lojalitása Szíriához.

A drúzokkal kapcsolatos személyes tapasztalatom, hogy végtelenül vendégszeretőek,  jó társalgók, de ahhoz, hogy valamennyire is betekintést nyerhessünk az életükbe,  hagyni kell mesélni őket, de még véletlenül sem szabad az életvitelükkel kapcsolatos nyílt kérdéseket feltenni. Ha mégis elkövetjük ezt a tapintatlanságot, azonnal hallgatásba burkolódznak.

Közel 20 éves ismeretség kellett ahhoz, hogy legalább felszínes betekintést szerezzek a közösség életéről.

Informátorom nem gyakorolja a vallást, annyit azonban elmondott, ahhoz, hogy valakiből vallási vezető lehessen, nem elég a betöltött 15. életév, az illető nem lehet testi hibás, valamint nem fogyaszthat sem alkoholt sem egyéb drog-készítményt. Nem sújthatja a mindennapi kenyérkeresés kényszere, ami akár csak részben is elvonná figyelmét vallási elkötelezettségétől. Ennek az elkötelezettségnek azonban feltétlen belső késztetésből és nem külső kényszerből kell fakadnia.

 

drúz jellegzetesség a bajusz és a fehér kendővel kombinált fejfedő

európai megjelenésű fiatalok tánca (Wikipedia, Jusmine munkája)

drúz szent hely Nebi Shoaib-ban, benne az alábbi síremlékkel

a síremlék – érdemes megfigyelni a jellegzetesen keleti, “csipkézett” építkezést

drúz cserkészcsapat zarándokol az emlékhelyhez

drúz asszony nem a hagyományos (fekete ruha, fehér kendő) viseletben

drúz falu látképe a Golán-fennsíkon

az izraeli hadseregben elesett drúz katonák emléktáblája

 
2014. február 24.

Képek forrása: Google

A dzsihád már a spájzban van…

16 feb

És a címben nincs semmi túlzás. Sőt! Túlzás nélkül állítható, hogy a jelenséggel szemben Európa sem védett.

Ahhoz, hogy a nemzetközi dzsihád veszélyét helyén kezeljük, nem árt ismerni céljukat. Ami nem más, mint a  világot átfogó iszlám kalifátus felállítása, amelyhez az út általános háborún (dzsihád)  keresztül vezet a nyugati kultúra ellen. Az ellenség listáján egyaránt szerepelnek a zsidók és a keresztények, akiket “keresztesek”-nek neveznek, de harcolnak a síiták és a mérsékelt szunniták ellen is.

A nemzetközi dzsihád legismertebb szervetete az al-Kaida. Megalapítása óta a szervezet életében fontos szerepet játszik az Izrael elleni harc.

1998-ban Oszama Bin Laden bejelentette a “nemzetközi front a zsidók és keresztesek ellen” megalapítását és felhívott a zsidó és izraeli célpontok elleni merényletekre. A felhívás eredményeként merényletek sorozatát hajtották végre zsidó és izraeli célpontok ellen Kenyában, Tunéziában, Marokkóban és Törökországban. Ezek a merényletek azonban csak másodlagosak voltak. Az al-Kaida célja a világ minden pontján végrehajtandó merényletek kivitelezése volt, amely csúcspontját a szeptember 11-ei terrortámadásban érte el. Ugyanakkor ez a merénylet vezetett végül is a szervezet utáni világméretű hajtóvadászatoz, melynek során 2011 májusában Bin Ladent likvidálták.

Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult. Az igazság ugyanis az, hogy ma, alig két és fél évvel a likvidálás után, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Számos alszervezettel, terroristák tízezreivel rendelkezik, bázisai megtalálhatok a Közel-Keleten és Pakisztánon kívül Délkelet Ázsiában, Afrikában, sőt Európában is.

A nemzetközi dzsihád 50-70  különböző szervezete működik a Közel-Keleten, (ezek közül a legnagyobb a  Jabhat al-Nusra. Harcosainak száma  több tízezerre tehető. Ezen belül csak Szíriában több, mint harmincezren vannak és számuk rohamosan szaporodik.

Terrortevékenységüket igyekeznek vallási törvényekkel alátámasztani. Ebben élen jár Aiman Al-Zavahini Bin Laden helyettese, majd örököse az Al-Kaida élén. Zavahini Bin Ladenétől eltérő, sokkal veszélyesebb stratégiát képvisel. Bin Laden nagyméretű merényleteket tervezett és vitelezett ki, Zavahini négypontos tervet állított fel: Az amerikaiak eltávolítása Irakból (kivitelezve), iszlám kalifátus felállítása minél nagyobb területen, a dzsihád kiterjesztése az Irakot környező államokra, közvetlen összeütközés Izraellel.

Izrael számára a kérdés csak a mikor? A Közel-Kelet történetében először van a nemzetközi dzsihádnak közvetlen érintkezése Izraellel (Szíria, Szináj). Ami veszélyessé teszi a helyzetet az nem csak a földrajzi közelség, hanem a korlátlan mennyiségben rendelkezésükre álló fegyverzet, a harci gyakorlat és a szélsőséges ideológiával párosuló különös kegyetlenség.

https://www.youtube.com/watch?v=TTH3JCrpsgw

A fenti videó egy másik változatát azóta vagy levették, vagy csak az alatta lévő szöveget törölték.  Minden esetre, a történés ugyan az. A filmen valaki a Koránból tart felolvasást a vele szemben bekötött szemmel térdeplő fériaknak. Látható, hogy a felolvasást befejezve, revolvert ránt és egyiket a másik után, közvetlen közelről főbelövi. A kísérő, írott  szövegből megtudható volt, hogy a főbe lőttek a “Sviha”,  az Aszadot támogató, nem hivatalos fegyveres csoport tagjai, a  gyilkos pedig a nemzetközi dzsihádhoz tartozó Jabhat al-Nusra  - Gzőzelem Frontja – nevű szervezet tagja.

Az esemény a kelet-szíriai Dir A-Zorban történt, de a yuotube-on számos hasonlóval  találkozunk, a Közel-Kelet különböző országaiban. Egy másik videón az “iszlám állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) szervezet tagjai Aleppó mellett egy frissen legyilkolt szír katona fejét tarják a kezükben (kiejtésükből ítélve nem szírek).

Üzenetük világos: Ez a sors vár rátok is! A “rátok” adott esetben a szíriai kormánykatonák, de, vonatkozik ez a libanoni Hezbollah harcosaira csakúgy, mint a Szinájon szolgálatot teljesítő egyiptomi rendőrökre, vagy az izraeliekre. Vagyis mindenkire, aki nem az ő útjukat járja.

Maradjunk még Szíriánál. Egybehangzó információk szerint 14 ezerre tehető a Csecsniából érkezett terroristák száma, 12 ezren Szaud Arábiából, 11 ezren Irakból segítik a felkelőket. Libanonból 9 ezren Törökországból 5600-an, a Palesztin Hatóság területéről 5 ezren erősítik az Aszad rezsimet megdönteni akaró ellenzéket. Hozzájuk csatlakoztak  Líbiából 4400-an, Tunéziából 4 ezren, Egyiptomból 2600-an, Jordániából 2400-an, Pakisztánból 1900-an, Jemenből 1600-an, Afganisztánból 1200-an,. Az oroszországi  750, a németországi 660, a  franciaországi 450…  fő elenyésző szám.. Eddig 258 orosz halt meg, 56 eltűnt. Németországból 142-en, Franciaországból 107-en vesztették életüket.

Fentiekből is látható, hogy Szíria vonzza messze a legtöbb dzsihád “harcost”,  amelyet egyre több megfigyelő csak új Afganisztánként emleget. A szabadon átjárható iraki határnak köszönhetően a beáramló fegyverutánpótlás mennyisége szinte felmérhetetlen.

A dzsihádisták az ország jelentős részét ellenőrzik. Az olajmezők és a vizierőművek jelentős része ellenőrzésük alatt van. Számos fegyverraktárat és katonai bázist foglaltak el. Az elfoglalt területeken bevezették a saariát (iszlám törvénykezés). Az idegen harcosokhoz sok ezer helybéli csatlakozott, részben az Aszad rezsim iránti gyűlöletből, részben a katasztrofális gazdasági helyzet hatására. Itt kell megjegyezni, hogy a dzsihádista szervezetek csak egy része tartozik az al-Kaidához, más részük ellenzi annak ellenére, hogy ideológiailag egy platformon állnak.

A szervezetek felismerve a szűkös helyzet kínálta lehetőséget,  “szociális” szervezeteket hoztak létre. Támogatják a lakosságot élelmiszerrrel, egészségügyi és oktatási intézmények fenntartásával. Cserébe viszont megkövetelik szélsőséges nézeteik támogatását. Mindehhez az anyagi háttér több forrásból származik: Helyi üzleti tevékenységből, adománygyűjtő szervezetek által az egész világról összegyűjtött pénzből és gazdag családok támogatásából, amelyek támogatják a szélsőséges nézeteket a Perzsa öböl vidékéről, főleg Szaúd Arábiából.

Libanonról elmondható, hogy  a legtöbb Szíriában működő szervezet ott is tevékenykedik. A Hezbollah csatlakozása a szíriai harcokhoz – Teherán egyenes utasítására – talán megmentette az Aszad rezsimet, ugyanakkor a síita szervezetek közvetlen háborúban találták magukat a nemzetközi dzsiháddal úgy Szíriában, mint Libanonban.

Egyiptom esetében elmondható, hogy  a nemzetközi dzsihád harcosai nagyjából tíz évvel ezelőtt érkeztek a Szinájra, kihasználva, hogy a Mubarak rezsim mérsékelt érdeklődést mutatott a terület iránt és azt, hogy Gáza és a Szináj között folyamatos volt az átjárás.

Az első nagyobb szabású terror akciójukat  2004 augusztusában hajtották végre Tababan és Dahavban.  A következőt 2005-ben Sharm El-Sheikben, ami után az egyiptomi biztonsági erők nagyon sok terroristát letartóztattak és bebörtönöztek, akik három évvel ezelőtt , a forradalom során szabadlábra kerültek. Az eredmény azonnali volt.  2011 augusztusa óta gyakorlatilag  folyamatosak a merényletek.

A szináji szervezetek az Al-Kaidához állnak közel éppen ezért Zavahiri tervei szerint működnek, amely szerint először az  Izraelt körülvevő arab országok rendszerét kell megdönteni és utána Izrael ellen fordulni. Ennek köszönhető a pillanatnyilag  viszonylag kevés számú merénylet Izrael ellen. Zavahiri egyébként egyiptomi származású, ezért az Egyiptomban történtek különösen fontosak számára. Fő képviselője a Szinájon nem más, mint testvére, Muhamad – aki a börtönből szökött meg – szorosan együttműködve a szalafista Asus sejkkel.

Az egyiptomi biztonsági erők elleni terrorhullám következtében – amelynek csúcsa 2013 augusztusában 25 rendőr lemészárlása volt – a kormány katonai támadást indított a terrorszervezetek ellen. Izrael hozzájárulásával jelentős katonai erősítést küldött a Szinájra és drasztikusan lépett fel. A terroristákkal együttműködők házát lerombolják. Ez különösen a beduin törzsek körében hatásos, akikből a szervezetek tagjainak többsége kikerül. A december közepi szélsőségesen viharos időjárás után, amely az egész körzetben nagy károkat okozott, katonatisztek keresték fel a törzseket és ruhát, takarót, élelmiszert osztottak. Maga Sziszi is ellátogatott a Szinájra, beszélt a törzsfőnökökkel, utasítást adott részükre pénz és felszerelés juttatására,  hogy ezzel is csökkentse a nemzetközi dzsihád bázisát.

Az al-Kaidának természetesen nem tetszett a kormány és a törzsfők közeledése. Dzsora körzetében egy törzsfőt és fiát – akik segítették a hadsereget – fényes nappal koncoltak fel. Az üzenet világos volt: így jár mindenki, aki együttműködik a kormánnyal.

A gázai övezetben a nemzetközi dzsihád erősödése párhuzamos a Hamasz viszonylagos gyengülésével. Az “arab tavasz” előtt arab fiatalok százai érkeztek az övezetbe a nemzetközi dzsihád ösztönzésére. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, amelynek csúcsa 2009-ben rendőrök támadása volt a rafiah-i mecset ellen. A támadásnak 24 polgári áltozata volt, valamint  a mecset igehírdetője Abed al-Latif Musza, aki az al-Kaida vezetőjének számított az övezetben. Az esetet nagyszabású letartóztatások követték, amelynek következtében hosszabb ideig csönd volt. Az utóbbi időben azonban felélénkült az Izrael elleni (és bizonyos mértékben a Hamasz elleni) terror a korlátlanul rendelkezésre álló fegyvereknek és az Irakból és Szíriából érkező pénznek köszönhetően.
Összességében elmondható, hogy a  nemzetközi dzsihád élre törése az “arab tavasz” hozadéka!

A körzet totalitárius rendszereinek  megingása utat nyitott a szélsőséges szervezeteknek. Egyes szervezetek globális célokat, mások helyieket tűztek maguk elé. Ma már nem csak Afganisztán és Irak kényelmes terep az anarchista és dzsihádista fiatalok számára, hanem Szíria, Egyiptom, a Maghreb országok sőt Törökország is. Terroristák ezrei özönlenek ezekbe az országokba, ahol helyi fiatalok újabb  ezrei csatlakoznak hozzájuk részben a szélsőséges ideológia, részben a nyomor és csalódás hatására.

Az amerikaiak iraki kivonulása is jócskán hozzásegített ehhez. Terroristák ezrei találták magukat ellenség nélkül és elkezdték az új terepek keresését. Az az óriási gyakorlat, amit az iraki háború tíz éve alatt szereztek, hozzásegítette őket, hogy az új harci terepeken gyorsan akklimatizálódjanak, új szervezeteket hozzanak létre és “működni” kezdjenek.

A közeli napokban, került fel a Youtube-ra egy videó, melyen 70 levágott fej volt látható. Bár a felvételt szokatlanul gyorsan eltávolították, azok, akiknek ez a feladatuk, mégis láthatták és megérthették belőle, hogy mire lehet számítani a dzsihádtól.

És bár jelen pillanatban sem  Szíria,  sem Libanon nem jelent közvetlen terrorfenyegetést Izrael számára, az izraeli katonai hírszerzés úgy véli, hogy 2014-ben a nemzetközi dzsihád az első öt veszélyforrás egyike. A szervezet folyamatos erősödése, a harcosok nagy száma, valamint a szinte korlátlan mennyiségű fegyverkészletük, illetve motiváltságuk  ezekben az országokban új katonai problémát jelent Izrael számára, amely a biztonsági erők jelentős részét leköti az elkövetkezendő években.

Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis  nincsenek állandó intézményeik, bázisaik, raktáraik, mint például  a Hamasznak, vagy a Hezbollahnak, így egy terrortámadás esetén nincs mi ellen irányítani a válaszcsapást.

Mivel ezen csoportok soraiba majdnem lehetetlen beférkőzni, ezért a hírszerzési tevékenység egyre inkább az internetre tevődik át, ugyanis a nemzetközi dzsihád jelenléte az internet világában kifejezetten feltűnő. Az interneten keresztül tartanak egymással kapcsolatot, gyűjtenek pénzt, szerveznek be új harcosokat, adnak gyakorlati tanácsokat szervezésben bombakészítésben, harci technikában stb.

A problémát még az is fokozza, hogy a dzsihádot (szent háború) hirdető szervezeteken belül sincs egység. Friss értesülések szerint Szíriában az al-Kaida és az “Iszlám Állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) fizikailag is támadják egymást. Az al-Kaida el akarja érni, hogy a DAAS hagyja el Szíriát és térjen vissza Irakba,  hogy a terepen egyeduralkodóvá válhasson. Az ilyen “közjáték” azonban egyedül Aszadnak kedvez, aki ezt ki is használja.

 

2014. február 16.

Teljes gázzal a zsákutcába

28 jan

Az izraeli-palesztin “béketárgyalások” 2010-ben úgy szakadtak meg, hogy jószerével el sem kezdődtek. A témában eddig írt bejegyzéseim itt olvashatóak. Az állóvízbe tavaly nyáron lépett be ismét az Egyesült Államok és John Kerry külügyminiszter személyében egy kitartó, az ellentétek feloldásán fáradozó összekötő. A jelzett időpont óta tizenegy alkalommal tett hosszabb-rövidebb látogatást a térségben, ahonnan – a szembenálló felek képviselőivel folytatott tanácskozást követően –  távozásakor rendszerint előrelépésről, a “békeegyezmény” rövid időn belüli aláírásáról tájékoztatta a hírközlő szerveket. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a végső megállapodás megkötésére kezdetben kilenc hónapot irányzott elő, amelyet később az  u.n. keretszerződés aláírásának határidejére módosított.

Engedtessék meg nekem néhány gondolat a felújított tárgyalások közvetlen előzményeiről: Izraeli részről az az álláspont alakult ki, hogy bármikor, bárhol hajlandóak vagyunk a tárgyalás folytatására, előzetes követelések nélkül. Még attól az apróságtól is eltekintünk, hogy bár Mahmud Abbasz tizedik éve áll a Palesztin Hatóság élén, mégis illegitim (mandátuma már kétszer is lejárt és új választásokat nem írt ki) tárgyalópartner.

Mindezek ellenére, csak hogy a tárgyalások meginduljanak, Izrael hajlandó volt engedni annak a palesztin kövtelésnek, hogy a tárgyalási időszak alatt 104, gyilkosságért elítélt személyt szabadon enged, négy lépcsőben. (Ebből eddig hármat teljesített!)

Áttérve a jelenlegi helyzetre elmondható, hogy az izraeli-palesztin tárgyalások gőzerővel haladnak előre – a zsákutca felé!

Pillanatnyilag az a helyzet, hogy Izrael és a palesztinok egyetlen dologban értenek egyet. Abban, hogy egyikük sem érti, honnan Kerry optimizmusa az egyezmény közeli aláírását illetően.  Kerry hurráoptimizmusával szemben ugyanis ott áll a nem túl biztató valóság, ugyanis az elmúlt két hónapban a palesztin álláspont finoman szólva is szélsőségessé vált.

Ez ügyben a csúcsot Mahmud Abbasz  január 11-én Ramallah-ban tartott, a köztudatba a  “tagadás szónoklata” elnevezéssel bekerült beszéde jelentette.

Ebben egyértelműen leszögezte, hogy a palesztinok soha nem ismerik el Izarelt, mint a zsidó nép államát, nem lesz semmiféle egyezmény, ha az összes palesztin menekült nem térhet vissza és nem lesz egyezmény Kelet-Jeruzsálem, mint palesztin főváros nélkül.

(Itt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy Abbasz tiszta “zsidómentes” palesztin államot kíván létrehozni, de amikor erre Izrael azt a választ adja, hogy: Jó, akkor terület és lakosság cserével rendezzük a kérdést, a válasza nemleges. Ide kívánkozik még, hogy a sokat vitatott ‘67-es határokon belüli Izrael területén egy és negyedmillió arab él, akik nem szándékoznak palesztin fennhatóság alá tartozni.)

Abbasz még egy kérdésben bekeményített és ez a Jordán völgy státusza. Szerinte a Jordán völgye a leendő palesztin állam elidegeníthetetlen része és szó sem lehet az amerikaiak javaslatáról, hogy adják bérbe  Izraelnek.

A résztvevők nagy tetszéssel fogadták Mamud Abbasz Kerry tervével kapcsolatos bejelentését: “Azt mondják, hogy az amerikaiak nyomást fognak gyakorolni rám és én megadom magam. Akár sarokba is szoríthatnak, de  majd meglátjuk, ki adja meg magát az amerikaiaknak. Azt mondják, hogy nem lesz egyezmény, ha nem ismerjük el Izraelt, mint zsidó államot. Hát én egyértelműen kijelentem, hogy nem ismerjük el Izraelt zsidó államként.”

Nem sokkal a beszéd után Abbasz Párizsba utazott az Arab Liga külügyminisztereinek találkozójára, amin John Kerry is részt vett. Célja, hogy a  külügyminisztereket rávegye az amerikai béketerv támogatására. Mielőtt azonban Kerry előterjeszthette volna kérelmét, Abbasz már “megdolgozta” a résztvevőket és nemhogy nem kérte az amerikai terv támogatását, de világossá tette, hogy a palesztinok teljes egészében elvetik azt, mivel izraeli tervet látnak benne, amit Kerry csak magáévá tett.

Mivel Kerry biztosra ment, igencsak meglepődött a hideg fogadtatáson és szembesülnie kellett azzal, hogy az Arab Liga külügyminiszterei egységesek Izrael zsidó államként való elutasításában. A palesztin külügyminiszter Riad el-Malahi, aki szintén részt vett a megbeszéléseken, megerősítette, hogy a tervnek Kerry által beterjesztett változatát nem fogadják el és ezen kívül is még nagyon sok változtatást tartanak szükségesnek.

A résztvevők kinyilvánították negatív véleményüket a kerettervvel és a tárgyalások további menetével kapcsolatban is.  Egyértelművé tették, hogy a palesztin álláspontot támogatják, azt  hogy az egyezmény aláírása után nem maradhatnak izraeli erők a palesztin állam területén (Jordán völgy) és a palesztin főváros Kelet-Jeruzsálem kell, hogy legyen.

Végül is Kerrynek meglepetéssel kellett tapasztalnia, hogy az arab külügyminiszterek sem akarnak egyezményt.

Amikor a tárgyalások újraindításának feltételeként gyilkosok szabadon engedését követelték, a palesztinok vállalták, hogy ezért cserébe nem fordulnak nemzetközi szervezetekhez saját legitimitásuk elősegítése és Izrael delegitimálása céljából. Ezzel szemben Abbasz egyenes utasítására elkezdődtek az ez irányú előkészítő munkák.

Palesztin források szerint Abbaszt és a PFSZ felső vezetését nagyon zavarja, hogy esetleg majd úgy kerülnek a töténelemkönyvekbe, mint akik Netanjahuval, Liebermannal kötöttek békét. Politikailag kényelmesebbnek éreznének egy baloldali kormányt, többek közöt azért is, mert úgy gondolják, hogy több engedmént remélhetnének. (Megjegyzem, hogy a palesztin vezetés nem tekinthető baloldalinak. Egyáltalán, a palesztin társadalomra nem érvényesek az európai politikai kategóriák, miután berendezkedésük alapvetően feudális.)

Aggodalmaikat  az amerikaiakkal is közölték, akik azt a választ adták, hogy nincs értelme arra  várniuk, “ki hal meg előbb”, mert Netanjahu feltehetőleg még évekig miniszterelnök lesz.

Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy ha a palesztinok egy pillanatig is komolyan gondolták volna az Izraellel kötendő megállapodást, akkor már az Olmert nevével fémjelzett kormánnyal szerződést kötöttek volna, ugyanis tőle – nagy valószínűséggel – a jelenlegi követeléseiket maradék nélkül megkapták volna. Legalábbis erre utalnak jelenlegi, kormányellenes megnyilatkozásai.

Izrael szempontjából fontos kérdés az Izrael ellenes palesztin uszítás. Ez már az iskolákban kezdődik, ahol  a hivatalos tankönyvekben Izrael, mint nem létező állam szerepel, a zsidókat csak,  mint  “a majmok és disznók népe”  emlegetik.

A közelmúltban Ramallahban  tartott gyűlést a PFSZ,  ahol Abbasz és a vezetés sok tagja is jelen volt a közönség soraiban. A szónok, Mahmud el-Habas a szent helyek tulajdonának minisztere a következőket mondta:  “Felhívjuk a Szíriába érkező harcosok figyelmét, hogy a dzsihád nem a damaszkuszi el-Jarmuk palesztin menekülttábor ellen van. Az igazi cél világos és egyértelmű – Jeruzsálem! Aki a fiatalokat meghalni küldi Szíriába, jó ha tudja, hogy Jeruzsálem vár! Minden erőfeszítést egész Palesztina felszabadítására kell fordítani!”

az elképzelt palesztin állam – de hol van Izrael?

 

Fentieket óriási tetszésnyilvánítással fogadta a közönség. El-Habasnak egyébként  nem ez az első ilyen beszéde. Néhány hónappal ezelőtt szintén Mahmud Abbasz jelenlétében kijelentette, hogy a béketárgyalásoknak a palesztin érdekeket kell szolgálnia. Úgy kell tenni a zsidókkal, mint Mohamed próféta, aki tíz évre szóló fegyverszünetet kötött, amit két év után megszegett, a zsidó törzseket megtizedelte és elfoglalta Mekkát.

 

2014. január 28.

Képek forrása: Google

 

Mohamedtől Arafatig… az izraeli-palesztin “béketárgyalások” margójára

6 jan

A Bali szigetén 2002. október 12-én történt hármas robbantásos merénylet – melynek során 202 személy vesztette életét és 300 volt a sérültek száma – (jelzem, hogy küzöttük egyetlen zsidó sem volt)  egyik elkövetője, Amorzi Nurhasym,  miután a bíróság halálra ítélte, az utolsó szó jogán a következőket mondta:

“Khaybar Khaybar ya yahud, Jaish Muhammad sa yahud!” Vagyis: “Zsidók, emlékezzetek Khaybarra! Mohamed hadserege visszatér és megsemmisít benneteket!”

A mondás eredete Mohamed idejére vezethető vissza, amikor is a Mekka és Mekka körül élő törzsek körében terjesztette az iszlám vallást. Próféciáinak több törzs is ellenállt, köztük a Quraish törzs is, mely az összes közül a legnagyobbnak és legerősebbnek mondhatta magát és nem utolsó sorban Mohamed maga is ebből a törzsből származott. [Azoknak a törzseknek, amelyek Itrib (ma Medina) város körül élő zsidó törzsekkel kereskedelmi kapcsolatban álltak és részben átvették szokásaikat, az egyistenhit nem volt idegen, így Mohamed tanai többségüknél értő fülekre találtak, így velük megnemtámadási szerződést kötött.]

A zsidó törzseket (Kainuka, Alfation, Nacsir) megtámadta és minden vagyonukat elvéve, a területről elűzte. A Karayta törzset körülzárta, akik végül is szabad elvonulást kértek, amit Mohamed megtagadott, ugyanakkor döntőbírónak kinevezett egy harcokban edzett arab törzsfőt, aki úgy döntött, hogy a férfiakat meg kell ölni, a nőket és gyerekeket pedig el kell adni rabszolgának. A döntés utáni napon Medina piacán hétszász zsidó férfi fejét vágták le és testüket egy előre megásott árokba dobták.

E módszert a muzulmán önkényurak példa értékűnek tekintették és éltek is vele a történelem folyamán, egészen az utóbbi időkig.

Mohamed tisztában volt a Quraish törzs erejével és azt is felmérte, hogy egy esetleges harcban vesztésre áll, így tárgyalásokba bocsátkozott, melynek során számos – köztük vallási – engedményeket tett, majd megnemtámadási szerződést kötött velük A szerződés a városról, Hudaybiyyah-ról kapta nevét és így vonult  be a történelembe. (Megjegyzendő, hogy két évvel a szerződéskötés után, nagy hadsereg élén elfoglalta Mekkát.)

Mit kapott ezért cserébe? Rengeteget!

Először is fegyverszünetet, ami elegendő időt biztosított számára az erőgyűjtéshez, valamint szabad kezet a maradék zsidó törzsek elűzésére.

Így az Arab félszige legnagyobb zsidó közössége – a Kaybari – sem menekülhetett. Igaz,  hogy előzőleg velük is fegyverszünetet kötött, de a Hudaybiyyah-i szerződéssel a háta mögött felmentve érezte magát. Katonái a földjeiken dolgozó, fegyvertelen zsidókra támadtak. A földek nagy részét felégették, majd körülzárták a zsidó közösséget, akik alig egy hónap után megadták magukat. A többséget elűzték, néhányuknak viszont megendedték, hogy a maradék földet megműveljék, a terményt betakarítsák. Mindezt azzal a feltétellel, hogy lemondanak a föld tulajdonjogáról. (A Khaybar-i megadási feltételek is bekerültek az iszlám jogba. Így jött létre a “dzsimi” (alattvaló) –  azok a népek, csoportok, akik megadván magukat, iszlám fennhatóság alá kerültek.)

Az írás elején idézett fenyegetés napjainkban is hallható. Hallható minden Ramadán ünnepen, ezt kiabálták 2010-ben a “gázai blokád megtörésére” érkezett Mavi Marmara fedélzetéről…

De mindez jelentéktelen ahhoz képest, amit 1995. augusztus 6-án Arafat Kairóban, a El-Azar Egyetemen megtartott beszédében mondott. Hallgatóinak arról számolt be, hogy – számos fenntartása ellenére – miért is írta alá az Oslo-i egyezmént? Beszéde során töbször is párhuzamot vont Oslo-i és a Hudaybiyyah-i szerződés tartalma között, amit azzal indokolt, hogy mindkét szerződés lényege az időnyerés, hogy később, jobb pozícióból folytathassák a harcot.

Oslo-i szerződés aláírása*

 

Beszédét a következő szavakkal zárta: “Ha az izraeliek azt hiszik, hogy számunkra nincs más alternatíva a tárgyalásokon kívül, idővel rá fognak jönni, hogy tévednek.”

2014. január 6.

Kép forrása: Goggle

Izrael ellenes uszítás belső erőkkel – külső finanszírozással

22 dec

Ezen írásom konkrétan az izraeli parlament (Kneszet) által tervezett törvénnyel – nevezetesen a Negevben élő beduin törzsek terjeszkedésével – kapcsolatos.

A téma nem újkeletű, viszont  a probléma napjainkra olyan méreteket öltött, hogy megoldása nem halasztható tovább.

Belügynek tekintve, mindaddig nem gondoltam, hogy erről külön blogbejegyzést kellene írnom, mígnem bele botlottam egy Izraelben alig megmelegedett új bevándorló lelkes írásába, melynek “lényege”, hogy attól érzi magát igazán izraelinek, hogy részt vett egy tüntetésen, amely Izrael állam ellenében a beduinok “jogainak” érvényesítése mellett zajlott.

Belegondolva, még ez sem elegendő ok a téma felelevenítésére, hiszen jól néznék ki, ha minden blogbejegyzésre egy másik bejegyzéssel reagálnék. Végül is egy-egy írás sokszor “énblog” jellegű, amely írójának személyes érzelmeit tükrözi.

Amiért most mégis megteszem, az nem más, mint hogy az ominózus írás a magát “Kék-fehér valóság”-nak nevező gyűjtőblogban (is) megjelent, amiből az érdeklődők – joggal – arra a következtetésre juthatnak, hogy EZ az izraeli valóság. Holott…

Kék-fehér valóság – mindennapok Izraelben  

A bejegyzés eredeti megjelenésének helye itt.

 

Röviden összefoglalva: Izrael különböző területein élnek beduin törzsek, de a legnagyobb kiterjedésű telepek  Beer-Shevától délre, a Beer-Sheva-Arad-Dimona háromszögben találhatók.

Arról természetesen szó sincs, hogy az itt lévő, engedéllyel épült bediun falvak lakosságát érintené a törvény, arról viszont igen, hogy az engedély nélkül épült telepek, melyek úgy a vizet, mint az elektromos áramot illegális úton szerzik be, felszámolásra kerüljenek. Ugyanakkor a terv részét képezi több illegális telep legalizálása!

a térképen naracssárgával jelölt beduin települések kerülnek legalizálásra, a feketével jelöltek illegális telepek, a kékkel jelzett rész mezőgazdasági terület

Azt hiszem, hogy úgy az általuk elkövetett gazdasági bűncselekmény, mint az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, építési engedély hiányában történt telepfejlesztés elegendő indok a közbelépésre. De van itt más is!

A természet szabad gyermekei egyszerűen hazudnak, amikor kikérik maguknak, hogy “ősi jussuk”-at, Izrael állam megnyírbálja. A beduinok által állítólag évszázadok óta lakott területről rövid úton kiderült, hogy a vitatott területről 35 évvel korábban készült légi felvételen nyoma sincs jelenlétüknek. Túl ezen, a Negevben jelenleg közel 200 ezer beduin él megközelítőleg 1 millió dunám ( egy dunám~1000 négyzetméter) területen.Ugyanakkor  Izrael lakosságának létszáma átlépte a nyolc milliót és a rendelkesésére álló, építkezésre felhasználható terület összesen 4 millió dunám.

Pillanatig sem vonom kétségbe, hogy autóbuszról nézve egy-egy beduin település elragadó látványt nyújt és azt is elismerem, hogy az “ősi juss” kifejezés minden szívet megdobogtat,  de lebbentsük fel a sátorponyvát, vagy kukkantsunk be a több emeletes, palotának beillő otthonokba és nézzünk a dolgok mélyére.

illegálisan épített vityilló

beduin város – Rahat

Túl, a már fent említetteken, a modern kor ezen természeti népei már nem vándorolnak. A legeltetés helyben – vagy megművelt zsidó telepekre hajtva az állatokat – történik, utóbbinak két kellemetlen mellékhatásával kísérve. Egyik ilyen, hogy az állat (kecske, birka, szamár, teve) nem tud igazán különbséget tenni a növényzet között, a másik, hogy gazdáik – látszatra az elterelést szorgalmazva – egyre mélyebben járnak bent a településen, ahol minden ilyen “látogatás” után megszaporodnak a betörések, a zsidó tulajdonban lévő állatállomány elhajtása…

Fentieken kívül még számos, a modern társadalmak által nehezen tolerálható, szokások élnek köreikben. Ezek közül kiemelésre érdemes a vérbosszú és a családon belüli erőszak, valamint a többnejűség, melyek olyan természetesek köreikben, mint másutt a fogmosás.

A többnejűség két, három sokszor négy feleséget is jelent, de mivel ezt az állam törvényei tiltják, nem ritka az a kirívó eset, hogy a sokadik feleség az első asszony személyi okmányaival megy szülni  és így áll elő az az orvosi szempontból is furcsa eset, hogy egy asszony, azonos évben kétszer, vagy háromszor is új csecsemőnek ad életet.

A családon belüli erőszak elvben a két nem között realizálódik, de a beduin közösségekben az első asszony haragjának a többiek ugyan úgy ki vannak téve, mint férjük ütlegeinek. Nagy ritkán fordul elő, hogy egy-egy beduin asszony kilép a nyilvánosság elé és szociális munkásnál keres segítséget.

Utoljára hagytam, bár az össztársadalomra gyakorolt hatása miatt az első helyen kellene szerepeltetni a járványügy veszélt, amely a félnomád életmód, a higiénia teljes hiányának a hozadéka.

[A poliomyelitis (fertőző gyermekbénulás)  vírusa szennyezett élelmiszer és víz útján, szájon át jut a szervezetbe és ott az idegrendszert károsítva, akár órák alatt is kialakulhat a részleges v. teljes bénulás.

Az utókor csak hálával tartozik Johans Edward Salk (1914-1955) és Albert Sabin  (1906-1993)orvosoknak, aki egymás kutatásait kiegészítve - Salk az elölt vírussal történő védőoltás (1952), míg Sabin a gyengitett vírus szájon át, cseppek formájában adandó vactina (1955) kifejlesztésével - gyakorlatilag az egész világon felszámolták a gyilkos kórt. Ahol nem sikerült teljesen, ott is radikális csökkenés mutatkozik a friss fertőzések számában. 

WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint, míg 1988-ban közel 350 ezer friss betegséget regisztráltak, 2012-ben ezek száma összesen 223 volt. Világviszonylatban!!!

Ennek ellenére a WHO felhívja a figyelmet, hogy amíg egyetlen gyermek is fertőzött, addig az összes gyermek veszélnek van kitéve!

Miután a betegség járványos méretű előfordulását a kombinált oltás következtében a minimumra sikerült visszaszorítani, úgy tűnt, hogy csak egyes régiókban szükséges a szájon át - élő, de gyengített - immunizálás. Ezért, ahol a higiéniai feltételek adottak voltak - a Sabin cseppek adását beszüntették, többek között Izraelben is.

A klasszikus járványok lecsengése után 1989-ben és 2013 februárjában észlelték az izraeli egészségügyi hatóságok a vírus ismételt megjelenését. 1989-ben, a késői észlelés miatt komolyabb járvány alakult ki. Ezt elkerülendő, az idei észleléskor a teljes érintett  korosztály védelme megtörtént, ami anyagilag sem elhanyagolható.

A ferőzési forrás felkutatása során a szálak mindkét esetben a beduinok illegálisan birtokba vett telepeire vezettek.]

Az igazsághoz híven itt azt is meg kell jegyezni, hogy az immunizálás az izraeli szülők “alternatív” elképzeléseket favorizáló csoportja körében is ellenkezést váltott ki.

A hosszúra nyúlt,  de érzésem szerint a téma szempontjából szükséges, bevezető után nézzük, hogy kik , milyen szervezetek állnak a tüntetés hátterében? Ha ezt is górcső alá vesszük, mindjárt világosabb képet kapunk és meggyőződésem, hogy csak így mondható el: Tájékoztatásunk objektív volt.

A New Israel Fund (NIF), héberül הקרן החדשה לישראל (ha-keren  ha-hadasa l’Israel) egy amerikai bejegyzésű, de Izraelben működő  non-profit szervezet, mely 1979-ben alakult. Ideológiájának fő irányvonala a “demokratikus változások elérése Izraelben”,  “társadalmi igazságosság és egyenlőség minden izraeli számára”, a “társadalmi és gazdasági különbségek elítélése az izraeli társadalmon belül, különös tekintettel zsidók és arabok viszonylatában”.

A hangzatos ideológia mögött azonban Izraelnek a külvilág szemében történő teljes lejáratása rejlik, amihez az izraeli média egy része és egyéb, szélsőbaloldali, már-már anarchista szervezetek nyújtanak segédkezet, de nem hiányzik a sorból a “Rabbik az Emberi Jogokért” elnevezésű csoportosulás sem.

Hogyan működik mindez?

A Ynet-en, ami a második legolvasottabb internetes újságunk, napokig olyan cikkek jelennek, meg, olyan aktivistákkal készítenek interjút, mely az emberek érzelmeit veszi célba. Mindezt hangzatos szlogenek tarkítják, mint pl. “Ha ezt a törvényt a Kneszet elfogadja, az egyet jelent a harmadik intifádával”, vagy “a kormány egy nagy nép elleni bűncselekményt hajt végre”, vagy  “a törvény rasszista és antidemokratikus”! …

A szervezők a Facebook-ot is igénybe veszik, hogy minél szélesebb körben terjesszék hamis nézeteiket. Megtalálható közöttük a “B’tselem”,  a “Békét most” és egyéb újsütetű csoportosulások is, de mindegyik mögött valamilyen formában a NIF áll.

Legfrisebb szerveződésük az “Ifjúság a Negevért”, melyet néhány hónappal ezetlőtt hoztak létre, ők kifejezetten a nacionalista, szélsőséges  palesztin identitás támogatói.

Az összes résztvevőre jellemző, hogy támogatnak minden Izrael ellenes megmozdulást. Ők azok, akik részt vesznek a palesztinok Nakba felvonulásain, ők azok, akik video felvevővel látják el a palesztinokat és arra biztatják, hogy minden rendőri-katonai intézkedést vegyenek filmre. Mindezt úgy, hogy közben csak a vak (meg aki nem akarja) nem látja, hogy kifejezetten provokálnak.

Ezek a szervezetek Izraelt folyamatosan rasszista, apartheid államnak állítják be és úgy az ENSZ-ben, mint az EU-ban  nemzetközi beavatkozást sürgetnek a Negev vitában.

Az illegális telepek felszámolása kapcsán “etnikai tisztogatásról”, a “beduinok jogainak megsértéséről” szónokolnak!…

“nagyszámú” tüntető, a felirat szerint ‘Izrael és a Nemzeti Földalap lopja a földünket!’

 

A New Izrael Fund bevétele különböző nyugati országoktól származik, (arról nincs tudomásom, hogy  izraeli szervezet anyagilag támogatná őket, hacsak tagdíj formájában nem) legaktívabb adományozójuk, Norvégia, Svájc, Hollandia…

A NIF 2012-ben 104.110$ támogatásban részesítette a “Rabbik az Emberi Jogokért” szervezetet, ugyanebben a évben az “Együttélési Fórum”-nak  45.532$ támogatást biztosítottak, akik a svájci külügyminisztériumtól további 109.279$ bevételre tettek szert.

Az “ADALA” = Arab Kisebbségi Jogok Központja Izraelben a NIF-től 356.991$-t, míg különböző külföldi állami szervezetektől 1.948.549 $-t kapott.

A szervezetnek és a hozzá kapcsolódó különféle csoportosulásoknak már az ideológiája is sántít. Mondom ezt azért, mert Izrael számos hibája ellenére, a térség egyetlen demokráciája, ahol vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki választó és egyben választható is. A köztünk élő arabok semmilyen tekintetben nem szenvednek hátrányt, ennek élő bizonyítéka, azok az arab parlamenti képviselők, akik diplomájukat izraeli egyetemen szerezték és annak ellenére, hogy számos Izrael ellenes megmozdulás szervezői, vagy résztvevői, a mai napig a képviselők soraiban találhatók.

Úgy gondolom, hogy a tájékoztatás így egész és így ténylegesen megfelel az izraeli valóságnak!

2103. december 22.

Képek forrása: Google

Kerry a “hóember”

16 dec

John Kerry amerikai külügyminiszter dacolva a “szibériai” időjárással az elmúlt hét végén ismét tárgyalást folytatott Jeruzsálemben és Ramallahban.

A megbeszéléseken az új amerikai biztonsági tervet próbálta eladni a tárgyaló feleknek azzal a szándékkal,  hogy elősegítse a továbbhaladást.

A tervezet lényege, hogy a “békeszerződés” aláírása után még tíz évig Izrael ellenőrzi a jordán határt és csak utána adja át a palesztinoknak. (Meg kell jegyezni, hogy a jordánok kézzel-lábbal tiltakoznak a palesztin jelenlét ellen.)

A tervezet szerint az átadásra akkor kerülne sor, amikor a palesztinok szerződésben vállalt kötelezettségeiket teljesítik.

Az amerikai ajánlat azonban nem beszél arról, hogy ki lesz a döntőbíró ez ügyben?

A palesztinok attól tartanak, hogy Izrael kibúvót fog keresni, Izrael pedig attól, hogy a nemzetközi nyomás mindenképpen a Jordán völgy elhagyására fogja kényszeríteni, függetlenül attól, hogy a palesztinok állják-e a szerződésben vállalt kötelezettségüket.

Érdemes talán megemlíteni –  a két fél mind a  mai napig érvényes – eredeti álláspontját.  E szerint a  palesztin fél a végleges szerződés aláírása után nem hajlandó beleegyezni semmiféle izraeli (polgári, katonai) jelenlétbe, maximum valamiféle nemzetközi jelenlétet hajlandóak elfogadni. A nemzetközi erő feladata azonban  csak a palesztinok felkészítése lenne.

Izrael meghatározatlan ideig ellenőrízni akarja a Jordán völgyét,  (ebben a szándékában maga mögött tudva Jordániát és Szaúd-Arábiát) abból a nem megalapozatlan aggodalomból kiindulva, hogy amennyiben a palesztinok ellenőrzik a Jordán határt, úgy szabaddá válik a fegyvercsempészés Irak felől. (Jordánia nem elég erős megakadályozni ezt.)
Így a Nyugati Part rövid időn belül második gázai övzetté válna, ahol a palesztinoknak csak rövid hatótávolságú rakétára lenne szüksége, hogy elérjék Izrael nemzetközi repülőterét, vagy legnagyobb üzemanyag tárolóját, vagy az erőműveket. Nem beszélve a dzsihádista terroristák beszivárgásáról, pontosan úgy, ahogy Szíriában történik.

Hogyan tovább?

John Kerry a 11. tárgyalási fordulót fejezte be, maga mögött hagyva a tárgyalófeleket, akik  inkább távolodnak, mintsem közelítenének egymáshoz.

Nyilvánvaló, hogy áprilisig nincs esély a végleges egyezmény megkötésére, csak egy olyan keret-egyezményről lehet szó, amely a végleges határok kérdését és a végleges biztonsági kérdéseket nyitva hagyja.

Bár Izraelben még  komoly hideg van, úgy tűnik, hogy a “hóember” gyors olvadásnak indult.  
2013. december 16.

Képek forrása: Google

 

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 43 követőhöz

%d blogger ezt szereti: