Tag Archives: zsidó ünnepek

Hanuka, a fény ünnepe

17 dec

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor úgy vélem, hogy ez a legszélesebb körben ismert ünnepünk. Ennek két oka is van, egyik, hogy sokszor napra egybeesik, vagy legalábbis közeli időpontra a keresztény karácsonnyal, másik pedig, hogy ezen ünnepünk többnyire nem zárt ajtók mögött zajlik, a fényt kivisszük az utcára.
Kivisszük, mert olyan csoda történt, amit hirdetni kell. Hirdetni nyolc napon keresztül, minden nap egy-egy gyertyával többet gyújtva, míg a 8. napon a gyertyák fénye olyan világosságot nem nyújt, ami elfeledteti azt, amiért az ünnep ünneppé vált. Hanuka a fény ünnepe, a nyolcnapos csoda nem bibliai eredetű, gyökerei a II. Szentély idejére nyúlnak vissza.
Miközben Athén, Spárta és Théba egyaránt arra törekedett, hogy vezető szerephez jusson a görög államok között, létrejött Macedonia és II. Filippos vezetésével egyesítette Hellast. Miután a király gyilkosság áldozata lett, trónját fia, Alexandros, ismertebb nevén Nagy Sándor örökölte meg. Ő i.e. 333-ban legyőzte a perzsákat, majd meghódította a Földközi tenger mellett lévő valamennyi országot, köztük Júdeát is. Ez a perzsák felett aratott végső győzelmet is jelentette, hiszen az itt lévő országok valamennyien a perzsák adófizetői voltak. Nagy Sándor nem nyúlt a zsidó vallás központjához, érintetlenül hagyta a jeruzsálemi Szentélyt, sőt – ami nem volt jellemző, de a  zsidó adófizetők szempontjából hatalmas könnyebbséget jelentett – az u.n. smita, vagyis szombatévben (amikor a zsidó tulajdonban lévő föld megművelése a Tóra parancsai szerint tilos) elengedte a zsidók adóját.
Nagy Sándor trónjának utódlásáért három hadvezére, Antiochos, Ptolemaios és Seleukos vetélkedett, végül is az örökséget három részre osztották. Antiochosé  lett Hellas, Ptolemaios Egyiptomot kapta, míg a birodalom ázsiai része Seleukosé lett. Júdea birtoklásáért a harc folytatódott és i.e. 301-ben a ptolemaiosok fennhatósága alá került, egészen i.e. 198-ig. Ők nagy hangsúlyt fektettek az adók pontos befizetésére, a belső nyugalomra és biztonságra, ugyanakkor vallási szempontból igen türelmesek voltak.
A hódítás velejárójaként azonban úgy görögök, mint macedónok is letelepedtek Júdeában és magukkal hozták a hellen kultúrát. Ekkor jelent meg a zsidó országban a görög templom, a díszes oltárok, színházak és természetesen a görög sportok is. Mi tagadás, a lakosság egy részének mindez megnyerte tetszését, így aztán nem csoda, hogy a hellenizmus gyorsan terjedt.
I.e. 198-ban változás következett be azzal, hogy III. Antiochos bekebelezte Júdeát, így az a szíriai királyság részévé vált, ahol szintén a hellen kultúra volt az uralkodó. Ebben az időben még a Tóra törvénykönyv szerepét senki nem vonta kétségbe és Antiochos baráti magatartását jellemezte, hogy pénzadománnyal segítette a Szentély gyarapítását. Halála után trónját fia, IV. Seleukos vette át. Ezzel kezdődött a szír birodalom és vele együtt Júdea sötét korszaka, ami az ő halála után csak fokozódott. IV. Antiochos, (i.e. 175-164) aki a gonosz előnevet kapta, nemcsak a görög kultúra és vallás mind szélesebb körben történő elterjesztését, de a zsidóság hellenizálását, a zsidó kultúra és vallás eltörlését is célul tűzte ki. Első lépésként kötelezővé tette a görög istenek tiszteletét, áldozati- és szoborkultuszát. Érdekes módon a zsidó előkelőségek, az értelmiség ezt nagyban támogatta, a vallásos réteg azonban mélységesen elítélte és szembeszállt a hellenizmus követőivel. Az ideológiai hovatartozás kérdése nem állt meg a vallásos és a “felvilágosult” zsidók közti nézeteltérésekben, de a családok életét is megbolygatta. Az utolsó csepp a pohárban Jason, a hellen kultúra pártolóinak élharcosa (eredeti nevén Jósua a kohaniták törzséből) a főpapi tisztért cserébe felajánlotta, hogy meghonosítja Jeruzsálemben a görög szokásokat, valamint ígéretet tett az ifjúság görög szellemben történő nevelésére. A főpapi tisztségért folyó vetélkedésben a várományosok egymást licitálták túl, ami a Szentély aranytárgyainak a szír udvarba történő elszállításában csúcsosodott ki. Antiochos a gonosz, személyesen vonult  be Jeruzsálembe, célja a hellen kultúra és vallás végleges meghonosítása volt. Az engedetlenek véres leszámolás áldozatai lettek, a Szentélyt sokadszora is kifosztotta, és ami a legfájóbb volt a  zsidóknak, hogy megtiltotta a Tóra törvényeinek betartását, ezen belül is kiemelten a körülmetélési szertartást, valamint a szombattartást. A nép ekkor már foglalkozott a felkelés gondolatával, de a nagyvárosokban állomásozó szír katonai erők jelenléte ezt nem tette lehetővé. Így végül is a felkelés egy kisvárosban, Modiinban tört ki, i.e. 167-ben.
Modiin szülötte Matitjahu, a Chasmoneusok családjából származó főpap nemcsak megtagadta a görög istenszobrok előtti áldozatot, de a legenda szerint sajátkezüleg oltotta ki annak a hellenistává vált zsidónak az életét, aki ezt meg akarta tenni. Ez volt a jel, ezzel Matitjahu az egész országban meghirdtette a felkelést, ami rendkívül gyorsan követőkre talált. Szabadcsapatok alakultak, gerilla hadműveletek gyengítették a szír hadsereget. Ennek a felkelésnek az élén állt Matitjahu Júda nevű fia, akinek ragadványneve Makkabi (pöröly) volt. Végigharcolták az országot, mindenhol sikerrel verték vissza a szír erőket, és amikor elértek Jeruzsálembe, ott is a Szentélybe, azt tapasztalták, hogy a zsidó kegytárgyak helyét görög istenszobrok foglalták el. Hozzáláttak a Szentély megtisztításához és a munka végeztével avatási ünnepséget (חנוכת בית) rendeztek, ezzel adva vissza a Templomot eredeti rendeltetésének. A Talmud így ír a hanukai csodáról:

Amikor a görögök betörtek a Szentélybe, használhatatlanná tettek  ott minden olajat, s miután a Chasmoneusok a rendet visszaállították egyetlen korsó kóser (a főpap pecsétjével ellátott) olajat találtak, ez azonban csak egy napra volt elegendő. Ám csoda történt, az olaj nyolc napig égett – ennyi időre volt szükség, hogy friss, a rituális előírásoknak megfelelő olaj álljon rendelkezésre. (Sabat 21b)

Erre Emlékezünk, a Makkabeusok előtt tisztelgünk azóta is minden évben Hanuka ünnepén. Az ünnep fő kelléke a hanukia, a 8 (+1) ágú gyertyatartó, ami nem azonos a hétágú menórával.

A 9. láng kiemelkedik a sorból, ez a samesz, vagy szolgaláng, Ennek segítségével gyújtjuk a többi lángot.

Általánosan elterjedt szokás, hogy a fényt kivisszük az utcára és az is, hogy a hanukkiát a bejárat bal oldalán helyezzük el. Ha lakásban gyújtunk, ott is igyekszünk a mezüzével szemközti részen elhelyezni, de itt már arra is ügyelünk, hogy a fény az utcáról is jól látható legyen.  Miért? Mert így aki a házba lép, két micve (parancsolat) között teszi. Mit gyújtunk? Az olivaolajon, az abból készült gyertyán keresztül a színes stearin gyertyán át széles a választék.
Mivel Hanuka nem munkaszünet, ugyanakkor az iskolákban ekkor van a “téli szünet” ideje, sokan vagyunk szabadságon. Az ország különböző helyein rendeznek szabadtéri előadásokat, ahol felelevenítik Júda Makkabi hőstettét, de nem egy múzeumunk is szervez a különböző korcsoportokba tartozó gyerekeknek tartalmas elfoglaltságot. Otthon pedig, hát otthon együtt a család, és állítom, hogy sokkal jobb körbeülni az asztalt és különféle társasjátékot játszani, mint a TV áldásos tevékenységét élvezni. Legkedveltebb játék volt a trenderli (pörgettyű, szovivon), ami mára kissé háttérbe szorult. Ime:


A héber betűkkel ellátott pörgettyűn a betűk számértéke dönti el, ki a nyerő.

Anyagát tekintve akármiből készülhet, a lényegi különbség a betűkben van. Az Izraelben használatoson a nun-gimel-hé-pé betűk, míg a diaszpórában a pé helyett sin szerepel. Az első variáció jelentése: Nagy csoda történt itt, a másodikban értelemszerűen az itt szót az ott váltja fel. Régen ezt a játékot dióban játszottuk, igaz, akkor a hanukai ajándékozási szokások is másak voltak. Szerencsére még ma sem jutottunk el odáig, hogy az ajándékozás felnőttek körében is “kötelező” legyen, de bizony a gyerekek a sok-sok éven át bevált zsebpénz (hanukat gelt – ami lehet valódi, de még jobb, ha csokoládéból van) helyett komoly játékokat, vagy akár használati tárgyakat kapnak.

חנוכת גאלט

Egy minap hallott felmérés szerint, minket is utólért a karácsonyi vásár hangulata.  
Nem szeretem és állítom, hogy az együtt töltött órák minden ajándéknál, és minden korosztály számára sokkal többet jelentenek.
Nem maradhat ki a szokásokból a étkezés sem, aminek fő alkotó eleme az olajban sült fánk, a szufgania. Egyre kevesebb azon háziasszonyok száma, akik ennek elkészítésére otthon vállalkoznak. Vállalkoznak viszont az utcai etetőhelyek és már több héttel a tényleges ünnep beköszönte előtt lekvártól, porcukortól, karamellkrémtől és minden létező “töltőanyagtól” maszatos arcokat látni.

Ezzel a képpel búcsúzom: חג חנוכה שמח*

A csillagozott kép forrása: Wikipédia

2009. december 7. (Frissítve: 2011. december 1)

 (Frissítve: 2013. november 22.)

Ros ha-Shana – a zsidó újév

25 Sze

új kiadású ünnepi imakönyv, mely szerkesztésének és olvasható betűinek köszönhetően  lehetővé teszi az I-tentisztelet pontos követését**

Már csak napok vannak hátra, hogy  zsidó ember számára a napnyugta ne csak egy új nap, de egy új év kezdetét is jelentse.
Ros ha-Shana, (az év feje) vagyis a zsidó újév, a zsidó naptár szerinti Tisré hó 1-jén köszönt ránk, mely egyben az őszi nagyünnepek kezdete is.
A kétnapos ünnep kimenetelével, a “félelmetes napok”-at Jom Kippur (hosszúnap) követi, majd jön Szukot (sátoros ünnep) és a sort Szimhát Tora zárja.

Ezen ünnepek nevei, valamint a hozzájuk tartozó szokások nagyrészt széles körben ismertek, nem annyira az ünnepet megelőző, rabbinikus döntésen, hagyományokon alapuló szokások.

A Ros ha-Shanát megelőző Elul (az év zsidó naptár szerinti utolsó hónapja) beköszöntével kicsit mindannyian megváltozunk. Ez a változás azonban nem hasonlítható a Peszachot megelőző időszakhoz, amikor a ház takarítása, a legutolsó kovászos eltüntetése a legfontosabb teendőnk. Elul a lelki rendteremtés időszaka.
Többségünk – vallásgyakorlástól, politikai hovatartozástól függetlenül számvetést készít. Visszatekint az eltelt időszkra, mérlegeli mit tett, vagy nem tett annak érdekében, hogy akár egyéni, akár össztársadalmi szinten az események másként, jobban alakuljanak.
Elul a szlihot (bűnbánatért való könyörgés) időszaka, ami formáját tekintve nem, csak időtartamában különbözik a sz’fárd és askenáz közösségekben.
Elul hangulatához hozzátartozik a sofár hangja, mely Szombat és Ros ha-Shanát megelőző nap kivételével a reggeli ima (sahrisz) végén hangzik fel. Az utolsó sofárhangokat Jom Kippur Neila (záró) imájának végén hallhatjuk.

a kosszarvból készült askenáz és*

és jemeni sofár*

Parancsolatok és hagyomány! A zsidó hitélet meghatározói!

Rabbinikus parancs a sofár megszólaltatása, amit a halacha (a zsidó élet törvényei) felülír, és mivel munkának minősül, Szombaton tilos. A Ros ha-Shanát megelőző nap sofárcsendje pedig a rabbinikus döntés és az újévi – Ószövetségben leírt – kötelesség közti különbséget hivatott érzékeltetni.

(Érdekességként megjegyzem, amit talán sokan nem tudnak, hogy a zsidó vallás nem ismeri a gyónás fogalmát. A szlihot a Fennvaló kiengesztelésére szolgál, míg az emberekkel szemben elkövetett vétkeinket az érintettekkel kell rendeznünk.)

Mint minden ünnepünknek, az újévnek is megvan a maga jelképe.

kerekre font, édes kalács,*

alma  és méz*

Ilyen a mézbe mártott alma, a kerekre font barchesz, (hala)  melyektől édes és kerek évet remélünk. A szokások közé tartozik, hogy az ünnep második napján új, olyan gyümölcsöt teszünk az asztalra, amit abban az évben még nem ettünk. Mivel erre az időszakra esik a gránátalma (rimon) érése, egyértelmű, hogy erre mondunk áldást,

érett gránátalma*

de függetlenül a jelképektől, ezen az ünnepünkön általában is édes ételeket fogyasztunk, süteményeink mézzel, dióval készülnek.

Ros ha-Shana másik neve- az Ítélet Napja – a Talmudból ered, ahol az olvasható, hogy ezen a napon három könyv nyittatik. az elsőbe a cadikok (igaz emberek) nevei kerülnek, a másodikban a gonoszokat sorolják fel, a harmadikba – és ez a kisember számára a legfontosabb – azok kerülnek, akiknek érdemeik és bűneik egyaránt vannak. Az ő ítéletük függőben marad Jom Kippurig,  (engesztelő nap) így tíz nap alatt saját kezükbe véve sorsukat, további jó, vagy rossz cselekedeteikkel dönthetik el, merre billen a mérleg nyelve.

Az ünnepnek vannak a ház asszonyát érintő hagyományai is.  Askenáz családoknál   jobban érvényesül az “ünnepen nem kísérletezünk” elve és ezért az asztalra gyakorlatilag a dédmamától öröklött receptek alapján készült fogások kerülnek. Askenáz szokásnak nevezhető az is, hogy bár ünnepen – bizonyos feltételek mellett – a főzés nem tiltott, mégsem végeznek konyhai munkát. Szemben pl. egy marokkói származású asszonnyal, aki szintén a dédi örökségét viszi tovább azzal, hogy “nem étel az, ami nem közvetlenül a tűzről kerül asztalra”.

Ezzel a bejegyzéssel kívánok minden zsidó olvasómnak jó és édes évet: Shana tova u-metuka!

Képek forrása:  *Google képkereső
                             **Saját

2011. szeptember 25.

%d blogger ezt szereti: