Tag Archives: Erdoan

Erdogan a szupersztár!

15 Sze

Egy embert alapvetően nem származása, hanem cselekedeteti alapján kell/kellene megítélnünk. Az, hogy Erdogan (Neve csak a latin betűs átírásban egészült ki a “g”-vel, eredetileg Erdoan, ahogy Gáza is tulajdonképpen Áza. A   “g” egyik  esetben a “ájin” hangzó, másikban az “alef” szerepel.) vallásos családban született, tanulmányait “medresz”-ben, mecset-iskolában végezte. Rendkívüli politikai képességekkel rendelkezik.
Tagja volt a Szürke Farkasok-nak, ahol politikai szerephez nem jutott. Isztambul polgármestereként egy hivatalos beszédében vallásos versből idézett, ezért 10 hónapos börtönbüntetésre ítélték.
Majdnem töretlen politikai karriert futott be, melyet a populista demagógia, véleményének a pillanatnyi szükségletekhez igazítása jellemez. Állameszméje nem az atatürki világi állam, hanem az ottomán birodalom, mely látensen eddigi politikájában is jelen volt.
Az a tény,  hogy Európa kapui (talán végérvényesen?) bezárultak előtte, fokozott intenzitásra késztette, hogy eredeti törekvését,  Törökország körzeti vezető szerepét a közel-keleti térségben, mielőbb megvalósítsa.
Ehhez rendelkezésére áll egy töretlenül fejlődő gazdaság és a lakosság széleskörű politikai támogatottsága.

Ahhoz, hogy elképzelése egyenes úton haladjon a kiteljesedés felé, szüksége volt – elsősorban belpolitikai érdekből – az Izrel-ellenes hangulat felélesztésére, ami sikerült is annak ellenére, hogy vele ellentétben a török népre soha nem volt jellemző az antiszemitizmus. Arra, hogy cselekedete tudatos és nem a véletlenek szerencsés/szerencsétlen összejátszása, jobb példát nem is lehetne hozni, mint a sok vihart kiváltott Marmara ügy.
Kétségtelen, hogy az ügy kimenetelében minden résztvevő számos hibát kövtett el, nem menti fel Erdogánt a “segély” flottila gondos megszervezésében, a nemzetközileg is terrorszervezetek támogatójaként nyilvántartott HHI támogatásában nyújtott felelőssége alól. A Marmara akció egy gondosan, állami szinten előkészített provokatív megmozdulás  első látványos eseménye volt, melynek a világ közvéleményében aratott hatalmas sikeréhez az izraeli katonai akció szerencsétlen módon történt kivitelezése nagy mértékben hozzájárult, ami egyértelműen Erdogán kezére játszott.
Az akció elérte célját, a közvélemény felfigyelt az eseményekre és így Erdogán elkezdhetett a “Közel-Kelet hőse” címben tetszelegni.
Számításába azonban hiba csúszott, hiszen az ENSZ kivizsgálta a történteket és bár amellett, hogy Izraelt elmarasztalta a “túlzott” keménység miatt, azt egyértelműen leszögezte, miszerint a gázai blokád törvényes, Izraelnek jogában áll fenntartani.
(Nem kívánok a blokádtörő akció részleteivel foglalkozni, bejegyzéseim között megtalálhatók az ezzel kapcsolatban, valós időben készült  írások. Engedtessék meg azonban, hogy felhívjam a figyelmet néhány olyan mozzanatra, amit az érdeklődők egy része szívesen figyelmen kívül hagy. Alapvetőnek tartom, hogy egy valódi segélyszállítmányt célba juttatni szándékozó hajó “legénysége” ne rendelkezzen eleve emberélet kioltására alkalmas eszközökkel, hogy a fedélzeten utazó békeaktivisták előzetesen tájékozódjanak, hogy kikkel utaznak együtt és az állítólagos segélyre a védencek mennyire vannak rászorulva.
Nézzük sorjában: A “legénység” joggal terroristának minősített része török állampolgár volt, személyazonosságukat igazoló okmányok nélkül, viszont tetemes dollár készpénzzel a zsebükben. Eleve harcra készültek, ha figyelembe vesszük, hogy mindegyikük golyóálló mellényt viselt és emberélet kioltására alkalmas eszközöket birtokolt. Videófelvétel igazolja, hogy mielőtt katonáink a fedélzetre léptek, a hajó parancsnoka megkapta a felszólítást, melynek értelmében felajánlásra került a békés behajózás Ashdod v. az egyiptomi El-Aris kikötőjébe.  Ugyan így dokumentálva van, miszerint a katonák nem “megrohanták” a hajót, hanem egyesével, kötélhágcsón ereszkedtek a fedélzetre, ahol azonnali támadásban részesültek.
Hogy mennyire nem a segély célba juttatása volt a elsőrendű érdek, valamint, hogy a segélyezettnek mennyire nem állt érdekében annak fogadása,  azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a rakomány átvizsgálását követően dupla kamionokra pakolt szállítmányt a kerem-shalomi átkelőnél a Hamasz nem engedte gázai területre.)

Mint említettem, az ügyben történt vizsgálatok egyikét az ENSZ megfelelő bizottsága végezte, mivel azonban Erdogán a török állampolgárok haláláért izraeli bocsánatkérést követelt, azt hosszú ideig nem hozták nyilvánosságra annak reményében, hogy a két fél valamilyen módon megegyezésre jut.

Miért is kellene Izraelnek bocsánatot kérnie akkor, amikor a blokád jogos, a nemzetközi hajózási jog pedig lehetővé teszi, hogy gyanú esetén bárhol feltartóztassa és ellenőrizze a vizi jármű rakterét?
A kulcsszó nem más, mint respect, kavod, vagyis a tisztelet, mely  a Közel-Keleten az emberi, de a politikai kapcsolatokban is a legfőbb mozgató rugó.
Miután Erdogan úgy érezte, hogy ezt Törökország és személy szerint ő sem kapta meg, az ENSZ jelentést elfogadhatatlannak minősítette (Izrael elfogadta) és nagyarányú Izrael ellenes kampányba kezdett, amivel rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert az arab tömegek körében.

A kivételes szimpátia hullámot, valamint az Egyiptom meggyengülésével léterjött váákumot kihasználva, saját helyzetét és körzeti hegemóniáját megerősítendő, körutat tesz az “arab tavasz” (Egyiptom, Líbia és Tunézia) országaiban.
Ennek első állomása az a Mubarak után  meggyengült Egyiptom volt, ahol még egyáltalán nem látszik világosan a politikai végkifejlet. A hatalmat jelenleg gyakorló katonai tanács, élén Tantaui-val, a hadsereg főparancsnokával, (aki nem mellesleg egy beteg ember) semmit nem mer tenni az egyiptomi utca ellenére. Az utcát viszont ma már egyértelműen a Muzulmán Testvériség uralja, háta mögött az egyre nyíltabb támogatást nyújtó Iránnal és Hezbollah-val. Úgy tűnik, hogy még  a hagyományos – Egyiptom és Irán vonatkozásában különösen szembetűnő –   szunnita-siita ellentét is feloldható, ha közös ellenséget talál.  A pillanatnyi helyzet tökéletes jellemzője, az “ellenségem ellensége a barátom”.

( A látogatással kapcsolatban az egyiptomi vezetők nem vették igazán jó néven, hogy Erdogan a fejük fölött beszélt a néphez, a Muzulmán Testvériség pedig ellene van annak a  javaslatnak, hogy az új alkotmány török mintára készüljön, ami rögzíti a világi államot, ugyanakkor nem zárja ki a szabad vallásgyakorlát. Ezzel szemben, a Muzulmán Testvériség jelszava a sarián alapuló törvénykezés és a kalifátus visszaállítása.)

A képbe tökéletesen beleillik az egyiptomi izraeli nagykövetség elleni támadás és annak kezelése. (Hogy félreértés ne essék, az Izrael ellenes akciók nem ezzel vették kezdetét. Az elmúlt hónapokban öt alkalommal rongálták meg az Egyiptomból Izraelbe irányuló gázvezetéket, amitől még az sem riasztotta el őket, hogy ugyan ezen a vezetéken érkezik a gáz Jordániába is, akik 100%-ban az egyiptomi gázra vannak utalva, szemben Izraellel, akik a beszerzés 40%-át eszközlik az egyiptomi féltől. Az Eilát mellett történt gyilkos merénylet résztvevői is a Szinájon át jutottak izraeli területre és akkor még nem beszéltem a Gázába szintén Egyiptom felől irányuló fegyverszállítmányokról.)

Ami a jelenlegi, kialakulatlan egyiptomi helyzetet illeti, véleményem szerint három út között választhatnak:

  • Nasszer, Szadat és Mubarak útján követve marad a nyílt és teljes katonai diktatúra (természetesen nyugati nyomásra később “demokratikusan átalakulnak”), vagy
  • mégis megtartják a választásokat, ami nyilvánvalóan a Muzulmán Testvériség győzelmét hozza, akiknek az állam- és törvényeszménye a kalifátus és a saria, vagy a harmadik és legrosszabb variáció,
  • a teljes anarchia.

Izrael és a palesztinok közötti konfliktus már csak terjedelmi okok miatt is egy külön bejegyzés témája, itt csak annyiban érintem, amennyiben az kapcsolatba hozható Erdogannal.
A török miniszterelnök természetesen teljes mellszélességgel támogatja a palesztinok ügyét akkor, amikor úgy a palesztin, mint az izraeli fél az utolsó diplomáciai erőfeszítéseket teszi saját álláspontjának elfogadtatására. Ha visszatekintünk  az izraeli-palesztin béke eddigi történéseire, vagy nem történéseire, (ezzel kapcsolatos írásaim blogomban szintén megtalálhatók) azt kell mondanom, hogy abban minden résztvevő fél (Izrael, palesztinok, USA, EU) követett el hibát.
Az első lökést, ami súlyos hatással volt/van az egész ügy kimenetelére Obama elnök adta meg azzal a bejelentésével, hogy rövid időn belül békét teremt a Közel-Keleten és a békekötés akadályának a telepek fejlesztését nevezte meg. (Ezzel kapcsolatos véleményem, hogy békét ugyan rá lehet erőltetni a felekre, annak létrejöttét határidős keretek közé is lehet szorítani, de tartós békét csak a fejekben történt változás eredményezhet. A telepekkel kapcsolatosan pedig Obama kizárólag a Palesztin Hatóság információira támaszkodva ítélkezett, ők viszont természetszerűleg az esetek túlnyomó többségében hamis adatokkal szolgáltak.)

Az Arabok felé történő USA nyitást a palesztinok úgy értékelték és ez nyilatkozataikból, sajtójukból egyértelműen nyomon követhető, hogy Amerika “ejtette” Izraelt és melléjük állt. Ennek következtében Mahmud Abbasz olyan magas fára kapaszkodott, amiről már csak az ENSZ hátán tud lemászni.

Végezetül, egy pár szó erejéig visszatérek Erdoganra, akit az egyiptomi utca hihetetlen lelkesedéssel fogadott. Az ünneplésére összegyűlt tömeg olyan transzparensekkel éljenezte, melyeken többek között a következő feliratokat olvashattuk: “Erdogan, igazi férfi vagy!” “Erdogan az új Szalah-a-din (Szaladin)”! – aki tudvalevőleg kurd származású volt!

%d blogger ezt szereti: