Tag Archives: vallás és állam

A vallás szerepe Izraelben

28 feb

A téma felvetését azért érzem indokoltnak, mert  az Izraelről szóló híradások, megjelent “elemző” cikkek kapcsán, de általában fórum beszélgetések során is  számos esetben találkozom olyan fogalmi zavarral, mely arra enged következteni, hogya témában megszólalók még hozzávetőlegesen sem tájékozottak az izraeli zsidóság sokrétűségét illetően.
Meg kell jegyezni, hogy alapvetően más egy külső szemlélő álláspontja, mint azé, aki belülről, “testközelből” kíséri figyelemmel a történéseket.
Nem kárhoztatom a laikus olvasó közönséget, hiszen “hozott anyagból” dolgozik, arról tud véleményt alkotni, amit elé tárnak.
A sajtómunkásoktól azonban, akik ilyen témával foglalkoznak, elvárható, hogy egy kissé beleássák magukat a kérdésbe és ne csak a felületet vakargassák! Kétségtelen, hogy egy “blickfangos” cím eladja az írást, de ha a cím és a tartalom között túl nagy ellentmondás  észlelhető, az óhatatlanul is oda vezet, hogy szerzője hitelét veszti.

Ezen bejegyzésemmel megpróbálok valós képet adni,  a tévedéseket legalább részben eloszlatni,  hiszen a téma olyan sokrétű, hogy részletes ismertetése akár több száz oldalas tanulmányt feltételez.

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy  minden felméréstben ott rejlik a tévedés lehetősége, az alábbiakat mégis mérvadónak tartom, mert az egyén valláshoz való  viszonyának egyetlen fokmérőjének azt tekintem, hogy azt  önmaga miképpen határozza meg.

Nézzük, mit mond a statisztika:

Egy nem túl régen készült felmérés szerint Izrael zsidó lakosságának 80%-a hisz I-tenben és 65%-ra tehető azok száma, akik a Tóra tanításait kötelező érvénnyel, életvitelükre nézve útmutatónak tekintik. 43% nyilatkozott úgy, hogy a vallást ugyan nem gyakorolja, de nem is ateista és csak mintegy 3%-ra tehető azok száma, akik ateistának és egyben vallásellenesnek tartják magukat.

A számok már önmagukban is jelzés értékűek, de nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban.

A 3%-nyi ateista nem nagy szám, ha azonban hozzávesszük a 43% vallástalan, de nem vallás tagadót, akkor azt mondhatjuk, hogy Izrael zsidó lakosságának nagyjából a fele a mindennapi életben,  minden értelemben vallás nélküli életet él.
Ugyanakkor a 43%-ot is differenciálni kell, hiszen ebbe a csoportba tartoznak – a zömében keleti gyökerekkel rendelkezők – azok, akik a nagyünnepeken mindenképpen, esetleg még szombaton is felkeresik az imahelyeket, de a minján után autós kirándulásra indulnak.

Mivel a cím a vallásról, a vallás szerepéről szól, a legnépesebb táborról, (65%) annak összetételéről kell részletesebben is beszélni.

A vallásosok csoportját tekintve két nagy tábort különböztethetünk meg. Az orthodoxok és az ultraorthodoxok (továbbiakban: Haredi) csoportját,  melyek mindegyikében egyaránt  megtalálhatók a keleti és az askenáz gyökerű zsidók.
Külső szemlélő szerint – ami általában a mindig láthatóra, a külső megjelenésre hagyatkozik –  az orthodoxia a maga fekete-fehér világával egy homogén egységet alkot, holott a belső rétegződésük, egymáshoz, a társadalomhoz való viszonyuk lényeges eltérést mutat.

Mielőtt rátérnék a zsidó vallás különböző, főbb ágazatainak ismertetésére, egy dolgot szeretnék tisztázni: Zsidó vallás csak egy van, mely a Tórán és a halachán (zsidó élet törvényei) alapszik. Eltérés a megjelenésben (öltözködés) és egyes csoportok esetében a vezető rabbijuk által a közösségre rótt,  sokszor értelmetlen  kötelezettségekben van. Értelmetlenségről azért beszélek, mert a parancsolatok (micvék) túlteljesítése nemhogy kötelező, de tilos!!!

A parancsolatok túlteljesítésében  a haszidizmus követői járnak élen, ami koránt sem jelenti azt, hogy szélsőségesen vallásosak lennének, inkább a “másképp vallásos” jelző illik rájuk.

A haszidizmus a 18. század közepén, Ukrajna területéről indult, megalapítója Baál Sém Tov. Röviden az ő tanításaiból összeállított alapelvekről: Azt vallják, hogy a tudást, a törvények szigorú betartását felülírja a Fennvalóhoz való feltétlen szeretet, ami a vallásos életmódban, jócselekedetekben, felebaráti segítségnyújtásban… mutatkozik meg. Felfogásukra jellemző, hogy őszinte örömmel – ez nyilvánul meg dalaikban-táncaikban –  szolgálják kellőképpen a Fennvalót.

A haszidizmusra  legjellemzőbb, hogy egy-egy rabbi köré csoportosulnak, annak hacerját (udvar) képezik, rabbijuk tanítását követik.
Haredinak lenni nem elsősorban vallási, inkább kulturális, szociális és történelmi kategória. Ezen az alapon számos vallási csoport, pl. a heimisch protestáns szekta az USA-ban, vagy a buddhista szerzetesek is haredinak tekinthetők, akik szokásaikban megrekedtek történelmük egy pontján és ezt a hagyományt folytatják a mai nap is, függetlenül a kortól, a társadalmi és szociális környezettől.

A haredi zsidóság túlnyomó többsége semmiféle – még vallási értelemben sem – meghatározás alapján nem tekinthető szélsőségesnek. Vannak szélsőséges “kinövéseik”, de erről később.

A harediakkal kapcsolatban nem ritkán merül fel az a nézet, hogy nem dolgoznak, csak a Tórát tanulmányozzák. Hogy az ország adófizető polgárain élősködnek… és lehetne még sorolni (egyébként az ilyen jellegű “hírek” – tapasztalatom szerint – sok olvasót, mégtöbb kommentelőt vonzanak, akik csakúgy, mint Izraelen belül, vérmérsékletük, tárgyi tudásuk v. nem tudásuk függvényében teszik meg észrevételeiket).

Azok, akikre fenti állítások igazak, az ultra-orthodox rétegen belül is egy elenyésző – 10-12%-os –  csoportot képeznek. Tény, hogy amikor még Ben Gurion idejében megszületett a döntés, miszerint a jesiva növendékekre úgy kell tekinteni, mint állásban lévőkre, akiket megillet a fizetés, számuk nagyjából 5.000 volt, ami mára elérte a körülbelüli 60.000-es számot.  De még így sem lehet  megalapozatlan úgy fogalmazni, hogy megoldhatatlan problémát jelentenek a társadalomnak.

Az izraeli haredi társadalom legnépesebb csoportját a Beltz-i, a Vizsnyitz-i és a Gur-i rebbe követői alkotják.

vizsnyitzi haszidok**

guri haszidok**

Egységesek abban a felfogásban, hogy a Messiás eljövetele teremtheti meg az új zsidó államot, de ha már kényszerűségből (a II. világháború szörnyűségei alapozták meg) létrejött Izrael, legalább nem viseltetnek iránta ellenségesen.
Nagy részük dolgozó ember, így pl. a guriak hagyományosan kereskedéssel foglalkoznak, a vizsnyitziek katonai szolgálatot is teljesítenek.

Szombat  és ünnep bejövetele előtt a rendőrség korlátokkal zárja le a harediak által lakott városrészeket, tehát oda csak gyalogosan lehet “betévedni”. Ugyanez vonatkozik a haredi  városrészen belüli autóbusz járatokra, – ebből Jeruzsálemben kettő(!) közlekedik – ahol a nők tényleg a jármű hátsó részében, a férfiaktól elkülönülve utaznak. Itt talán meg kellene kérdezni azokat a nőket, akiket erre “kényszerítenek” és nem annak a hangnak adni nagy nyilvánosságot, amely “szúrópróba szerűen” egy “zaftos” újságcikk reményében keresi fel ezeket a járatokat.)

Mint jeleztem, ahogy a haredi társadalom nem homogén, úgy a megítélésük sem
Vannak, akik még ma is azt mondják, hogy meg kell hagyni őket a maguk világában, a szűk, maguk építette gettóban, amit maguk köré emeltek. Egy másik rétege az izraeli társadalomnak viszont úgy érzi, hogy az állam törvényei alól senki nem vonhatja ki magát, ezért  nekik is ki részt kell vállalniuk a  társadalmi-gazdasági életben.
Számos esetben merül fel a haredi társadalom megélhetését biztosító anyagi források eredete. Ezzel kapcsolatban nem árt tudni, hogy tanintézeteiket gyakorlatilag maguk tartják fenn részben adományokból, részben a jesiváknak juttatott állami támogatásból. Állami támogatásban a jesiva részesül,  a  mindenkori bejegyzett tanulói létszám függvényében.

A Legfelsőbb Bíróság által a közelmúltban hatályon kívül helyezett u.n. “Tal” törvény mondta ki, hogy bizonyos életkorig választhatták, hogy csk tanulnak a jesivákban, amiért “fizetés” címén nagyjából 1400 shekel havi támogatásban részesültek. Ehhez jött (ha jött) még a jesivától kapott havi összeg, amihez adományokból jutott az intézmény. A két összeg együtt talán elérte a minimálbér 60%-át.
A törvény célja az volt, hogy a harediak bekerüljenek a munkaerő piacra, katonai szolgálatba. Voltak eredmények, de Rajkinnal élve:”…válámi van, de nem az igazi…”
Jelenleg a parlamenti pártok vitáznak arról, hogy milyen legyen az új törvény. (Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a választási küszöb túl alacsony volta miatt a haredi pártok létszámarányuknál nagyobb erőt képviselnek a Kneszetben. A  “Sasz”- 11, “Egyesült Tóra” párt 5 képviselővel van jelen.)

Nem túlzás kijelenteni, hogy a haredi réteg szélsőséges csoportját Izrael maga termelte ki, hiszen a világ zsidóságát tekintve ez a fajta mentalitás nem volt általános.
Egy rövid ismertető erejéig vissza kell kanyarodni a múltba, amikor jesivában tanulni rangot jelentett. A tanulás, a minél több tudás megszerzése a zsidó családokra minden korban jellemző volt. Ugyanakkor csak az arra érdemesek részesültek ebben a kiváltságban és az érdemet nem a családfő anyagi helyzete határozta meg, hanem a tanulni vágyó fiatal képességei, akit – ha a közösség arra érdemesnek tartotta – a tanulmányai alatt a közösség tartotta el. Mint ahogy az sem ment ritkaság számba, hogy egy gazdag, vallásos családba benősült szegény sorból származó, de jó képességekkel rendelkező ifjúnak házasság  után az apósa fedezte a tanulmányait.

Másik nagy vallásos csoportot Izraelen belül az orthodoxok képezik.

Israel Meir Lau – volt országos főrabbi*

Ide sorolhatók azok, akik nem a haszidizmus követői, bár ötözködésükben hasonlítanak a harediakhoz (sötét öltöny, fehér ing, esetleg ferencjóska) és az u.n. kipa szrugások ( kötött kipa).

kötött kipák**

Ez utóbbiakat  a közbeszéd előszeretettel “telepes” jelzővel illeti, holott körükben számszerűen a telepesek kisebbségben vannak.

Jellemzőjük, hogy a vallási tanulmányokat nagyon fontosnak tartják, ugyanakkor teljes “polgári” életet élnek. A cionizmus harcos támogatói, gyakorlati értelemben is.

Az ultra-orthodox  és az orthodox réteg közötti különbséget megint csak a tájékozatlanságot tükrözve, le lehet úgy is  egyszerűsíteni, hogy  míg az előzőek jesivában tanulnak, az utóbbiak nem. Csakhogy ez nem igaz. Az orthodoxoknak is megvannak a maguk jesivái,  de az itt tanulók az államilag kötelező tanterv anyagával is megismerkednek. Ezért állami oktatási intézménynek minősülnek.

Végezetül nézzük az izraeli vallási szélsőségesek csoportját, vagyis az haredi réteg “vadhajtását”, az alig 100 családot magába foglaló, magyar gyökerekkel rendelkező “Toldot Aharon”, vagy a még náluk is szélsőségesebb nézeteket valló “Naturei  Carta” híveit.

“Toldot Aharon” követő  – ünnepi öltözet*

Ezek és a számtalan szatmári rabbi követői az állam létét illegitimnek tekintik és azt vallják, hogy az új zsidó államot csakis a Messiás eljövetelekor, (a III. Templom felépítése) a vallásos zsidók alapíthatják meg. Ők azok, akik még az orthodox zsidók zsidóságát is megkérdőjelezik, számukra a nürnbergi törvények alapján zsidónak minősülő állampolgárok pedig egyáltalán nem zsidók. A Naturei Cartára jellemző, hogy a  nemrég elhunyt Hirsch rabbi Arafat “zsidóügyi minisztere” volt.

Hirsch és Arafat**

a Naturei Carta néhány híve az  Iránban tartott  holocaust tagadással foglalkozó konferencián**

szatmári haszid az iráni elnökkel**

szatmári haszidok Arafat gyors felépüléséért imádkoznak**

Ugye nem túlzás azt állítani, hogy amennyiben őket valaki összemossa a haredi világ többségével, az súlyosan és joggal sérti a tisztességes embereket?

A témát tetszés szerinti ideig boncolgatva, mindig maradna olyan pont, ami elkerüli figyelmemet.
Egy valamit azonban befejezésül  le szeretnék szögezni: Az izraeli társadalom fiatal és fiatal életében számos esetben kellett megküzdenie a külső ellenséggel, de még az u.n. békében  töltött időszakáról sem mondható el, hogy felhőtlenül élvezhette. Ehhez járul, hogy az izraeli társadalom egyáltalán nem homogén massza, de erre  nincs is szükség. Véleményem szerint minden réteg számára van hely az országban, csak minden réteget a maga helyén kell tudni kezelni.

Képek forrása: * Wikipédia
                            **Google

2012. február 28.

%d blogger ezt szereti: