Vallás, vagy nép?

12 Júl

Sokan,  sokszor foglalkoztak már ezzel a témával, a zsidóságon belül is időről-időre napvilágot látnak olyan tanulmányok, melyek a kérdésre választ keresnek. Elismerem, a válasz nem egyszerű. Ennek ellenére azon a nézeten vagyok, hogy nem is lehetetlen.

Mint említettem, a kérdés bonyolult és valószínűnek tartom, hogy ahány zsidó, annyiféle válasz lehetséges. A válaszokat minden esetben a szerint kell értékelni, hogy a megkérdezett hol él, gyakorolja-e vallását, vagy sem, de még az sem elhanyagolható szempont, hogy ki a kérdező és milyen célból kérdez?

Vallás, vagy nép kérdése nem tehető fel önmagában, az alapkérdés definiálása nélkül, ami úgy hangzik: Ki a zsidó?
Ha szigorúan a zsidó vallási törvények szerinti meghatározást alkalmazom: Zsidó az, akinek anyja zsidó. (Figyelem, egy szó sem esik vallásról!) Ide tartoznak a betértek, akiket a továbbiakban nem említek külön, hisz a betértet semmi nem különbözeti meg a született zsidótól.
A zsidóság körének kiszélesítése a nürnbergi törvénnyel vette kezdetét – e szerint minden személy zsidónak tekintendő, akinek négy nagyszülője közül akár csak egy is zsidó. Ez azonban már politikai meghatározás, mint ahogy az is, hogy a vegyes házasságban élők nem zsidó tagját is hátrányos megkülönböztetés érte, illetve a korábban keresztény hitre tértek sem mentesültek a zsidóságot ért megaláztatás alól. (Mint politikai érdekből létrejött, mondhatni mesterséges meghatározással a későbbiekben nem foglalkozom, mint ahogy az olyan meghatározásokkal sem, hogy “az a zsidó, aki annak vallja magát”, vagy “akit a környezete annak tart” – ezek szintén manipulatív célzattal kreált állítások.)

Fentiekből, azt hiszem, világosan kitűnik, ki a zsidó? Innen áttérhetünk a vallás és/vagy nép bonyolultabb témakörére, aminek megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a zsidó nép történetében legalább alapfokon elmélyedni.
A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy a mezopotámiai születésű Ábrahám Kánaán földjére vándorolva ott családot alapított. Fia Izsák, aki már Kánaán földjén született, élete végéig nem hagyta el a földet, nem úgy, mint az ő fia Jákob , akinek második neve Jiszráel. Ő 12 fiával (a későbbi 12 törzs ősatyáival) és azok családjával Egyiptomba vándorolt, ahol több száz évig ették a rabszolgaság kenyerét. Közben megszületett Mózes, aki Jiszrael (itt családfő) népét kivezette Egyiptomból. Már a rabszolga létből való szabadulás is a csodák birodalmába tartozott, ami folytatódott egy természeti jelenséggel, egy szélvihar kiváltotta felhőoszlop keletkezésével, ami elzárta az üldözők útját és biztosította a menekülők Nádas-tengeren való átkelését.
Mindezen csodák csak megerősítették a zsidókat Mózes vezető szerepének elfogadásában, és vándorlásuk során így értek el a Sináj-hegy lábához, ahol megtörtént az I-teni kinyilatkoztatás (L. Mózes II. 20,2-17). Ezt követte negyven év sivatagi vándorlás, ami alatt az azonos, immár egy I-tenhiten lévő emberek államalapításra érett néppé kovácsolódtak… és megkezdődhetett Kánaán országának elfoglalása, felosztása, betelepítése.

Eddigi ismereteink alapján van egy izraelita vallású csoport, mely a vallási és szociális törvények elfogadásával nemzeti keretet kapott – néppé vált. (Itt belemélyedhetnénk a történelembe visszamenőleg a polgári időszámítást megelőző 1100-as évekig és folytathatnánk a sort az i.u.-i 70-ben elpusztult II. Templom korán át egészen a spanyol kiűzetésig, az oroszországi progromokon át az első cionista kongresszusig, az angol mandátumi időktől a Vészkorszakot követő modern Izrael kikiáltásáig.)

Terjedelmi okokra való tekintettel igyekszem a témát még az érthetőség határain belül sűríteni.

… Majd 400 éves fennállás után elpusztult a jeruzsálemi I. Templom, ezzel Dávid király leszármazottainak uralkodása is véget ért. A zsidó nép nagy részét a Babilon birodalomba száműzték, akiket nem, azok önként vállalt száműzetésbe Egyiptomba távoztak. Innen datálódnak a kisebb-nagyobb diaszpórai közösségek… Mintegy 50 év elteltével a galutból visszatértek egy csoportja, majd az utánuk folyamatosan érkezők Jeruzsálemben felépítették a II. Templomot, s mintegy 70 éves megszakítás után a Szentély ismét betöltötte hivatását…
Nagy Sándor hódító hadjáratai során kerültek a zsidók első ízben kapcsolatba a görög kultúrával s a viszonylag rövid időn belüli töbszöri uralkodóváltás eredményeként a Ptolemaiosok uralkodásának idejére Alexandriában nagyszámú zsidó közösség létesült… Ebben az időben fordították görög nyelvre a Tórát, aminek célja a két ellentétes kultúra összeegyeztetése volt… A több, mint 200 éves egyiptomi uralmat Júda közel száz éves függetlensége követte, de végül is i.u. 70-ben bekövetkezett a II. Templom pusztulása is, ami a zsidóság életében a második, az előzőnél jóval hosszabb ideig tartó galuti lét kezdetét jelentette, ami csak a modern-kori Izrael állam kikiáltásával és az állam elsők között meghozott törvényével, a Hazatérési Törvénnyel nyitott utat a diaszpórából való hazatérésre.

Egy mondatban összefoglalva: Adott egy népcsoport, mely egy I-tenhitre tér, majd a történelem folyamán háromszor alapít hazát – mindezt közel 6000 év alatt, de mindháromszor ugyan azon a területen.
A modern Izrael létrejötte lehetőséget biztosít minden zsidó származású embernek, bármely életkorban a hazatelepülésre. A II. Világháború rémségei szolgáltattak alapot a törvény olyan értelmű megfogalmazására, hogy azok a halachikusan zsidónak nem minősülő személyek, akik a nürnbergi törvények értelmében (mint írtam ez politikai kategória) üldöztetésnek lehetnek kitéve, szintén jogosultak az izraeli állampolgárságra, továbbá a más vallású családtagjaik is. Az igasághoz hozzátartozik azonban, hogy a hazatérés lehetősége nem egyenlő a hazatérőről való teljes gondoskodással. Magyarul ez annyit jelent, hogy bár az állam bizonyos ideig anyagilag is támogatja az új bevándorlókat, de nem tartja el! A beilleszkedés, a munkahely keresés-teremtés rögös útját mindenkinek egyénileg kell végigjárnia. Aki arra számít, hogy az “ígéret földjére” érkezve anyagi gondjai maguktól (az államtól) egy csapásra megoldódnak, súlyos kudarcot kénytelen megélni, ami nem egy esetben vezetett (tapasztalati tény) az ország elhagyásához, a szülőhelyre való visszatelepüléshez.
Arra nem térek ki, hogy mikor, honnan és hányan érkeztek/érkeznek az országba, tény, hogy Izraelen kívül még ma is számos, kisebb-nagyobb létszámú zsidó közösség található (leszámítva az USA-t, ahol a zsidók száma nem sokkal marad alatta az Izraelben élők létszámának.) Hogy a hazatelepülés lehetőségét kihasználva miért nem éltek ezzel a más országokban élő zsidók, annak több oka is lehet, sőt nyilvánvaló, hogy minden ez irányban megkérdezett több nyomós okkal tudna szolgálni arra nézve, miért is vállaja továbbra is a galuti életet?
A következő példák a teljesség igénye nélkül valók, de reményeim szerint megismertetésük nyújt némi támpontot az igencsak összetett probléma megértéséhez.
Alapvető dolog, és ez nem kizárólag galuti jelenség, hogy a ma emberének a vallás már lényegesen kevesebbet jelent, mint az előző nemzedékeknek. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a zsidó vallás teljes embert kíván abban az értelemben, hogy vallásosságunk nem merül ki a napi imák elmondásában, életünket számtalan törvény szövi át, (étkezésre, születésre, temetésre, a Szombat megtartására vonatkozóak – hogy a legfontosabbakat említsem) melyeknek egy része szinte betarthatatlan a befogadó ország egészségügi, munkajogi és egyéb, a halachikus előírásokkal nem egyező törvényei miatt. Említettem a “befogadó országot”, amit ma emlegetni több, mint nevetséges, hiszen nem egy családfa tanúskodik olyan esetről, hogy az ősök már 300-350 évvel ez előtt ott születtek, az adott ország kultúráját, szokásait, nemzeti ünnepeit magukénak tekintve részt vesznek a haza védelmében, tudásukat az adott ország rendelkezésére bocsájtják stb.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos olyan halachikusan zsidónak született, ma a galutban élő embertársunk van, aki identitását feladta, zsidó gyökereit eltépve teljes mértékben asszimilálódott. Természetesen vannak egyedi esetek, amikor egyéni-családi körülmények teszik lehetetlenné a hazatérést.

Godolom, mindenki számára nyilvánvaló, hogy amikor felmerül a nép/vallás kérdése, ez kizárólag a diaszpóra zsidóságára vonatkozik. Amit nem értek, az a kérdésfeltevés oka. Az, hogy a zsidóság esetében milyen alapon kérdőjelezhető meg az adott nemzethez való tartozás?
A kérdést már csak azért is provokatív jellegűnek tartom, mert tapasztalati tény, hogy a zsidóság asszimilációja a kelet-európai országokban volt a legáltalánosabb.
Az elmondottak alapján – és nem lepődök meg, ha ezzel a nézetemmel egyedül maradok – a ma diaszpórában élő zsidókat sokkal szorosabb (nyelvi, kulturális és nem utolsó sorban financiális) szál köti az u.n. befogadó országhoz, mint Izraelhez, ami egyben azt is jelenti, hogy rájuk nézve – ha mindenáron ragaszkodunk meghatározásukhoz – a helyes definíció: vagy “zsidó származású … állampolgár”, vagy “izraelita vallású … állampolgár”.

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: