Izrael a kisoroszlán

25 máj

Mint köztudott, Izrael egyik jelképe Júda oroszlánja. Ha a valamikor gyors fejlődésnek indult ázsiai országokat – Japán, Korea – ázsiai kistigrisnek nevezhették, bízvást kaphatja Izrael a kisoroszlán jelzőt. Már csak azért is, mert nemrégiben ünnepeltük az ország  67. születésnapját, ami igencsak csecsemőkornak számít egy állam életében.

Úgy gondoltam, hogy néhány statisztikai adat segítségével megkísérlem érzékeltetni e csecsemő fejlődését az utóbb 30 (1984-2014) évben.

A lakosság létszáma 1984-ben 4.1 millió volt, ami 2014-re megduplázódott és elérte a 8.2 milliót. Úgy a külföldi, mint a hazai sajtó egy részében – többször, mint indokolt lenne – találkozhat az olvasó azzal a megállapítással, hogy a növekedés a sokgyermekes ultra-ortodox családoknak köszönhető. Ez azonban alapvető tévedés. Az említett időszakban az ultra-ortodoxok száma csak 37%-kal emelkedett.

Ugyan ezen időszak alatt az ezer főre jutó személygépkocsik száma 157-ről 364-re.

A ma 307 milliárd dolláros nemzeti össztermék 30 évvel ezelőtt csupán 30 milliárd dollárt tett ki. A növekedés több, mint 900%. Az egy főre jutó nemzeti össztermék 1984-ben 7 ezer dollár volt, 2014-re 36 ezer dollárra emelkedett, ami több, mint 400%-os növekedést jelent.

1984-ben az ország valuta-tartaléka 3 milliárd dollár volt, ez a vizsgált időszak végére 90 milliárd dollárra ugrott, ami a gazdasági stabilitás egyik oka.

Tárgyalt időszakban az államadósság a nemzeti össztermék 280%-áról 66%-ra csökkent.

Csökkentek – 20%-ról 5%-ra – a védelmi kiadások mellett az adóterhek – 45%-ról 32%-ra – is. Bár ez utóbbi még így is az egyik legmagasabb a világon.

Az amerikai támogatás a nemzeti össztermék 10%- át tette ki 1984-ben, ma ez mindössze 1%. (Itt érdemes megjegyezni, hogy amíg az amerikai támogatás egykor a gazdasági és katonai támogatást egyaránt magában foglalta, mára ez kizárólag katonai támogatást jelent.)

1984-ben a kivitel 10 milliárd dolláros volt, ez 30 év alatt 96 milliárdra nőtt, ami 860%-os növekedést jelent.

A vizsgált időszak első évében a hi-tec ipar 1 milliárd dolláros termelésével szemben 2014-ben ez az összeg 37 milliárd volt, ami 3.700%-os növekedést jelent.

Az államháztartás hiánya a GDP 17%-át tette ki, ma ez mindössze 3%, ami 82%-os csökkenést jelent.

Míg 1984-ben a foglalkoztatottak  75%-a, addig 2014-ben csak 43%-a dolgozott az állami szektorban. A nők foglalkoztatási aránya ‘84-ben 34% volt, 2014-re 54%-ra emelkedett. (A munkanélküliség jelenlegi mértéke 4.1%.)

A pénzpiac 85%-os állami ellenőrzése tárgyi időszakban 27%-ra csökkent. Az éves bankkamat 77%-ról 5%-ra, az infláció mértéke pedig 450%-ról 1 %-ra csökkent. Ezzel szemben a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások 30 alatt 220%-kal emelkedtek.

1984-ben Izrael nem rendelkezett saját energiaforrással, ma a felhasznált energia 38%-a saját forásból származik. Tervek szerint két év múlva elérjük a 100%-ot. Amíg ‘84-ben nem rendelkeztünk tengervíz lepárlóval, addig 2014-ben a vízszükséglet 40%-a lepárlásból származott.

ashqelon

tengervíz lepárló (kép forrása: Google)

Az elmúlt öt évben a gazdaság fejlődése 21%-os volt, amivel a második helyen állunk a 34 OECD tagállam között.

A brit Economist vizsgálatából, hogy 2030-ban – az egészséget, az általános fejlődést és a személyes biztonságot tekintve  “hova lesz érdemes megszületni”? – Izraelt a 20. helyre sorolták (Nagy Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán előtt).

Amikor a jövőben várható gazdasági növekedést vizsgálják, az egyik legfontosabb elem a 20-34 év közöttiek aránya az összlakosságon belül. Ez a korosztály ugyanis az, amelyik a legkeményebben dolgozik és a legtöbbet fogyaszt. (Tanulmányok, pályakezdés, családalapítás.) Az OECD tagállamok között Izraelben a legmagasabb ennek a korosztálynak az aránya és ez a jövőben – köszönhetően a magas születési aránynak – csak növekedni fog.

Az OECD tagországok között Izraelben a második legalacsonyabb a halálozási arány.

A Wall Street Journal szerint képzettség tekintetében Izrael a második helyen áll Kanada mögött és Japán előtt. Míg 1984-ben az országnak 64 ezer egyetemi hallgatója volt, ma 306 ezer.

148 vizsgált gazdaság között Izrael az első helyen áll a megújulási készség és második helyen az új kezdeményezések terén.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint, amely az emberi erőforrás fejlesztését (HD) vizsgálja, Izrael a 19. helyen található Belgium, Ausztria, Franciaország és Finnország előtt. (A HD a várható élettartamot, a végzettséget és a jövedelmet tartalmazza.)

Úgy gondolom, ha végignézzük a fenti adatokat, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a csecsemő már kinőtt a pelenkás korból.

25/05/2015

23 hozzászólás to “Izrael a kisoroszlán”

  1. Gavriel 2015. május 25. hétfő - 21:52 #

    Nagyszerű, hiánypótló összefoglaló amire lehet támaszkodni amikor Izrael fejlődését kívánjuk bemutatni a kételkedőknek.

  2. Gyuri10 2015. május 25. hétfő - 23:47 #

    Köszönöm.Ez eddig nekem ivritül volt meg.Ezt viszont szeretném elküldeni barátaimnak, oda ahol “jobban teljesítenek”és Kanadába is..Erre kérek Tőled külön engedélyt.Anélkül nem küldöm. Üdv:Gyuri.

    • leharisrael 2015. május 26. kedd - 07:02 #

      Gyuri10! Ahogy a blogban jeleztem, “nevezz meg”. És akkor minden külön engedély nélkül is terjesztheted, megtisztelsz vele.

  3. Gyuri10 2015. május 27. szerda - 21:04 #

    lehar,
    nézz utána a KMH-n egy rohadt nyilas máris felkapta a vizet.Tőlem megkapta a beosztását.Tudom,hogy ez úgy sem segít,de legalább egy kis borsot török az orruk alá a mocskosoknak.Remélem nincs ellene kifogásod.Ha igen mondd meg.Amit mondasz elfogadom.

  4. Gyuri10 2015. május 28. csütörtök - 01:33 #

    A beírásom eltűnt. Csúnyát írtam vagy csak sztám lettem kimoderálva?

  5. Gyuri10 2015. május 28. csütörtök - 01:34 #

    Elnézést,ebben a pillanatban megjelent.

  6. izraeli 2015. május 29. péntek - 17:29 #

    Talan ez nem tartozik szorosan a temahoz-de megis.
    Bar no letemre- nem rajongok kulonosebben a fociert
    {jobban szeretem a muveszi tornat es hasonlokat}-megis
    ennek a hirnek orultem.
    Gibril Ragoub a Palesztin Sportszovetseg elnoke-
    visszavonta koveteleset a FIFA-tol- az Izraeli Sportszovetseg
    kizarasarol.
    Ez is egy kis- diplomaciai- siker.
    Meg jobban orulnek- ha nehany kulfoldi egyetem-
    nem tenne szankciokat ellenunk.

    Meg egy tema- orulnek ha hozza szolnatok.
    A magyar jobboldal tajtekozik- mert a Pazmany Peter
    katolikus egyetemen bevezettek a Holocaust kotelezo oktatasat.

  7. mozigepesz 2015. május 30. szombat - 01:34 #

    Köszönöm az összefoglalást!

  8. Gyuri10 2015. május 31. vasárnap - 00:35 #

    מריס!
    Ez furcsa fordulat.Azt akarod mondani,hogy most a tömeggyilkosságaikat akarják kifényezni 70 év késéssel?Jobban illene nekik a tagadás.Akkor egy mondattal elintézhetnék
    hazug múltjukat.

  9. izraeli 2015. május 31. vasárnap - 09:49 #

    Gyuri!
    En is csodalkoztam ezen.
    De ahogyan nehany jobbikos vicsorgo allitja
    1} izraeli nyomasra {de akkor miert- a katolikus egyetem?}
    2} osszehasonlitjak a valamikori kotelezo marxizmus leninizmussal.
    3} azt allitjak hogy sok zsido diak tanul a Pazmany Peter egyetemen
    {amit nem nagyon hiszek}.

    Talan valaki “felhomalyosit” bennunket- mi is tortent.
    שבוע טוב- לכולכם.
    מרים

  10. Gyuri10 2015. június 2. kedd - 00:27 #

    מרים! A focihoz semmi köze az arabok mocskolódásának.Ha rajtuk múlna feljelentenének minket az ENSZ nevű sóhivatalnál,hogy mondván:A zsidókat kell elítélni mohammed pedofiliája,a 9 éves Fatime feleségül vétele miatt is.És hogy a mai világról valós képed legyen:…A sóhivatalban meg is szavaznák!!!

    • gyuri 13 2015. június 12. péntek - 21:23 #

      Kedves gyuri10! A 9 éves arán nem kell csodálkozni,az ott élő népeknél a “nők” korán értek.Mária kb. 13 éves korában szülte meg Jézust.

  11. izraeli 2015. június 7. vasárnap - 16:28 #

    Nem tudom, melyiktek tud utana nezni, de egy nagyon csunya
    hozzaszolast olvastam.Nehez elhinnem, hogy megtortent.
    Allitolag, egy 11 eves veszpremi kisfiu, Kiss Balint, aki ideg daganattol
    szenved, Izraelbe utazott edesanyjaval, a nehezen osszegyujtott
    penzzel, hogy itt megoperaljak.

    Azt allitjak,hogy csalok atvertek oket, sok penzt vettek a vizsgalatert
    es vegul nem is operaltak.
    Elkepzelhetitek a kirohanasokat a zsido orvosok ellen-
    es az antiszemita formedvenyeket.
    Ki tud rola?

    • leharisrael 2015. június 8. hétfő - 07:18 #

      Izraeli! Több helyen is olvastam erről az esetről. Egy itt élő magyar utána is járt és kiderült, hogy Izraelnek és az izraeli orvosoknak nem sok közük van a dologhoz. Egy itt élő magyar (hogy egyáltalán zsidó-e az nem derült ki eddig) egy magyarországi “összekötővel” közös üzletet csinált. (Legalább is én így értelmezem.) A sápot ők szedték le.
      Úgy veszem ki írásodból, hogy az eredetit, ami alatt a zsidókat/Izraelt rágalmazó kommentek megjelentek, olvastad.
      Mindjárt belinkelem a magán vizsgálat eredményét.

  12. izraeli 2015. június 8. hétfő - 10:54 #

    Lehar, koszonom.
    מרים

    • leharisrael 2015. június 8. hétfő - 13:59 #

      מרים, sajnos, hogy ilyesmivel is foglalkoznunk kell.

  13. Gusztáv Faludi 2015. június 13. szombat - 08:53 #

    nem szégyelik magukat ezek az Izraeliek? Micsoda diszn
    óság, mondom disznóság hogy létrehozták ezt a vaskupát. Szegény nyomorgó, elnyomott palesztín testvéreink nem tudják nehéz, fáradtságos munkával előállított rakétáikkal lőni az izraeli városokat.

  14. Gyuri10 2015. június 23. kedd - 19:56 #

    Kedves Lehár,
    Láttam,hogy Te is ilyen szomorú sorsra jutottál,mint én.Az ille istván nevű”modortalan”,(aki nem vagyok benne biztos,hogy nem-e azonos az Amerikából szökött varga béla kurucinfó kiadójával)engem is spamre tett.Ami nem is nagy hátrány,mert a krenkszobám már elkészült.Ő viszont egy kicsit elkésett,mert még sikerült néhány kommentelő tudomására hozni,hogy nézetem szerint az egész KMH egy hírszerző oldal akik az el jazeera javára is gyűjtik a “tudnivalókat”.Ezen túlmenően 5,6 levél is birtokomban van,melyeket szeretnék közzé tenni.Ha érdekel egy mimikris anti Izraeli,antiszemita megnyilvánulásai a leharblogon is megjelenhetne.Egyébként az sem véletlen,hogy a KMH magyar állami kitüntetést kapott, melyet christofer adamnak nyújtottak át néhány hónapja budapesten. Gyuri.

    • leharisrael 2015. június 23. kedd - 20:26 #

      Nem, Gyuri10, én nem lettem spamre téve. Miután megírtam levelemet Christopher Adamnak, amelyben megtiltottam, hogy az írásaimból közöljenek, sőt azt is, hogy a nevem akár hivatkozási alapként is szerepeljen – befejeztem. Nem olvasom, nem kommentelem az oldalt.
      Ne haragudj, de magán levelezést itt nem jelentetek meg. Nem csak azért, mert törvénybe ütközik, azért sem, mert nem fér bele a profilomba.
      Megértésedet köszönöm.

  15. izraeli 2015. június 26. péntek - 18:25 #

    A sok rossz hir mellett, amiket olvasunk- talaltam egy jot is.
    Tegnap 100 uj ole erkezett Indiabol, “Menasse fiai ” torzsebol .
    Kacrinban a Golanban telepitik le oket.
    A kezdeti nehezsegek ellenere- allandoan jonnek.
    A szomszedban is- egyre tobb francia szot hallok- fiatal parok
    gyerekekkel.
    Bar manapsag- repulogeppel erkeznek-nem hajoval-
    – ezt a dalt kuldom nektek.
    Sabat salom.

  16. Gyuri10 2015. június 28. vasárnap - 17:10 #

    Hú,de régen volt,de jó hogy volt.Ezért van.(Gidi Gob,Frojke Samir és a harmadikra nem emlékszem.)Segítsetek!

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: