Tag Archives: cinonista

Cionizmus dióhéjban

16 nov

A szónak – cionista-cionizmus – az esetek döntő többségében pejoratív kicsengése volt/van. Nem túlzás azt állítani, hogy még zsidó körökben sem jelent mindenkinek egyforma fogalmat, nem zsidó körökben pedig fedőnévként, vagy egyenesen szitokszóként szolgál akkor, ha nem akarják nevén nevezni a zsidót, de akkor is, ha a banki szféra “nagyjait” bírálják, sőt alkalmazzák magára a zsidó államra is.

Azt hiszem, ha cionistákról-cionista mozgalomról van szó, szinte mindenki automatikusan Herzl Tivadarra asszociál, ami érthető, hiszen az e téren kifejtett munkássága kapcsán az ő neve vált leginkább ismertté.
Azzal talán sokkal kevesebben vannak tisztában, hogy a cionizmus gyakorlatilag az első szétszórattatással egy időben született.
A próféták írásainak tanulmányozása során Smuel (Sámuel) könyvében találkozunk először a Cion (Sion) kifejezéssel. A bírák korában élt próféta dolgozta fel a zsidó történelmet a királyság megalakulásától Dávid haláláig.
Dávid király városa a Cion-hegyen épült, a szó szimbolikus értelemben kiterjedt Jeruzsálemen kívül az egész országra.

A rózsaszín rész a jeruzsálemi Óváros, a sárga (mint látható benyúlik az óvárosi részbe) a Cion-hegy.

 

A cionizmus két nagy ága a vallásos és a politikai cionizmus. Már nevükben is szerepel a célkitűzés, -vissza Cionba, de míg az első követői azt hirdetik, hogy vallásos zsidó élet elképzelhetetlen a Szentföldön kívül, a második, a politikai cionizmus a szétszórattatásban élő zsidók politikai, egzisztenciális kirekesztésének következtében, végső soron az Európában fellángoló nyílt antiszemitizmus hatására született. Míg a kezdeti, vallásos cionizmus képviselői nemzetállamaban nem gondolkoztak, a politikai cionizmus követői az új zsidó haza megteremtését tűzték zászlajukra.
Menjünk sorjában, térjünk vissza a kezdetekhez.
Hogy Izrael fiait a szétszórattatás éveiben is intenzíven foglalkoztatta a hazatérés gondolata, a 137. zsoltárból is kiviláglik: “Bábel folyamainál – ottan ültünk, zokogtunk is, midőn megemlékeztünk Cionról… Ha elfelednélek Jeruzsálem, feledjen el jobbom…”

Nincs az a magyar gyökerekkel rendelkező zsidó, éljen bárhol a világon, aki ne ismerné Moshe Schreiber, ismertebb nevén Chatam Szofer (1762 Frankfurt am Main-1839 Pozsony) rabbit. A szigorúan orthodox hagyományokat ápoló és tanító rabbi tette világhírűvé a pozsonyi jesivát. Tanításai között szerepelt a zsidók Szentföldre való visszatérésének támogatása.

 

Chatam Szofer

 

A korai cionizmusról beszélve, meg kell említenünk Yehuda ben Slomó, vagyis Yehuda Salamon Alkalay (1798-1878) szarajevói (Bosznia) rabbi nevét, aki a vallásos cionizmust úgy úgy értelmezte, hogy a Messiás eljövetelének előfeltétele, a zsidók mielőbbi visszatérése a Szentföldre.  Annak ellenére, hogy a visszatérést vallási alapon magyarázta, a gyakorlati megközelítésben inkább nevezhető a politikai cionizmus képviselőjének.

Kortársa, a szintén cionista, de egyértelműen vallási alapon álló Zvi Kalischer (1795-1874) lesznói (Poroszország) születésű rabbi. Ő a zsidók visszatérésének módját a Palaesztinában történő földvásárlásban, és tisztán zsidó mezőgazdasági települések létrehozásában látja. Nemzetállamban nem gondolkozott.

Chatam Szofer egyik tanítványa volt  Natonek József (1813-1892). A Komlódon született, majd Bátorban elhunyt rabbi, aki  sikeres pályafutását cserélte fel, hogy  zavartalanul dolgozhasson a zsidóság őshazába való visszatérésének megvalósításán. Cionista gondolkodásmódjában sok évvel előzte meg Herzl-t, s bár intenzív tárgyalásokat folytatott a pénzmágnás Moshe Montefiorival, valamint a török birodalom számos kiemelkedő alakjával, az ő cionizmusa kezdetben megegyezett a Kalischer által képviselttel, viszont a XIX. század közepe táján írásaiban már említést tett a független zsidó államról. Elődeivel ellentétben ő nem vallási, hanem történelmi megközelítésre hivatkozott. Ő tekinthető az első politikai cionistának.
Családi szálak fűzték több olyan magyarországi zsidó családhoz, akik 1878-ban alapítói voltak a Petah Tikva nevű izraeli településnek.

Az újjonan felépítendő zsidó haza iránti törekvés nagy lendületet kapott a Dreyfus-per kapcsán. Az addig teljesen asszimilált zsidó újságíró Max Simon Nordau (Südfeld Simon Miksa, 1849. Pest – 1923. Párizs) a Dreyfus per kapcsán vált a cionsita mozgalom aktív képviselőjévé. Tőle idézek: “Amikor 15 éves lettem, elhagytam a zsidó életmódot és a Tóratanulást…A zsidóság csak egy emlék maradt, s azóta németnek érzem magam. Csak németnek.”
Nordau és Herzl voltak az elsők, akik felismerve az európai politikai életben a zsidók számára rejlő veszélyeket, következetesen munkálkodtak a zsidó haza megteremtésén.  Az ő nevükhöz fűződik a politikai cionizmus megteremtése.
1897-ben, a Bázelben megtartott I. Cionista Világkongresszus létrehozta a Cionsita Világszervezetet, amiről Herzl így írt naplójában: “Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5, legfeljebb 50 évet és meglátjátok.” És 1947-ben, 50 évvel e naplóbejegyzés után Palesztinában megszűnt a brit mandátum és az ENSZ  felosztotta a területet zsidó és arab területre.
Úgy gondolom, hogy sem Herzl munkásságát, sem azt az árat, amit ezért a késedelemért a zsidó nép fizetett, nem kell részletezni.

Talán nem is kell mondani, hogy Izrael megalakulása, a hazatérési törvény adta lehetőség változást hozott a galuti zsidóság életében, aminek következtében a cionizmus veszített jelentőségéből. Ehhez járultak még az utóbbi évtizedek olyan intézkedései, melyek következtében mára a világ országainak 85%-a nem támaszt akadályt a zsidók kivándorlásával szemben.
Mindez nem jelenti a cionizmus elsorvadását, csak időleges visszaesését, ami újra és újra feléled,  ha a szétszórattatásban élő zsidóság úgy érzi, hogy ha nem is közvetlen az élete, de egziszenciája, szabad vallásgyakorlása veszélybe kerül.

Ahogy a szemitával egy időben megjelent az anti-szemita, úgy született meg a cionizmussal egy időben ellenlábasa, az anti-cionizmus.
Ésszerű ok-okozati összefüggést egyik esetben sem találtam, mert ésszerűnek ugye nem fogadható el, ha valakit vallása, származása és nem cselekedetei szerint ítélünk meg?  Az anti-cionizmussal kissé más a helyzet. Kiterjedtebb a zsidóellenességnél és egyenesen Izrael legitimációját vonja kétségbe. Ez utóbbiról nem lenne érdemes szót ejteni,  ha nem húzódna meg hátterében a klasszikus antiszemitizmus. De szót érdemel azért is, mert még a zsidóságon belül is vannak csoportok, melyek ambivalens érzelmekkel viszonyulnak Izraelhez. Nem annyira érdekes, mint inkább elszomorító, hogy  míg egyes csoportok a vészkorszak borzalmainak ismeretében is azzal utasítják el Izrael létét, hogy “csak a Messiás eljövetele jogosítja fel a zsidóságot az új haza megteremtésére”, addig a nem vallásosok egy része szintén a vallásra hivatkozik, mikor azt állítja, hogy a zsidóság vallás és nem nép.

2011. január 30.

  • Képek forrása: Wikipédia
  • A szövegben szereplő személyek részletes életrajza, munkássága a keresőbe beütve elérhető.
Reklámok
%d blogger ezt kedveli: