Tárgyalni a terroristákkal?!

5 feb

Az elmúlt két hétben olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy az USA tárgyalásokba bocsátkozik a tálibokkal. A hír, nem meglepő, hiszen az Obama adminisztráció nem csak Afganisztánban, – ahol katonai jelenlétét be kívánja fejezni –  de a forrongó  muzulmán világ egészében a tárgyalásokra helyezi a fő hangsúlyt, gyakorlatilag nem mérlegelve azt, hogy kivel és miről lehet tárgyalni.

Az USA új politikája nagyjából egy éve kezdett formát ölteni, azután, hogy kijelentették: Hajlandók tárgyalni a talibánnal azért, hogy  azok hajlandók legyenek lemondani a fegyveres harcról, azért, hogy beszüntessék az El-Kaida és általában a terror támogatását, valamit azért, hogy további tevékenységüket az afgán törvények keretében folytassák.

Régebben a fentieket az amerikaiak a tárgyalások megkezdésének előfeltételeként szabták, most mint elérendő célt.

2001-ben az USA háborút indított a talibán ellen, mert menedéket nyújtott Oszama Bin Ladennek és az El-Kaiadának (szeptember 11. előtt) Ennek eredményeképpen a talibán vezetői felkerültek az ENSZ terrorista listájára és a talibánt terrorszervezetnek nyilvánították.

Az USA tervezett megbeszélései a talibánnal csak egy példa arra, hogy egy ország a tárgyalások felé tapogatódzik ellenségeivel még akkor is, ha ezek nemzetközi terrorszervezetek. Ez nem az első eset a történelemben, ennek a múltban számos előzménye volt. Eklatáns példa erre az ír szeparatista mozgalommal, az IRA-val folytatott párbeszéd.

A cambridgei egyetem két tanára, Írország történetének szakértői (John Bio és Martin Farmfton) köyvet írtak “Bezélni terroristákkal” címmel. Ebben felvázolták azokat a kereteket, melyek az ilyen tárgyalások létrejöttéhez szükségesek.
A könyv alapja a brit kormány azon döntése, mely az IRA-val történt tárgyalásokhoz, majd 1998-ban egyezményhez vezetett.

Bio és Farmfton figyelmeztetik az olvasót, hogy nem megfelelő feltételekkel tárgyalásokba bocsátkozni a terroristákkal csak az erőszak erősödéséhez vezet. Példának hozzák a britek 1972-es első próbálkozásait. Akkor az IRA beleegyezett az ideiglenes tűzszünetbe, de rövid idő múlva úgy döntött,  hogy a katonai megoldás eredményesebb és egy nap alatt végrehajtott 22 merénylettel pontot is tett a tűzszünetre.
A tűzszünet azért vallott kudarcot, mert az IRA a tárgyalási készséget a britek gyengeségeként értékelte. Az, hogy a tárgyalások sok évvel később sikerhez vezettek, elsősorban annak köszönhető, hogy a 90-es években a britek döntő csapásokat mértek az IRA-ra, sikerült behatolniuk a szervezet soraiba és mindez nagymértékben korlátozta az IRA lehetőségeit.

Mivel brit tisztviselők nem egyszer hozzák fel az ír példát, amikor Izraelt próbálják rávenni a terroristákkal való tárgyalásra, nézzük a kérdést a Fatah-Hamasz viszonylatában:

December 22-én  Mahmud Abbasz és  a PFSZ vezetői találkoztak a Hamasz és a Dzsihád ha-Iszlami vezetőivel Kairóban. A találkozón a PFSZ szóvívői kijelentették, hogy szervezetük nyomására a Hamasz enyhített álláspontján. Ezen kívül azt is állították, hogy az “arab tavasz” és a Muzulmán Testvérek felemelkedése csökkentette a Hamasz elszigeteltségét és  ez pozitív irányba hat.
A kairói találkozó után a Washington Post tudósítója a pragmatizmus első jeleit vélte felfedezni a Hamasznál.

Öt nappal a kairói találkozó után a Hamasz a következő hivatalos, arab nyelvű nyilatkozatot tette közzé: “Nyomatékosan kijelentjük, hogy ragaszkodunk az ellenállás minden formájához, különösen a fegyveres ellenálláshoz annak érdekében, hogy véget vessünk a megszállásnak. A fegyveres ellenállás, a  “dzsihád”, az önkéntes halál Allahért bizonyították, hogy az erőszakos út az egyetlen út elérni álmunkat, felszabadítani földünket.”

A Hamasz álláspontjában nem történt semmi változás a kairói találkozó előttihez képest. Nyolc nappal a találkozó előtt Iszmail Hania a Hamasz miniszterelnöke a szervezet televíziójában kijelentette:
“Ma egyértelműen és világosan kijelentjük, a fegyveres ellenállás a mi stratégiai választásunk, ez a mi utunk a palesztin föld felszabadítására a Jordán és a tenger között.”

A Muzulmán Testvérek térnyerése a Közel-Kelet térségében a Hamaszt is megerősítette. Egyáltalán nem érzik úgy, hogy a vesztes oldalon állnának. Ellenkezőleg!
Ehhez nem kevés muníciót szolgáltat Európa azzal, hogy Izraelre fokozott nyomást gyakorol a Hamasszal való tárgyalás érdekében, valamint Amerika tárgyalási próbálkozásai a talibánnal, ami nem ígérkezik egyszerűnek. Szeptemberben az afgán kormány már kísérletet tett a talibánnal történő tárgyalásra, melynek során az egyik afgán képviselőt a turbánjába rejtett pokolgéppel tették el láb alól. A tárgyalásokra a talibán már csak azért sem a vesztes pozíciójából készül, mert az USA bejelentette, hogy 2014-ben mindenképpen kivonul Afganisztánból.

Bio és Framfton 2009-ben óva intették a nyugati koalíciót attól hogy tárgyalásokat kezdjenek a talibánnal az előtt, hogy katonai vereséget mértek volna rá.  Úgy tűnik azonban, hogy a soron következő tárgyalásoknak ez nem volt előfeltétele, ami viszont erősen megkérdőjelezi a várható sikert.

2012. február 5.

13 hozzászólás to “Tárgyalni a terroristákkal?!”

  1. maxval bircaman 2012. február 5. vasárnap - 16:43 #

    Bocs, most megint hosszan fogok írni. Régebben megírtam ezt egy másik nolblogos blogger írásához, hogy erről a témáról mi a véleményem. (Bár eléggé ellentétes szokott lenni a véleményünk, ebben akkor ő nagyon egyet is értett velem.)

    Alapvetően nincs olyan, hogy “terrorista” és “szabadságharcos”, mint ahogy illegitím és legitím sincs tisztán. Mindig a szempont az egyetlen elválasztó vonal.

    Mind a szabadságharcos, mind a terrorista az irreguláris harc formája.

    A módszerek terén néha szokták azt mondani, hogy az szabadságharcos, aki katonai célokat támad, míg a terrorista meg az, aki polgári célokat. Ez persze nevetséges, mert ebből meg az jönne ki, hogy amikor a talibán amerikai katonát öl meg, akkor szabadságharcos, viszont ha meg nem-katonát, akkor terrorista. A vicces folyomány további az is lenne, hogy amikor a Al-Kaida 2011. szeptember 11-én New York-ban támadt, akkor az nem volt teljesen terrorizmus, mert a négy gépből egyet a Pentagon ellen irányítottak, márpedig a hadügyminisztérium megtámadása az összes létező hadijog szerint LEGITÍM katonai célpont. Magyarul: ha az Al-Kaida támadói életben maradtak volta, a Pentagon ellen támadókat nem lett volna szabad bíróság elé állítani, hanem hadifogolyként kellett volna őket kezelni, a genfi egyezmények szigorú betartásával, majd a harc lezárasakor haza kellett volna őket engedni!

    Ráadásul még a reguláris hadseregek között sem létezik olyan, mely csakis katonai célpontokat támadna!

    Szóval maradjunk annyiban, hogy mindez csak kitaláció! Ki kell mondani bátran és őszintén: aki az én értékrendemet támogatja, az nekem szabadságharcos, s aki meg nem, az terrorista. S közben MI ügyelünk arra – a MI értékrendünk miatt -, hogy az ellenség elleni harcban IGYEKEZÜNK nem okozni feleslegesen polgári áldozatokat, de ha ez megtörténik, akkor sincs miért hamut szórnunk a fejünkre, mert ez egyszerűen a háborús cselekmények velejárója. Utoljára a középkori itáliai városállamok közötti háborúk esetében fordult elő, hogy nem volt civil áldozat. Ott, ugye, úgy zajlott a “háború”, hogy mindkét város kiküldött a mezőre 5-5 vitézt és azok meg háborúztak egymással, előre megbeszélve, hogy napnyugtakor a háborúnak vége és folytatódik ugyanott jövő héten. S mindkét fél igyekezett úgy “háborúzni”, hogy se emberben, se felszerelésben ne essen kár. Amikor viszont komoly konfliktus támadt időnként, ott is az ment, hogy X város lerohanta Y várost és bizony addig gyilkoltak civilt és nem-civilt, míg Y-ék meg nem adták magukat, sőt rosszabb esetben még a megadás után is ment a gyilkolás (lásd: Jeruzsálem bevétele a keresztesek által 1099-ben!).

    Ami pedig a “nem tárgyalunk a terroristákkal” szöveget illeti, a valóság: “de igen, tárgyalunk, csak előbb átnevezzük a terroristát valami mássá”.

    A dolog logikája nagyon egyszerű!

    Ha kimegyek egy pisztollyal hadonászni a városközpontba, akkor jön pár rendőr elkap, majd megyek a börtönbe, s meg van oldva.

    Ha több társammal megyünk ki hadonászni, már valami antiterror egységet küldenek ki ellenünk, s utána megyünk a börtönben.

    Ha olyan jók vagyunk, hogy az egység nem tud minket legyőzni, s elbarikádozzuk magunkat, akkor még komolyan haderő lép fel ellenünk.

    Ha olyan jók vagyunk, hogy az ellenfél képtelen minket tartósan legyőzni, maximum időnként kapja el egyik-másik tagunkat, akkor egyszerűen politikai problémává válunk. Addig csak rendvédelmi probléma voltunk, de immár politikai probléma vagyunk.

    Ha ráaadául van egy hatalmas hátországunk is, sok aktív támogatónk és még több passzív támogatónk, akkor az ellenfél már nem tud velünk mit kezdeni. Ilyenkor kezdődnek a titkos tárgyalások. Majd pedig hirtelen az ellenfél kijelenti, hogy mi nem is vagyunk terroristák, hanem pl. “politikai erő”, s már nem kiirtani próbálnak minket, hanem kompromisszumokra rávenni minket.

    Az IRA esetében nincs igazad. Nem csak azért szüntek meg, mert a britek sikeresek voltak. A kulcspont az volt, hogy a britek sok követelést elfogadtak, s ezzel az IRA táborának a zöme már nem tartotta értelmesnek a fegyveres harcolt. Az egyes radikálisokat pedig sok esetben az IRA segítségével fogták el a britek!

    (Az izraeli helyzetről nem írok direkt, mert ezt te jobban ismered. De ott is látható, hogy az izraeli elit 30 éve immár nem mondja terroristának a Fatahot. A gond az, hogy a lakosság körében erre az lett a reakció, hogy a Hamasz erősebb lett a Fatahnál.)

    Afganisztánban az USA nem tudott nyerni. Az afgán lakosság zöme talibánpárti. A jelenlegi nyugatbarát afgán kormány fő bázisa mind a mai napig az afganisztáni tadzsik és üzbég kisebbség. A pastuk – ők a többség – között mind a mai napig a volt talibán kormány népszerűbb a mainál. Ilyen korülmények között képtelenség nyerni. Bár az USA nincs olyan rossz helyzetben, mint 30 éve a szovjetek! A szovjetek ellen annak idején szinte az összes afganisztáni etnikum szövetkezett, míg az USA támogatói között ott azért az orszáa harmada-negyede, de nyilvánvaló, hogy ez egyszerűen nem elég a stabilitáshoz.

    A dolog tehát kétoldalú. Minden fegyveres ellenállással szemben csak 2 út van. Vagy kiirtuk őket, vagy ha erre nem vagyunk képesek, akkor tárgyalunk velünk.

    • leharisrael 2012. február 5. vasárnap - 17:17 #

      Max,
      ez a kérdés megérne egy kisdoktori disszertációt. Véleményem szerint az mindenképpen elválasztja a szabadságharcost a terroristától, hogy csak “mellékesen” vannak polgári áldozatai v. a polgári lakosság a fő célpont.
      Azt pedig pl. erősen kétlem, hogy az El-Kaida embereit bármilyen aspektusból is szabadságharcosnak lehetne tekinteni.

      • maxval bircaman 2012. február 5. vasárnap - 20:14 #

        A szabadságharcos is azért szabadságharcos, s nem reguláris haderő, mert utóbbira nem képes. Egyenlőtlen a küzdelem, így kénytelen terrorhoz nyúlni. Ráadásul a terror azért is fontos, mert így az átlagpolgár is látja, hogy a helyzet nem konszolidált.

        Számos olyan esetet tudok mondani, amikor NEKEM szimpatikus harcosok bizony direkt a terrorhoz folyamodtak olyan cél érdekében, mely számomra jó cél.

        A szabadságharcos mozgalmak akkor szoktak felhagyni a terrorral, amikor már elég erősek és gyakorlatilag már egy szervezett hadsereget alkotnak.

        Az AlKaidásoknak az a jelegzetessége, hogy nem területért harcolnak egy adott ellenség ellen, hanem tisztán ideológiai alapon az egész világon. Engem Che Guevarára emlékeztet Oszama… Míg a legtöbb hasonló mozgalom jellemzően egy adott területen harcol egy adott megszálló ellen (francia partizánok nácik ellen, észt-lett-litván partizánok a szovjetek ellen, stb.).

      • leharisrael 2012. február 5. vasárnap - 20:37 #

        Max, lehet ez a Te meggyőződésed, de sajnálom, nem tudom elfogadni.
        Mi az, hogy kénytelen terrorhoz nyúlni? A Fatah és a Hamasz azért nem tud egymással megegyezni, mert az egyik hajlana a tárgyalásokra, a másik pedig körömszakadtáig ellenzi. Én, Izrael v. ki kényszeríti a Hamaszt terrorcselekmények elkövetésére????
        Hacsak nem az iráni rezsim, amelynek legfőbb vallási vezetője bejelentette, hogy: “Kész bárkivel szövetségre lépni, aki Izrael megsemmisítésére tör.”
        Én tudom, hogy papíron sok mindent le lehet vezetni, sőt annak az ellenkezőjét is, de maradjunk a tényeknél.

  2. Lott Györgyi 2012. február 5. vasárnap - 18:53 #

    Olvastalak, de semmi okosat nem tudok hozzáfűzni. Mint minden háborúban született, iszonyodok még az erős zajoktól is. Az ilyet betegesen pacifistának lehet csak nevezni.

    • leharisrael 2012. február 5. vasárnap - 18:55 #

      Zajküszöböm nekem is alacsony, úgyhogy megértelek.:)

      • Lott Györgyi 2012. február 5. vasárnap - 19:03 #

        Megéreztük hamar, hogy nagyon jól kijönnénk egymással:)))

  3. Avi 2012. február 6. hétfő - 10:24 #

    maxval bircaman
    Nagyon érdekes a felfogásod! Szerinted azok akik direkt polgári célpontokat támadnak akár egy idegen országban azok nem terroristák? Akik piacokon robbantanak ügyelve arra, hogy minél több civil áldozat legyen azok nem terroristák? Akik diszkókban fiatalokat robbantanak fel azok szabadságharcosok? Akik metróban robbantanak esetleg szarin gázzal ölnek, akik buszokat vonatokat robbantanak akik iskolákban gyerekeket mészárolnak le azok szabadságharcosok?
    Hmm, érdekes a felfogásod, hogy finoman és kulturáltan szóljak.

    • maxval bircaman 2012. február 6. hétfő - 14:56 #

      Avi:

      Olvasd el még egyszer mit írtam. Álláspontom: nincs terrorista és szabadsághracos. Mindkettő használ legitím katonai módszereket és terrormódszereket sőt. Sőt még egy reguláris hadsereg sem tud lemondani a terroreszközökről.

      Ezért szerintem ez a megkülönböztetés értelmetlen. Az egyetlen értelmes megkülönböztetés számomra az, hogy egyetértek-e egy adott mozgalom/állam céljaival. Ha a célokkal nem értek egyet, akkor bizony nekem akkor sem tetszik az illető szervezet, ha 100 %-ban legitím katonai módszereket használnak. Ha meg egyetértek a célokkal, akkor a terrormódszereket szükséges rossznak fogadom el.

  4. maxval bircaman 2012. február 6. hétfő - 15:11 #

    lehar:

    A Hamasz azért kénytelen terrorhoz nyúlni, mert olyanok a követeléseik, melyeket képtelenség teljesíteni. Te jobban ismered a konkrét helyzetet, de ez kb. olyan, mintha X célja Y teljes megsemmisítése lenne – ez esetben lehetne bármiről is tárgyalni?

    Azaz itt ismét oda jutunk el, hogy nincs általános recept, s minden eset egyedi. Sokat gondolgodtam ilyen dolgokon és arra jutottam, hogy nincs általános mérce.

    • leharisrael 2012. február 6. hétfő - 18:25 #

      “A Hamasz azért kénytelen terrorhoz nyúlni, mert olyanok a követeléseik, melyeket képtelenség teljesíteni.”

      Mondatodat tovább gondolva és leegyszerűsítve: Bemegyek a cipőüzletbe és kérek egy 36-os cipőt, de 34-es bőséggel. Mivel ilyen állami üzletben nincs, – és ezt tudtam akkor is, amikor kértem – előrántom a stukkert és lelövöm az alkalmazottat. O.K. – terrorista lettem.
      Pedig milyen egyszerű lett volna elmenni egy maszek cipészhez, leülni, megbeszélni az igényeimet és megfizetni az árat. – ebben az esetben viszont le kell mondjak további terrorista hajlamomról.

      Abban egyetértünk, hogy általános recept nincs!

  5. Avi 2012. február 6. hétfő - 16:49 #

    maxval bircaman
    2012. február 6. hétfő at 14:56 #
    Az aki a célja elérése érdekében civileket támad az terrorista bármennyire és szépítheted a dolgokat. Az is terrorista aki civilnek álcázva civilek közé vegyülve követ el merényleteket akár katonai akár civil célpontok ellen.

  6. berci 2012. február 17. péntek - 01:38 #

    Azért tisztázzunk pár dolgot.
    Az Al-Kaida nem csak úgy odapottyant, mint az égből pottyant mesék. Előzménye van a jelenlétüknek.
    Amikor még a Szovjetúnió volt a főellen (turbókeresztény körökben az antikrisztus), akkor volt egy kisebb összezördülés Afganisztánban. Az akkori afgán vezetés a szovjetek és India támogatását élvezte a háborúban, míg a másik oldalon a mudzsahidek álltak, és az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Izrael, valamint Pakisztán, Szaúd-Arábia, Irán, Indonézia, Líbia és Kína támogatását élvezték. Maga ez a félig-nem-hivatalos szövetség is megér egy misét az összetétele miatt. Ezek az országok ültették el a talibán magját, és ahelyett, hogy felismerték volna a hibájukat, inkább odamentek még egy kicsit izmozni.
    Persze a korábbi mudzsahidek között voltak olyanok, akik nem találták üdvösnek a talibanizálódást, Ahmad Sah Maszudot és Abdul Haqot ugye megölték, Iszmáil Khán pedig az Északi Szövetségben harcolt, míg más mudzsahidek a talibán köreiben kötöttek ki, mint Dzsalaluddin Hakkani, vagy Gulbuddin Hekmatyar. ÉS persze Oszama bin Láden. Aki azért rágott be igazán a Nyugatra, mert nem őt hívták az Öbölháborúhoz Kuvait megvédésére és a Szaddam elleni harcra, hanem a szaúdiakkal paktáltak le.
    Most, hogy tárgyalnak velük, talán az első lépése annak, hogy felismerjék a saját hibájukat. Fegyverrel nem tudták őket meggyőzni, hiszen azért támogatták őket több, mint 20 éve, és nem küldtek anno saját csapatokat, mert a szovjetekkel szemben ők ismerték igazán a terepet! Ez a legutóbbi háborúban is “előnyükre” vált. Ráadásul az USA drón-támadásai körüli “anomáliák” is egyre kínosabbak.

    De akkor vegyünk pár másik furcsa példát, amikor terroristákkal történik tárgyalás, vagy támogatást élveznek.
    Kezdjük mindjárt Izraelben. Anno 1967 után Izrael igyekezett minden közösségi gyűlésre alkalmas helyet lezárni, így nehezítve a Fatah működését. Viszont szükségük volt valami olyan csoportra, amelyik elvonhatja a palesztinok figyelmét. Így elnézték, sőt támogatták is Ahmed Jasszin szervezkedését, ami később a hamász lett. Aztán valami eltörött, a fagyi visszanyalt, és most nézegethetik magukat, amint a Fatah és a Hamász közelednek egymáshoz. És félnek. És nem ismerik fel azt, hogy gyakorlatilag ők bábáskodtak a Hamász születésénél. Nem képesek szembenézni saját magukkal.

    És mit csinál most Izrael? Terroristákkal tárgyal, hogy ők végezzék el a piszkos munkát Iránban. Egyrészt a pakisztáni bázisú szunnita iszlámista Dzsundallah, másrészt az iraki bázisú szekuláris Népi Mudzsahedek tagjait szervezik be amerikai és brit útlevéllel tárgyaló, külföldi pénzt lobogtató Moszad ügynökök. Mindkét szervezetet terroristának tekinti az USA – és szépen észre sem veszi legkedvesebb szövetségesének ilyesfajta ténykedéseit, amúgy is hipokritának tűnne. Ezekkel a hírekkel tele van a média, bár sikeresen igyekeznek elnyomni a térség más híreivel.
    Hasonló hibát Iránnal kapcsolatban már elkövettek, amikor a CIA és az MI6 által megbuktatott Moszadek után visszatért, despotikus monarchiát visszaállító Sah titkosszolgálatának a kiképzésében is aktív szereplők voltak.
    Nem tanulnak a saját hibáikból, hogy ezzel csak növelik az irántuk érzett gyűlöletet? És mi a garanciája annak, ha netán megdöntenék az iráni rezsimet, akkor akár a Dzsundallah, akár a Népi Mudzsahedek nem fordulnának Izrael ellen?

    Hányszor akarják még elkövetni ugyanazt a hibát? Persze mindig a terrorista a hibás, nem az, aki pénzt és paripát nyom beléjük, amikor épp úgy kívánja a kedve, és épp szabadságharcosnak tekinti őket…

    DEMAGÓGIA!

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: