Emléknapra – 2018

17 ápr

Zsidó hagyomány, hogy ünnepeinket megelőzi az emlékezés… és ez nem csak a vallási ünnepekre vonatkozik.

Ahogy a Széder során, még ha képzeletben is, de  végig megyünk a rabszolgaságból kivezető úton, úgy az állam függetlenségének ünneplését is megelőzi az azokra való emlékezés, akik életüket adták a zsidó hazáért.

1860-ban jött létre az első zsidó település, amely a történelmi (Óváros) falakon kívül épült.

https://leharblog.wordpress.com/2011/07/30/jeruzsalemi-korseta-jemin-moshe-2/

Ettől a dátumtól áll rendelkezésünkre írásos dokumentum a kötelesség teljesítés során életüket vesztett katonákról, valamint Izrael függetlenségének kikiáltása óta eltelt időszak terror áldozatairól.

Ez a szám a tavalyi évben 71+30 fővel szaporodott. Utóbbiak régebbi, katonaként szerzett sérüléseikbe haltak bele. Szombaton (14/04/2018) vesztette például életét a Jom Kipur-i háború utolsó katona sérültje.

Harcok során 23.645 esett el, szolgálat-teljesítés közben 4.143 fő (27.788) 

A terror áldozatainak száma 3.134 fő, köztük 122 külföldi állampolgár. 100 izraeli állampolgár viszont külföldi országokban lett a terror áldozata.

A gyászoló szülők száma 8.929, a katona-özvegyeké 4.849 az árván maradt gyerekeké pedig 1.843.

Polgári időszámítás szerint e hó 17-én (ג’ ב- אייר) estétől rájuk emlékezünk. Ismét megszólalnak az emlékezés szirénái és másnap reggel az ország útra kel. Hogy öregek és fiatalok, apák és nagyapák, fiúk és unokák Afulától Eilatig, az ország  52 katonai temetőjében, a városok és települések sírkertjeiben elhelyezzék az emlékezés mécsesét, a hagyományos emlék-követ, vagy a nem annyira hagyományos, de elfogadott virágcsokrot.

Az emléknap előestéjétől számítva 24 órán keresztül, időrendi sorrendben olvassák fel a neveket, a hozzá tartozó életkorral, fegyvernemmel és lakhely megjelöléssel együtt.

Az emléknap a Függetlenségi nap előestéje… és így lesz ünnep az emlékezésből.

יהי זכרם ברוך

15/04/2018

 

Egy hozzászólás a “Emléknapra – 2018”

  1. terrapakk 2018. április 18. szerda - 05:41 #

    Áldás, áldás Izraelre a 70 alkalmából!

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: