Zsidó voltam Magyarországon

29 nov

Az élet és számos ma megjelenő írás indokolja, hogy régi írásaimból egyet-egyet ismételten olvasóim elé tárjak.
Az alábbi bejegyzés – bár még álmomban sem jutna eszembe a magamat kvalitásait Bartus Lászlóéval egy lapon említeni, úgy gondolom, – annak ellenére, hogy személyes hangvételű – szervesen kapcsolódik az Amerikai Népszava online felületén megjelent helyzetelemzéshez, mely a linkre kattintva elérhető:

http://nepszava.com/2011/11/velemeny/bartus-laszlo-szabadsagharc-a-zsidok-ellen.html

Innentől saját, rendhagyó  bejegyzésem olvasható arról, ahogy hallottam, éreztem és ahogy gondolom.
(Az írás személyes jellegű és egyszeri. Blogom eredeti jellegén a továbbiakban sem kívánok változtatni.)
Mire a világra jöttem, a háború elvitte a család nagy részét. Kevesen maradtunk, és a megmaradt kevesek is szétszóródtak a világ szinte minden tájára. Róluk nem lesz szó.
Azok, akik Magyarországon gondolták továbbélni az életüket, a  lakosság többi részéhez hasonlóan a romokon próbáltak új egzisztenciát teremteni, gyakorlatilag a semmiből. A háború túlélői között látszólag semmiféle különbség nem volt, együtt temették a halottakat, együtt üvegezték a kórházak ablakait, együtt fáztak és éheztek.
Mindezt tudva mégis azt kell mondanom, hogy nagy különbség volt a túlélők között a tekintetben, hogy míg egy részük állampolgári kötelességét teljesítve, esetenként túlteljesítve vett részt a háborút viselő ország színeiben, addig egy másik részük, egy eleve kiírtásra szánt népcsoport tagjaként fegyvertelenül, a visszavágás, a védekezés minimális lehetősége nélkül várta sorsa beteljesedését. Ehhez a beteljesedéshez kétség nem férhetett, az csak idő kérdése volt.
Mielőtt belevágnék saját  zsidóságom megélésének történetébe, egy fontos dolgot kell említenem. Családom különböző táborokban szabadult fel, volt akiket az oroszok, volt akiket az amerikaiak mentettek ki a halálból. Éhesen, mocskosan, tetvektől hemzsegve, sokuk flekktífuszban agonizálva “fogadta” a felmentő sereget. Átlagos testsúlyuk nem érte el a 40 kilót. Az sem érdektelen talán, hogy a mai országhatárokat tekintve, a család igencsak nemzetközi összetételűnek számít, ugyanakkor többségük magyar anyanyelvű volt. A szálak elvezetnek Erdélyen át egy mindig is Román városon keresztül Horvátországot érintve szlovák és osztrák területre egyaránt. Ez nem változtat azon a tényen, hogy többségükben magyarok voltak, és Magyarországot tekintették hazájuknak még akkor is, amikor már a történelem számukra legnagyobb vihara kétségeket kellett, hogy ébresszen bennük. Valószínű ebből is adódik, hogy akik a vészkorszakot túlélték, szinte valamennyien ide tértek vissza, itt próbáltak új életet kezdeni.
Nem hiszek abban, hogy a koncentrációs táborok lakói már hazatérésükkor zárkózottak lettek volna, hacsak a gyász okozta fájdalom nem sorolható ebbe a kategóriába. Amit ma  zárkózottságnak, túlzott érzékenységnek minősítenek, ott kezdődött, hogy a visszatértek saját lakásaik újbóli birtokbavételének kísérletekor nemcsak azzal találták szemben magukat, hogy azt más lakja, de azzal is, hogy a berendezési, vagyon- és értéktárgyak is teljes természetességgel vándoroltak az új lakók tulajdonába. Ez a helyzet az is jelentette számukra, hogy visszatérésükre senki nem számított, sőt bizonyos elemek kifejezetten sérelmezték Hitler be nem váltott ígéretét.
Tudomásom szerint nem volt olyan zsidó származású magyar állampolgár, aki a felszabadulásban, a Vörös Hadseregben ne az életük megmentőjét látta volna. Az új politikai erő felismerve,  hogy hatalmát leginkább “tiszta” emberekkel szilárdíthatja meg, igyekezett minél többüket bevonni úgy a társadalmi, mint a politikai életbe. Innen datálódik, hogy mára a zsidó és kommunista közé egyenlőségjel került, nem beszélve arról a néhány, ténylegesen bosszúvágyból az AVH kötelékébe lépett zsidó személy magatartása még ma is okot szolgáltat arra, hogy a hírhedt szervezet ténykedését jórészt szintén a zsidók számlájára írják. Ez utóbbinál még az sem tűnik fel, hogy a kitelepítések a zsidók egy részét is érintették.
Az 50-es évek valláspolitikája miatt nagyon sokan eltitkolták  származásukat, az átélt borzalmak arra késztették a többséget, hogy vallásukat feladva asszimilálódjanak, hogy minél észrevétlenebbül élhessenek.
Ebben az időben születtem, kaptam is szép nevet. Nem emlékezhetek, de valami azt súgja, hogy apám járhatott a Hitközségnél és Rákosi vad vallásellenessége és zsidógyűlölete ellenére is bejegyeztethetett az anyakönyvbe, hiszen évekkel később többek között ez is birtokomba jutott. Így aztán nevekkel jócskán el vagyok halmozva. Meg kell jegyeznem, nem voltunk templombajárók, nem titkoltuk ugyan származásunkat, de nem is kérkedtünk azzal.
Óvódás éveim furcsán teltek. Nagy engedmény volt az akkori hatalmasságok részéről, hogy a délelőtti órákban látogathattam az intézményt, amit ebédosztás előtt szigorúan el kellett hagynom. A megkülönböztetés ekkor nem zsidóságomnak szólt, azt “egyéb” származásom indokolta. Óvódát követte iskola, ahol az első három év semmi érdekeset nem hozott, éltem úgy mint kortársaim, akikkel együtt követtünk el valamennyi gyerekcsínyt. A vízválasztó a negyedik osztály lett. Ekkor szembesített egy velem egykorú társam azzal a ténnyel, hogy én más vagyok, mint a többség. Hogy ez látszott-e rajtam, kétséges, az viszont tény, hogy a kirekesztés öröklődött, hisz koránál fogva ő sem tudhatott többet a háborúról, mint én, a zsidóság mibenlétéről meg semmit. Ez később ki is derült. Az esetet – “fiús természetű” lévén – dühödt verekedéssel zártam. Megjegyzem, magamért ez volt az egyetlen kirohanásom, később, de még gyerekfejjel úgy adódott,  hogy egy gyengébbet ért igazságtalanságot toroltam meg így. Mély nyomot hagyott bennem egy középiskolai tanárom megjegyzése, amit nem hagytam szó nélkül. Ennek eredményeként az érettségim került veszélybe.
Az a még tőlem is szokatlan agresszivitás, amivel nem kértem, de egyenesen követeltem, hogy mindent, de mindent tudni akarok a felmenőkről, meglepte környezetemet. Hogy ennek, vagy a már kissé konszolidálódott légkörnek köszönhető-e, nem udom, de megtört a jég, felszínre kerültek az emlékek. Erre az időszakra tehető, hogy előkerültek az addig szekrény mélyén tárolt imakönyvek és a zsidó vallás egyéb, nélkülözhetetlen kellékei is. Minden így előkerült darabhoz, addig nem látott tárgyhoz, fényképhez egy-egy örténet tartozott.
Így tudtam meg többek között azt is, hogy a család egy része elvhű kommunista lett, egy részük csak a vallástól távolodott el, és azt is, hogy volt, aki kikeresztelkedett és attól fogva mélységes utálattal viseltetett a zsidók iránt. Továbbá, hogy egy katonatiszt nagybácsi szolgálati fegyverét fordította maga ellen, miután a zsidótörvény következményeként pályaelhagyásra kényszerítették. Az is tudomásomra jutott, hogy egyik nagyapám munkaszolgálatosként a keleti fronton vesztette életét, tömegsírba került valahol Oroszországban. Évekkel később derült ki, hogy apósomat, aki ugyanennek a MUSZ-os alakulatnak volt tagja, ettől a sorstól egy tífuszkórházi beutaló mentette meg.
Pár mondat arról, hogy miután munkába álltam, folyamatosan szembe kellett néznem az ellenszenvhullám különböző megnyilvánulásaival. Nem történtek látványos dolgok, senki nem fenyegetett, nem került sor tettlegességre. Csak éppen a hátam mögött, de lehetőleg hallótávolságon belül hangzottak el a hitleri politikát éltető, valamint “ezek” a hatalmon lévő “kom-zsik” féle kijelentések. Mindezek azt eredményezték, hogy én, aki addig nyitottan éltem, kissé visszahúzódtam és ettől kezdve már tényleg csak a fajtámbéliek társaságát kerestem és mi tagadás, a túlérzékenység sem állt távol tőlem. A pontot az i-re elsőosztályos gyermekem füzetébe a padszomszédja által rajzolt horogkeresztek tették fel. Feleslegesen korainak tartottam egy 6 éves gyereket családi tragédiákkal terhelni, de akkor egy űlésben megtörtént a felvilágosítása. Erre az időszakra tehető, hogy visszatértünk a valláshoz, zsidóságunkat nyiltan is vállaltuk.
Mindez történt a kommunista vezetés alatt, a szocializmus keményebb és az elméletileg toleránsabb időszakában, Magyarországon.
Ezt hagytam ott a rendszerváltáskor, aminek első pillanataiban világosan látszott, hogy az addig is társadalmi és politikai szinen egyaránt szőnyeg alá söpört, kellően soha ki nem beszélt problémák, az addig nem ismert és nem tanított demokrácia jegyében, a félreértelmezett szólásszabadság következményeként szabad teret engednek a szélsőséges megnyilvánulásoknak. Szívem szerint itt a közismert “házmestermentalitás” kifejezést használnám, ha nem sérteném vele azon kevés házmesterek emlékét, akik még a “csillagos ház” lakóit is úgy védték, mint anyatigris a kölykét. Közülük egyet személyesen is ismertem, neki köszönhető, hogy egyik nagymama testileg épségben vészelte át a nyilasuralmat.

Miért?!
Ezt a kérdést, így felkiáltójellel kiegészítve sokan feltették az alijám előtt. Tényleg, miért? A kérdés sok álmatlan, átbeszélgetett éjszaka után is megválaszolatlan maradt. Akkor még nem tudtam szavakba önteni érzéseimet, kétségeimet. Az eltelt 20 év alatt, egyre csökkenő intenzitással, de vissza-visszatérő érdeklődéssel fordulnak még családtagok is ehhez a témához. Ma már a kérdés nem a “miért”-re, inkáb arra irányul, hogy “megérte-e”?

Igyekszem megmagyarázni: Életem folyamán háromszor volt lehetőségem elhagyni az országot. Az első alkalommal gyerekként, ‘56-ban, ami érzelmi okok miatt hiusúlt meg, ugyanis a megmaradt nagyszülők nem tudták elképzelni, hogy a család szétszakadjon. Második alkalommal, már fiatal felnőttként, ‘68-ban nyílt meg számomra a határ, igaz a Csehszlovák. Prágában voltam, ahol a szintén turistaként ottlévő amerikaiak felajánlották, hogy magukkal visznek egy akkor már Schweitz-ban elő rokonomhoz. Nem vállalkoztam az útra, nem hagyhattam ott idős szüleimet. A harmadik alkalom a magyarországi rendszerváltással, a negyvenes éveimben érkezett el. Ezzel a lehetőséggel már éltem, akkor már csak sírhantokat hagytam magam után, tehát sem erkölcsi, sem anyagi felelősségel nem tartoztam senkinek.
Mint fentiekből kitűnik, nem kellett menekülnöm. Sokan bátor cselekedetnek tartották elhatározásomat, én akkor csak éreztem, hogy ezt a lépést meg kell tennem. Ma már tudom, a maradáshoz kellett a nagyobb bátorság – nekem viszont ott voltak a gyerekek.

Megérte-e?
Az átállás nem volt könnyű, lényegében egy kész egzisztenciát, egy akkor biztosnak tűnő megélhetést cseréltem fel az ismeretlenre, a teljes bizonytalanságra. Mindent az alapoknál kellett kezdeni. Nyelvet tanulni, állást keresni, a szocializmusból fejest ugrani a kapitalista életformába. Jártasságot szerezni a törvényekben, olyan dilemmát megoldani, hogy építsünk, vagy béreljünk lakást, és még sorolhatnám. Biztos vagyok abban, hogy mindenki, aki az alijától a meggazdagodást várta, csalódott emberré vált, és tudomásom szerint jó részük azóta el is hagyta az országot. A kezdeti időszakból egyetlen jó dologra emlékszem, arra, hogy a permanensen visszatérő, menekülési kényszerből fakadó álmaim megszűntek.
Ma már fel sem merül bennem a miért kérdése, ha mégis, az csak olyan megvilágításban, hogy minden eltelt nap, minden azóta bekövetkezett magyarországi esemény alátámasztja döntésem helyességét.
P.s.: Már itt, az új hazámban kezdtem hozzá a gyökerek kutatásához. Nagy fába vágtam fejszémet, de mindjárt az elején kiderült, hogy van a családnak olyan ága, melyet ebből a keresésből eleve ki kell hagyjak. Így nem kell foglalkoznom a romániai ággal, hisz a város, ahonnan az ősök származtak, egy szőnyegbombázás során a földdel lett egyenlő – sem temető, sem anyakönyvi adatok nem maradtak fenn. Így aztán a legtöbb hozzáférhető anyag birtokában a felmenők sátoraljaújhelyi ágának feltérképezéséhez láttam hozzá. Az anyag koránt sem kész, pontosításra szorul az oldalági rokonság életútja. Annyit azonban már ma is tudok, hogy Újhelyben és környékén már az 1760-as évektől éltek egyenesági rokonaim. Könnyebbség ebben a munkában 2002-ben állt be, mikor egy itt élő, újhelyi felmenőkkel rendelkező férfi magánkiadásban megjelentette Sátoraljaújhely és környéke zsidó lakosságának emlékkönyvét. Ennek nyomán sikerült felkutatni és személyes kapcsolatba lépni egy apai másod-unokatestvérrel, akinek visszaemlékezései is hivatottak pontosítani saját vizsgálódásaimat.

2009. szeptember 22.

52 hozzászólás to “Zsidó voltam Magyarországon”

  1. gets 2011. november 29. kedd - 21:21 #

    Sajnálom, hogy azóta is fogyatkozunk – magyarok, de örülök, ha megérte, legalább legyen értelme a súlyos döntéseknek.

  2. Székelyhidi Ferenc 2011. november 30. szerda - 08:40 #

    Kedves Blog -bejegyző! Mivel nevét nem tudom, kénytelen vagyok így megszólítani.
    Nagyon szép írás, amennyire egy tragikus élettörténettel megírt életutat jellemezhetek így.
    Amiért írok, az Sátoraljaújhely. Meisels Herman (Sátoraljaújhely,? – Chicago, 1974) váci rabbi. Haszid rabbiként az ortodox hitközség 1930 kinevezte dájánnak (főrabbi helyettesnek). Tud-e valamit róla? Elsősorban az érdekel, mikor született? Egy váci zsidó lexikont állítok össze, történelmi bevezetővel. Ehhez az anyaghoz volna rá szükségem. Olvastam fiával készült riportot ( Sándor riportja Pápai Adolffal és Meisels Zalmen Lébbel. = Bacskai Sándor. Az első nap. Múlt és jövő kiadó, 2004. könyvben), de csak szüléhelyét írja le, ahogy a korabeli Váczi Hírlap is. Megadom az E-mail számom. Ha tud valamit várom érteítését. Üdvözlettel: Székelyhidi Ferenc. szekelyhidi.f@dunaweb.hu

    • leharisrael 2011. november 30. szerda - 09:01 #

      Kérdését illetően nem vagyok naprakész, az utánjárás némi időt igényel. Igyekszem minél előbb jelentkezni, addig is türelmét kérem. Üdv. lehar

    • leharisrael 2011. november 30. szerda - 19:26 #

      Kedves Székelyhidi Úr! Küldtem mail-t.

  3. getto boy 2011. november 30. szerda - 09:19 #

    Kedves Lehár!
    Bizony a történetünk nagyon hasonlít egymásra, nagyjából azzal a különbséggel, hogy jómagam a pesti gettóban születtem meg és a rendszerváltásnál nem hagytam el Magyarországot, viszont tanult szakmámban önállósodtam, azaz itthon magam részéről pénztőke nélkül (társas vállalkozásban) próbáltam ki az addig sokszor kárhoztatott kapitalizmust: gyakorlatilag sikerrel.
    Mind emellett pontosítanom kell valamit. A Horthy rendszer a Numerus Clausus-sal már megszületésekor hivatalosan is kirekesztette a zsidóságot a közéletből. Ezzel a lépésével az esetleg magasabb szintre hivatott – tehetséges – zsidó réteget is kényszerpályára állítva a munkásmozgalom berkeibe szorította, ami fokozta “a kommunista egyenlő zsidó” képzettársítást és ami természetesen jól jött az akkori meg a mai jobboldali propaganda számára is. A felszabadulás így talált sok vezetésre alkalmas kommunistát, köztük sok zsidót, már aki megérhette ezt az ünnepélyes pillanatot.
    Üdv: GB

    • leharisrael 2011. november 30. szerda - 09:31 #

      Azt hiszem, nem csak a magyar zsidó sorsok, de a kelet-európai zsidóság sorsa is sok azonosságot tartalmaz. A kiegészítést köszönöm. Még hozzátenném, hogy a felszabadulás után teljesen természetes volt, hogy az új hatalom a “tisztákat” szippantotta be, márpedig a zsidók már csak azért is ebbe a kategóriába tartoztak, mert – önhibájukon kívül – nem voltak részesei az adott időszak politikai történéseinek.

  4. Fekete György / navigator (nolblog) 2011. november 30. szerda - 10:06 #

    Kedves Lehar, írása mélyen hat rám. Igaz, családjaink sorsában, múltjában számos hasonló történés akad. Ha fölteszi a Nolblogra, ott is szívesen reagálok rá. Addig is fogadja üdvözletemet és köszönetemet.

    • leharisrael 2011. november 30. szerda - 10:14 #

      Kedves Navigátor! Ez az írás megtalálható a NolBlogon, 2009. szept. 22.-ei dátummal.Azért vettem újra elő, mert kapcsolódóak éreztem a belinkelt AN íráshoz.

  5. Blau Gustav Elasar 2011. november 30. szerda - 16:40 #

    שלום לך
    remélem tudsz ivrit-űl
    de mindenesetre magyarúl comentálok
    Főleg az a megjegyzésem
    hogy Anyám השי”ד
    sátoraljaújhelyi lisztes Deutsch leány
    Amennyiben van ezirányú informácód köszönettel fogadnám
    Elasar Gusti Blau

    • leharisrael 2011. november 30. szerda - 19:15 #

      שלום גם לך

      környezetem szerint akkor beszélek tökéletesen ivritül, ha felbosszantanak, de a blogon belül maradjunk inkább magyarnál – hiszen magyar nyelvű olvasóim vannak többségben.
      Türelmedet kérem, utána nézek és amint tudok valamit, jelentkezem.

  6. Avi 2011. december 1. csütörtök - 18:27 #

    Kedves Lehar
    Tényleg elcsodálkoztam, hogy beszélsz ivritül. :DDD
    Belinkelek egy cikket neked ami egy picit az AN-s cikkhez is tartozik amikor írtam, hogy mivel vannak elfoglalva a mai magyarországi zsidó vezetők.
    http://index.hu/belfold/2011/11/30/nyomozas_a_budapesti_zsido_hitkozsegben/

    A legszebb az amit egyszer megbeszéltünk a családi Alijah dolgainkkal kapcsolatban, hogy problémáztak miért nem zsidó temetőben nyugszanak a szüleim. Kivétel a nagyapám.

    • leharisrael 2011. december 1. csütörtök - 19:27 #

      Kedves Avi
      Pár hete olvastam a MAZSIHISZ honlapján a temetésekkel kapcsolatban valamit, (már nem találom, biztos rosszul keresem) ami elgondolkoztatott. Mármint az, hogy miért kell nyomatékosítani, hogy temetést csak a Chevra Kadisa-n keresztül lehet intézni. Miért? (kérdeztem magamtól) Lehetett máshol is? (A ’70-es évek legelejétől kényszerültem arra, hogy átvegyem az ilyen irányú ügyintézést és mivel mindkettőnk családtagjai a Kozma u.-ban nyugosznak, elég sűrűn koptattam a Síp u. küszöbét.)

      Na, ezt csak azért írtam, mert amióta az indexen, meg még jó pár helyen megjelent az általad is belinkelt hír, figyelemmel kísérem a fejleményeket.
      Több dolog van, amit nem értek, ami zavaros, egyet viszont világosan látok. Nevezetesen azt, hogy ez a bili-borítás az új egyházi törvénnyel, az egyházak finanszírozásával szorosan összefügg.:(

      Mondom ezt kívülállóként, akinek semmiféle kötődése nincs egyik zsidó szervezethez sem.

  7. evalajos 2011. december 1. csütörtök - 20:34 #

    olvastalak.

  8. Avi 2011. december 1. csütörtök - 20:53 #

    Kedves Lehár
    Szerintem minden mindennel összefüg.
    Hála az égnek én sem tartozom egyikhez sem de azért kivülállóként (már amennyire lehetek) nekem is van véleményem. A Köves Slomó féle társaság eleinte tetszett is nekem csak később amikor elkezdődött a marakodás az állami pénzekért akkor jöttem rá, hogy talán ők sem az igaziak. Nem azért mert kértek a pénzből hanem ahogyan háborút indítottak a MAZSIHISZ ellen akik szintén nem a szívem csücskei. Egyszerűen nem képesek a magyarországi zsidóság érdekeit megfelelően képviselni. Sem a leválthatatlan Zoltai sem a feltörekvő EMIH. Mind a kettőnel kemény pártkötődéseik vannak, jobbra és balra is és ezért is nem képesek foglalkozni azzal amivel leginkább kellene. Szerintem jobban fel kellene hívni zsidó társaink figyelmét a nyomuló fasizmus veszélyeire és felkészíteni egy esetleges védekezésre. Bár ne lenne igazam!
    Ismerőseim közül nagyon nagyon sokan készülnek elhagyni az országot pontosan ezen okok miatt. Velem együtt.

    • leharisrael 2011. december 2. péntek - 09:04 #

      Kedves Avi
      Egyrészt örülök, hogy egyikhez sincs semmi közöm, másrészt a Chabadról egészen különleges véleményem van, ami nem hízelgő rájuk nézve. A MAZSIHISZ meg megérett meg már régen megérett a “robbantásra”, az összefonódások felszámolására. Véleményem szerint azzal, hogy nem a magyarországi maroknyi zsidóság érdekeit képviselik, hanem beállnak az éppen regnáló hatalom mögé/mellé elvesztették legitimitásukat (mindkét szervezet).
      Ahhoz, hogy bármiféle változás bekövetkezzen, egyedül az ottani zsidóság tehetne azzal, hogy felemeli szavát, de ezt sehol nem látom.:(

  9. Márton János (marja) 2011. december 10. szombat - 12:47 #

    Örömmel fedeztelek fel itt is.

    • leharisrael 2011. december 10. szombat - 18:23 #

      Nahát, eddig azt hittem, Te “nőből” vagy.:)))

  10. Piroska Zsákai 2011. december 12. hétfő - 00:46 #

    Istenem! Miért?
    Hányszor kérdeztem és a válasz egyre késik.
    1950-53 között egy hortobágyi munkatáborban voltam “rab” gyerekként, mint összeesküvő. Egy nap idős házaspárt löktek a barakkba a “Názáreti kisistenit maguknak” -felkiáltással.
    Herendi-Fischer Ödön és felesége volt. Soha nem felejtem el a tekintetüket. Egy vend fiú vigasztalta őket rossz magyarsággal: Nó, hüle ez, de nem kő fényi tülee!
    De ők tudták, hogy félni kell.
    Sokáig keresni akartam az ő igazukat is, de süket fülekre találtam.
    Lassan már csak a sírhalmok kötnek ide. Hetven éves leszek és életemben először sajnálom, hogy nem mentem el innen.

    • leharisrael 2011. december 12. hétfő - 07:20 #

      Kedves Piroska!
      Értelek és megértelek.:(((

  11. evalajos 2011. december 12. hétfő - 07:43 #

    :))))

  12. asher alexander 2011. december 13. kedd - 20:42 #

    -en viszont mara eljutottam odaig,hogy Szegyenlem azt hogy Magyar is voltam valaha!!
    -mindez az erzes koszonheto az aktualis Fasiszta nomenklaturanak!!
    Baruh Ata ‘H Goel Israel !!!

    • leharisrael 2011. december 14. szerda - 07:26 #

      Azt hiszem, a bejegyzésből kitűnik, hogy önként távoztam Magyarországról – amit a ma ismeretében nincs okom megbánni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ország értékeit megtagadnám. Értsd alatta az építészeti, irodalmi stb. alkotásokat.

      • asher alexander 2011. december 14. szerda - 12:44 #

        Lehar!!
        azokkal-(epuletek,stb)-nincs is baj!!nem is volt sosem,………. bar a kazinczy utcai zsinagoga ma is ugyanolyan romos belulrol mint 43-44 ben volt a Ghetto alatt!!
        a Kaposvari zsinagogat meg Orosz parancsra az 50-es evekben robbantottak fel!!

  13. Szinte ugyanaz 2011. december 14. szerda - 22:28 #

    Kísértetiesen sok a hasonlóság a kettőnk története között ezért nem csak értem hanem érzem is amit írsz.
    Írom mindezt Izraelből.

    • leharisrael 2011. december 15. csütörtök - 06:58 #

      Szinte ugyanaz!
      Azt hiszem, hogy a magyarországi, de talán az egész kelet-európai zsidóságra is jellemző a hasonlóság.

  14. Mirjam 2011. december 16. péntek - 09:01 #

    Kedves Lehár!
    Az én édesapám is Sátoraljaújhelyen született 1894-ben. Még gyerek voltam, amikor meghalt és szinte semmit nem tudok a családjáról, senkit nem ismertem közülük.
    Jan. 2-án érkezem Izraelbe (alija), utána szeretném felvenni Veled a kapcsolatot és a segítségedet kérni, hogy megtudjak valamit a családomról.

    • leharisrael 2011. december 16. péntek - 09:26 #

      Kedves Mirjam!

      Amikor megérkezel az országba és már beüzemelted a számítógépedet, kérek ide egy jelzést és megbeszéljük a továbbiakat. Amennyiben tudok, természetesen szívesen segítek.

    • Avi 2011. december 16. péntek - 10:19 #

      Kedves Mirjam
      Ámulva olvasom, hogy ennyi idős korodban is belemersz vágni az Alijahba. Az én nagyanyám is akkor született és abből következtethettem a korodra. Gratulálok neked és a legnagyobb tiszteletem az elhatározásod miatt.

      • Mirjam 2011. december 16. péntek - 12:04 #

        Kedves Avi!
        Egy picit csalóka az évszám, mert én nagyon késői gyerek voltam. Most 60 éves vagyok (na az sem fiatal) és a két gyerekem vár kint, akik már másfél éves elmentek.

      • leharisrael 2011. december 16. péntek - 12:16 #

        Pont ezt akartam írni Avinak! Nálunk is az a helyzet, hogy a férjem szülei és az én nagyszüleim korban nagyon közel álltak egymáshoz.
        Mirjam! A 60 éves nő az fiatal (én már csak tudom)!:))

  15. asher alexander 2011. december 16. péntek - 13:14 #

    Lehar!!
    akkor mondhatom hogy,;………….Mazal Tov Gadol Chaver??!

    • leharisrael 2011. december 16. péntek - 13:28 #

      Gondolom, jó kívánságaid Mirjámnak szólnak!?:))

      • Mirjam 2011. december 16. péntek - 14:27 #

        Kedves Lehár és Asher!
        Végtelenül aranyosak vagytok, toda raba a jókívánságokat és a segítőkészséget.

  16. Avi 2011. december 16. péntek - 14:03 #

    Én “csak” 58 vagyok, tehát fiatal csitrik (legények) vagyunk. Nekem 12 éve él kint a fiam és idén nyáron szándékozom végleg kiköltözni :)

    • Mirjam 2011. december 16. péntek - 14:34 #

      Hurrá! Akkor megalakíthatjuk kint a Lehár-blog olvasók klubját.

      • Avi 2011. december 16. péntek - 14:59 #

        Természetesen :)))

      • Kicsi1 2012. március 17. szombat - 02:26 #

        Kedves Mirjam, Avi, és persze Lehár!
        Szívesen csatakozom a ” Lehár-blog” olvasói klubba! :)
        Egy hónap múlva megyek ki Tel Avivba dolgozni és már nagyon várom.Sajnos csak a nevem jelzi származásom eredetét, de most életem fontos szakaszához érkezett ezzel a lehetőséggel. Magyarországon ma nincs munkalehetőség egy vidéki,54 éves asszonynak, így jött az ötlet, hogy külföldre kell menni. Már három éve nincs munkám.Sajnos magyaron kívül nem tudok más nyelvet, ezért nagyon nagy szerencsém van, hogy ezt a lehetőséget megtaláltam.Mindent elolvasok az interneten (így találtam a blogra)a kinti életről, mert sokáig szeretnék maradni. Sok kérdésem lenne, sok mindenről! Nagyon tudatlan vagyok! Tanulni sohasem késő- remélem! :)

      • leharisrael 2012. március 17. szombat - 18:58 #

        Kérdezz bátran! Ha tudunk, válaszolunk.:))

  17. Piroska Zsákai 2011. december 16. péntek - 18:39 #

    Kedves Lehár!
    Egy 74 éves, iskolázatlan viski (Kárpátalja) cigány emberrel készített interjút egy ferences barát.
    Döbbenetes a szöveg:
    Mi mindannyian zsidók vagyunk, hiszen egy ősapánk volt, Ábrahám. Közben fehérek, sárgák, feketék lettünk, marakodunk, zsidózunk, cigányozunk és nem tudjuk, hogy testvérek vagyunk.
    Ma lezsidózták az unokámat, mert a dolgozata ötös lett. Fáj és megdermeszt.
    Eszembe jutott az idős ember bölcsessége. Bárcsak sokan így vélekednének!

    És még valami. Néhai Szegő Dénes, zsidó származású tudós ferences keserű önvallomása:
    “Zsidó voltam, sem ember, sem állat.
    Körülölelt engem szánalom s utálat.
    Pap lettem, lehúzták csuhámat,
    nem találtam sehol a hazámat.”
    Nagyon szerettem. Mindkét diktatúrát megszenvedte.

    És szeretem a blogodat.

    Üdvözlettel: Piroska

  18. Mirjam 2012. január 15. vasárnap - 19:25 #

    Kedves Lehár!
    Megérkeztem, a gépem 2 napja üzemel. Bat Yamban lakom. Ezen a héten lesz a lányom esküvője, aztán már lesz időm mindenre.
    Addig is szeretettel üdvözöllek Téged és az összes olvasódat is.

    • leharisrael 2012. január 16. hétfő - 07:41 #

      …אז ברוך הבאה! ומזל טוב וסימן טוב

      Most kicsit én is elfoglalt vagyok, jövő héten megkereslek email-ben.

  19. Kicsi1 2012. március 17. szombat - 22:42 #

    Kedves Lehár!
    Köszönöm, hogy válaszoltál és kérdezhetek! :)
    Pici bevezető csak azért, hogy érthető legyen miért nem tudok túl sokat.
    Apai dédnagyapám izraelita vallású volt, de elvette a dédnagyanyám aki viszont nem, de a nagyapám igen, mert a születési bizonyítványa meg van. A nagyapám szintén katolikus feleséget választott és ebből a frigyből született édesapám és bátyja.Tovább folytatva a “hagyományt” mindketten keresztény hölgyet választottak. Ebből következik, meg persze abból is hogy a szocializmusban nőttem fel, hogy nincs vallásom. Illetve miután megtudtam a nevem eredetét, kezdtem olvasni mindent ami a kezembe került a zsidóságról.Nem tudtam, hogy most zsidó vagyok vagy nem vagyok! Képzelj el egy 8-10 éves csenevész , csöndes kislányt aki a könyvtárban keresi az ezzel foglalkozó regényeket.Persze kérdezni nem mertem, ezért minden könyvbe beleolvastam és ha arról szólt kivettem. Apám csak néha, ha italos állapotban volt akkor beszélt Jeruzsálemről, hogy szeretne eljutni oda..Minden titokzatos volt, de nem volt kitől kérdeznem. Néhány könyvet, mint a “Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni, vagy az “Én Istenem Herman Wouk-tól szereztem némi tudást.
    Tehát kérdezek! Bemehetek a Zsinagógába imára? Mi az amit megtehetek és mi az amit nem!? Szeretnék valódi zsidó lenni, talán ezért is juthatok ki. Van ott vallásoktatás idősebbeknek, esetleg magyarul?
    Házvezetőnőnek megyek, szeretnék megfelelni magamnak is! Eddig nem volt időm, módom, most itt az ideje. Azt hiszem egyszer mindennek eljő…!
    Köszönöm!

    • leharisrael 2012. március 18. vasárnap - 19:41 #

      Kicsi,
      bét ha-tfila = az ima háza, mindenki előtt nyitva. Azt javaslom, hogy a családtól, akihez jössz, kérj útmutatást, hova érdemes annak menni, aki eddig nem gyakorolta a vallást. Javaslom még, hogy ha már itt vagy, vedd fel a kapcsolatot a Tel-Avivban működő “Magyar Klubbal”, biztos ők is sok mindenben tudnak segíteni, így abban is, hogy hol tudsz tanulni. (Én csak hallomásból ismerem a klubot, de ha valami problémád van az elérésükkel, itt jelezd, akkor keresek olyant, aki járatos feléjük.)

      “Mi az amit megtehetek és mi az amit nem!?” – kérdésedről csak sejtem, mire gondolsz. Jó tanácsként mondom, ne akard elhitetni sem magaddal, sem a környezeteddel, hogy Te máris vallásos életet élsz. Ezt senki nem várja el. Gyere, járj nyitott szemmel-füllel és ha már kicsit megismerted az itteni életet, ráérsz eldönteni, hogyan tovább.

      Ha megékeztél, jelentkezz ezen a felületen, hogy más formában felvehessük a kapcsolatot.:)))

      • Kicsi1 2012. március 22. csütörtök - 22:27 #

        Kedves Lehár!

        Teljesen félreértettél! Sem magammal sem a munkaadómmal nem akarom elhitetni, hogy vallásos életet élek.Tudom, hogy sokat kell még tanulnom, éppen ezért örülök a segítségednek és tanácsodnak.
        Jelentkezem , ha megérkeztem! :)

        Köszönöm!

      • leharisrael 2012. március 23. péntek - 11:35 #

        Kicsi! Ne vedd bántásnak, nem annak szántam, de még csak kioktatásnak sem. Majd ha itt leszel, beszélgetünk és elmondom miért pont ez jutott eszembe.:)

  20. Kicsi1 2012. április 3. kedd - 00:31 #

    Kedves Lehár!
    Nem gondoltam, hogy kioktatsz!
    Komolyan köszönöm, hogy segítesz nekem!
    Már türelmetlenül várom az utazást és ahogy megérkezem jelentkezni fogok.
    Köszönöm mégegyszer! :)

    • leharisrael 2012. április 3. kedd - 12:06 #

      :)))))

      • Nemetne Klein Edit 2012. április 24. kedd - 18:24 #

        Kedves Lehar!
        Megerkeztem! Kfar Saba-n lakom .
        Egz ismeros csaladnal, nagyon kedvesek es besegitek a csalad koruli munkakba.Estenkent raerek olvasni. sajnos az en laptomom meg nem sikerult a wifire kapcsolni, de az o gepuket hasznalhatom.(ezert nincs ekezet] Ismerkedem a levegovel, viragokkal.Nyelvet mindenkepp meg kell tanulnom, mert mar a repulon is gondom volt, hogy nem tudom.megoldottuk, de akkor is kell.
        Szep epulo varos, es mivel most nagy unnep lesz minden zaszloval van diszitve.
        Meg mindig alig hiszem hogy itt vagyok!
        Udv>

      • leharisrael 2012. április 25. szerda - 07:51 #

        Légy üdvözölve!:)) Este felé jelentkezem.

  21. evalajos 2016. szeptember 5. hétfő - 21:38 #

    Újra olvasva is megrendítő.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: