Izrael választott

Legutóbbi, e témát érintő írásomból itt vett mondat töredék felidézésével kezdem: …az izraeli társadalom – és különösen a fiatalok – jobbra tart. Hogy mennyire jobbra, az majd a választások után kiderül.

Ebből is látszik, hogy a választás kimenetele nagy meglepetést nem okozott. Akinek, az vagy nem ismeri az izraeli belpolitikát, az izraelieket úgy általában, vagy egyszerűen azon az oldalon áll, amelyik nagyon biztos volt magában.

Nézzük először a számokat, majd az utat, amely a rangsor kialakulásához vezetett.

a grafikon a szavazatok 99%-ának feldolgozását tükrözi (a 100 %-os feldolgozást követő esetleges eltérést a szövegben, az érintett pártnál zárójelben ismertetem)

Mindenek előtt meg kell említeni, hogy Izrael történetében valószinűleg a legvulgárisabb kampányidőszak végére tehettünk pontot. A kampányban ugyanis alig volt fellelhető bármiféle ideológiai meggyőződés, előrevivő programról is kevés szó esett. Ellenben annál több volt a sárdobálás, a magánszféra durva megsértése. Olyan “bűnökkel” vádolták személy szerint Netanjahut, amelynek “elkövetését” a baloldal provokálta ki. (L. Gilád Shalit kiszabadítása gyilkosságért elítélt palesztinok szabadon bocsátásáért.)

A egyetlen ideológiai vonalat tulajdonképpen a Likud képviselte, választási kampányában az Izraelt érintő biztonsági kérdésekre összpontosított (Irán, Hezbollah, ISIS…)

A “Cionista tábor” fedőnév alatt futó – a grafikonon (jobbról) a második Livni-Hertzog duó vezér jelszava azon kívül, hogy Netanjahu gyáva, gyenge…a “csak ne Bibi” volt, de az igazsághoz tartozik, hogy az ellentábor sem volt kíméletes.

A “Van jövő” párt vezetője – Yair Lapid – az elmúlt választásokon szerzett 19 mandátumából jelenleg 11-et tartott meg. Akkor is, most is gazdasági kérdéseket tűzött zászlajára, megfűszerezve egy jó adag demagógiával.

Az ultra ortodox pártok saját magukkal voltak elfoglalva, vitáikat házon belül intézték és gyakorlatilag a megszokott 6-7 mandátumot hozták.

A Likudból kivált Kahlon “Mindnyájan” pártja – Lapidhoz hasonlóan – a szociális szférát lovagolta meg. Ezt megtehette volna a Likudon belül is, de gondolom úgy érezte, hogy ezzel a programmal önállóan 10 mandátumnál többet tud begyűjteni – nem sikerült.

Nem esett még szó az arab pártok összevont listás eredményéről. A három, ideológiáját tekintve teljesen különböző párt azért indult közös listán, mert félő volt, hogy egyesével – a választási küszöb megemelése miatt – nem jutnak parlamenti helyhez. Így 14 (13) mandátumot szereztek.

Végül az éppen csak bejutott 4 mandátumos (5) szélsőbaloldali “Merec” vezetője a választást követően lemondott pártelnöki tisztségéről. Ők azok, akik egyrészt teljes mellszélességgel támogatták Lapid lakásépítési programját olyan területen, ahol nincs lehetőség további építési telkek kialakítására, ugyanakkor árgus szemekkel figyelték az u.n. területeken élők – nem újabb területfoglalást igénylő – lakásbővítési kísérleteit és azt rendre meghiúsították.

A legérdekesebb azonban a Lieberman nevével fémjelzett “Izrael az otthonunk” párt, mely eredetileg az orosz alijára épült. Hogy a jelen választáson mindössze 6 mandátumot szerzett, mindennél jobban bizonyítja, hogy a sokat kritizált orosz bevándorlók beolvadása az izraeli társadalomba sikerrel járt.

 

Összegezve: A Likud és személy szerint Binjamin Netanjahu látványos győzelmét több tényező segítette elő.

Aki egy kicsit is ismeri az izraeli zsidókat, az tisztában van azzal, hogy minden belső nézeteltérés ellenére, ha külső támadást észlelnek, összezárnak.

Ez történt, amikor a baloldal politikai nagygyűlésén az egyik felszólaló lekicsinylő hangot beszélt a keleti zsidóságról (a Likud tábor magját alkotó közösségről). Ez történt amikor a baloldali sajtó a Munkapárt képviselőjét felhasználva törvényjavaslatot terjesztett a Kneszet elé azért, hogy az Israel ha-jom napilapot törvényileg betiltassa. Ezt azzal indokolták, hogy a lap “kormánypárti” és “Netanjahu” irányítja, valamint az olvasói “gondolkodni képtelen” emberek. Ez történt akkor, amikor már sokadszorra sem találtak – pedig már akkor elkezdték, amikor előrehozott választásokról még szó sem volt – Netanjahun fogást és elkezdték a magánéletét szellőztetni. Ami természetes lenne egy közszereplő esetében, de nem természetes, hogy sorra olyan “tanúkkal” próbálták Shara Netanjahut lejáratni a közvélemény előtt, akik már évek óta nem dolgoznak a miniszterelnöki rezidencián és munkahelyi konfliktus miatt kellett távozniuk.

Nagyban hozzájárult a sikerhez az amerikai Kongresszus előtt elhangzott Netanjahu beszéd, amely a világ minden polgárának figyelmét ráirányította egy USA-Irán paktumra, mely nem csak Izrael, de a világ minden lakosának létét fenyegeti. Ezzel a beszéddel Netanjahu egyértelműen állást foglalt hazája és népe biztonságának megvédésére, akár Obama ellenében is.

Nem elhanyagolható az a tényező sem, amely minden bizonnyal növelte a Likud mandátumainak számát – az Obama adminisztráció majdnem nyílt beavatkozása a választás menetébe, Netanjahu ellenfeleinek oldalán.

Nem véletlen, hogy a “Cionista tábor” azzal kampányolt, hogy a választás megnyerése másnapján “rendezik” Obamával a két ország között fennálló feszült viszonyt, hogy kormányukba arab képviselőknek juttatnak miniszteri pozíciót, hogy rövid időn belül “békét” kötnek a magukat palesztinnak nevező arabokkal és Jeruzsálem keleti felét átadják a leendő palesztin állam fővárosának, valamint takarodót fújnak és visszavonulnak a ‘67-es vonalak mögé. (Ez a szöveg teljes egészében megegyezik Obama “béketervével”.)

De ezzel még nincs vége. Mint említettem, külső nagyhatalom is beszállt a Netanjahut megbuktatni akarók táborába, ami természetesen nem maradt titok és ennek miniszterelnökünk a választás finisében hangot is adott. Bár beszédének a médiákban történő nyilvánosságra hozását a választási bizottság elnöke megakadályozta, az internet jóvoltából mégis tudomásunkra jutott.

Beszédét Netanjahu azzal kezdte, hogy senki nem tehet a szájára lakatot a szájára, Izrael lakosságának (akik rendszerint elég nagyvonalúan kezelik a választáson való részvétüket) joga van tudni, hogy az arab lakosságot is felhasználják a megbuktatásához. Valamint nyilvánosságra hozta, hogy tudomásunk van arról, hogy január óta működik hazánkban a Victory-15 (V-15) nevű csoportosulás, melynek pénzügyi támogatása közvetlen az Obama adminisztrációtól származik. (Mint amerikai forrásból kiderült Binjamin Netanjahu eltávolítása Obamának 350 ezer dollárt ért meg, mely összeget a “One Voice” – קול אחד nonprofit szervezeten keresztül juttatott el az érintettekhez.)

A demokrácia szépsége abban rejlik, hogy mindenki számára egyenlő esélyt biztosít. Jó lenne, ha a jelenleg magukat sértve érzők tudomásul vennék, hogy a játékszabályok nem csak akkor érvényesek, ha az ő elképzeléseik szerint alakulnak a dolgok. Ezzel konkrétan a Háárec című – a magyar médiában előszeretettel idézett napilap – újságírója, Gideon Lévi, választást követő nyilatkozatára célzok: “Azonnali általános választást kell kiírni és a népet le kell váltani.”

Innen üzenem: A népet nem lehet leváltani, márpedig a választási eredményekben a nép hangja konvertálódott mandátummá!

 

19/03/2015

Izrael választ

A dátum már tudott: 2015. március 17.

Ez a választás legalább annyira elkerülhető lett volna,mint amennyire elkerülhetetlenné vált. Nem, nem vagyok skizofrén, a helyzet ennyire ellentmondásos. A jelenlegi  kolalíció a megalakulás pillanatában előre vetítette a szakadás lehetőségét, de a látványos robbanás még így is elkerülhető lett volna, ha az egyes koalíciós pártokon belül nincs széthúzás és ha a vezetők legalább részben hajlandóságot mutatnak az önmegvalóstítás háttérbe szorítására a koalíciós együttműködés érdekében.

Ennek hiányában a kormány az utóbbi időben egyre inkább egy,  a kelleténél több ló vontatta szekérhez hasonlított, melyet a lovak ráadásul különböző irányba húztak. Végül is a szekér szakító szilárdsága nem állta a próbát, de ehhez kellett a “klasszikus” utolsó csepp.

Ez az utolsó csepp akkor került a pohárba, amikor Jaír Lapid pénzügyminiszter az ultra- ortodox(!!!) pártokat környékezte meg, hogy segítségükkel váltsa le Netanjahut.

Hogy ezek után mi várható a választásokon, az természetesen csak a mára érvényes, mert Izrael az az ország, ahol mindig történik valami, ami akár gyökeresen is megváltoztathatja a helyzetet.

Az országnak természetesen az lenne jó, ha egy nagy párt vezetésével erős koalaíció jönne létre. Ebből a szempontból a jobb oldalon a Likud jöhet számításba. Bal oldalon a Munkapárt (Avoda) lenne predesztinált, viszont ez a párt már jó ideje leszálló ágban van. A közelmúltban ugyan volt egy rövid felfelé ívelő szakasza, amikor is Sheli Yehimovics pártelnök a klasszikus szodiáldemokrata értékek mentén próbálta megújítani a pártot, de őt néhány piszkos trükk segítségével leváltották. Helyét “Buzsi” Herczog foglalta el, a se nem hús, se nem hal, abszolút szürke személyiség, aki még kötéllel sem tudna tömegeket magával ragadni. (Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy nevetségesen hangzik, hogy a Munkapárt vezetője az ország egyik, ha nem leggazdagabb embere, Izrael legnagyobb ügyvédi irodájának tulajdonosa. Az ilyenre mondják mifelénk, hogy “kőgazdag”.

Ha a tájékozatlan olvasó hírügynökségek által előszeretettel citált izraeli sajtóra támaszkodik, akkor az derül ki számára, hogy Netanjahura a biztos vereség vár. Már csak azért is, mert az egyik sajtómunkás már ki is adta a jelszót: “Bárki, csak ne Netanjahu!”

Ezzel szemben a valóság az, hogy az izraeli társadalom – és különösen a fiatalok – jobbra tart. Hogy mennyire jobbra, az majd a választások után kiderül. (Erre egy jellemző adalék, hogy az utolsó választás során az első szavazók egy jó része a Hazánk Izrael (Israel Béténu) pártra szavazott, amely addig a volt Szovjetunióból bevándoroltak biztos szavazataiból “élt”.)

A választások kimenetelével kapcsolatban van egy nagyon nem elhanyagolható kérdés és ez a választási pártfinanszírozás kérdése. Az utóbbi választások során már voltak e kérdés körül kisebb-nagyobb problémák, de most – amikor a kampány még el sem kezdődött – felmerült az az eddig még nem igazolt gyanú, hogy a Munkapártot közvetett módon a New Israel Fund támogatja. Ahhoz, hogy értsük ennek pikantériáját, tudnunk kell, mi is ez az alapítvány.

A New Israel Fund (NIF), héberül הקרן החדשה לישראל (ha-keren  ha-hadasa l’Israel) egy amerikai bejegyzésű, de Izraelben működő  non-profit szervezet, mely 1979-ben alakult. Ideológiájának fő irányvonala a “demokratikus változások elérése Izraelben”,  “társadalmi igazságosság és egyenlőség minden izraeli számára”, a “társadalmi és gazdasági különbségek elítélése az izraeli társadalmon belül,  különös tekintettel zsidók és arabok viszonylatában”.

A hangzatos ideológia mögött azonban Izraelnek a külvilág szemében történő teljes lejáratása rejlik, amihez az izraeli média egy része és egyéb, szélsőbaloldali, már-már anarchista szervezetek nyújtanak segédkezet, de nem hiányzik a sorból a “Rabbik az Emberi Jogokért” elnevezésű csoportosulás sem.

Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

A Ynet-en, a ha-Árezt, melyből az előbbi  ami a második legolvasottabb internetes újságunk, a másodikat már csak a külföldi hírügynökségek jegyzik,  napokig olyan folyamatosan  olyan aktivistákkal készítenek interjúkkal bombázza az olvasókat, melyek az emberek érzelmeit veszik célba, megfűszerezve a miniszterelnök magánéletében való vájkálással és olyan személyére szóló vádaskodásokkal, melyek a bíróság előtt eddig egytől egyig koholt vádnak bizonyultak.

A szervezők a Facebook-ot is igénybe veszik, hamis nézeteik mind szélesebb körben történő terjesztése érdekében. Megtalálható közöttük a “B’tselem”,  a “Békét most” és egyéb újsütetű csoportosulások is, de mindegyik mögött valamilyen formában a NIF áll.

Legfrisebb szerveződésük az “Ifjúság a Negevért”, melyet kevesebb, mint egy ével hoztak létre, ők kifejezetten a nacionalista, szélsőséges  palesztin identitás támogatói.

Az összes résztvevőre jellemző, hogy támogatnak minden Izrael ellenes megmozdulást. Ők azok, akik részt vesznek a palesztinok Nakba felvonulásain, ők azok, akik videó felvevővel látják el a palesztinokat és arra biztatják, hogy minden rendőri-katonai intézkedést vegyenek filmre. Mindezt úgy, hogy közben csak a vak (meg aki nem akarja) nem látja, hogy kifejezetten provokálnak. Ez abból is nyilvánvaló, hogy sokszor előbb vannak jelen és számukat tekintve lényegesen többen,mint egy-egy tüntetés résztvevői, hogy a videót készítő arabok között mindig ugyan azok az arcok tűnnek fel, köztük néhány tizenéves gyerek is. Ez utóbbiak azok, akik köpködik, fizikailag bántalmazzák a fegyveres testület tagjait, a többiek háttérben, csőre töltött fényképező masinával azt a pillanatot várják,a mikor valakinél “elszakad a cérna” – mert azt azonnal filmre lehet venni és teríteni a nagyvilágban. Módszerükhöz kiterjedt és azonnal működésbe lépő háttér kapacitással rendelkeznek, hiszen a filmek, fotók vágva kerülnek nyilvánosságra, gondosan kivágva a provokáció tényét.

Ezek a szervezetek Izraelt folyamatosan rasszista, apartheid államnak állítják be és úgy az ENSZ-ben, mint az EU-ban  nemzetközi beavatkozást sürgetnek.

A New Izrael Fund bevétele különböző nyugati országoktól származik, (arról nincs tudomásom, hogy  izraeli szervezet anyagilag támogatná őket, hacsak tagdíj formájában nem) legaktívabb adományozójuk, Norvégia, Svájc, Hollandia…

A NIF 2012-ben 104.110$ támogatásban részesítette a “Rabbik az Emberi Jogokért” szervezetet, ugyanebben a évben az “Együttélési Fórum”-nak  45.532$ támogatást biztosítottak, akik a svájci külügyminisztériumtól további 109.279$ bevételre tettek szert.

Az “ADALA” = Arab Kisebbségi Jogok Központja Izraelben a NIF-től 356.991$-t, míg különböző külföldi állami szervezetektől 1.948.549 $-t kapott.

A szervezetnek és a hozzá kapcsolódó különféle csoprotosulásoknak már az ideológiája is sántít. Mondom ezt azért, mert Izrael számos hibája ellenére, a térség egyetlen demokráciája, ahol vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki választó és egyben választható is. A köztünk élő arabok semmilyen tekintetben nem szenvednek hátrányt, ennek élő bizonyítéka, azok az arab parlamenti képviselők, akik diplomájukat izraeli egyetemen szerezték és annak ellenére, hogy számos Izrael ellenes megmozdulás szervezői, vagy résztvevői, a mai napig a képviselők soraiban találhatók.

Végezetül azt sem hallgathatom el, hogy az utóbbi időszak magyar alijája kapcsán erős a gyanú, hogy jó néhányan élvezik a fenti alapítvány támogatását úgy politikai tevékenységük, mint tanulmányaik során.

07/12/2014