Tag Archives: Tu bi-Svát

Tu bi-Svát (טו בשבת) – a fák újéve

7 feb

Némi túlzással állíthatom, hogy Izrael éghajlatát tekintve igaz az a régi mondás, miszerint “január-február, itt a nyár!”
Jöhet még hideg, lehet még eső, (és legyen is) a levegőben már tavasz illat érződik. Nem véletlen! Ránk köszönt Tu bi-Svát, a fák újéve, mely a héber Svát hónap (a Gergely naptár szerinti január közepétől február közepéig terjedő időszak)15. napjára  esik.

Az ünnepnap halachikus vonásait nem részletezve, annyit azért meg kell jegyezni, hogy eredetileg a gyümölcsfák életkorának kiszámításával (a 3. életévét betöltött fa gyümölcsét szüreteljük először) és a templomi felajánlással, a tizeddel kapcsolatos törvények szempontjából volt fontos dátum. Az évek során, megtartva eredeti rendeltetését is, az ünnep kilépett halachikus kereteiből és a tavasz, a természettel való azonosulás ünnepévé avanzsált.

Az ünnepnap semmiben nem tér el egy átlagos hétköznaptól, hacsak abban nem, hogy az óvódába, iskolába igyekvő gyerekek kezében iskolatáska helyett kerti szerszámokat, öntözőkannát, a földmunkához szükséges egyéb eszközöket látjuk. Utcáink, tereink is benépesülnek fizetett és önkéntes faültetőkkel és a magánkertekben is páratlan nyüzsgés tapasztalható.

Gán Smuel kibuc lakossága az 1955-60-as évek egyikén –  faültetésre készülve

(forrás:Wikimedia C)

Az ünnepi megemlékezés részeként tudósítások számolnak be arról, hogy adott évben mely alapítványi szervezet, milyen mértékben járult hozzá a faültetési programhoz. S bár sok izraeli családban (de a Világon szinte mindenütt, ahol zsidók élnek) a mai napig is megtalálható az u.n. kék doboz,

(forrás: Wikipédia)

annak születéséről keveset hallunk. A hiányt részben pótlandó, álljon itt egy rövid visszatekintés:

1901. december 26-án, az 5. cionista kongresszus úgy határozott, hogy alapítványt hoz létre Zsidó Nemzeti Alap néven.
A megvalósítás, illetve a gyakorlati kivitelezés Haim Kleinmann lengyelországi banki tisztviselő érdeme, aki ötletét írásban küldte meg a bécsi székhelyű Die Welt cionista újság szerkesztőségének.
Elképzelése egy doboz volt,  melyen fillérről fillérre gyűlhetne az adomány a palesztinai földvásárlásra.
Az ötletet nem várt siker koronázta és a “kék doboz” útjára indult. Ott volt minden közintézményben, iskolában, a diaszpórában élő zsidók otthonában… Túl azon, hogy az adományok az új zsidó haza megteremtését voltak hivatva elősegíteni, a doboz a zsidó nevelést is szolgálta, mintegy kapcsolatot létesítve a galuti lét és a Szentföld között.

1908-ban a tanár szakszervezet a “faültetés ünnepévé” emelte ezt a napot, melyet később a Zsidó Nemzeti Földalap (Keren Kajemet le-Iszrael) is magáévá tett. Ez az alapítványi szervezet már megalakulásának évében mintegy 14.000 dunámnyi (egy dunám=1.000m2) területet fásított, ami 1942-re 35.000, 1980-ra pedig 556.000 dunámra nőtt.
A “kék doboz” tehát ma is él, csak küldetése változott az évek során. Ma az alapítvány elsősorban a mezőgazdasági területek talajjavításában, parkok, erdők telepítésében fejti ki tevékenységét, de részt vállal a környezetszennyezés felszámolásában is. Az alapítvány védnöksége alatt folyik az északi országrész újra erdősítése, ami a II. libanoni háború során átlőtt katyusák okozta tűz martaléka lett, vagy a Karmel hegyi tűzben elpusztult 50.000 dunámnyi természetes erdő felélesztése.

Éghajlati adottságaink ugyan lehetővé teszik, hogy egész évben ütessünk, de az ésszerűség, a gazdaságosság mégis azt diktálja, hogy akkor fogjunk nagyobb arányú mezőgazdasági munkába, amikor a föld telített a téli esővel és a magok, hajszálgyökerek könnyedén tudják felszívni az éltető erőt.
Bár az évszakok eltolódása nálunk is érezteti hatását és az idei  januári hidegben nem gondoltuk, hogy valaha is kitavaszodik, az utolsó hetek esőzése, majd az azt követő napsütés megtette hatását.

amíg egy hete még csak bimbódzott, az ünnepre

a szélvédettebb részeken  virágban a mandulafa

és a pipacs

Az ünnepnaphoz tartozik az az askenáz-chaszid eredetű szokás, mely szerint ezen a napon hét féle, Izrael földjén termett gyümölcsöt eszünk. Lehetőség szerint olyan termést is teszünk asztalunkra, amelyet abban az évben először fogyasztunk, hogy a megfelelő áldásmondattal köszönetet mondjunk, amiért megérhettük ezt az időt. Ha gondosan válogattunk, áldást mondhatunk úgy a föld, mint a fa termésére.

És ezzel már el is érkeztünk a zsidó ünnepek lényeges részéhez, a tanításhoz. Az ünnep jó alkalom arra, hogy a legkisebbek megismerjék a gyümölcsök nevét, a nagyobbak pedig elgondolkozhatnak azon, hogy pl. a  banán az fa, vagy bokor termése-e? 

A családi együttlétek alkalmasak régi történetek, példabeszédek felidézésére is. Álljon itt egy ezekből, mely  az éppen úton járó rabbi és  egy szentjánoskenyér fát ültető idős férfi között lezajlott párbeszédet idéz:

Hány esztendő múlva hoz ez a fa gyümölcsöt?  – kérdi a rabbi.
Kell annak legalább 70 év! – válaszolja az öreg.
Biztos vagy te abban, hogy hetven év múlva még élni fogsz és ehetsz a gyümölcséből? – teszi fel az újabb kérdést a rabbi.
Amikor világra jöttem, olyan világba érkeztem, amelyben már voltak szentjánoskenyér fák. Amint atyáim ültettek nekem, úgy ültetek én is az unokáimnak!  – válaszolta az öreg.

[A példabeszéd megtalálható a Taanit (böjt) traktátus 23. lapján]

2012. február 7.

%d blogger ezt kedveli: