Tag Archives: Kelet-Jeruzsálem

Gyorshír Jeruzsálemből

11 Júl

Két hete történt. Kérdés: Ez is Izrael felelőssége?

Vagy mégsem és ezért nem lett hír?

Mivel internetes pályafutásom alatt többször is szembesültem olyan váddal, miszerint a palesztinok jogai annyira korlátozottak Izraelben, hogy még az országon belüli helyváltoztatásuk is akadályba ütközik, nevezetesen a célállomást csak zsidó települések kikerülésével érhetik el – egy friss újsághír erejével bemutatom a valóságot.

A gyorsfutárként  dolgozó 27 éves N.N. az késő délutáni órákban,  üzleti útról hazafelé tartva azon vette észre magát, hogy – mint utólag kiderült a GPS meghibásodása miatt – Kelet-Jeruzsálembe tévedt. Jeruzsálem nem a sivatag, ráadásul joggal hitte, hogy otthon van, amikor egy 12 év körüli fiú zsidó! zsidó! felkiáltással felhívta rá a figyelmet. Minden egyes kiáltás után újabb tucat ember érkezett a helyszínre, akik kő- és betondarabokat kezdtek dobálni az autóba.
A sértett a kórházi ágyon úgy nyilatkozott: “Számoltam azzal, hogy meg fokok halni. Egész idő alatt a támadók között lévő gyerekek és fiatalok szemét figyeltem, próbáltam felfedezni az emberség cseppnyi szikráját, de csak gyilkolási vágyat láttam.”

Az eset Jeruzsálem keleti részében történt, s mikor N.N. már letett arról, hogy élve megmenekülhet, egy arab  férfi érkezett a helyszínre, akiről csak később derült ki,  hogy a település muhtárja, vagyis bírója.
Mivel ő tisztában van egy lincselés következményeivel, ráadásul neki az arabok sem mernek ellent mondani, a fiatal embert sikerült saját lakásába kísérni, ahonnan még két fő erősítéssel a közelben parkoló járőr kocsihoz kísérni, ahonnan mentő szállította kórházba.

A képet a Google keresőben találtam, eredetileg a ynet-en jelent meg.

%d blogger ezt szereti: