A félelem ára…

15 aug


és a tapasztalat: A számlát minden esetben a galut-zsidó fizeti.

Nem tagadom, hogy ezen bejegyzés megírását Szegedi Csanád esete inspirálta. Írásom mégsem elsősorban róla szól, hanem arról a jelenségről, ami közel hasonló történetekhez vezetett és mint látható vezet még napjainkban is.

Írásomat mindjárt egy olyan kitérővel kezdem, ami látszólag nem témába vágó. És mégis, nagyon is!

Mielőtt a galut-zsidó rászánja magát az alijára, mérlegel. Olyan dolgoknak tulajdonít jelentőséget – egzisztencia, barátok, ismert utcák-házak, más kultúrális környezet… és sorolhatnám napestig – melyeken már a Ben Gurion betonjára lépve is csak mosolyog.
Saját megérkezésemmel sem volt ez másként. Először csak “szóba került”, amit a lehetőségek számbavétele követett. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy a sorsdöntő helyzetek megoldásában a mai napig szokásom a “cetlik” használata. A két részre osztott papírlap egyik rublikájába a “miért igen”, másikba a “miért nem” kerül felsorolásra.
Adott esetben a mérleg nyelve erősen az “igen” oldalra billent és a rengeteg teendő miatt alig akartam elhinni, hogy máris elérkezett az indulás ideje.
Megérkeztem! És ez a megérkezés kitörölhetetlen emlék maradt. A reptéri autobuszon egy magyar csoporttal kerültem össze, ahol a nyaralásra érkezett egyik hölgy megszólított: “Ön is az eilati csoporttal van?”  A válaszom “nem, én haza jöttem” annyira meglepte, hogy azonnal hátat is fordított.
Ennek a kis közjátéknak nem is lenne jelentősége, de abban a pillanatban, ahogy kimondtam, bezáródott egy belső kapu: A félelem kapuja!
Az a kapu, mely csak a galut-zsidóra jellemző.

Nem akarok psychologiai fejtegetésekbe bocsátkozni, hiszen az erre szakosodott szakemberek nem egy tudományos publikációjából, de az első generációs családtagok elbeszéléseiből is pontosan körülhatárolható, az a félelem, ami annyira jellemző a koncentrációs -és haláltábort túlélők körében és annyira nem hasonlítható semmiféle más félelemhez.  Ez a fajta félelem nem a mesevilág negatív figuráit életkora miatt feldolgozni nem tudó gyermek félelme. Ez a félelem valós történéseken alapul.
Hogy ne legyen ennyire egyszerű, mindenképpen szólni kell arról, hogy van még ennek a félelemnek egy olyan sajátossága is, ami más félelmek esetében nem tapasztalható. Ez a faja félelem átörökíthető, bár a következő nemzedéknél már többnyire a félelemre való felkészülés formájában jelentkezik.

Tekintsünk vissza a nem túl távoli múltba.

Tudott, vagy nem, tény, hogy Magyarországon él Európa legasszimiláltabb zsidósága.  De ennek is vannak fokozatai, mert a pesti zsidónál senki jobban nem kötődik a körúti flaszterhoz. Nem újkeletű jelenségről van szó és semmiképpen nem hozható összefüggésbe a vészkorszakkal. Annyira nem, hogy amikor a II. Világháború lengyel vonatkozású hírei Pestre értek, sok zsidó, de még a zsidó hitközség vezetői is olyan értelemben nyilatkoztak, hogy: “Velünk ez nem történhet meg. Mi magyarok vagyunk, Magyarország pedig Európában van.”

Ennek ellenére megtörtént és Magyarország zsidóságának is meg kellett tapasztalnia a félelmet.  És ez a félelem nem múlt el a fegyverletétellel. Tovább élt a felszabadulás (tudom, ma nem így mondják, de tőlem, aki meg sem születhettem volna, ha nincs, senki nem vitathatja el a kifejezés jogos használatát) utáni kormányok mindegyike alatt. Más-más megközelítésben, de  vastagon benne mindegyikük keze a mára virágzásnak indult antiszemita megnyilvánulásokban és ezzel együtt a félelem napirenden tartásában.

A zsidó félt a kemény diktatúrában, mert alig érkezett  haza a koncentrációs táborok valamelyikéből, vagy kitelepítették, mint “tőkést”, vagy az akkori államgépezet megpróbálta felhasználni. Voltak, akiket sikerül, voltak, akik akkor hagyták el az országot. Megjegyzem, ők jártak jobban, mert a beszervezettek lettek a párt első “belső ellenségei”, akikkel természetesen le kellett számolni. A liberális pártok pedig a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. A szólásszabadságot hírdetve fel sem merült bennük, hogy 40 év diktatórikus kormányzása után a széles néptömegek, az utca embere nem érett a kontroll nélküli szólásszabadság gyakorlására. Ekkor kezdődtek az utcai zsidózások.  Mindezt betetőzte az Antall kormány Horthy restaurációs kísérlete, melyet a jelenlegi kormány olyan tökélyre vitt, hogy ma, az ország házában – állami támogatással – lehet antiszemitának lenni és ezzel a félelmet konzerválni.

Mielőtt tovább lépnék, le kell szögezzem, hogy van egy kérdő szócska, amit Auschwitz után egyetlen túlélőnek sem lehet feltenni. Ez a szó így hangzik: Miért?
A kérdést nem lehet feltenni sem annak, aki kényszeresen hangoztatja átélt szenvedéseit, és annak sem, aki hallgat a megaláztatásról! Sem annak, aki fölöslegesnek látszó dolgokat gyűjtöget, sem annak, aki az üzemi étkezdében is à la carte válogatja össze az ebédjét. Sem annak, aki elsősorban saját fajtája társaságát keresi, sem annak, aki a mindenáron való megfelelést tartja szem előtt. Sem annak, aki “büszkén” viseli valamelyik KZ láger karjába égetett regisztrációs számát, sem annak, aki műtétileg eltávolíttatta és a forradás helyét régi sérüléssel magyarázza.

Senki, aki nem volt közvetlen részese az eseményeknek, aki nem látta saját szemével, ahogy szeretteit a gázkamrákba terelik, akit nem fosztottak meg emberi mivoltától, az – még a legnagyobb beleérző képességgel sem – nem képes felfogni a felfoghatatlant. Ezen még az sem segít, ha a nem kevés szak -és szépirodalmi művön rágja át magát. Ezen állami szinten kizárólag az érzelem -és politikamentes oktatással  lehet változtatni.
Ezzel szemben, illetve e mellett a magyarországi zsidóság feladata szervezetileg és egyénenként is eldönteni, hogy mit akar. Az már látható, hogy a félelem szülte döntés zsákutcába vezet. Az európai zsidóságnak tudomásul kell vennie, hogy Európa antiszemita volt és idegengyűlölővé vált, mely kategóriába az örök “bűnbak” mindenképpen beleesik.
Bár a magyarországi zsidók koránt sincsenek annyira rossz helyzetben, mint a Franciaországban élők, ott a zsidók mégis zsidóként – de nem feltétlenül vallásos zsidóként –  élnek, politikai erővel bírnak.
Ezzel szemben a magyarországi zsidóság képviselői belső hatalmi harcuk, az egymásra mutogatás közben gyakorlatilag nem képviselik a zsidóságot.
Tévedés ne essék, minden embernek alanyi joga identitásának megválasztása. Frusztráltságot az okoz, ha erre képtelen!

Visszatérve az írás gerincét képező félelemre, azt gondolom, hogy az eddig leírtak ismeretében nem vonható egyértelműen kétségbe Szegedi Csanád azon állítása, miszerint származása a közelmúltig ismeretlen volt számára.
Ez azonban nem mentség számára! A jogász nyelv úgy mondja, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. Adott esetben ez annyit jelent, hogy azért, mert valaki nem tudja magáról, hogy zsidó, még nem feltétlen fontos – önként és dalolva – a nyilas párt prominens személyiségévé válni. A kettő között van egy harmadik lehetőség is: Embernek maradni.

Mivel Szegedi Csanád története nem fejeződött be azzal, hogy fény derült származására, s bár nem hiszem, hogy olvasná e sorokat, mégis nyilt levélben fordulok hozzá.

Kedves Szegedi Csanád!

Vallásunk értelmében ön zsidó.
Mégis, ha időben kérdez, lebeszéltem volna, hogy elhamarkodott lépést tegyen, vagyis, hogy találkozót kérjen Köves rabbitól. Sajnos nem kérdezett, a találkozó létrejött, ahol ön – a napvilágra került információk szerint – bocsánatot kért a zsidóktól, ha megbántotta volna őket. És olyan értelemben nyilatkozott, hogy zarándok utat tervez Auschwitzba, a halottak előtti kegyeletének demonstrálására.
Ne haragudjon, de ez, ebben a formában több szempontból is színjátszásnak tűnik és arra enged következtetni, hogy ön, aki párttársai és legyünk őszinték, a zsidóság előtt is enyhén szólva kényes szituációba került, esetleg a vallásban kíván “feloldozást” nyerni.
Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom, de nem ez a megoldás! Óva intem attól, hogy hirtelen vallásos zsidóvá avanzsáljon!
Hogy utólag ne érhessen vád, felhívom a figyelmét egy nem elhanyagolandó apróságra: Önnek sem Köves, sem egyetlen más rabbi sem adhat “feloldozást” a zsidósággal, nem utolsó sorban saját fajtájával szemben elkövetett bűneiért. Nem adhat, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen rabbinak sincs joga a zsidóság nevében megbocsátani, ugyanis a rabbi – más vallásoktól eltérően – nem I-ten földi helytartója!!! A bocsánatot elsősorban otthon, a még élő felmenőitől eszközölje. És kérem, ne látogasson Auschwitzba, a jól karbantartott emlékhelyre. Látogasson inkább – Izraelben működik egynéhány – olyan psychiátriai intézetbe, ahova a Holocaust túlélői nemre-korra való tekintet nélkül, egyenesen valamelyik KZ lágerből kerültek. Van köztük olyan, akinek elméjét kikezdték az átéltek és van köztük olyan, aki “csak” önálló életvitelre vált alkalmatlanná. Próbáljon a szemükbe nézni, abban megláthatja felmenőinek félelmét is!

Megjegyzem, elhatározásához nincs szüksége rabbinikus jóváhagyásra. Tegye ezt mint ember. Ne hirtelen felfedezett zsidósága tudatában, emberként tegyen meg mindent annak érdekében, hogy volt pártja ne mérgezhesse tovább a fiatalokat! Tanuljon! Tanuljon történelmet, olvassa a témában megjelent nem kevés szakirodalmat és amikor úgy érzi, hogy tudása elégséges, nyilvánosan – ahogy a zsidók elleni uszítást, ahogy a gázkamrák tagadását tette – álljon ki és cáfolja a magyarországi régi -és újnyilasok rágalmait.
Ez az egyetlen járható út, hogy a zsidósággal – nem mellesleg saját fajtájával – szembeni bűnét jóvá tegye.

Végezetül engedje meg, hogy a nagy magyar költőfejedelmet, Arany Jánost hívjam segítségül:

“Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”

“lehar”

2012. augusztus 15.

41 hozzászólás to “A félelem ára…”

  1. Avi 2012. augusztus 15. szerda - 16:44 #

    Kedves Lehar!
    Egy a tegnapi napon történt esetet említenék meg. Nagyon közeli ismerősömmel történt aki ingatlanközvetítéssel foglalkozik. Jelentkezett nála egy szemre barátságos kedves fiatalos pár kiadó albérlet után érdeklődve. Egyetlen kikötésük volt: cigány, zsidó vagy rendőr ne lakjon a környéken! Ez Magyarország 2012 augusztusa!

    • leharisrael 2012. augusztus 15. szerda - 16:58 #

      Jó, jó. Jó a fenét, de a cigányt, zsidót még értem, de hogy kerül a képbe a rendőr??? Igen, ez ma Magyarország.:(((

  2. I.Zs. 2012. augusztus 15. szerda - 21:07 #

    Zseniális írás! Gratulálok!
    Üdv:
    Negev

  3. Geőcze Zoárd 2012. augusztus 15. szerda - 22:04 #

    Brávó, gratulálok. Kár, hogy a galut-zsidók nem fogják megérteni :-(

    • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 07:25 #

      Zoárd, szia! Micsoda meglepetés, egyben megtiszteltetés látni Téged!:))
      Azt hiszem, Te vagy az első, aki igazán megértette, miről és kinek is szól ez a mese – nem meglepő!:))
      A galut-zsidó pedig nem is akarja megérteni – de ennél többet nem tehetek érte.:(((

  4. chiyori (@chiyori123) 2012. augusztus 16. csütörtök - 00:14 #

    Szép és megható írás. A leglényegtelenebb részen töröm a fejem: Miért fordult el a turistanő, mikor meghallotta Öntől, kedves lehar, hogy Ön hazaérkezett?
    Mindig bajban vagyok ezekkel a megszólításokkal. Az ön túl szigorú, a maga meg túl bunkó. Mennyivel jobb az angoloknak, csak elintézik egy you-val, és kész.

    • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 07:30 #

      Köszönöm és javaslom, maradjunk a tegeződésnél, ma már nekem is könnyebb!:))
      A miértre nem tudok válaszolni, csak feltételezem, hallotta, hogy héberül beszélek és megörült, hogy lesz egy tolmács a csoportban.

      • chiyori (@chiyori123) 2012. augusztus 16. csütörtök - 18:06 #

        Köszönöm szépen. :)
        Lehet, hogy tolmácsnak hitt, de azért ennyire nem kellett volna, hogy sokkolja a dolog. Érdekesek az emberek.

      • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 18:31 #

        :))

  5. Éva Benay 2012. augusztus 16. csütörtök - 08:30 #

    Lehár!
    Megint csak 100%-ig egyetérteni tudok! ….és igazad van, ezt megérteni megtapasztalni akkor tudja az ember igazán, ha már nincs benne a galut félelme.

    • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 08:42 #

      Éva, szia! Mint, Zoárdnak is írtam, egyszerűen nem lehet rajtuk segíteni. Egymást marják, ugyanakkor, mintha felosztották volna maguk között a terepet. Ha a Chabad megszólal, a MAZSIHISZ hallgat és fordítva. És nincs, aki a zsidóságot képviselje. Mindenféle hírek látnak napvilágot az óriási vagyonról, amit a Magyar állam kifizetett és nincs egyetlen szervezet, amelyik ezt tételesen megcáfolná. Hogy, kérem szépen X összeget utalt át a Német állam, abból a Nemzeti Bank levett X%-ot, maradt ennyi. És lehetne sorolni a végételenségig.:(((

  6. Georgia 2012. augusztus 16. csütörtök - 11:19 #

    Drága Lehar,most is úgy éreztem, mint eddig is, ha Tőled olvashattam, hogy mennyire közel vagy hozzám, a lényeget látod és nem amit kavarnak mellette. A szemfényvesztésre pontosan úgy reagálok, mint Te, hogy a cetlikről ne is beszéljünk. Az Arany idézettel pedig kifejezted azt a közöset, amit senki sem vehet el tőlünk! Baráti öleléssel kívánok szép napot!,

    • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 13:26 #

      Georgia, én is úgy szocializálódtam, hogy megtanítottak a sorok között olvasni. Az itteni újságírói társadalom mellett ezt a képességemet nem lehet elfelejteni, úgyhogy több felől összeszedett információkból magam vonom le a következtetéseket. A “cetlik” meg velem vannak.:))))
      Szép napot, Neked is!

  7. Mirjam 2012. augusztus 16. csütörtök - 11:58 #

    Mint minden írásod, ez is az utolsó szóig igaz. Én is sokat mérlegeltem, hogy túl a 60-on lehet-e még új életet kezdeni. Én is sorra vettem a miért igen és miért nemeket. Győztek az igenek. Ha valamit a döntésemmel kapcsolatban bánok – de nagyon – az az, hogy miért csak most. Ez az új életem most nem a nehézségekről, problémákról szól – bár gyenge nyelvtudásom miatt abból is akad, de azért minden megoldódik – hanem arról, hogy 7 hónapos ittlétem után is még mindíg eufórikus hangulatban vagyok, boldog vagyok, úgy érzem 20 évet fiatalodtam, élvezem az életet, amiről eddig azt hittem, hogy 60-on túl már nem sokat nyújthat. Már nem szorongok, nem félek semmi újtól. Ma sem értem, hogy a sok ember, aki hülyének nézett és megpróbált lebeszélni arról hogy ebben a korban nekivágjak az ismeretlennek, mitől féltett. Szerintem aki aliyázik – bármilyen korban – csak a láncait veszítheti.
    Sajnos erről nem tudom meggyőzni a Magyarországon maradt barátaimat, csak a várható nehézségeket sorolják és ragaszkodnak az ott már meglévő kis lakásaikhoz, tárgyaikhoz, már ismert, meghitt nyomorukhoz. Elviselik csöndben, meghunyászkodva, hogy megtűrt, másodrangú állampolgárok egy olyan országban, ahol – tisztelet az egyre kevesebb kivételnek – gyűlölnek bennünket. Nem is tudják elképzelni, milyen érzés emelt fővel járni egy saját hazában, ahol senki nem mondja azt, hogy “menj haza”, itt nincs rád szükség.
    Kis bérelt lakásomban néha eszembe jut a hátrahagyott saját házam, a mosogatógépem, az autóm, stb., de nem sírok vissza semmit, legyintek egyet, áldozatok nélkül nincs győzelem.
    Bár hosszúra nyúlt az írásom, tudom, hogy ez sem tudta hűen visszaadni azt, amit érzek és ez sem elég ahhoz, hogy meggyőzze a döntésképteleneket.

    • leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 13:28 #

      Drága Mirjam, még mindig nem volt időm, hogy megkeresselek, pedig a régebben nekem írt mail-ed ebbe az irásba történő bedolgozásához akartam engedélyt kérni. Ezért, most nagyon örülök, hogy hozzászólásodban gyakorlatilag megismételted azt.
      Nem voltál hosszú és nagyon értékeset írtál, bár meghallanák, akiknek szól!:))

  8. leharisrael 2012. augusztus 16. csütörtök - 13:36 #

    Kedves Olvasó!
    Egy nagyon kedves, virtuális barátom (remélem nem veszi rossz néven, hogy barátomnak tekintem) versét szeretném megosztani veletek. Tudom, hogy velem együtt mindenkit, aki olvasta, megérintett:

    Lelkedben sohase legyen béke
    (nagynénémnek)

    Te, aki ott voltál, soha nem felejted
    az égett hús szagát,
    a felszálló füstben most is látod
    égre szálló anyád.
    Mint karodon a nem tűnő számok,
    oly tiszták a gonosz álmok,
    melyek ma is, mint minden éjjel
    kísértetve visszatérnek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.

    Te, aki ott látva megvakultál,
    csakhogy elviselhesd,
    ahogy a megtervezett kegyetlenség
    pusztítja az embert,
    mikor a krematórium lángoló szája
    a holtakat mohón felzabálja
    s mint kopasz csontvázak állnak-esnek
    dülöngő sorban a gyenge testek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.

    Te, amíg élsz – nem szabadulhatsz:
    örökre lágerlakó maradsz,
    kinek álmában ott vonulnak
    a gázban hörögve fúltak.
    Újra és újra látod a szelíd holdfényben
    az őrtornyok árnyékát a reszkető éjben,
    míg körötted álmukban hazaszállnak a lelkek
    s nyöszörögve mocorognak a fekélyes testek,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.

    Te, aki az embertelent is túlélted,
    ahol kegyelem a halál,
    megtanultad, milyen nem embernek lenni,
    akit a tetve is utál,
    most csak állsz, és megdöbbenve nézed,
    hogy millió áldozat semmivé lesz,
    és a sárkány, ez a tűzokádó féreg
    életre kel lent a mélyben,
    hogy lelkedben sohase legyen béke.

    /Fehér Miklós/

  9. Mirjam 2012. augusztus 16. csütörtök - 13:58 #

    Drága Rachel! Megtiszteltetésnek veszem, ha tőlem akarsz idézni, így ezúton hatalmazlak fel arra, hogy akár az itt megjelent kommenteimet, akár a magánlevelezésünket tetszésed szerint használd fel, tökéletesen megbízom benned.
    Ugyanaz a szándék vezetett engem is az itteni kommentem megírásában, mint Téged a fenti írásodban, de mint már megjegyezted, sajnos, akiknek ez szól, azok nem igazán értik. Sajnálom őket, nem tudják, hogy mi az amit elmulasztanak.

  10. ricsipop 2012. augusztus 17. péntek - 21:10 #

    Valaki segítene, mert nem tudom hova besorolni ezt a videót:

  11. frankpeti 2012. augusztus 18. szombat - 11:37 #

    nagyon jó, nagyon jó!
    nem is tudtam erről a blogról
    na jó, akkor most jól feliratkozom

  12. gets 2012. augusztus 24. péntek - 17:37 #

    Kedves Lehár!
    Ennyire kifejezően egyetlen zsidó barátom és ismerősöm sem tudta a történelem pszichikai hátterét érzékeltetni! Köszönöm!

    • leharisrael 2012. augusztus 25. szombat - 21:21 #

      Kedves Gets, köszönöm, ha így látod! Erről még oldalakat lehetne írni, de más fórumon így is megkaptam, hogy “múltba révedő, hatásvadász írás”.

  13. izraeli 2012. augusztus 28. kedd - 12:10 #

    Mivel, mint irtam, en 1957 ota elek az Orszagban, velemenyetek
    nagyon erdekes szamomra.
    Vannak zsidok, akik mar felebredtek a 30-as evekben, ugy,mint “szabra”{bennszulott}
    baratnom szulei {“jeke” nemet zsido apa, szlovakiai magyar zsido anya}.
    Vannak, akik megertettek a Soa utan, mi varhat meg az europai zsidosagra,
    masok{napjainkig} tovabbra is altatjak magukat.
    A magyar zsidosag megosztottsagarol nem tudtam ennyire , csak az ortodoxia,
    neologia es a status quo altal. Valahogy, meg sem volt ekkora szethuzas.
    Gyermekkori{ortodox} baratnommel talalkoztam mint fiatal lany, egy jeruzsalemi
    buszon. O, mint amerikai, orvostanhallgato diak, latogatason, en,mint sorkoteles katonalany,az Izraeli Honvedo Hadsereg egyenruhajaban.
    Egyikunknek sem volt konnyu,de begyokereztunk,
    valasztott orszagunkban,mindenki a maga modjan.
    Mi, a csaladon belul, valahogy, egymasnak adtuk a stafetabotot. Nalam joval
    idosebb unokabatyam, aki megszokott egy csoporttol,melyet a nyilasok
    a Dunahoz kisertek, kesobb illegalis bevandorlokent Cipruson volt rab,
    majd harcolt a Palmachban. Szulei a jeruzsalemi korridorban{pesti aszfaltot
    koptato varosiak!!!!!!!!!} valtak zsido parasztokka, pedig mar nem voltak fiatalok..
    Boldogult {halalmarsot es halaltaborokat “vegzett” anyam {unokabatyam nagynenje} es mostoha apam {akinek csaladjat kiirtottak Auschwitzban} is megfogtak
    minden munkat.
    En mar itt erettsegiztem, es tanultam,{felnott nevelest- nem ebben dolgoztam}
    allando munka mellett.
    Boldogult parom , aki Theresianstadtban volt, mint gyermek, szinten
    egyedul aliyazott, harcolt es dolgozott. Az o nyomaban jott csaladja maradeka.
    O mar nincs velunk, de tovabb el csaladunk ket bennszulott nemzedekeben,
    gyermekeinkben es unokainkban.

    Ilyen elozmennyel, nagyon becsullek benneteket es buszke vagyok ratok,
    M.O-rol jovo uj olek.
    Igaz, ma mas a legkor, ez nem a pionir korszak, talan ujra harcolnunk kell
    {ez nem ujsag}.
    חזק ואמץ!!!!!!
    Hazak va Emac!!!!!
    Legyetek erosek es batrak!
    {bocsanat a hosszu postert}.

    • leharisrael 2012. augusztus 28. kedd - 12:20 #

      Soha nem vagy hosszú és remélem, hogy azok a magyarországi zsidók, akiknek a bejegyzésem szól – mert mi másért is írtam volna(?) megértik, hogy “érted haragszom, nem ellened”!!!
      Természetes, hogy egy országban “pionírnak” lenni sokkal vonzóbb állapot, mint egy kialakult társadalomba beilleszkedni, de szerintem megéri.
      Azt is akceptálom, ha valaki a körülményeire hivatkozva nem tud alijázni, (én sem tudtam, amíg az ősök éltek) de arra ne hivatkozzon senki, (amit nem egyszer volt alkalmam tapasztalni) hogy “szétesik a család, ha a gyerek alijázik”.
      Ha egy család szét akar esni, azt nem lehet a kilométerekre fogni.
      Izraeli, köszönöm, hogy megosztottad velünk életed egy darabját!:))

      • Miriam 2012. szeptember 2. vasárnap - 17:12 #

        Kedves Lehár! Eddig mindíg, minden szavaddal csak egyet tudtam érteni, de … “pionírnak” lenni, erről nekem nem a vonzó állapot jutna először eszembe. Inkább az, hogy embert probáló, kemény feladat. A semmiből, a sivatagból egy virágzó országot építeni, folyamatos támadások közepette hatalmas elszántságot, megszállottságot kívánt. (Ezért soha nem lehetünk elég hálásak a pioníroknak.) Ehhez képest egy kialakult társadalomba beilleszkedni, ahol úgy az állam, mint az emberek segítenek annak aki BE AKAR ILLESZKEDNI, szerintem messze nem akkora feladat, mint a pioníroké volt.
        Ezzel nem azt mondom, hogy a beilleszkedés soha nem jár nehézséggel. De felfogás kérdése az egész. Bárhol éljen is az ember, akár a régi megszokott környezetében is, mindíg vannak nehézségek. Ezek miatt nem jajgatni kell, hanem lekűzdeni.
        A többivel maximálisan egyetértek, főleg: MEGÉRI – nekem mindenképpen.

      • leharisrael 2012. szeptember 2. vasárnap - 20:06 #

        Kedves Miriam! Ezek szerint félreérthetően fogalmaztam.:(
        Neked tökéletesen igazad van, pionírjaink a semmiből, sokszor szó szerint a két kezükkel teremtették meg az értékeket. Lecsapolták a mocsarakat, fásítottak… közben pusztította őket a malária, gyilkolta az arab.
        Arra gondoltam, hogy ha a ma még hezitáló magyarországi zsidóknak megadatna az országalapítás felemelő érzése, a nehézségek ellenére is inkább vállalnák, mint a készbe való beilleszkedést. Persze ez kissé ellentmondásos, mert azoknak, akik ezt az országot véres verítékkel létrehozták, gyakorlatilag nem volt semmijük, így nem is gondolhattak arra, hogy netán veszteség éri őket.
        Én azt szeretném, ha minden zsidó megértené, hogy teljes zsidó életet csak és kizárólag Izraelben lehet élni!!! (És ez szerintem nincs összefüggésbe az anyagiakkal.)

      • Miriam 2012. szeptember 3. hétfő - 10:01 #

        Kedves Lehár!
        Ismét egyetértek Veled, egy kis kiegészítéssel. Azt írod “teljes zsidó életet”, ez kicsit úgy hangzik, mintha a vallásos zsidókra vonatkozna. Én ehhez hozzátenném, hogy ZSIDÓNAK TELJES ÉLETET…….

      • leharisrael 2012. szeptember 3. hétfő - 12:17 #

        Nincs vita köztünk!:)) Nem is baj, ha figyelmeztetsz az értelemzavaró kifejezésekre, mert én a magyar nyelvet szinte kizárólag itt használom ill. ha a négyből egy unokám erre megkér.

      • Miriam 2012. szeptember 3. hétfő - 20:57 #

        Kedves Lehár!
        Annak ellenére, hogy most pontosítottam az általad leírtakat, jó lenne, ha a magyar újságírók ilyen hibátlanul, szépen és helyesen használnák a magyar nyelvet, mint Te.

  14. izraeli 2012. augusztus 29. szerda - 09:28 #

    Lehar, koszonom a valaszodat.
    Ugy latom, a te blogod fontos szerepet tolt be az informacio
    es talan, a segitseg teren is.
    Igaz, ma kialakult tarsadalomban elunk, de meg leteznek “pionirok”,
    nem csak a “vatik” izraeli tarsadalomban.
    Talalkozom veluk a postokban, a magyar lapban, amit nem vettem
    anyam halala ota, mivel mint tobbsegunk, ivritul, vagy idonkent angolul is
    olvasok.
    Most szivesen olvasom az idos tulelok visszaemlekezeset
    a Soarol es az utrol, amit megtettek es kovetem az uj olek
    cikkeit es hozzaszolasait.
    Ugy latom,semmiben sem maradnak el a regebbi “magyar” olek
    mogott kezdemenyezesben, batorsagban, sot,humorban{az utobbi
    sok nehez helyzetben segit}..

  15. Jimbo 2012. szeptember 3. hétfő - 14:54 #

    Egyszer azt olvastam, hogy igazából csak egy Izraelben született zsidó érezheti jól magát.
    Aki ide született a galutba, az érzi, hogy nem ide tartozik. Hiába nőtt itt fel.
    Aki alijjázott, az ott van ahová tartozik, de nem oda született, nem ott nőtt fel, amit ismert, azt maga mögött hagyta, így nehéz az új helyzetbe beleszoknia. Van, hogy nem is sikerül.
    Aki ott született Erecben, az ott van ahova tartozik, ott nő fel. Így nem is lesz hiányérzete…
    Az ailjja nem egyszerű dolog, de akkor is szép. És felemelő érzés lehet megérkezni (nekem már az egyszerű látogatáskor is az volt-leírhatatlan érzés volt megérkezni).
    Aki egyszer belevágott, annak érdemes végigcsinálnia, nem csak a család miatt, hanem önmaga miatt is…
    Őseink sem üdülve szerezték annak idején…akkor is küzdeni kellett. Most is azt kell, csak általában másképp.

    • leharisrael 2012. szeptember 3. hétfő - 19:55 #

      Érdekes dolog ez az alijával. Tapasztalatom, hogy vannak, akik úgy gondolják, ők a legokosabbak és az őslakosok, a korábban érkezettek mind alkalmazkodjanak. Hát, az ilyen nem sok sót eszik meg Izraelben. Csalódott emberként távozik, sokszor blogot nyit, amiben féligazságokat, nem egy esetben hazugságokat terjeszt az országról. Vannak népcsoportok, akik együtt maradnak, egymást segítik, de kifelé nem barátkoznak.
      A legegészségesebb egyénileg alijázni és lehetőleg olyan helyre menni, ahol kevés v. nincs is azonos anyanyelvű. Ilyen esetben a beilleszkedés meglepően gyors, természetesen azt tudomásul kell venni, hogy mindent, az egész életet az alapokról kel újra kezdeni. De, megéri!:))

      • Jimbo 2012. szeptember 4. kedd - 12:50 #

        Ilyen emberkékről én is hallottam. Úgy tudom a kedves kurucoknál is van egy ilyen tollforgató…ott volt, valamiért nem jött be neki az élet, most itt mocskolódik…szerintem Te is tudod melyik “zsurnalisztájukra” gondolok.
        Nekem két rokonom is visszajött az ötvenes években, azok után, hogy harcoltak a függetlenségi háborúban. De soha nem hallottam, hogy bármi rosszat mondtak volna.
        Én is így gondolom: ha egyszer ott vagyunk,megéri beilleszkedni, és ezért mindent megtenni:)

      • leharisrael 2012. szeptember 4. kedd - 14:06 #

        Valószínű, egyre gondolunk.:(
        Nem vetem meg azokat – nincs is jogom ezt tenni – akik valamiért úgy érzik, hogy nem nekik való ez a terep. Egy unokabátyám, mint az egyik északi kibuc alapító tagja, traktorosként vett részt a malária-fertőzött terület fásításában. Aztán úgy gondolta, hogy ez nem az ő élete, továbbállt Sweitzba. Ezzel nincs is problémám. A gond azokkal van, akik ide jönnek és a maguk mögött hagyott pozícióba akarnak beülni. Így biztos, hogy nem lehet beilleszkedni.

  16. evalajos 2013. szeptember 16. hétfő - 13:25 #

    Pontos vagy, mint mindig… szívesen olvasom, mint mindig…., tanulok, mint mindig… kösz, üdv.!

  17. bamios 2013. szeptember 18. szerda - 22:38 #

    Hát nekiállok ezt most megírni, aztán lehet kitörlöm, mint elküldeném, ha mégis olvassátok, olvassa valaki, akkor nem így tettem.
    Amit elsőre leszögezek: tudtommal nem vagyok zsidó származású, ami biztos, hogy nem vallom annak magam, templomba járó, hívő katolikusnak tartom magam. Magyarországon élek, középszintű tanulmányokat (gimnázium) végeztem, dolgozó ember vagyok, azt hiszem nem is különösebben öreg (jövőre leszek harminc). Azt hiszem az a korosztály és műveltségi-hitéleti réteg tipikus képviselője, akik közül a Jobbik legtöbb szavazója kikerül.
    Természetesen jómagam is összetalálkoztam ezen párt propagandájával, elvi elképzeléseivel. Azt sem tagadom, hogy volt egy bő két év az életemben, amikor nagyon is megfogott. A székely himnuszt éneklő, összetartozást, erőt, egységet sugalló gyűlések, az az irányvonal, amelyen át van kire-mire nézni, mutatni, mint a magyarság problémáinak fő forrására, nemzeti tragédiáink (örök sláger: Trianon) okozóira. Nem kérek bocsánatot ezért senkitől, részben mert (szerencsére) nem bántottam meg ezzel senkit, nem politizáltam soha, másrészt mert ember vagyok, fiatal, befolyásolható is talán, harmadrészt mert magamban kell rendeznem, nem is erről akarok most írni.
    Tudom, hogy az első találkozásaim egyike az antiszemitizmus kérdéskörével egy egyébként nagyon jó stílusban író hadtörténész munkái voltak, amelyek akkoriban tömeg jelleggel, olcsón jelentek meg és akinek életmunkássága szinte, hogy a 2. világháborús német hadsereget, a Waffen SS-t és a náci párt jó párt prominens alakját is igyekezzen tisztára mosni mindazon bűnöktől, amelyekkel megvádolták őket. Rendkívül ügyes alkotóról van szó, aki ügyesen dolgozik, a háborús hisztéria utáni néhány valóban túlzó ítéletből kiindulva menteget másokat is (“Látjátok, ahogy ő sem volt igazán bűnös nyilván mások esetén is ez a helyzet, csak kellettek a bűnbakok, hogy a zsidók Holokauszt kártérítéseket szerezzenek” – lényegi elvi vonala mentén). A hiba esetemben ott volt, hogy a történelem iránt érdeklődő emberként mindig valahogy kíváncsi vagyok mindig az ellenoldal véleményére is. Szeretem magam kialakítani a véleményem, ami végül eltávolított a hungarista vonaltól.
    Az egyik oka ennek az, hogy ha eléggé belemerül az ember a szélsőjobboldali történelmi képbe, ugyanazt tapasztalja, mint a politikai irányvonalukban. Rengeteg dolgot állít, de szinte semmit sem támaszt alá tényekkel. Nincsenek forrásmegjelölések, vagy ha vannak, akkor visszakövethetetlenek. A politikájukban ugyanez. Felállít egy ellenségképet (zsidók és cigányok), valósan megjelöl problémákat, de semmit sem mond ténylegesen arról, miképpen oldaná meg. Ez pedig így demagógia.
    A másik része az elfordulásomnak személyes természetű, a hitemből fakad. Nem vagyok teológus, nincs ez irányú mélyebb képzettségem. De olvastam a Bibliát, úgy az Ó- mint az Újtestamentumot. Számomra a vezérelvnek egyetlen sor tűnt csupán. Jézust arról kérdezik, hogy mi a főparancsolat? A válasz: “A főparancsolat a szeretet”. Nekem innentől bármely emberrel, vallással, népcsoporttal, bárakármivel szembeni gyűlölet nem fér bele a keresztény mentalitásba, hitbe. Másoknak úgy tűnik igen, de nekem nem.
    Jó hosszú bevezető lett, de most jön akkor az is, mire is akarok kilyukadni. A magam egyszerű módján látok egyet s mást az országban. Ebben a parlamenti ciklusban kétszer hangzott el a parlamentünkben az un. “Tiszaeszlári vérvád” (nagyon röviden azoknak, akik nem ismernék: tucatnyi zsidót vádoltak azzal, hogy egy fiatal magyar lányt rituálisan meggyilkoltak, hogy a vérét felhasználva készítsék el a maceszt, mindez 1882-ben). A történelem homályába vesző dolog, azt pedig tudjuk, hogy egykoron az alulműveltség, az idegenkedés sok alapjaiban is nagyban hibás tézishez vezetett. Szerintem nem kell hozzá a zsidó vallás mélyebb ismerete, hogy ismerjük a kóservágás fogalmát. Ha ebben a körben ennyire tartózkodnak a hithű zsidók a vértől, akkor embervérrel készítenének rituális ételt? Legalábbis logikátlan. De jó, rendben, 130 év reppent el azóta, akkor még azért mások voltak a viszonyok. De ma újra előkerül? A XXI. században? Nyilván nem csak ez érinti a Jobbik vonatkozó számláját, de talán ez volt az első ahol visszaköptem a híradó alatt az esti kakaómat a pohárba ebben a ciklusban.
    Valahol a jelenlegi magyar identitástudatunkkal van baj azt hiszem itthon. Most a jelenlegiről, nem a múltról beszélek, maximum a közelmúltról. Az egykori kommunista rendszerrel való szakítás után más ideálokra, más példaképekre lett szükség. A jobboldal egy általa nagyjából elfogadhatónak tartott személyt talált: nagybányai Horthy Miklóst. Bár az egykori kormányzónak természetesen vannak érdemei, aligha találnánk olyan politikust vagy rendszert ami soha, semmi pozitívumot nem alkotott. Nagyon durva példával élve: a náci rendszer is megteremtett egy bizonyos fokú (az árjának minősülő emberek számára élő) közbiztonságot, mégsem akar az átlag, normális ember újra olyat. Na de a lényeg: a jobboldal példaszemélyisége az egykori kormányzó lett, aki (legalábbis szavakban) harcol a trianoni béke ellen, meg akarja őrizni ősi területeink, stb, stb. Nagyon nehéz helyzet ez sok szempontból. Székesfehérvári lakosként különösen Prohászka Ottokár egykori megyéspüspököt tudom példaként felhozni. Miközben egy mélyen hívő, az egyházért a hitéletért sokat tevő főpapról van szó, a tudományos akadémia tagja, a modern, megújuló katolicizmus egyik első és máig hatalmas kihatással lévő alakja… és ugyanakkor mindamellett bizony, tagadhatatlanul korának gyermeke, műveiből és megszólalásaiból is vitán felül tudjuk: antiszemita volt (boldoggá illetve szentté avatását emiatt is utasítja el máig kategorikusan a Vatikán). Miközben az egyházmegye és persze a város büszke rá, szobrot emel neki, templomot nevez el róla (és valóban van miért ha az egyéb munkásságát nézzük) együtt kell élni az egykoron kifejtett nézeteivel is. Két módon lehet. Az egyik a mai hivatalos álláspont. Kiadjuk a műveit, kivéve amikben “zsidózik”, megemlékezünk róla, piedesztálra emeljük, de bizonyos elemeiről életrajzának és munkásságának nagyvonalúan elfelejtkezünk. A másik pedig, hogy azonosulunk. Az ilyen irányú nézeteivel is. Ez a radikális álláspont. Az első azt hiszem azért nyilvánvalóan rossz, mert az információs szabadság korában, ahol kéznél az internet, ha valaki érdeklődik, úgyis hamar megtalálja a püspök ilyen irányú gondolatait is. (Lásd pl: “A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” – azt hiszem nem igényel további kommentárt). A radikális válasz is rossz. Ezekkel a gondolatokkal ma, a XXI. században azonosulni nem lehet.
    Ma az élet itt nehéz, mondják sokan. Persze. Attól függ mivel mérjük össze. Ez ugyanis egy relatív fogalom. De amíg van a világon hely, ahol jobb, addig van lehetőség sóhajtozni, önsajnálni, mutogatni, stb. Trianon tény, hogy hazánk tragédiája, de lassan száz esztendeje határozza meg a gondolkodást. Bocsánat, így nem igaz. Egyes politikai erők azt akarják, hogy ez határozza meg. Illetve a “világon itt a legrosszabb életérzés”. Nem igaz. Csak rossz, úgy alapvetően, de azért közel sem tragédia. Persze szavazót úgy nem lehet nyerni, hogy azt mondjuk: “itt a legrosszabb, mert hülyék vagyunk”. Úgy viszont igen, hogy azt mondjuk: “itt a legrosszabb, mert összeesküdtek ellenünk bizonyos körök”. Könnyű felhozni a zsidóságot és a cigányságot ellenségképnek. A zsidósággal szemben ennek ugye történelmi hagyományai vannak, meg sem kell erőltetni magunkat, hisz évszázada összekoholt már elég “bizonyítékot” szellemi elődünk. Sőt, úgy tűnik elég 130 éve történt pereket előrángatni a múlt homályából. Borzalmasan könnyű párhuzamot vonni a palesztinok és a magyarok között. “Idejött egy idegen, megszálló erő, ami elvette a földünket, ami századok óta a miénk. Ugyanúgy, ahogy azok a @đ>łŁ€ zsidók a palesztinokét. Különben is, Trianont is ők csinálták”. Attól, hogy nincs logikai párhuzam (sőt előtte tudtommal önálló palesztin állam jogilag nem létezett), de ez mindegy. Mostanra olyat is sikerült olvasnom, hogy a mohácsi csatavesztés is a zsidó bankár hatalom miatt történt 1526-ban. Szóval ez az a fajta ideológiai elkötelezettség, ahol tökéletesen mindegy ki milyen logikai érvet vonultat fel ellene. De, hiszem és remélem, ez egyelőre egy kisebbség. Magyarországon nagyon sokaknak és nagyon sok mindent kell vagy kellene tenniük azért, hogy ez így is maradjon és ez a fajta nézet önmagában maradva szép lassan elsorvadjon.
    Csak ez nem megy azt hiszem egyetlen jelenlegi politikai erő módszereivel sem. A Jobbik ellenségképnek használja fel a zsidóságot. A Fidesz kb ugyanazt követi, de nem nevezi meg a zsidókat, ilyesmitől természetesen elhatárolódik, a nemzetközi pénzvilág szóval helyettesíti a kifejezést, ugyanakkor ugyanazt szajkózza. A többi párt viszont egyfajta ütőkártyaként használja a zsidózást, az antiszemitizmust. Igen sokszor a zsidósághoz sem politikailag, sem vallásilag nem kötődő kérdésekben is előszedi, belpolitikai viták kapcsán, ami szerintem van ugyanannyira ártalmas.
    Visszakanyarodnék Prohászka püspökhöz e tekintetben mint példához. Lehet őt piedesztálra emelni, be lehet mutatni a teológiában és a humanitárius kérdésekben is példamutató elképzeléseit. De nem érdemes letagadni az antiszemitizmusát. El kell mondani. Ugyanakkor be kell mutatni vele együtt azt a közeget amelyben nevelkedik, ami erre a nézetre viszi, az eszmerendszer veszélyeit, a püspök tévedését is. Mert attól hogy példaképnek állítjuk, még ember marad. Nem a jó Isten. Vannak hibái is. Őszintén kell szembenézni ezekkel is. Ahogy a múltunkkal is. Ami csúnya, azt nem elfelejteni kell, nem szépítgetni kell, nem elfelejteni kell, hanem felvállalni. Ami pedig értékes, arra építkezni. Őszinteség. Szerintem ez a kulcsszó. A társadalmi párbeszédben is.
    A teljes mértékben ideológiailag a radikálisokhoz kötődő embereket persze nem lehet meggyőzni, de ők nincsenek sokan. A valóban bebetonozottan hungaristák jóval hangosabbak mint a valós létszámuk. A többiekkel lehet beszélni. Lassú folyamat persze, de lehet. Észérvekkel, nem hatalmi szóval, hogy “ilyet nem mondhatsz, mert ez antiszemitizmus”. Mert mondani fogja, csak a kocsmában a haveroknak, meg otthon a gyerekeknek legfeljebb.
    Tudom, hogy a sok a nehézség ma Magyarországon. Egy más kultúrát kell megértenünk az ilyen gondolatok elsimulásához. Nem mondom, hogy én tökéletesen értem a zsidóság szellemiségét, vallását, identitását, stb. Csak hogy igyekszem megérteni. Többek között ezért is olvasom a blogodat is, mert kíváncsi vagyok. Európa más világ mint Izrael. Talán nem is csak Magyarország. Mondom ezt azért, mert egy jól felkészült külpolitikai szakembernek az Európa Parlamentben talán szintén nagyon nehéz lehet átélni mindezt. Elvégre Izrael egy olyan terület, ahol gyakorlatilag napi-heti rendszerességgel csapódnak be irányíthatatlan rakéták, ami ki tudja mit talál meg. Ezt Brüsszelben érzelmileg is megélni nagyon nehéz lehet. Ugyanakkor persze (lásd fentebb, hogy mindig érdekel a másik oldal is) kíváncsi vagyok a moszlim vallásra, kultúrára is, én már csak ilyen vagyok. De visszakanyarodva Magyarországhoz:
    Talán naiv vagyok, talán idealista, nem is tudom. De hiszem, vagy nagyon szeretném hinni, hogy megéri ez a kis ország azt az időszakot, mikor nem egymásra mutogatunk azért, hogy milyen felekezet tanai szerint szolgálja valaki Istent, milyen színű a bőre, ki vagy mi volt a nagyapja/nagyanyja, hanem tudunk együtt dolgozni és tenni a hazánkért. Ugyanakkor a másik oldalról meg nem tudok rossz érzéssel gondolni azokra, akik belefáradtak ebbe az egészbe, akik megalázva vagy megtámadva érzik magukat és keresnek egy boldogabb életet maguknak máshol. Örülök, hogy neked sikerült lehar.

    Hát visszanézve jó hosszú lett, mivel nem sokat szoktam posztolni sehol, így gyanítom nem is túl jó vagy érdekes, de azért elküldöm végül is, hisz talán ez is egy nézőpont. Nagyon remélem, hogy senkit sem sértettem meg a gondolataimmal, ha igen, akkor fogadja bocsánatkérésem, mert szándékosság, komolyan mondom: nem volt benne.

    • leharisrael 2013. szeptember 19. csütörtök - 20:40 #

      Kedves Bamios!
      Hozzászólásodat élvezettel olvastam, hiszen az, aki mint én is, sokat és sok helyen fordul elő az internet világában, (sajnos) más megnyilatkozásokhoz kénytelen hozzászokni.
      Mivel évtizedek óta nem élek Magyarországon, így a magyar belügyekről kizárólag a világháló útján értesülök és nem tartom tisztemnek, hogy abba akár csak vélemény erejéig is beleszóljak.
      Amit hallok-olvasok, az zsidó ember számára nem lehet felemelő, de írásod reménnyel tölt el. Ha ott élnék, ezt a hozzászólásodat minden iskolában kötelező olvasmánnyá tenném, hogy okuljanak belőle azok, akiket a politikusok pillanatnyi érdekei megtévesztenek.
      Kívánok Magyarországnak sok-sok ilyen gondolkodású fiatalt és akkor valóra válhat az a kívánságod, amit így fogalmaztál meg:”Talán naiv vagyok, talán idealista, nem is tudom. De hiszem, vagy nagyon szeretném hinni, hogy megéri ez a kis ország azt az időszakot, mikor nem egymásra mutogatunk azért, hogy milyen felekezet tanai szerint szolgálja valaki Istent, milyen színű a bőre, ki vagy mi volt a nagyapja/nagyanyja, hanem tudunk együtt dolgozni és tenni a hazánkért.”

  18. Laslo Biro 2016. szeptember 20. kedd - 16:30 #

    Én már sokszor leirtam, de ugy látszik, hogy nem elégszer: ha ezt a köppönyegforgató senkiházi sz@rhalmazt Köves úr elfogadja zsidóként, akkor én nem akarok zsidó lenne többet.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: