USA – Izrael, idegháború

Amerikában ma kezdődnek a szenátusi és képviselőházi választások, ami nem sok jóval kecsegteti Obamát és ezzel nyilván ő maga is tisztában van.

Ha csak nagy vonalakban nézzük át eddigi elnöki tevékenységét, külpolitikájával kapcsolatban mindenképpen elmondható, hogy ahova betette lábát, nemhogy eredményt nem tudott felmutatni, de ott kő kövön nem maradt.

Így volt ez az “arab tavasz” esetében, amikor is demokráciát akart exportálni olyan területre, ahol a lakosság még fogalmi szinten sem ismeri a kifejezést, nemhogy gyakorolni tudná. A sor folytatható, hiszen a politika iránt valamennyire is érdeklődő pontosan tájékozott az Egyiptomban történtekről, ismeri a szíriai polgárháború részleteit, líbiai, az iraki és az ukrajnai történéseket… Mindezeken felül tudja, hogy Obama a Nobel békedíj birtokosa.

Nos, fentiek ismeretében nem meglepő, ha Obama csalódott és forr benne a düh. A düh, mely Jeffry Goldberg – Obama házi szerzője- által napvilágot látott. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy “sajnálatos véletlenek összejátszása” annak a vezető amerikai politikusnak az idézése, aki útszéli hangnemben, melyek között a “gyáva szarházi” is szerepelt, beszélt  Binjamin Netanjahu izraeli  miniszterelnökről. Bár meglepő, hogy a nemzetközi érintkezésben ennyire szokatlan hangnemet használjon valaki, Obama elnök első kadenciájának talán a felénél, maga sem volt sokkal diplomatikusabb, amikor a volt francia elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalása során, a “véletlenül” bekapcsolva felejtett mikrofonon adta tudtára Netanjahunak, hogy mennyire elege van belőle.

Mivel Obama gyakorlatilag az izraeli-palesztin konfliktusban is kudarcot vallott, nem véletlen,  hogy dühét Izraelre, illetve személyesen Izrael miniszterelnökére zúdítja.

 

“szerelem” első látásra

barátok között

Nagyon pitiáner dolog, különösen annak fényében, hogy Obama Roosvelt elnököt tekinti mintaképének, akinek az volt a véleménye, hogy nem a harcias kijelentések, hanem a csendes és következetes diplomácia hoz eredményt. És aki többek között azt is mondta, hogy: “Beszélj tisztelettel, de a bot mindig a kezedben legyen. Ne fenyegetőzz, ha valójában nem is akarsz cselekedni.”

Gondolom, nem titok, hogy Obama saját hazájában sem örvend különösebb népszerűségnek. Ezt elsősorban az egyetlen sikerként elkönyvelhető – bár igen kérdéses ez a siker – egészségügyi törvény bevezetésének köszönheti. Ezt ugyanis nem a törvényhozáson keresztül, hanem elnöki rendelettel érte el, ami számos amerikai szemében a demokráciájuk játékszabályainak megsértését jelenti.

De térjünk vissza a külpolitikájára, ezen belül is – a számomra testközelire, az Izraellel kapcsolatosra és mindjárt tisztul is a diplomáciai fiaskó képe.

Obama – talán nem is alaptalanul – úgy ítéli meg, hogy Izraelben belátható időn belül választások lesznek, azzal azonban elszámította magát, hogy annak eredményét Netanjahu nyilvános lejáratásával befolyásolni tudja.

Világos, hogy ezt a durva kijelentést a Jeruzsálemben tervezett építkezések bejelentése váltotta ki. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a bejelentés időzítése megfelelő időpontban történt-e? Ezen házon belül is vita folyik. Viszont a Fehér Ház durva kirohanása egyértelműen Netanjahu támogatottságát növelte. Az izraeli társadalom régi hagyománya, hogy külső támadással szemben mindig összezár. Csakúgy, mint Noé bárkájában a békésen megférő állatok, melyek a természetben egymás ellenségei.

Természetesen a tervezett építkezések bejelentése csak az egyik ok, úgy is lehet mondani, hogy fűszál, amibe Obama belekapaszkodott, hogy elterelje a figyelmet egy sokkal súlyosabb és nem csak Izraelt érintő problémáról. Ez nem más, mint az Iránnal történő egyezmény, melynek tető alá hozását Amerika és Európa is szinte minden áron véghez akarja vinni. Ebben még a NAÜ felvetését is figyelmen kívül hagyják és azzal sem törődnek, hogy Irán az atomfegyver előállításának képességét megőrzi.

A jeruzsálemi építkezésekkel kapcsolatban Binjamin Netanjahu sem maradt adós és egyértelműsítette, hogy: Többé nem fordul elő, hogy csukott szemmel adunk át területet, aztán reméljük a legjobbakat. Megtettük ezt Libanonnal és a köszönet több ezer rakéta volt.

Megtettük ezt a Gázai övezettel és cserébe megkaptuk a Hamaszt , valamint 15 ezer rakétatámadást.

Ezt nem fogjuk megismételni. A Zsidó Állam elismerését és sziklaszilárd biztonsági egyezményt akarunk.

Meggyőződésem, hogy a napokban nyilvánosságra került hír, miszerint Izrael egy hónapon belül, egyedül is megtámadja az iráni atomlétesítményeket, szintén az idegháború része.

El kell ismerni, hogy nem lehet könnyű manapság Obamának lenni. Az amerikai elnökhöz 2008-ban szinte messianisztikus reményeket fűztek és mára nem csak hazájában, de a világ nagy részén is népszerűtlenné vált olyannyira, hogy feltételezhető, a választások után – az amerikai politikai zsargonnal élve – “béna kacsává” válik.

Nem lesz könnyű még két évet úgy hivatalban maradnia, hogy mind a képviselőházban, mind a kongresszusban republikánus többséggel kell együtt dolgoznia. Mindezt azok után, hogy 2008-ban – a háta mögött nagy szenátusi többséggel – felvázolt egy olyan világot, ahol mindenki szerető testvér,  ahol nincsenek háborúk, különösen vallási háborúk nincsenek, a Közel-Keleten a tankok csövében a békegalamb olajágból rak fészket…

Szó se róla, elképzelésnek mindez gyönyörű, csakhogy a világ nem alkalmazkodott ehhez a teóriához és ezt Obama rossz néven vette. Személyes üggyé tette azt, ami az érdekek szférájába tartozik. Mert az igaz, hogy Omaba az  Egyesült Államok elnöke, de a Fehér Ház nem azonos Amerikával.

Ez azonban nem változtat azon a tényen, amit Goldberg cikke is sejtetni enged – nem nézünk túl kellemes két évnek elébe, bár ez valószinűleg inkább szavakban, mint tettekben nyilvánul majd meg.

Tulajdonképpen azt hiszem, hogy Obama nem annyira “béna kacsa”, mint inkább “sebesült oroszlán” – akitől ajánlatos óvakodni.

03/11/2014