A Haaretz és az ásóbéka…

13 ápr

Van Izraelben egy napilap, mely szégyenszemre a Haaretz nevet bitorolja. Olvasottsága folyamatosan csökken, jelenleg az összes papír alapú sajtótermék 4%-át teszi ki (szemben a Yediot Ahronotl, illetve az Israel ha-Yom olvasotságával, mely 35-39 százalékos – attól függően,hogy a hét közbeni v. a hétvégi eladást nézzük.

Már az is megkérdőjelezhető, hogy az újság miből tartja fenn magát, hiszen az internetes cikkekhez való hozzáférés fizetős. Ami azt jelenti, hogy a címen és egy pár soros összefoglalón kívül, csak a nagyon elszántak, illetve – gondolom én – a külföldi hírügynökségek ollóznak belőle. (Bár sokszor – olvasva az Izraellel kapcsolatos nemzetközi híreket, figyelve annak valóságtartalmára – felmerül a gyanú, hogy a hírügynökségi tudósítók sok esetben megelégszenek a hangzatos címmel és a szélsőbalos szájíz szerinti összefoglalóval.)

Ennyi az előzmény és most jöjjön az, amiért tulajdonképpen klaviatúrát ragadtam.

Ebben a lapban megjelent egy rövid írás, melynek lényege nem több és nem kevesebb, minthogy a “dati-leumi (vallásos cionisták, kötött kipások) lényegesen veszélyesebbek, mint a Hezbollah nevű terrorszervezet”. A szösszenetet Yoszi Klein, a ‘48-ban Kfar-Szabán született újságíró neve fémjelzi.

Pár mondatot még idéznék “gyöngyszeméből”, hogy az olvasó is érzékelje részben az elvakultságot, részben a primitívséget, ami az írásból kiviláglik. (Bár, az sem lehetetlen, hogy a szélsőbal tehetetlen dühe munkál a szerzőben. Az a fajta düh, ami mögött más nincs, csak “az a demokrácia, amit én annak tartok”.)

A vallásos cionisták szerint az arabokat meg szabad ölni, őket viszont nem. Hogy mit akarnak? Uralmuk alá vonni az országot és megtisztítani az araboktól. De ha kérdezitek őket, letagadják. Tudják, hogy ezt még korai lenne bevallani. Ne higgyetek a cáfolatuknak, a vallásos cionisták szélsőséges nacionalisták, jámbor tiszteletbe burkolva. Háborút vívnak az oktatási rendszerben, erősítik a hadsereget és el akarják lehetetleníteni a legfelsőbb bíróságot. És ők már úton vannak.

Nagyjából ez az a szint, ami már az ásóbéka talpa alatt három centivel található, innen már – külső segítséggel sem – nem lehet lejjebb süllyedni… és úgy tűnik, hogy ez nem csak Izrael többségi állampolgárainál, de már a politikai vezetésnél is kivágta a biztosítékot.

Erre utalnak az – egyéni habitust tükröző – egymás után megjelenő nyilatkozatok is.

Egyetlen párt – a Merec – amelyik nem ítélte el sem a cikk szerzőjét, sem az azt megjelentető újságot. Bár tény, hogy – eddig – ki sem álltak mellette.

Yair Lapid, a Yes Atid párt vezetője egyenesen antiszemitának minősítette az írást, Binjamin Netanjahu miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy átlépték a piros vonalat. Lieberman, belbiztonsági miniszter egyenesen felszólította Izrael lakosságát az újság mellőzésére, valamint megállapodott a vezérkari főnökkel, hogy katonai bázisokra történő megrendelést azonnali hatállyal sztornózzák.

Az egész ügy – bár a ha-Áretz lejtmenetét figyelve nem meglepő – belém fojtotta a szót.

Nem is kívánom túlragozni, csak egyetlen megjegyzésem van: Remélem is, hogy a dati-leumi, a vallásos cionista izraeli veszélyesebb a Hezbollahnál. Ugyanis egy támadás esetén jelentős részben  az ő soraikból kerül ki a haza védelmi ereje… És ők a hazával együtt meg fogják védeni az ilyen “kisjózsik” hátsó felét is.

13/04/2017

Reklámok

6 hozzászólás to “A Haaretz és az ásóbéka…”

  1. Gavriel 2017. április 13. csütörtök - 15:31 #

    Szép példája annak amikor valakinek az elvei, nézetei (ebben a példában: zavaros) felülírják a valóságot. Amikor prekoncepciójához próbálja igazítani a körülötte levő világot.

  2. Eva Mihály Amichay 2017. április 13. csütörtök - 17:54 #

    Irit Linor évekkel ezelőtt nyilvánosan lemondta a Haaretz előfizetését… Rendszeresen találkozom a promotáló standjaikkal Tel-Avivban, tudom, hogy nem azok a szegény srácok a hibásak, de nem tudom megállni, hogy ne mondjam nekik, hogy soha nem venném kezembe ezt a szennyet.

  3. gyuri10 2017. április 14. péntek - 00:23 #

    Azt hiszem aktuális lenne utána nézni,hogy a V-15 és egyéb anticionista egyletek pénzei miképpen érik el ezt a szennylapot és hogy fizetnek -e adót az adományok után.Magam részéről soha bele sem kukkantottam ebbe a “magas röptű” önantiszemita förmedvény sorozatokat lehozó irományba.A nyílt ellenséget többre”becsülöm”,mert azzal legalább tudjuk mit kell tennünk.Sajnos a belső ellenség többet tud ártani az országnak.Legalább is verbálisan és a külföldnek is tetsző lélekmérgezési kísérletekkel.

    • Gavriel 2017. április 14. péntek - 11:56 #

      A probléma az, hogy a külföld számára a Haaretz a mértékadó. Azt hitetik el, hogy az ő hangjuk Izraelt reprezentálja. Nem igen találsz idézetet a Ma’arivból. Yediot Aharonotból vagy a Jeruselem Posból.
      Lám a Haaretz is megírta. Indokolatlanul mértékegységgé vált a nyugati világban.

      • Eldrad 2017. április 16. vasárnap - 13:39 #

        “…A probléma az, hogy a külföld számára a Haaretz a mértékadó…”
        .
        – Szerintem ebben tévedsz (szerencsére). Attól függ, melyik mainstream médiáról beszélünk, mert abban is van kitűnő, tárgyilagos (pl. Fox News, CBN). Azért nem mindenki agyhalott, degenerált a mainstreamban sem.

    • Eldrad 2017. április 16. vasárnap - 13:36 #

      “…A nyílt ellenséget többre”becsülöm”,mert azzal legalább tudjuk mit kell tennünk…”
      .
      – Na, remek, mert szerintem a Haaretz- banda teljesen nyílt ellenség. Eljön még a nap, amikor nem csak Izraelben, de – talán – más euro- atlanti országban is meghozzák a megfelelő törvényeket az ilyen fajta ellenséggel szemben. Nekem erre – persze mai viszonyokra aktualizálva Izraelben és máshol is – a korabeli dél- afrikai Kommunistaellenes Törvény a minta. Itt nézzétek meg, érdemes:
      .
      Suppression of Communism Act, 1950
      .
      https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1e/Suppression_of_Communism_Act_1950.pdf
      .
      OK, tudom, hogy a jelenlegi szélsőliberális téboydában ennek az esélye annyi, mint léghajóval a Holdra menni, de egyszer ez változni fog. És egy ehhez hasonló törvény alkalmazható volna az ÖSSZES felforgató személlyel, szervezettel szemben. Izraelben pl. Zouabi és bűntársai, BDS- bérencek, szélsőliberális terrorbandák, soros- féle anarchisták, stb.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: