ENSZ szervezet a terror szolgálatában…

31 aug

A témában járatosabb olvasók nyilván sejtik, hogy az alábbiakban az UNRWA-ról lesz szó.

Mielőtt azonban belevágnék, el kell mondjam, sokáig töprengtem, hogy a cím után kérdő- vagy felkiáltójelet tegyek-e? Végül úgy döntöttem, helyesebb ezt az olvasóra bízni.

Az UNRWA-t 1949-ben az ENSZ hozta létre azzal a céllal, hogy a ‘48-as függetlenségi háború mintegy 6-700 ezer palesztin menekültjének segélyezését – amelyre valóban szükségük is volt – felkarolja, szervezett keretek között támogassa. Feladata közé tartozott, hogy a menekültek néhány éven belül letelepedhessenek és a befogadó közösség teljes jogú tagjává válhassanak.

Ez a folyamat gyakorlatilag az ‘50-es évek közepére befejeződött, amikorra is a legtöbb menekült állandó házakban lakott – Gázát is beleértve.

1953-ban az ENSZ akkori főtitkára, a svéd Dag Hammarskjöld, arra a megállapításra jutott, hogy mivel nincsenek többé menekültek, , az UNRWA-ra sincs többé szükség. A menekültek végleges letelepítése nagyszabású tervet dolgozott ki és ehhez 300 millió dolláros költségvetést hozott létre. Mivel mindenki úgy gondolta, hogy az UNRWA története befejeződött, a szervezetet nem rendelték alá az időközben életre hívott Menekültügyi Főbiztosságnak.

dag-hammarskjold-portrait

Dag Hammarskjöld*

 

Az Arab Liga azonban megtorpedózta Hammarskjöld tervét, mert rájött, hogy a hazatérési jog melegen tartása kiváló fegyver Izrael ellen.

Innentől datálódik az UNRWA  kissé félresiklott története, amely az idők folyamán a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb szervezetévé nőtte ki magát és amely a palesztinok legnagyobb munkaadója.

A szervezet ma már a menekültek második-harmadik generációjának ad ki menekült igazolványt és van olyan megbízható forrás, mely rávilágít arra, hogy a palesztinok között nem fordul elő haláleset, melynek következtében számuk egyre nő.
(Megjegyzem, hogy ezen az alapon az arab országokból elűzött mintegy 850 ezer zsidó – és azok leszármazottai – is jogosult lenne a menekült státuszra, ami nem adatott meg nekik. Erről itt.)

Mivel az UNRWA volt az első nemzetközi segélyszervezet, melyet az ENSZ alapított és mivel az ENSZ az alapítás idején még szintén gyerekcipőben járt, az alapszabálya meglehetősen semmitmondó, gyakorlatilag konkrétum nélküli. A szervezetnek nincs igazgató tanácsa, nincs belső pénzügy ellenőrzése. Bár hivatalosan az ENSZ szervezeteként van bejegyezve, a valóságban, jogilag nem is lehetne az ENSZ hivatalos szervezete, miután mind a 30 ezer dolgozója palesztin.

Fentiekől következik, hogy a különböző szinteken az egyszemélyi vezetés érvényesül. Erre jó példa, hogy az UNRWA egymillió dollár értékű nyugdíj alapja – mely6 svájci bankokban van elhelyezve – sorsáról egyetlen személy, az UNRWA főtitkára dönt.

A szervezet mára teljesen önjáróvá vált, befolyást senki nem tud (talán nem is akar) gyakorolni rá.

Az UNRWA óriási vagyonra tett szert, ugyanis minden menekülttábor területe, az iskolák, a kórházak, a rendelőintézetek a tulajdonában vannak.  (Itt jegyzem meg, hogy  Jeruzsálem egy nagyon értékes területén több ezer dunámnyi telket birtokolnak, ahol összesen, ha egy tucatnyi tisztviselő teng-leng.)

Működésük hozadéka, a menekült igazolvány a palesztinok körében társadalmi státuszt jelent, ugyanis az igazolvány tulajdonosa ingyenes oktatásra, orvosi ellátásra jogosult, valamint meghatározott – szintén ingyenes – élelmiszer adagra. Ezen kívül a menekült táborokban épített házak tulajdonjoga is az övék, így azt szabadon adhatják-vehetik. Ennek következtében nem kevés menekülttábor lakónak ma már leszármazási jogon semmi köze a menekültekhez.

Nem árt tudni, hogy a Gázában üzemeltetett oktatási intézményeikben a Hamasz tankönyveiből oktatnak.

Az UNRWA legnagyobb anyagi támogatói az USA, az EU, Kanada, Japán és Ausztrália. Tudni kell azt is, hogy a támogatást tulajdonképpen a Palesztin Hatóság elől halásszák el és bár elég rossz néven veszik, mégsem tudnak fellépni nyíltan az UNRWA ellen, hiszen az náluk sokkal régebbi szervezet, mely nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

1993-ban volt ugyan egy nemzetközi kísérlet arra nézve, hogy az UNRWA egész tevékenységét átadják a Palesztin Hatóságnak, de a második intifáda kitörésével ez feledésbe merült.

 

Nézzük meg egy kicsit közelebbről az UNRWA gázai móködését:

Többekben felmerült a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy az ENSZ iskolák fegyver és rakéta raktárként szolgálnak, hogy ENSZ rendelőintézetet aláaknáznak és az izraeli katonákra robbantják, hogy ENSZ iskolákból, vagy falszomszédságukból rakétákat lőnek izraeli területre?

A válasz viszonylag egyszerű: Az UNRWA alkalmazottainak jelentős része a Hamasz aktív tagja.

A 2012 szeptemberében tartott szakszervezeti szövetségi választásokon a 11.500 szavazó dolgozó az u.n. szakmai listára voksolt, melynek listavezetője az egyik Hamasz vezér,  Suhail al-Hindi. A tanárszakszervezet vezetőségének mind a 11 tagja egyben Hamasz tag is, de például a Rafiah-i UNRWA iskola igazgatója és tanára – Awad al-Kik (Abu Mohamed) –  az iszlám dzsihád fegyverüzemeinek főmérnöke is volt. Ő egy izraeli támadás során vesztette életét, amikor is az egyik fegyvergyárat találat érte.

Ha figyelembe vesszük, hogy az UNRWA-nál jelenleg öt millió menekült palesztin van nyilvántartva, amivel a menekült státuszt gyakorlatilag örökkévalóvá teszik, megállapítható, hogy a szervezet a legfőbb legitimálója a visszatérési jognak és egyik akadálya a megegyezésnek.

Bár nyilatkozataiban semlegességét hangoztatja, a valóságban kizárólag a palesztinok érdekeit védi és túl ezen, mára legalább is gyanusítható egy terrorszervezettel való szoros együttműködéssel.

 

A végére pedig egy pozitív példa, igaz, nem az UNRWA tevékenységi területéről:

1948-ban Irakba is menekültek palesztinok, ahol többé-kevésbé normális bánásmódban részesültek, tőlük nem is igen lehetett hallani a hazatérésről.

Szaddam bukása utáni felfordulásban néhány ezer leszármazott a szíriai határ mentére menekült, egy letelepedésre alkalmatlan, kietlen területre. Szerencséjükre ez a terület nem az UNRWA, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hatáskörébe tartozik, akik viszonylag rövid idő alatt elintézték, hogy Chile befogadja őket. Chilében jelenleg közel 350 ezer menekült él.


2014. augusztus 31.

* Kép forrása: Google

14 hozzászólás to “ENSZ szervezet a terror szolgálatában…”

  1. Gavriel 2014. augusztus 31. vasárnap - 16:58 #

    Kiegészítésül:
    Mivel az alkalmazottak palesztinok ennek egyenes következménye, hogy számukra egzisztenciális kérdés a menekült státusz fenntartása és a menekültek számának növelése. E kettős (arab országok és az alkalmazottak) érdekeltség teszi ezidáig lehetetlenné a menekült kérdés felszámolást. Vajon a donor országok akik az adófizetők pénzét költik mikor elégelik meg, hogy fejőstehénnek nézik őket?

  2. M.KleinmaNN 2014. szeptember 1. hétfő - 21:19 #

    Ami meg erdekes hogy nagresze a penzjutalomrol az UNWRA reszere az egyesult allomok.Australia Canada es nyugat Eurpai orszagog adomanyai.Saudi Arabia vagy a kisseb hercegsegeg akik mar nem todnak mit csinalni a sog Petrodollaral alig tamoganak.Persze kellemeseb Rolls Royce-val utazni kazinokba meg nokre kolteni

  3. Eldrad 2014. szeptember 15. hétfő - 01:49 #

    Íme, hogy kellene elbánni az iszlámnácikkal (cikk végén), akár ezzel a tetves unrwa- val együtt:
    .
    http://www.israelnationalnews.com/Articles/Article.aspx/15660#.VBYLZ1dMEwo
    .
    Mert ha nem, az történik, amit a cikk említ végig.

    • leharisrael 2014. szeptember 15. hétfő - 12:41 #

      Kösz, hogy belinkelted. Elkerülte a figyelmemet. :)

  4. aser 2014. szeptember 20. szombat - 01:48 #

    A külföldön született arab az nem menekült sehonnan sem. Így elég hülye az ENSZ,hogy eteti,iskolázza eltartja őket! Egy 2010-es Pal.Autonómia Statisztikai Hivatali jelentés szerint akkor 135 000 élő ténylegesen Izraelből elmenekült volt nyilván tartásban. Ráadásul,az 1948-49-es Függetlenségi Háború során 6-700 ezer arab menekült el, és 850 ezer zsidó is elmenekült az arab államokból.Lényegében lakosság csere zajlott le!

    • leharisrael 2014. szeptember 20. szombat - 20:00 #

      Lakosságcsereként is felfogható, azzal az “árnyalatnyi különbséggel, hogy a 850 ezer zsidó, akit a rajtuk lévő ruhán kívül mindenüktől megfosztottak semmiféle – a menekültek részére juttatott – adományból nem részesült. Sőt, említést sem tettek róluk. Számuk az eltelt évtizedek alatt nem nőtt többszörösére… szóval lehetne folytatni, de minek. :(

  5. izraeli 2014. szeptember 22. hétfő - 00:20 #

    Nem csak az ENSZ segiti oket. Az EU-tol is rengeteg penzt kapnak.
    Figyelmetekbe ajanlom Tuvia Tenenbom konyvet “Alone Among Jews”-
    megjelent heberul is- “תפוס ת יהודי” neven- melyben az Izraelben szuletett-
    kesobb Nemetorszagban es evek ota Amerikaban elo iro- nemet ujsagirokent-
    bejarja Izraelt es a Palesztin Autonomiat- es ebben a “mezben” idonkent
    eltagadva heber es arab nyelvtudasat{az angol es a nemet mellett}
    sikerul igazi velemenyt kapnia a kulonbozo emberektol- zsidoktol,araboktol,
    “palesztin” keresztenyektol, baloldali zsidoktol, akiknek fogalmuk sincs,
    hogy a palesztinok mit gondolnak roluk igazan -mert sem nyelvuket sem kulturajukat-
    nem ismerik.
    A komoly tema ellenere- sok humor is talalhato benne.

    Megragadom az alkalmat, hogy mindannyiotoknak שנה טובה-t kivanjak.

  6. izraeli 2014. október 10. péntek - 15:20 #

    Mindannyian el vagyunk foglalva nap napi problemainkkal-
    es szerencsere- az unneppel is.
    Megsem tudtam megallni, hogy kozoljek veletek egy erdekes cikket.
    Jihad Ali Alwan- jordan arab iro- aki elismeri Izrael allamat
    es a zsido nep jogat osi foldjehez.
    Igaz, megszenved erte.
    Kizartak az iroszovetsegbol,es minden kereseti forrast-
    elzartak elole.
    Ha meggondolom, hogy az “izraeli diktatura”ban-szabadon
    lehet uszitani,a Kneszetben a “palesztin nepirtas” ellen….

    Gondolom,az iro tisztaban van vele hogy orszaga lakossaganak
    kozel 70%a “palesztin”.

    Vajon ki vedi az arab irot-aki vallalja az igazsagot ?
    Csak nem a “Beke most?”- vagy a “Bocelem?”
    A cikk megjelent-heberul- a” Maariv”ban is.

    http://www.algemeiner.com/2014/10/07/blackballed-jordanian-author-jews-have-a-right-to-the-land-of-israel/

  7. Gavriel 2015. augusztus 20. csütörtök - 15:19 #

    Újra átnéztem ezt az összefoglalót. Nagyon jó.
    Azért nem semmi ám, hogy a menekült jog leszármazás alapján örökölhető. Ha jól értem akkor én menekült voltam mert valamelyik ősöm Jeruzsálem rómaiak áltlai lerombolása után elmenekült Palesztinából.

    • leharisrael 2015. augusztus 21. péntek - 16:21 #

      Feltéve, ha paleszitnai arab vagy. Akkor az ENSZ teljes mellszélességgel védelmébe vesz.
      Ha netán zsidó és arab országból menekültél…

Trackbacks/Pingbacks

  1. Izraeliek elleni terrorakciókra buzdítanak az UNRWA munkatársai ? | Periszkóp - 2015. október 18. vasárnap

    […] ENSZ szervezet a terror szolgálatában…. […]

  2. A palesztin segélyek őstörténete | leharblog - 2018. november 25. vasárnap

    […] https://leharblog.wordpress.com/2014/08/31/ensz-szervezet-a-terror-szolgalataban/ […]

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!