Tag Archives: talibán

Tárgyalni a terroristákkal?!

5 feb

Az elmúlt két hétben olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy az USA tárgyalásokba bocsátkozik a tálibokkal. A hír, nem meglepő, hiszen az Obama adminisztráció nem csak Afganisztánban, – ahol katonai jelenlétét be kívánja fejezni –  de a forrongó  muzulmán világ egészében a tárgyalásokra helyezi a fő hangsúlyt, gyakorlatilag nem mérlegelve azt, hogy kivel és miről lehet tárgyalni.

Az USA új politikája nagyjából egy éve kezdett formát ölteni, azután, hogy kijelentették: Hajlandók tárgyalni a talibánnal azért, hogy  azok hajlandók legyenek lemondani a fegyveres harcról, azért, hogy beszüntessék az El-Kaida és általában a terror támogatását, valamit azért, hogy további tevékenységüket az afgán törvények keretében folytassák.

Régebben a fentieket az amerikaiak a tárgyalások megkezdésének előfeltételeként szabták, most mint elérendő célt.

2001-ben az USA háborút indított a talibán ellen, mert menedéket nyújtott Oszama Bin Ladennek és az El-Kaiadának (szeptember 11. előtt) Ennek eredményeképpen a talibán vezetői felkerültek az ENSZ terrorista listájára és a talibánt terrorszervezetnek nyilvánították.

Az USA tervezett megbeszélései a talibánnal csak egy példa arra, hogy egy ország a tárgyalások felé tapogatódzik ellenségeivel még akkor is, ha ezek nemzetközi terrorszervezetek. Ez nem az első eset a történelemben, ennek a múltban számos előzménye volt. Eklatáns példa erre az ír szeparatista mozgalommal, az IRA-val folytatott párbeszéd.

A cambridgei egyetem két tanára, Írország történetének szakértői (John Bio és Martin Farmfton) köyvet írtak “Bezélni terroristákkal” címmel. Ebben felvázolták azokat a kereteket, melyek az ilyen tárgyalások létrejöttéhez szükségesek.
A könyv alapja a brit kormány azon döntése, mely az IRA-val történt tárgyalásokhoz, majd 1998-ban egyezményhez vezetett.

Bio és Farmfton figyelmeztetik az olvasót, hogy nem megfelelő feltételekkel tárgyalásokba bocsátkozni a terroristákkal csak az erőszak erősödéséhez vezet. Példának hozzák a britek 1972-es első próbálkozásait. Akkor az IRA beleegyezett az ideiglenes tűzszünetbe, de rövid idő múlva úgy döntött,  hogy a katonai megoldás eredményesebb és egy nap alatt végrehajtott 22 merénylettel pontot is tett a tűzszünetre.
A tűzszünet azért vallott kudarcot, mert az IRA a tárgyalási készséget a britek gyengeségeként értékelte. Az, hogy a tárgyalások sok évvel később sikerhez vezettek, elsősorban annak köszönhető, hogy a 90-es években a britek döntő csapásokat mértek az IRA-ra, sikerült behatolniuk a szervezet soraiba és mindez nagymértékben korlátozta az IRA lehetőségeit.

Mivel brit tisztviselők nem egyszer hozzák fel az ír példát, amikor Izraelt próbálják rávenni a terroristákkal való tárgyalásra, nézzük a kérdést a Fatah-Hamasz viszonylatában:

December 22-én  Mahmud Abbasz és  a PFSZ vezetői találkoztak a Hamasz és a Dzsihád ha-Iszlami vezetőivel Kairóban. A találkozón a PFSZ szóvívői kijelentették, hogy szervezetük nyomására a Hamasz enyhített álláspontján. Ezen kívül azt is állították, hogy az “arab tavasz” és a Muzulmán Testvérek felemelkedése csökkentette a Hamasz elszigeteltségét és  ez pozitív irányba hat.
A kairói találkozó után a Washington Post tudósítója a pragmatizmus első jeleit vélte felfedezni a Hamasznál.

Öt nappal a kairói találkozó után a Hamasz a következő hivatalos, arab nyelvű nyilatkozatot tette közzé: “Nyomatékosan kijelentjük, hogy ragaszkodunk az ellenállás minden formájához, különösen a fegyveres ellenálláshoz annak érdekében, hogy véget vessünk a megszállásnak. A fegyveres ellenállás, a  “dzsihád”, az önkéntes halál Allahért bizonyították, hogy az erőszakos út az egyetlen út elérni álmunkat, felszabadítani földünket.”

A Hamasz álláspontjában nem történt semmi változás a kairói találkozó előttihez képest. Nyolc nappal a találkozó előtt Iszmail Hania a Hamasz miniszterelnöke a szervezet televíziójában kijelentette:
“Ma egyértelműen és világosan kijelentjük, a fegyveres ellenállás a mi stratégiai választásunk, ez a mi utunk a palesztin föld felszabadítására a Jordán és a tenger között.”

A Muzulmán Testvérek térnyerése a Közel-Kelet térségében a Hamaszt is megerősítette. Egyáltalán nem érzik úgy, hogy a vesztes oldalon állnának. Ellenkezőleg!
Ehhez nem kevés muníciót szolgáltat Európa azzal, hogy Izraelre fokozott nyomást gyakorol a Hamasszal való tárgyalás érdekében, valamint Amerika tárgyalási próbálkozásai a talibánnal, ami nem ígérkezik egyszerűnek. Szeptemberben az afgán kormány már kísérletet tett a talibánnal történő tárgyalásra, melynek során az egyik afgán képviselőt a turbánjába rejtett pokolgéppel tették el láb alól. A tárgyalásokra a talibán már csak azért sem a vesztes pozíciójából készül, mert az USA bejelentette, hogy 2014-ben mindenképpen kivonul Afganisztánból.

Bio és Framfton 2009-ben óva intették a nyugati koalíciót attól hogy tárgyalásokat kezdjenek a talibánnal az előtt, hogy katonai vereséget mértek volna rá.  Úgy tűnik azonban, hogy a soron következő tárgyalásoknak ez nem volt előfeltétele, ami viszont erősen megkérdőjelezi a várható sikert.

2012. február 5.

%d blogger ezt kedveli: