Jeruzsálemi körséta – a modern Jeruzsálem

12 nov

Jeruzsálem 3000 éves történetét képes blog bejegyzések keretében bemutatni majdnem  lehetetlen. A nehézség nem az évek számában, a fotók kiválasztásában van, hanem a szubjektív érzésben, amit érezni kell, mikor kimondom: Felmegyek Jeruzsálembe! Nem elmegyek… és nem bemegyek… hanem fel! Fel a jeruzsálemi dombokra, oda, ahol valamikor a Szentély állt. Oda, ahol az ősi kövek beszélnek, és elmondják egy nép – sokszor keserves – történetét, átélt megpróbáltatásait, üldöztetését és egy alig valamivel több, mint 60 éve újjáalakult ország fejlődését.
Igen, a kövek beszélnek. Elmúlt nemzedékek óvva intő üzenetét küldik a mának csakúgy, ahogy a ma élő nemzedék üzenetét egyszer unokáinknak fogják továbbítani.

Akik eddig velem tartottak jeruzsálemi sétáimon, megismerhették a régmúlt történelem vallási helyeit, köztük az Óváros bibliai emlékeit, majd a városfalon kívül kialakított városrészeket.
Mivel nem vagyok profi  idegenvezető,  csak mint Jeruzsálem szerelmese kívántam olvasóimat megajándékozni – az itt jártaknak feleleveníteni az emlékeket, azoknak pedig, akik csak ezután jönnek az országba, ízelítőt nyújtani a látnivalókból.
Tudom magamról, miután már csak óráim vannak egy helyen, már mindent, vagy legalábbis úgy gondolom, hogy mindent láttam, amit érdemes és amit előre elterveztem, rájövök, hogy ez is az is kimaradt a programból. Ekkor egy utolsó roham és kattog a fényképezőgép. Most is valami ilyesmi következik. Képek a modern Jeruzsálemről.
Amikor végignézek a városon, az új városrészeken, mindig tisztelettel gondolok arra, akinek elévülhetetlen érdemei vannak Jeruzsálem fejlődésében.

Teddy Kollek, az 1911-ben Nagyvázsonyban született zsidó 28 éven át (1965-1993) töltötte be Jeruzsálem polgármesteri tisztét. Senki számára nem kétséges, hogy amennyiben továbbra is jelölteti magát, a választásokon ismét esöprő győzelmet arat. Az akkor 83 éves férfi azonban visszavonult, bejelentvén, hogy több kadenciát nem vállal. 2007. január 2-án, 95 éves korában eltávozott közülünk. Emlékét kegyelettel őrzi a város.

Teddy Kollek 1988-ban vette át   az Izrael Díjat

Ben-Jehuda, Jeruzsálem Váci utcája 1948-ban

és ma, ahol éttermek, kávézók és ajándéküzletek várják a látogatókat, valamint utcai zenészek

a Kneszet – az izraeli parlament – épülete

a Héber Egyetem parkja Givat Ram városrészben

jeruzsálemi Nagy Zsinagóga

Ein-Kerem városrész a Jeruzsálemhez tartozó erdőrésszel

Jad va-Shem, a Holocaust Emlékmúzeum kupolaterme. A látogató ott tartózkodása alatt folyamatosan hallja az elpusztítottak nevét, korát, születési helyét, valamint a megsemmisítő tábor nevét

Jeruzsálem u.n. bibliai állatkertjében felépítették Noé bárkáját. Az alsó részben vetítőterem üzemel, ahol a legfiatalabb korosztályhoz szóló ismeretterjesztő filmeket lehet megnézni. Felső szintjén büfé van – a nyitott teraszról csodálatos kilátás nyílik a városra.

“Teddy” – labdarúgó stadion, nevét Jeruzsálem volt  polgármesteréről kapta

Jeruzsálem jelképének szánt híd, ami sokáig nem vezetett sehonnan sehova – a terv azonban megvalósult és Jeruzsálem 3000 éves történelmében először villamossal büszkélkedhet.  Íme:

Képek forrása: HE Wikipedia

2011. november 12.

6 hozzászólás to “Jeruzsálemi körséta – a modern Jeruzsálem”

  1. evalajos 2011. december 12. hétfő - 19:00 #

    Nagyon tetszenek a sétáid, kicsit össze-vissza járom azt utat, amit mutatsz, de nagyon élvezem…
    Nagyon modern és világvárosi az összkép, még a képeken is látszik a különleges hangulata: egyszerre 21. századi és mégis érezni az évezredek levegőjét….
    A Holokauszt Emlékmúzeumot nézném meg először és másodszor is, aztán egy kávézó, és a villamost is kipróbálnám…
    Kíváncsi lennék az éghajlatra is, és arra, hogy a nem zsidó látogatókkal, turistákkal mennyire türelmesek, hiszen idegen országban sokszor viselkedünk elefántként…

    • leharisrael 2011. december 12. hétfő - 20:12 #

      Ha fele annyi tehetségem lenne, mint amennyire Jeruzsálemet szeretem, színesebb beszámolók születnének. Mivel – többek között – idegenvezető sem vagyok, tényleg azok a részek kerülnek bemutatásra, melyek valamiért a szívemhez nagyon közel állnak.
      Annak örülök, ha a különleges hangulat átjön az íráson, akkor már nem volt hiába.
      A Holocaust Múzeumról tervezek egy bővebb ismertetőt, csak ne szenvednék krónikus időhiányban.:( Kávézóba nem nagyon járok, az évi egy-két fagylaltomat is legszívesebben a piacon fogyasztom, közben nézem a vásárlókat, a turistákat. A villamos csúúúúúúcs! Nem beszélve arról, ahogy a jeruzsálemiek viszonyulnak hozzá. Ha úgy adódik, igyekszem megmagyarázni, hogyan kell állni ahhoz, hogy kanyarban ne dőljenek egymásra v. el. (Akinek több évtizedes tapasztalata van a 4-es 6-oson, meg a 84-es buszon, az ugye megtanulta ezt!)
      Éghajlatról annyit, hogy hozzá lehet edződni. Én pl. még nem fűtök, csak hét végén, de akkor sem egész nap. Napközben az ablakok is nyitva vannak. Abból érezhető, hogy tél van, hogy a reggel kiteregetett mosás nem biztos, hogy estére csont száraz.
      Egy olyan országban, ahol 18 ország szokásait magukkal hozó emberek élnek, fel sem tűnnek a turisták. Egyetlen eset volt, amikor Jeruzsálem Váci utcáján, a Ben-Jehudán magyar fiatalokat hallottam “beszélgetni”. Őket figyelmeztettem, hogy jó lenne, ha megválogatnák a szavaikat, mert akár hiszik, akár nem, ezen a környéken minden második-harmadik ember érti őket.:)

  2. bonifert ferenc 2015. május 8. péntek - 08:05 #

    Szép -lehet- a modern Jerusalem is. Sajnos csak fél napot voltam, az is már 20 éve volt :-(
    Viszont láthattam/érezhettem azt amit -hiába tudsz mindent :-) – TE NEM LÁTHATTÁL.
    A Faltól balra van/volt egy kis bejárat. Láttam, hogy idős kalapos “bácsik” nagy könyvvel a hónuk alatt mennek be…..én utánuk.
    Na, bent azután “elszédültem”… ki kellett jönnöm…aztán vissza…
    Szóval, azt hiszem megérintett OTT az a tudás amit az odajáró emberekből áradt (ez most komoly – soha, sehol nem éreztem még ilyet).
    Aztán lenéztem az ásatásokat fedő üveglapon át… A fal még folytatódik vagy 10-15 métert.
    Szóval ez a Templom hatalmas lehetett….
    (ja.. oda lányok nem mehetnek be :-) )

    • leharisrael 2015. május 8. péntek - 15:29 #

      Hát ez az Bonikám! Itt élek és vannak számomra rejtett helyek! Na, de többi azért kárpótol. :)

  3. Atlasz 2016. június 12. vasárnap - 20:08 #

    A híd és a villamos új számomra, és a Jad Vasem is tovább épült azóta, hogy ott jártam. Ezt a stadiont is csak kívülről láttam, akár a többit – focimeccsen még nem voltam. Azt sem tudtam, hogy Teddy Kollek magyarországi születésű. A Nagy Zsinagóga nem tett rám különösebb benyomást egészen mostanáig: ezen a fotón láttam meg rajta az egykori Szentély tömbjére történő utalást..
    Ami velem (egy barátommal együtt) is előfordult: figyelmeztettek bennünket is, hogy itt sokan értik a magyar szót. Ok nélkül, jó szándékkal mondták. Talán csak magyarhoz akartak szólni. Egy ABC-ben történt, nem messze a dániai zsidók kimenekítésének emlékét őrző emlékműtől.
    Otthonosan éreztem magam, kiváló vendéglátóink voltak a Béke városában.

    • leharisrael 2016. június 15. szerda - 19:25 #

      Jeruzsálem már eme kis ismertető óta is sokat szépült-épült. :)
      A figyelmeztetés – gondolom – általános és minden turista találkozik vele , de az igazat megvallva, sok esetben nem alaptalan. Már én is figyelmeztettem fiatalokból álló magyar turista csoportot, hogy talán mégsem így kellene édes anyanyelvüket reklámozni. :(

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: