Tag Archives: Törökország

Az energiapiac új játékszabályai

28 jan

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Oilfield-G

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015


 

Az elsőszámú közellenség…

19 nov

A történelemben nincsenek véletlenek!

A történések precíziós pontossággal egymásba illeszthetők, az ok-okozati összefüggés az érdeklődő olvasó számára egyértelműen nyomon követhető.

Bár ebben az írásban nem foglalkozom aktuálpolitikai kérdésekkel, reményeim szerint a gondolatmenet végére a napi eseményekkel való összefüggés világossá válik.
Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk a történelemben, egészen a Szovjetunió széthullásáig. Akkor ugyanis azt hihettük, hogy egy történelmi folyamat végéhez értünk és a világ a nagyhatalmi erőegyensúly, a “Pax Americana”útjára, a demokrácia, a nyitott piacgazdaság és a globalizáció útjára lép. Tévedtünk, nem így történt.

Ennek első jele a történelem legnagyobb terrortámadása  New York-i ikertorony ellen, 2001. szeptember 11-én. Még ez után a szörnyű tragédia után is úgy tűnt, hogy az élet visszatér a rendes kerékvágásba és ennek megfelelően elég későn ébredtünk rá, hogy ez is optikai csalódás.

Az Oszama bin Láden vezette al-Kaida igen nagy mértékben megváltoztatta az amerikai életérzést, de ami még ennél is fontosabb, a szunniták tudatában végbement változás.

Nemrégiben Obama elnök háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, amit a civilizációk civilizációk összeütközésével magyarázott. Ez már a sorban a harmadik tévedés, mert úgy az Egyesült Államok, mint talán az egész nyugati demokratikus világ legalább 13 éve harcot folytat a radikális iszlám ellen.

A jelenlegi válság gyökereit keresve – bár ezek időben és térben egymástól távol esnek – a kronológiai sorrendet felállítva bizton állítható, hogy nem egymástól függetlenek.

Az első 1979-ben történt, amikor Iránban Khommeini megbuktatta a sah rendszerét és létrehozott egy olyan iszlám államot, amelyet vallási vezetők irányítanak. Ez a történelmi esemény ragadta ki a síitákat a passzivitásból és az elnyomott kisebbségi létből a muzulmán világon belül. Rávilágított arra,  hogy az iszlám törvényei szerint is lehet egy államot irányítani.  A sikereket a síiták érdekeinek elősegítésére használták az egész Közel-Keleten, ami Libanonban teljes sikerrel járt.

Az irániak kettős játszmába fogtak. Egyrészt a síita terrort fejlesztették fel nagy mértékben (Hezbollah), másrészt a szunnitát (Hamasz és Iszlám Dzsihád).Ezt követte a második esemény, amikor is Afganisztánban a szunnita szélsőségesek szembe kerültek az ateista nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Felfogásuk szerint a SZU Afganisztánból történt kiszorítása vezetett a Szovjetunió széthullásához.  Ez a siker még egy lökést adott ahhoz meggyőződésükhöz, hogy a radikális szunnita iszlám legyőzhetetlen. És ez vezetett az  al-Kaida megalapításához Szaudiában, majd  Afganisztánba történt áttelepüléséhez és végül –  mint a fennmaradt egyetlen nagyhatalom –  az USA elleni harcához.

Ennek kicsúcsosodása volt szeptember 11. Ekkor hirdette meg az Egyesült Államok a szunnita terror elleni általános támadást, illetve az afganisztáni és iraki katonai fellépést.

Sorrendben a harmadik állomása az u.n. arab tavasz, mely felszámolta az első világháború után a kolonialisták által kialakított helyzetet. A térség totalitárius államaival szemben előtérbe kerültek a régi erők, úgy mint a család, a törzs, a népcsoport és a vallás. A régi, behatárolható államformák gyakorlatilag megszűntek, helyükre a fent felsorolt erőközpontok léptek, ami nagyon jól látható Líbia, Szíria és Irak esetében. És még azokban az államokban is, amelyek egybe maradtak –  és vezetésük továbbra is diktatórikus – kénytelenek figyelembe venni ezen régi-új hatásokat.


A fenti eseménysorhoz  alapvetően helyi hatású változások is csatlakoztak.  Az első ilyen változás Irak esetében történt, ahol az USA megbuktatta a világ egyik legerősebb kezű arab diktátorát, ami Irak széteséséhez vezetett.  A másik alapvető változás bár három különböző helyszínen történt, lényegét tekintve azonos végeredménnyel járt. Úgy a palesztinoknál, mint Egyiptomban és Törökországban, a szabad választások az iszlám győzelmét hozták.

Az eddig ismertetettek világosan mutatják, hogy a politikai iszlám megerősödése nem tekinthető múló epizódnak és nem is helyi jelenség, hanem szerteágazó, mély gyökerekkel rendelkezik az arab-muzulmán világban.

Egyiptomban – valószinűleg török tapasztalatokból kiindulva – a tábornokok ellenforradalmat hajtottak végre. A törökországi változások az Attatürk indította történelmi kísérlet – az iszlám állam szekuláris módon történő szerveződése – végét jelentik.

Az események gyors lefolyását és egyben a radikális iszlám erejének növelését olyan miniállam is elősegíti, mint Katar, mely korlátlan pénzügyi lehetőségeivel terrorszervezeteket támogat (ISIS, Hamasz, Muzulmán Testvérek), valamint a tulajdonában lévő al-Dzsazira televíziós hálózat útján a mérsékelt elők hatalmát igyekszik megingatni.

A terror másik jelentős támogatója ma Törökország, amely az ISIS által megszállt olajmezőkből származó nyers olajat fél áron felvásárolja, finomítja, majd Európában világpiaci áron adja tovább. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azok az európai országok, melyek ebből a forrásból jutnak olajhoz, ha a felszínen el is ítélik a terrort, maguk is jelentősen hozzájárulnak annak terjedéséhez.)

Összegezve, az “arab tavasz”  hozadékaként az “utca ereje” növekedett.  

Az eseményeket jelentősen befolyásolja az a tény, hogy ma nincs egyetlen olyan nemzetközi erő sem, amely a történéseket szankció útján, vagy akár erő alkalmazásával mederben tudná tartani.

Az ENSZ gyakorlatban teljes csődöt mondott, ma a világon senki sem veszi komolyan. Európa pedig elsősorban önmagával van elfoglalva. Hiányzik a szándék, a lehetőség, valamint a politikai felépítmény ahhoz, hogy egy jelentősebb politikai döntés szülessen, amit végrehajtás is követ. Következik ez abból, hogy az EU egyes tagállamai nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maga az Európai Unió.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint napjaink egyetlen szuperhatalma, nem érzi szükségét a “nagyhatalmi egyensúly” stabilan tartására, ezért igyekszik csökkenteni a közel-keleti kötelezettség-vállalásainak mértékét.

Mindez együttesen eredményezi, hogy nincs olyan külső erő, amely megakadályozná a radikális erők élre törését a Közel-Keleten.

Ez a háborgó tenger veszi körül Izraelt, amelynek határai mentén a Közel-Kelet legszélsőségesebb erői találhatóak.

A szélsőséges iszlám képviselői (szalafisták)  a Szináj félszigeten, a Muzulmán Testvérek leányvállalata a Hamasz, Gázában és bizonyos mértékben Júdea-Szamáriában. Libanonban az irániak által életre hívott,  a világ jelenleg legerősebb terrorszervezete, amely fejlett katonai erővel rendelkezik, a Hizbollah. Szíriában a  megszámlálhatatlan szélsőséges csoport, élükön az ISIS-szel.

A köztük lévő különbségek ellenére minden radikális erőnek van egy közös alapelve, mindannyian hiszik, hogy az iszlámnak kell uralkodnia a világ felett.  A vita tárgya – nem egyszer a halálig – hogy az iszlám melyik ágának.

Az egyetlen, amiben teljesen egységesek, az Izrael gyűlölete. Még a legszélsőségesebb vitákat is hajlandók félre tenni, ha Izrael elleni fellépésről van szó. Izraelre úgy tekintenek ebben a térségben, mint idegen testre.  Mint egy másik világ előretolt bázisára, amely ellenséges, liberális és demokrata. Mint az USA és a Nyugat kinyújtott karjára.

És az igazság az, hogy Izrael valóban ez! És ezért nem ártana a nagyvilágnak szem előtt tartania, hogy ebben a kegyetlen környezetben az ellenség a 21. század fegyvereit használva a 7. századba igyekszik visszarántani a világot. Nem ártana szem előtt tartania, hogy Izrael nem engedhet az erőből és az elszántságból. Nem ártana szem előtt tartania,  hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie és nem kevés vérnek elfolynia, amíg a nyugati normák alkalmazhatóak lesznek a közel-keleti térségre. Lehetőleg katasztrófa előidézése nélkül.

Éppen ezért rendkívüli jelentőségű az Obama elnök által meghirdetett ISIS elleni  háború, amely megfékezheti e szélsőséges terrorszervezet előretörését, még ha a megsemmisítéséhez kevés is. Azonban tilos, hogy ez a szélsőséges szervezet a különleges kegyetlenségével elvonja a figyelmet a többi iszlám radikális erőkről.

Izraelre, de véleményem szerint az egész világra nézve is,  Irán veszélyesebb, mint az ISIS. Ha Irán valamilyen módon nukleáris fegyverhez jut, még nagyobb támogatást fog nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek mindent és mindenkit készek megölni, aki az útjukban áll. Ez ugyan csak jövőbeli veszély, azonban úgy tűnik, hogy a világ figyelmét elkerüli (szándékosan v. sem) hogy Irán elsősorban a nyugat ellen harcol, Izrael csak a “spanyolfal” szerepét játssza.

Végezetül pár szót a káoszelméletről, amely kimondja, hogy bármennyi és bármennyire is pontos információval rendelkezünk egy folyamat elindításához, nem számítható ki pontosan annak végeredménye. Ha az elméletet konkrétan az ISIS-re adaptáljuk, elmondható: Az ISIS ellen létrehozott külső koalíció elképzelhető, hogy képes a szervezet gyengítésére, (felszámolására véleményem szerint nem) de a láncolat végeredménye nem kiszámítható. (Ugyan ez vonatkozik a többi terrorszervezetre is.)

Ezért Izraelnek – mivel gyakorlatilag még a szövetségeseire sem számíthat teljes mértékben, ami a terror nem egységes megítéléséből adódik – rendkívül óvatosan kell eljárnia, minden lépését számos oldalról mérlegelve.

Különösen fontos ez azért, mert Izrael kicsi állam és ebben a szövevényes helyzetben a számára lehetőleg legkisebb veszélyt jelentő lépéseket kell megtalálnia.

 

19/11/2014

Útközben…

20 Júl

Többször belekezdtem, hogy a legutóbbi “béketárgyalások” ismételt kudarcáról, azok miértjéről írjak, de közbe jött a gyilkossággal végződött hármas emberrablás és mindkettőt felülírja a jelenleg zajló katonai akció.

Ez utóbbi minden mozzanatáról bőséges információt nyújtanak a médiák, mely információk részben az alapvető tájékozottság hiányát tükrözik, amelyhez egyes orgánumoknál még az eleve alaphangot megadó Izrael ellenesség (lánykori nevén: antiszemitizmus) is társul.

 

Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

 

A jelenlegi helyzet kialakulásához egyértelműen a Fatah és a Hamasz által létrehozott egységkormány vezetett.

Sokan helyeselték ezt a szövetséget, mondván, hogy a “béketárgyalások”-hoz vezető egyetlen utat jelenti. Már ez a feltevés is hibás, mert a Hamasz alapszabálya eleve kizár minden megegyezést Izraellel és egyetlen, mondhatni fő céljának nem csak az ország eltörlését tekinti, de zsidómentes övezetet is vizionál a térségben. Ugyanakkor a Fatah-ot képviselő Mahmud Abbasz (közismert nevén Abu Mázen) tárgyalópartnerünk a béke elérésében.

Ilyen felállás mellett miért is jött létre az egységkormány?

A Hamasz részéről mindenképpen gazdasági okokból. Kiürült a pénztár, terrorakciókba kezdett, ezzel provokálva Izraelt a válaszlépésre, majd telesírta a világot, hogy az ujjáépítéshez támogatókat találjon. Három hónapja nem tudott fizetést adni az tisztségviselőknek, ugyanis a katari átutalások nem érkeztek meg.

Mahmud Abbasz vállalta, hogy  – belső legitimációja érdekében –  (mandátuma 10 éve lejárt) több, mint 40 ezer tisztségviselő bérét állja. Úgy gondolkozott, hogy ezzel a lépéssel a külvilág felé is a legitim békepartner szerepében tetszeleghet és az ENSZ segítségével – tárgyalások nélkül – eljuthat az államalapításig.

Tervét meghiúsította a gyilkossággal végződött hármas emberrablás, amely már csak azért is kellemetlen volt számára, mert az eset a Palesztin Hatóság  területén történt. Ilyen körülmények között, a külvilág felé nem vállalhatta, hogy az emberrablást, mint legitim lépést jóváhagy, ezért azt nyilvánosan  elítélte és elkezdett kihátrálni a koalícióból.

Így a Hamasz számára tulajdonképpen sikertelenül végződött emberrablás és gyilkosság után változatlanul ott áll fillér nélkül.

Ennek ellenére, először csak a dzsihádlistáknak “engedélyezte” a rakéták indítását Izrael civil lakossága ellen, majd később ő is csatlakozott. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra: Az arab világ felé megerősíteni legitim vezetői szerepét, közben Izraeltől engedményeket kicsikarni.

Számítása nem jött be, ugyanis Izrael két napig még csak nem is válaszolt, az egyedüli védő intézkedés a kipát barzelek (vaskupola rendszer) csatasorba állítása volt, a rakétaeső kivédésére.

A rakéta elhárító pajzs az ismételt rakétázások megindítása óta, amikor is a Hamasz 9 ezer rakétával rendelkezett, elfogott három ezret. Ezer becsapódott. Ebből 8% valamilyen célba talált, a többi u.n. nyitott területen ért földet. Azóta, a mai napig még száz rakétát indított izraeli területre. Megjegyzendő, hogy a rakétaelhárító rendszer 95%-os hatásfokkal üzemel és egy rakéta ára 50 ezer shekel.

 

Az “öntött ólom” nevű katonai akció során (2009) a rakéták legnagyobb részét a Hamasz nyitott területről indította, míg jelenleg – a katyusák kivételével – lakóházak, közintézmények közé telepített kilövő silókból. A silókat összekötő kiszolgáló alagutak pedig a házak alatt húzódnak. Ebből egyértelműen látszik, hogy az övezetbe bejuttatott építőanyag jó része ezek építésére, illetve a Hamasz vezetők bunkereinek kialakíátsára szoltált. Ez utóbbiak is lakóházak alatt találhatók és azt is tudni lehet, hogy a Hamasz vezetők a gázai Shifa kórház alatt bujkálnak.

A katonai akció alatt eddig három, pár óra időtatamú tűzszünet lépett életbe. Mindhárom abból a célból, hogy a civil lakosság részére a humanitárius okokból indokolt élelmiszer, egyéb fogyasztási cikkek az övezetbe kerüljenek. Izrael mindhárom esetben tartotta magát a megállapodáshoz azzal, hogy amennyiben a Hamasz azt megszegi, részünkről is tárgytalan. Mindhárom alkalommal megszegte!

 

Mint ilyen esetekben szokásos, különböző országok érzik az elhivatottságot a tűzszünet tető alá hozására. Legutóbb Katar, Törökország és az USA jelentkezett, de az egyetlen, aki ennek érvényt is tud szerezni, az Egyiptom. Ők ennek eleget is tettek – volna, de a Hamasz a feltételekre oda sem figyelve, csípőből elutasította. Majd egy 10 pontos diktátumot nyújtott be, melyben a tűzszünet realizálásának feltételeként  olyan követelésekkel lépett fel, amit Egyiptom  (de más, józanul gondolkodó állam sem) nem tud és nem is akar teljesíteni. Szerepelt a követelések között az egyiptomi határok megnyitása személy -és áruforgalom előtt, repülőtér építése a gázai övezetben…

Mindezt úgy, hogy Egyiptom nem csak a határt zárta le hermetikusan, de az összes csempész alagutat is felszámolta – vagy berobbantotta, vagy vízzel árasztotta el.

A tűzszünet közvetítésében vállalt szerepének visszautasítását már csak azért sem fogja elfelejteni, mert a keleti ember számára a kavodot, a “tiszteletet” nem megadni, nagyobb sértés a hátbatámadásnál is. Nem beszélve arról, hogy a körzeti hegemóniát tekintve Törökország riválisa. (A törököket az USA akarta behozni a játékba.)

Izraelnek és Egyiptomnak közös érdeke, hogy egyikük se kényszerüljön felügyeletet gyakorolni a gázai övezet fölött. Egy meggyengült Hamasz az érdek, aki továbbra is irányítja Gázát, ugyanis a Hamasz eltörlése után csak a dzsihád, vagy még rosszabb jöhet. Nem szabad elfeledkezni, hogy az ISIS már most is Jordánia határait döngeti.

Természetesen a civil áldozat mindkét oldalon áldozat. Ha Izrael nem így gondolná, akkor a légi akciót nem egészítette volna ki szárazföldivel. Erre elsősorban azért van szükség, – bár ez a részünkről is súlyos emberveszteséggel jár  – mert gyakorlatilag egész Gáza és Izrael határán alagútrendszer húzódik, melynek felderítése csak lépésről lépésre lehetséges. Ezek az alagutak szolgálnak az emberrablások lebonyolítására. A szombaton meghalt két katonánk (ז”ל) is ennek esett áldozatul, amikor az egyik ilyen alagútból kibújó terroristák tüzet nyitottak a dzsipjükre. Miután a terroristákat likvidálták, testükön több pár bilincset és altató injekciókat találtak.

Nem kívánom részleteiben ismertetni, – mert mindenki tisztában van vele – hogy a világ mely részein folynak jelenleg is, évek óta húzódó katonai villongások, csak némi fejcsóválással veszem tudomásul, hogy a “művelt” Nyugatot egyedül Izrael védekezése zavarja, holott például Szíriában naponta többen halnak meg, mint Gázában a katonai akció kezdete óta összesen.

 

Amit viszont nyomatékosítani szeretnék az az, hogy Izrael a nemzetközi jogon- a civil lakosság védelme háborús helyzetben – magasan felül emelkedett azzal, hogy a polgári lakosság védelme érdekében figyelmeztető röplapokat szór le, hangosbeszélőn keresztül jelzi, mikor, melyik körzetben végez légi akciót. Ezen túlmenően a célpont lerombolása előtt figyelmeztető lövéseket ad le és 15 perc várakozási idő után hajtja végre az akciót.

Ehhez a körültekintéshez a nemzetközi hadijognak még fel kell nőnie!

 

És a végére hagytam a humanitárius segítségnyújtásnak azt az elemét, amelyet szintén nem tárgyal a nemzetközi hadijog. Nevezetesen azt, hogy a mai napon Izrael tábori kórházat állított fel  Erez határátkelőnél, Gáza civil lakosságának orvosi ellátására. Ezzel nem kis mértékben veszélyeztetve az ott tevékenykedő orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet testi épségét.

 

2014. július 20.

A dzsihád már a spájzban van…

16 feb

És a címben nincs semmi túlzás. Sőt! Túlzás nélkül állítható, hogy a jelenséggel szemben Európa sem védett.

Ahhoz, hogy a nemzetközi dzsihád veszélyét helyén kezeljük, nem árt ismerni céljukat. Ami nem más, mint a  világot átfogó iszlám kalifátus felállítása, amelyhez az út általános háborún (dzsihád)  keresztül vezet a nyugati kultúra ellen. Az ellenség listáján egyaránt szerepelnek a zsidók és a keresztények, akiket “keresztesek”-nek neveznek, de harcolnak a síiták és a mérsékelt szunniták ellen is.

A nemzetközi dzsihád legismertebb szervetete az al-Kaida. Megalapítása óta a szervezet életében fontos szerepet játszik az Izrael elleni harc.

1998-ban Oszama Bin Laden bejelentette a “nemzetközi front a zsidók és keresztesek ellen” megalapítását és felhívott a zsidó és izraeli célpontok elleni merényletekre. A felhívás eredményeként merényletek sorozatát hajtották végre zsidó és izraeli célpontok ellen Kenyában, Tunéziában, Marokkóban és Törökországban. Ezek a merényletek azonban csak másodlagosak voltak. Az al-Kaida célja a világ minden pontján végrehajtandó merényletek kivitelezése volt, amely csúcspontját a szeptember 11-ei terrortámadásban érte el. Ugyanakkor ez a merénylet vezetett végül is a szervezet utáni világméretű hajtóvadászatoz, melynek során 2011 májusában Bin Ladent likvidálták.

Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult. Az igazság ugyanis az, hogy ma, alig két és fél évvel a likvidálás után, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Számos alszervezettel, terroristák tízezreivel rendelkezik, bázisai megtalálhatok a Közel-Keleten és Pakisztánon kívül Délkelet Ázsiában, Afrikában, sőt Európában is.

A nemzetközi dzsihád 50-70  különböző szervezete működik a Közel-Keleten, (ezek közül a legnagyobb a  Jabhat al-Nusra. Harcosainak száma  több tízezerre tehető. Ezen belül csak Szíriában több, mint harmincezren vannak és számuk rohamosan szaporodik.

Terrortevékenységüket igyekeznek vallási törvényekkel alátámasztani. Ebben élen jár Aiman Al-Zavahini Bin Laden helyettese, majd örököse az Al-Kaida élén. Zavahini Bin Ladenétől eltérő, sokkal veszélyesebb stratégiát képvisel. Bin Laden nagyméretű merényleteket tervezett és vitelezett ki, Zavahini négypontos tervet állított fel: Az amerikaiak eltávolítása Irakból (kivitelezve), iszlám kalifátus felállítása minél nagyobb területen, a dzsihád kiterjesztése az Irakot környező államokra, közvetlen összeütközés Izraellel.

Izrael számára a kérdés csak a mikor? A Közel-Kelet történetében először van a nemzetközi dzsihádnak közvetlen érintkezése Izraellel (Szíria, Szináj). Ami veszélyessé teszi a helyzetet az nem csak a földrajzi közelség, hanem a korlátlan mennyiségben rendelkezésükre álló fegyverzet, a harci gyakorlat és a szélsőséges ideológiával párosuló különös kegyetlenség.

https://www.youtube.com/watch?v=TTH3JCrpsgw

A fenti videó egy másik változatát azóta vagy levették, vagy csak az alatta lévő szöveget törölték.  Minden esetre, a történés ugyan az. A filmen valaki a Koránból tart felolvasást a vele szemben bekötött szemmel térdeplő fériaknak. Látható, hogy a felolvasást befejezve, revolvert ránt és egyiket a másik után, közvetlen közelről főbelövi. A kísérő, írott  szövegből megtudható volt, hogy a főbe lőttek a “Sviha”,  az Aszadot támogató, nem hivatalos fegyveres csoport tagjai, a  gyilkos pedig a nemzetközi dzsihádhoz tartozó Jabhat al-Nusra  – Gzőzelem Frontja – nevű szervezet tagja.

Az esemény a kelet-szíriai Dir A-Zorban történt, de a yuotube-on számos hasonlóval  találkozunk, a Közel-Kelet különböző országaiban. Egy másik videón az “iszlám állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) szervezet tagjai Aleppó mellett egy frissen legyilkolt szír katona fejét tarják a kezükben (kiejtésükből ítélve nem szírek).

Üzenetük világos: Ez a sors vár rátok is! A “rátok” adott esetben a szíriai kormánykatonák, de, vonatkozik ez a libanoni Hezbollah harcosaira csakúgy, mint a Szinájon szolgálatot teljesítő egyiptomi rendőrökre, vagy az izraeliekre. Vagyis mindenkire, aki nem az ő útjukat járja.

Maradjunk még Szíriánál. Egybehangzó információk szerint 14 ezerre tehető a Csecsniából érkezett terroristák száma, 12 ezren Szaud Arábiából, 11 ezren Irakból segítik a felkelőket. Libanonból 9 ezren Törökországból 5600-an, a Palesztin Hatóság területéről 5 ezren erősítik az Aszad rezsimet megdönteni akaró ellenzéket. Hozzájuk csatlakoztak  Líbiából 4400-an, Tunéziából 4 ezren, Egyiptomból 2600-an, Jordániából 2400-an, Pakisztánból 1900-an, Jemenből 1600-an, Afganisztánból 1200-an,. Az oroszországi  750, a németországi 660, a  franciaországi 450…  fő elenyésző szám.. Eddig 258 orosz halt meg, 56 eltűnt. Németországból 142-en, Franciaországból 107-en vesztették életüket.

Fentiekből is látható, hogy Szíria vonzza messze a legtöbb dzsihád “harcost”,  amelyet egyre több megfigyelő csak új Afganisztánként emleget. A szabadon átjárható iraki határnak köszönhetően a beáramló fegyverutánpótlás mennyisége szinte felmérhetetlen.

A dzsihádisták az ország jelentős részét ellenőrzik. Az olajmezők és a vizierőművek jelentős része ellenőrzésük alatt van. Számos fegyverraktárat és katonai bázist foglaltak el. Az elfoglalt területeken bevezették a saariát (iszlám törvénykezés). Az idegen harcosokhoz sok ezer helybéli csatlakozott, részben az Aszad rezsim iránti gyűlöletből, részben a katasztrofális gazdasági helyzet hatására. Itt kell megjegyezni, hogy a dzsihádista szervezetek csak egy része tartozik az al-Kaidához, más részük ellenzi annak ellenére, hogy ideológiailag egy platformon állnak.

A szervezetek felismerve a szűkös helyzet kínálta lehetőséget,  “szociális” szervezeteket hoztak létre. Támogatják a lakosságot élelmiszerrrel, egészségügyi és oktatási intézmények fenntartásával. Cserébe viszont megkövetelik szélsőséges nézeteik támogatását. Mindehhez az anyagi háttér több forrásból származik: Helyi üzleti tevékenységből, adománygyűjtő szervezetek által az egész világról összegyűjtött pénzből és gazdag családok támogatásából, amelyek támogatják a szélsőséges nézeteket a Perzsa öböl vidékéről, főleg Szaúd Arábiából.

Libanonról elmondható, hogy  a legtöbb Szíriában működő szervezet ott is tevékenykedik. A Hezbollah csatlakozása a szíriai harcokhoz – Teherán egyenes utasítására – talán megmentette az Aszad rezsimet, ugyanakkor a síita szervezetek közvetlen háborúban találták magukat a nemzetközi dzsiháddal úgy Szíriában, mint Libanonban.

Egyiptom esetében elmondható, hogy  a nemzetközi dzsihád harcosai nagyjából tíz évvel ezelőtt érkeztek a Szinájra, kihasználva, hogy a Mubarak rezsim mérsékelt érdeklődést mutatott a terület iránt és azt, hogy Gáza és a Szináj között folyamatos volt az átjárás.

Az első nagyobb szabású terror akciójukat  2004 augusztusában hajtották végre Tababan és Dahavban.  A következőt 2005-ben Sharm El-Sheikben, ami után az egyiptomi biztonsági erők nagyon sok terroristát letartóztattak és bebörtönöztek, akik három évvel ezelőtt , a forradalom során szabadlábra kerültek. Az eredmény azonnali volt.  2011 augusztusa óta gyakorlatilag  folyamatosak a merényletek.

A szináji szervezetek az Al-Kaidához állnak közel éppen ezért Zavahiri tervei szerint működnek, amely szerint először az  Izraelt körülvevő arab országok rendszerét kell megdönteni és utána Izrael ellen fordulni. Ennek köszönhető a pillanatnyilag  viszonylag kevés számú merénylet Izrael ellen. Zavahiri egyébként egyiptomi származású, ezért az Egyiptomban történtek különösen fontosak számára. Fő képviselője a Szinájon nem más, mint testvére, Muhamad – aki a börtönből szökött meg – szorosan együttműködve a szalafista Asus sejkkel.

Az egyiptomi biztonsági erők elleni terrorhullám következtében – amelynek csúcsa 2013 augusztusában 25 rendőr lemészárlása volt – a kormány katonai támadást indított a terrorszervezetek ellen. Izrael hozzájárulásával jelentős katonai erősítést küldött a Szinájra és drasztikusan lépett fel. A terroristákkal együttműködők házát lerombolják. Ez különösen a beduin törzsek körében hatásos, akikből a szervezetek tagjainak többsége kikerül. A december közepi szélsőségesen viharos időjárás után, amely az egész körzetben nagy károkat okozott, katonatisztek keresték fel a törzseket és ruhát, takarót, élelmiszert osztottak. Maga Sziszi is ellátogatott a Szinájra, beszélt a törzsfőnökökkel, utasítást adott részükre pénz és felszerelés juttatására,  hogy ezzel is csökkentse a nemzetközi dzsihád bázisát.

Az al-Kaidának természetesen nem tetszett a kormány és a törzsfők közeledése. Dzsora körzetében egy törzsfőt és fiát – akik segítették a hadsereget – fényes nappal koncoltak fel. Az üzenet világos volt: így jár mindenki, aki együttműködik a kormánnyal.

A gázai övezetben a nemzetközi dzsihád erősödése párhuzamos a Hamasz viszonylagos gyengülésével. Az “arab tavasz” előtt arab fiatalok százai érkeztek az övezetbe a nemzetközi dzsihád ösztönzésére. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, amelynek csúcsa 2009-ben rendőrök támadása volt a rafiah-i mecset ellen. A támadásnak 24 polgári áltozata volt, valamint  a mecset igehírdetője Abed al-Latif Musza, aki az al-Kaida vezetőjének számított az övezetben. Az esetet nagyszabású letartóztatások követték, amelynek következtében hosszabb ideig csönd volt. Az utóbbi időben azonban felélénkült az Izrael elleni (és bizonyos mértékben a Hamasz elleni) terror a korlátlanul rendelkezésre álló fegyvereknek és az Irakból és Szíriából érkező pénznek köszönhetően.
Összességében elmondható, hogy a  nemzetközi dzsihád élre törése az “arab tavasz” hozadéka!

A körzet totalitárius rendszereinek  megingása utat nyitott a szélsőséges szervezeteknek. Egyes szervezetek globális célokat, mások helyieket tűztek maguk elé. Ma már nem csak Afganisztán és Irak kényelmes terep az anarchista és dzsihádista fiatalok számára, hanem Szíria, Egyiptom, a Maghreb országok sőt Törökország is. Terroristák ezrei özönlenek ezekbe az országokba, ahol helyi fiatalok újabb  ezrei csatlakoznak hozzájuk részben a szélsőséges ideológia, részben a nyomor és csalódás hatására.

Az amerikaiak iraki kivonulása is jócskán hozzásegített ehhez. Terroristák ezrei találták magukat ellenség nélkül és elkezdték az új terepek keresését. Az az óriási gyakorlat, amit az iraki háború tíz éve alatt szereztek, hozzásegítette őket, hogy az új harci terepeken gyorsan akklimatizálódjanak, új szervezeteket hozzanak létre és “működni” kezdjenek.

A közeli napokban, került fel a Youtube-ra egy videó, melyen 70 levágott fej volt látható. Bár a felvételt szokatlanul gyorsan eltávolították, azok, akiknek ez a feladatuk, mégis láthatták és megérthették belőle, hogy mire lehet számítani a dzsihádtól.

És bár jelen pillanatban sem  Szíria,  sem Libanon nem jelent közvetlen terrorfenyegetést Izrael számára, az izraeli katonai hírszerzés úgy véli, hogy 2014-ben a nemzetközi dzsihád az első öt veszélyforrás egyike. A szervezet folyamatos erősödése, a harcosok nagy száma, valamint a szinte korlátlan mennyiségű fegyverkészletük, illetve motiváltságuk  ezekben az országokban új katonai problémát jelent Izrael számára, amely a biztonsági erők jelentős részét leköti az elkövetkezendő években.

Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis  nincsenek állandó intézményeik, bázisaik, raktáraik, mint például  a Hamasznak, vagy a Hezbollahnak, így egy terrortámadás esetén nincs mi ellen irányítani a válaszcsapást.

Mivel ezen csoportok soraiba majdnem lehetetlen beférkőzni, ezért a hírszerzési tevékenység egyre inkább az internetre tevődik át, ugyanis a nemzetközi dzsihád jelenléte az internet világában kifejezetten feltűnő. Az interneten keresztül tartanak egymással kapcsolatot, gyűjtenek pénzt, szerveznek be új harcosokat, adnak gyakorlati tanácsokat szervezésben bombakészítésben, harci technikában stb.

A problémát még az is fokozza, hogy a dzsihádot (szent háború) hirdető szervezeteken belül sincs egység. Friss értesülések szerint Szíriában az al-Kaida és az “Iszlám Állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) fizikailag is támadják egymást. Az al-Kaida el akarja érni, hogy a DAAS hagyja el Szíriát és térjen vissza Irakba,  hogy a terepen egyeduralkodóvá válhasson. Az ilyen “közjáték” azonban egyedül Aszadnak kedvez, aki ezt ki is használja.

 

2014. február 16.

Közel-Kelet – Új határok a láthatáron

2 jún

1916 október. Sir Mark Sykes a Brit birodalom és Francois Georges-Picot Franciaország nevében titkos egyezményt kötöttek az Ottomán Birodalom közel-keleti területeinek felosztásáról.

Sir Mark Sykes*  

Francois Georges-Picot**

                                             

Amikor az íróasztalra kiterített térképen vonalzóval meghúzták az új határokat, nem valószínű, hogy belegondoltak abba,  népcsoportokat, törzseket vágnak két -vagy többfelé. Napjainkban egyre világosabb, hogy a térség mai “balkanizációja” részben nekik köszönhető.

Közel-Kelet a Sykes-Picot paktum után***

Ezek a határok az iraki és szíriai háborúk következtében gyakorlatilag már nem léteznek és a tényszerűség okán azt is meg kell jegyezni, hogy nem csak a történelmi időkre, de a mára is érvényes: Megfelelő helyismerettel, vagy megfelelő vezetővel a Jordántól egész Indiáig el lehet úgy jutni, hogy közben egyetlen hivatalos közeg se keresztezze utunkat.

Akik eddig is figyelemmel kísérték az “arab tavasz” nem minden esetben éhség lázadás jellegét, azoknak látniuk kell, hogy a köznép utcára tódulása mögött, a háttérben komoly pozíció harcok folynak. Jól látható, hogy a diktátorok hatalomból történt elmozdítása – az USA és a Nyugat demokráciát expotálni szándékozó törekvései ellenére – minden esetben a fanatikus iszlám előretörését eredményezte.

 

Mindezek ismeretében felmerül a kérdés, hogy a határok átrajzolásra kerülnek-e, vagy teljesen eltűnnek?  Ez utóbbi kétségtelenül a legrosszabb változat lenne, hiszen a térség teljes anarchiába süllyedését jelentené.

Nézzük, milyen erők működnek a körzetben és melyek a lehetséges variációk:

Elsőnek érdemel említést Törökország, ahol a vezetők az elmúlt időszakban többször is hangot adtak annak a meggyőződésüknek, miszerint az első világháború után elvesztett területek ismét török befolyás alá kerülnek. Ezen törekvésükbe szépen  illeszkedik a török-izraeli kibékülés, a törökországi kurdokkal kötött “békeszerződés”, amelynek keretében a kurd fegyveresek teljes létszámban és teljes fegyverzettel elhagyhatták Törökországot az iraki Kurdisztán felé. Az utóbbi időben hallani olyan spekulációról is, amely valamiféle együttműködésről  beszél a rakétaelhárító rendszerek területén Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia(!) között.

Szíria akár három részre is szakadhat,  

– a  hegyes, tengerparti területekre, ahol az Aszadhoz hű alauita erők már jó előre hatalmas fegyverkészletet halmoztak fel,

– az északi kurd területre, amely eddig is szimbiózisban élt az iraki Kurdisztánnal és a törökországi kurd területtel,

– valamint az iraki határ menti területre, ahol eddig is a szunnita törzsek helyezkedtek el.

Ez utóbbi ráirányítja figyelmünket az iraki problémára. Irak északi részén található az olajban nagyon gazdag Kurdisztán, amely már elég hosszú ideje gyakorlatilag önálló államként tevékenykedik. Önálló  parlamentje, gazdasága, reguláris hadserege van. A teljes gazdasági önállóság felé tett döntő lépés, hogy valamikor a nyár végén megnyitják a Törökországon átvezető új olajvezetéket és így az iraki terület teljes kikerülésével szállíthatják az olajat nemzetközi piacra. (Az USA ellenzi ezt a lépést és egyáltalán ellenzi Kurdisztán önállóságát attól tartva, hogy ez veszélyezteti iraki terveit. Nekem úgy tűnik, hogy az USA egyes politikusai farkasvakságban szenvednek, ha nem látják, hogy ezek a tervek mára már kudarcot szenvedtek. A síita “központi” kormány által ellenőrzött területek gyakorlatilag iráni fiókállamként működnek.)

Ebben a témában a legkényesebb kérdés (ha ebben a kavalkádban lehet egyáltalán rangsorolni) a szunnita területek – Szíria és Irak – kérdése. Ezeken a területeken egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az Al-Kaida és más dzsihádista szervezetek. Éppen ezért komoly esélye van egy új Afganisztán létrejöttének a Közel-Kelet szívében.

Az optimistább változat szerint a pragmatikusabb erők kerülnek felül és valamiféle szövetségi állam jön létre, esetleg Jordánia részvételével. Így kijárathoz jutnának a Vörös tengerre.

Természetesen a fentieken kívül számos egyéb változat is lehetséges, az egyetlen, amit biztosra lehet venni, hogy a Közel-Kelet térképe a nem is túl távoli jövőben változni fog.

2013. június 2.

Képek forrása:

* Héber Wikipédia

** Wikimédia C

*** Google

Telepesek a Közel-Keleten, avagy Európa kettős mércéje

19 jan


Olvasóim közül biztos sokaknak ismerős az olyan kábel-televíziós program, amelyben nyugdíjasok – főleg Nagy-Britanniából, de más északi országokból is –  eladó házakat keresnek a sajátjuknál napfényesebb országokban. Az ilyen szempontból  szóba jöhető dél-európai országokban azonban úgy megemelkedtek az árak, hogy kénytelenek voltak más lehetőség után nézni. Így került az érdeklődés középpontjába Észak-Ciprus, ahol egy saját uszodával rendelkező tengerparti villa lényegesen olcsóbban vásárolható meg, mint az azonos koordinátákkal rendelkező, dél-európai társa.

Érdekes, hogy amikor a potenciális vásárló a széles kínálatból kiválasztja igényének és lehetőségének megfelelő ingatlant, amikor még az is szempont, hogy hány lépcső visz fel a teraszra, a vásárlás törvényességét senki nem firtatja. Erről ugyanis egyetlen program sem tesz említést.

Egy kis történelmi visszatekintés:
Az 1960 óta független ország 37 százalékát 1974-ben megszállta a török hadsereg és távozásra kényszerítette a görög lakosságot.



az északi török és a déli görög részt elválasztó demarkációs sáv a térképen szaggatott kék színnel van jelölve

 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonnal összeült és meghozta 353. számú határozatát, amely többek között követeli az idegen katonai akció azonnali megszüntetését,  az idegen katonai erők azonnali kivonását Ciprusról.
Törökország figyelmen kívül hagyta az ENSZ határozatot, sőt 1983-ban kikiáltotta az “észak-ciptusi Török Köztársaság”-ot.
Az ENSZ elítélte és érvénytelennek nyilvánította a lépést.

A következő években Törökországból hozzávetőleg 160 ezer telepes érkezett Ciprusra. Az új telepesek megkapták a görögök által elhagyott földeket és házakat. Ezeket adták/adják el európai vásárlóknak.
A BBC adatai szerint eddig nagyjából 10 ezer európai – köztük öt ezer brit – telepedett le Észak-Cipruson.

Vajon az észak-ciprusi és a ciszjordániai helyzet közé egyenlőségjelet lehet tenni?
A válasz egyértelmű nem!

  • Izrael ugyanis 1967-ben a hatnapos háborúban foglalta el Ciszjordániát, amit a környező arab országok koalíciója kényszerített rá.
  • Ezzel szemben Ciprus nem fenyegette Törökországot támadással. A törökök döntöttek úgy, hogy beavatkoznak Ciprus etnikai konfliktusába.


Ezen alapvető különbségen kívül nem árt tudni, hogy:

  • Ciszjordánia államhatalmi státusza 1967 előtt nem volt rendezett. 1948-ban az ENSZ ezt a területet a palesztin államnak juttatta, ami végül is nem jött létre és nem létezett 1967-ben sem. A területet Jordánia szállta meg, ezt azonban Nagy-Britannián és Pakisztánon kívül más ország nem ismerte el formálisan. Sőt, a brit mandátum szerint a zsidóknak voltak itt területi jogaik, amelyeket a mai napig nem érvénytelenítettek.
  • Ciprus államhatalmi státusza az 1974-es török támadás előtt teljes mértékben rendezett volt.

Az sem érdektelen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai a fent említett két esetben teljesen eltérőek voltak.

  • A hatnapos háború után a 242.számú határozat nem követelte Izraeltől a háborúban elfoglalt valamennyi terület kiürítését.
  • Ezzel szemben Észak-Ciprus esetében a Biztonsági Tanács a terület teljes kiürítését és minden idegen katona kivonását követelte.

 

Mindezek ismeretében meglehetősen ironikus az Európai Unió múlt év december 10-én kiadott nyilatkozata: “Mélységes csalódásunknak adunk kifejezést a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben foganatosítandó izraeli építési tervekkel kapcsolatban…Az Európai Unió ismételten felhívja a figyelmet, hogy a megszállt területeken való építkezés ellenkezik a nemzetközi joggal és a béke legfőbb akadálya.”

Egyrészt

  • az Európai Unió kemény ítéletet hoz, ha Izraelről van szó, de mélyen hallgat(eddig egyetlen egyszer sem) az észak-ciprusi török telepesekről.

Másrészt

  • az uniós állampolgárok észak-ciprusi ingatlan vásárlásaival kapcsolatban Nagy-Britannia csakúgy mint Franciaország, beérte azzal a figyelmeztetéssel, hogy az eredeti görög tulajdonosok perelhetik a telepeseket.

(Csak egy példa a közelmúltból. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján nyolc lakóépület került áthelyezésre, mivel az építési telek palesztin tulajdonban van.)

Hogyan lehet a fenti eseteket a nemzetközi jog szerint rendezni?

A negyedik genfi egyezmény 49. pontja – civil lakosság védelme háború esetén – alkalmazható ide. Az alkalmazásról azonban sok-sok éve folyik a vita. A egyik álláspont –  amelyet az USA és Izrael képvisel – úgy értelmezi, hogy a megszálló hatalmaknak tilos erőszakkal lakosságot telepíteni a megszállt területre. A másik – európai és arab – álláspont szerint önkéntes alapon is tilos a letelepedés.

Végül is leszögezhető, hogy az európai külügyminisztériumok “hamis súly”-jal mérnek amikor keményen elítélik Izraelt az építkezésért, ugyanakkor hallgatólagosan hozzájárulnak a török betelepüléshez és állampolgáraik illegális ingatlan vásárlásaihoz Észak-Cipruson.

 

Forrás: www.israelhayom.com/site/newsletter_opinion.php?id=3170

2013. január 19.

 

Szíria – a végjáték…

20 dec


Forrás: Google


Ezekben a napokban Marokkó ad otthont a szíriai ellenzéki erők képviselőinek, akik a másfél éve tartó véres harcok során negyedik alkalommal üléseznek.
A megbeszélés számos kérdést vet fel: Vajon Szíria következő vezetője az ellenzéket képviselő szervezetekből kerül ki? Vajon a harcoló erők kapnak-e utasítást, útmutatást a politikusoktól? Az ENSZ és Európa miért nem próbálja leállítani a vérfürdőt, amelynek eddig több, mint 50 ezer áldozata van? Miért támogatja Irán az Aszad rezsimet? És végezetül – hogyan hat mindez Izraelre?

Mára minden jel egyértelműen arra utal, hogy az Aszad rezsim a vég felé tart. Azonban nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy ez a folyamat még meddig fog tartani.
Ugyanis Irán, Kína és Oroszország változatlanul támogatja a szír rezsimet. Irán katonai és morális, Kína és Oroszország diplomáciai segítséget nyújt Aszadnak. Az összeomlásnak belső jelei sincsenek. A közigazgatás és a parancsnoki rendszer működik, nincs tömeges dezertálás. A biztonsági szervek működnek. Igaz, összetételüket tekintve szinte teljes egészében alauitákból állnak, ami nem meglepő, hiszen az egész rendszer a kisebbségek szövetségére épül, beszámítva a drúzokat és a keresztényeket is.

A szíriai ellenzék négy fő csoportból áll, az összekötő kapocs köztük az a  fő törekvés, hogy mindnyájan szunnita, iszlamista államot akarnak.
Az egyik szervezet, a Dzsabhat al-Nuszra, az al-Kaida fiókszervezete. Ezt a szervezetet az USA az elmúlt héten vette fel a terror-szervezetek listájára. Ők az Aszad rezsim elleni terror-merényletek fő végrehajtói és ez az egyik ok, amiért a nyugatnak problémát okoz a szíriai ellenzék egyértelmű támogatása.
Ennek ellenére, mivel Aszad folytatja a népirtást, valamint az Irán elleni közös fellépés miatt 130 ország – köztük az USA – elismerte a szíriai ellenzék legitimitását.
A szituáció megértéséhez tudni kell, hogy az iszlám világ nagy része (90%) szunnita, a maradék 10% siita. A szíriai ellenzéket szunniták alkotják. Irán siita, a szíriai rezsim alauita, ami a siita vallásból nőtte ki magát.

Az ellenzéki erőket egyetlen cél tartja össze: Aszad megbuktatása. Ezért nagyon könnyen elképzelhető, hogy Aszad bukása után kezdődik az igazi vérfürdő. Először az aluitákat fogják irtani, azután egymást.

Irán egyenes utasítására a Hezbollah teljes erővel támogatja Aszadot, aminek a szervezeten belül vannak ellenzői. Mondván, hogy a Hezbollah ellensége Izrael, miért kell muzulmánokat ölni és bérgyilkosként elpusztulni.

Miközben Marokkóban összeül a szíriai ellenzék kongresszusa, a Hezbollah kongresszusa – amelyet három évenként hívnak össze – már hónapok óta halasztódik. E kongresszus feladata a célok megvitatása és a szervezet vezetőjének megerősítése. Aki miatt a kongresszus halasztódik, az maga Naszrallah, aki tart attól, hogy az Aszad támogatását ellenzők túl nagy teret nyernek. A Hezbollah és Naszrallah népszerűsége egyébként – Aszad támogatása miatt – erősen csökken a libanoni és az arab országok lakossága körében.

Irán azért támogatja ilyen erővel Aszadot, mert rendkdkívül  fontos előretolt bázist lát Szíriában a nyugat (a “nagy ördög”) és Izrael ellen folytatott harcában. Most, hogy ez a támaszpont veszélyben van, Irán még fokozza is a támogatást. Nem csak tanácsadókat küld Aszadnak és hadseregének, hanem az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének az al-Kudsznak (Jeruzsálem) a harcosait is. Ezt az egységet a határon túli műveletekre hozták létre, jelen vannak a Perzsa-öböl országaiban és Észak Afrikában is.
Ugyanakkor Iránon belül egyre inkább hallatszanak kritikus hangok az óriási összegű pénz miatt, ami erre a támogatásra megy, különösen most, hogy a nyugati szankciók kezdik éreztetni hatásukat.

Kérdés, hogy az ENSZ miért nem lép fel határozottabban? Az egyetlen szervezet, amely ezt megtehetné az a Biztonsági Tanács. Ott azonban Kína és elsősorban Oroszország minden kezdeményezést megakadályoz. Oroszország Csecsnia, Tadzsikisztán, és a Kaukázus miatt a szunnitákban látja az ellenséget. Ezeken a helyeken az oroszok a szunniták ellen harcolnak, akiket itt is a Perzsa-öböl menti országok támogatnak a Muzulmán Testvéreken keresztül. Ezért az oroszok úgy döntöttek, hogy a siitákat támogatják.

Van még egy “játékos” és ez Irak, ahol Szaddam Husszein idejében a szunnita kisebbség volt hatalmon, most azonban a rezsim siita, amelyet ténylegesen Irán irányít.

Nem elhanyagolható kérdés a kurdok helyzete. Nagyon elképzelhető, hogy Aszad bukása után Északkelet Szíriában egy de facto független kurd állam jönne létre, határosan az iraki Kurdisztánnal.És itt lép Törökország a képbe, ugyanis az eddigi 400 kilométer helyett 1200 kilométeres “kurd határa” lenne, amit nagy valószínűséggel nem hagyna szó (vagy beavatkozás) nélkül.

Végezetül nézzük, hogyan hatna mindez Izraelre. A jelen helyzetben valószínűnek látszik, hogy úgy, mint Líbiában, szélsőséges muzulmán milíciák által irányított önálló területek jönnek létre, gyenge központi hatalommal. Ebben az esetben kézenfekvő megoldásnak látszik az erők egyesítésére  egy közös fellépés Izrael ellen.

2012. december 20.

 

%d blogger ezt szereti: