Mint ahogy arról korábban, a LEHARPRESS facebook oldalán röviden hírt adtam, az Egyesült Nemzetek Szervezete komoly vizsgálatnak vetette alá a palesztin menekültekkel foglalkozó szervezetét:
ENSZ vizsgálat az UNRWA ellen…
Az Al Jazeera nyilvánosságra hozta az ENSZ-nek az UNRWA működésével foglalkozó jelentését, amely nagyon súlyos vádakat fogalmaz meg a szervezet és vezetői ellen…
Az UNRWA ellen már hosszú ideje éles bírálatok fogalmazódnak meg – terror szervezetekkel való együttműködése miatt…
A bírálat – úgy tűnik – nem alaptalan, ugyanis két és fél hónappal ezelőtt tatották az UNRWA szakszervezeti bizottsági választásait. Ezen a Hamasz, A Jihad ha-Islami és a Népi Ellenállási Front abszolút többséget
A jelentés hosszan és éles hangon foglalkozik a vezetők irányítási módszereivel: “az UNRWA felső vezetői rétege a hatalmukat személyes előnyök szerzésére használták, a legitim bírálatokat is elsöpörték és személyes érdekeiket helyezték előtérbe…
Akikről szó van: a szervezet főtitkára a svájci Pierre Carnabol
és helyettese – aki egyben személyzeti főnök is – Sandra Mitchell, valamint Chacham Shahwan. Utóbbi két személy egy hónappal ezelőtt lemondott, miután tudomásukra jutott, hogy az ENSZ főtitkára el kívánja őket távolítani…
A jelentés további része a szervezet gazdasági nehézségeivel foglalkozik, amely azután következett be, hogy az USA az évi 360 millió dolláros támogatást 60 millióra csökkentette.Ezt a tényt a szervezet vezetői magyarázatként használták fel, amikor további gazdasági nehézségekre hivatkoztak, ahelyett hogy a probléma megoldását keresték volna…
A jelentés példaként említi Carnabol számos útját a Perzsa öböl térségébe. A beszámoló szerint nagyon is lehetséges, hogy az utazásoknak szerepe volt a Katar-i pénzek eljuttatásának a Hamasz kezeihez. Carnabolt minden útjára elkísérte Maria Mohammadi. Kapcsolatuk a jelentés szerint “sokkal több volt, mint szakmai kapcsolat”…
Az UNRWA központja a jeruzsálemi Lőszer hegyen található, ahova a főtitkár kétszer-háromszor havonta látogatott el. Távollétében a személyzeti főnök, Ch. Shahwan irányította de facto a szervezetet munkáját, terrorizálva a dolgozókat…
Carnabol kijelentette, hogy mindenben együttműködik a vizsgálattal. Maria Mohammadi szerint: az egész hazugság.
29/07/2019
De, ahogy a címben is jeleztem, az UNRWA nincs egyedül…
Az elmúlt két év annak ellenére nehéz volt a nagy humanitárius segély- és emberjogi szervezetek számára, hogy mindent elkövettek az őket körüllengő, általános és pozitív legenda megőrzésére.
Az egész világon, egymás után kellett szembenézniük a különböző szervezeteknek olyan vádakkal, mint nemi zaklatás, dolgozók félrevezetése és bántalmazása, segélypénzek magáncélra történő felhasználása…
Az emberjogi és humanitárius segély-”ipar” évtizedeken át építette és őrizte a tökéletesség legendáját, amely ellehetetlenített minden külső és belső bírálatot. E szervezetek vezetői angyalok voltak és aki vette a bátorságot e szervezetek bírálatára, őrültnek nyilváníttatott, akinek egyetlen célja, kárt okozni a segítségre szorulóknak.
A sérthetetlenség mítosza először az emberi jogi szervezeteknél ütött vissza. A szakembereket szélsőséges politikai elveket valló aktivisták váltották fel, akik az emberi jogokat szolgáló akciók helyett, inkább politikai célú sajtókampányokat szerveztek.
Egy évvel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy az Oxfam
– a világ egyik legnagyobb segélyszervezete – titkos jelentést készített arról, hogy a szervezet vezetői pozíciójukat kihasználva, fiatalkorú lányokból prostituált hálózatot hoztak létre, és működtettek. Elsősorban a Haiti földrengés túlélőiből, de másokból is. A jelentést eltitkolták a szervezetet támogató kormányok elől, az ügy résztvevőit azonnal és szintén teljes titokban elbocsátották. Ezzel remélve, hogy a szervezet jó híre nem szenved csorbát.
Annak a törpe kisebbségnek, aki nincs képben, néhány mondat az Oxfam-ról: Az Oxfan 15 szervezet nemzetközi konfederációja, amely a világ 98 országában működik. 1942-ben kvékerek egy csoportja hozta létre a nagy-britanniai Oxfordban, hogy a tengeri blokád következtében éhező görög lakosságnak élelmiszert juttasson el. A szervezet jelenlegi formájában 1995-ben jött létre, deklarált célja a szegénység, az igazságtalanság és a megkülönböztetés elleni küzdelem. 2003-ban az Oxfam-Belgium egy kiadványt tett közzé, amelynek címlapján egy vértől csöpögő izraeli narancs volt látható, a belső szöveg pedig az izraeli gyümölcsök és zöldségek bojkottjára szólított fel, a “megszállás” miatt. 2009. augusztus 7-én eltávolították a szervezet szóvivőjét, Christine Davis amerikai szinésznőt, mert részt vett az izraeli AHAVA kozmetikai cég reklámkampányában. 2014 januárjában megszakították a kapcsolatot Scarlett Johansson mozicsillaggal, aki a szervezet nagykövete volt, amiért az izraeli Sodastream üdítőipari cég reklámarcává vált. 2014 márciusában nyilvánosságra került, hogy közvetlen anyagi támogatást nyújtottak az UHWC, UAWC szervezeteknek, amelyek a Népi Front Palesztina Felszabadítására elnevezésű terrorszervezet közvetlen irányítása alatt állnak.
amely feladva semleges státuszát, már többször megtagadta a növekvő európai antiszemitizmus vizsgálatát és Izraelt marasztalja el mindenért, ami a körzetben történik, jelenleg nagy port kavaró botrány középpontjába került. Dolgozók bántalmazására derült fény, amely kettőjük öngyilkosságához vezetett. Természetesen itt is titkos jelentés készült, hogy a szervezet hírneve ne sérüljön.
Felelőtlenség, átláthatatlanság és a belső és külső kontroll teljes hiánya jellemzik ma a nemzetközi emberjogi és segélyszervezet “ipar” egy nem jelentéktelen részét. E szervezetekben az ideológia legyőzi az általános erkölcsöt és a szakszerű és törvénykövető igazgatást.
Az e szervezeteket támogató kormányok közül néhányan visszavonták támogatásukat. Így pl. Svájc és Norvégia megszüntette az UNRWA segélyezését.
Azonban változatlanul vannak országok és főleg az EU, melyek – tudomásul véve a helyzetet és a pénzmozgás ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen módját, nemcsak tovább folytatják a támogatást, de maguk is adnak politikai célú “megrendeléseket”.
18/08/2019